Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-27 / 4. szám

SZABAD SZOMBAT

Teljes egészében ki kell használni. Egy percnek sem szabad elvesznie.

Elő a kosárból a szennyest, amíg beáztatom, elrohanok bevásárolni, felteszem az ebédet, hadd főjön, mosás közben még megmosom az ablakokat, mert az eső bemaszatolta, és amíg világos van, feltétlenül ki kell porszívóznom, és este megsüthetem a vasárnapi süteményt. Ugyanez minden héten, csak más-más változatban.

Nem kell hozzá statisztikai évkönyv, sem különösebb közvéleménykutatás, kérdezősködés, -hogy az ember tudja, a háztartások, családok legtöbbikében így fest a szabad szombat. És, hogy sok helyütt még a vasárnap is csak abban különbözik, hogy ezen a napon sem igen tesz a dolgozó ember semmi érdemlegeset egészsége, aktív pihenése érdekében, mert a mosás, takarítás, nagyobb bevásárlás fáradalmait piheni ki az otthon négy fala között, esetleg látogatóba megy vagy moziba, „benéz“

szombaton elvégezni. Tudom én azt, hogy a szombatot, vasárnapot másként lehetne ideálisan eltölteni, de ha egyszer nem megyl Sok dolgozó nő azzal is indokolja többek között az időhiányt, hogy gyakran hétközben, vagy hét végén haza kell vinnie a munkát, hogy otthon fejezze be, amire a munkaidőben nem jutott ideje (határidők, hóvégi hajrák stb.).

Egy szó mint száz, manapság az emberek túlnyomó többsége sokkal inkább panaszkodik az időhiányra, mint eddig bármikor. Hogy mennyiben objektívek ezek a panaszok, illetve az okok, s hol követünk el hibát, arról így vélekedik a közgazdász: A legtöbb ember szabad, idejének 70—80 százalékát jóformán elvesztegeti. Itt távolról sem kell a lustákra, kényelmesekre gondolni, hanem inkább azokra, akik mindig túl sokat akarnak markolni,

fontosabbak maradtak holnapra. Célszerű a napi feladatokat, legyenek bármilyen természetűek, fontosságuk szerint osztályozni. A csoport — halaszthatatlanul fontos, В csoport — nem olyan sürgős, C csoport — nem túl fontos, de szükséges. Ha következetesen ragaszkodunk ehhez a fontossági sorrendhez a magánéletben is, rengeteg időt takarítunk meg, és lassan de biztosan kivész szótárunkból az „örökös rohanás“.

Ha a szabad idő helyes megszervezéséről beszélünk — s vonatkozik ez főleg a dolgozó nőkre, — feltétlenül fel kell adni az elvet, miszerint „csak az a jó, amit magam csinálok meg”. Ha nem hiszi el, hogy a férj és a gyerekek is „alkalmasak“ a házi munkára, akkor hiába is osztja be gondosan minden percét, valóban soha semmire sem jut ideje. Ha nem hiszi el, hogy ma a nagymosás, szőnyegtisztítás, parkettacsiszolás stb. a szolgáltató vállalat dolga, akkor felkészülhet rá, hogy idejének egy részét negyvenéves kora után orvosi rendelőkben töltheti. Hogy szabad időnk valóban „szaérzet és végül elrontod, amit csinálsz.

Munka közben határozottan pihenni kell. Nehéz munkánál lehetőleg gyakrabban, könnyebb munkánál ritkábban, de egyenletesen tartva a szüneteket.

Ha a munka sehogysem megy, nem kell idegeskedni. Inkább hagyd abba egy kis időre, csinálj rendet s közben gondold át újból az egészet.

Egy bizonyos munka közben ne vonja el a figyelmet más, mellékes tevékenység.

Egyszerű, ugye? De nem olyan egyszerű betartani — ez

a pszichológus véleménye. Kellemetlen, nyomasztó érzés, ha az ember nem intézi el a dolgait, el van rontva a napja, este önmagával elégedetlenül tér nyugovóra. Az emberek zöme ugyanis még mindig aszea kultúrházba vagy ha szép az idő, egy kicsit „körülmennek."

Aztán rögtön itt van a hétfő, és kezdődik minden elölről, a rohanás, a kapkodás, a szokásos hétközbeni stresszek, a „semmire sem érek rá“. Általában az, amit immár közhelyként „rohanó korunk mindennapi tempójának" nevezünk.

Hogy ezért a nagy rohanásért, az örökös időszűkéért mennyiben felelősek mások, arról az előző riportban esett szó. Am ebben a dologban is, mint annyi másban, kettőn áll a vásár, azaz nemcsak mások, hanem mi magunk is lopjuk saját drága időnket. Ha megkérdezzük, miért olyan kevés manapság a szabad idő,

a háziasszonyok, dolgozó családanyák szokványos válasza a következőképpen hangzik: Hét közben jóformán semmire sem jut idő, ami házi munka kimarad, kénytelen vagyok

akik örökösen tele vannak elintéznivalókkal, akik úgy hiszik, hogy ha kapkodnak, tényleg sokat végeznek. Am bármennyire is megerőltetik magukat, mégis mindig időhiányban szenvednek, a munkahelyen is, otthon is. Ugyanis valóban sok mindent intéznek el egy nap alatt, de ezek általában jelentéktelen dolgok, s az időhiányból eredő feszültséget a még elintézetlen — ám lényeges és fontos — ügyek idézik elő. A dolgozó ember időbeosztásában nagyobb szerepet kell játszania a minőségnek, mint a mennyiségnek.

Persze, érdemes reggel listát készíteni az aznapi elintéznivalókról, de csak úgy ha az elintézendők fontossága és nem a mennyisége a mérvadó. Van, aki a noteszébe tíz dolgot ír föl, egy napra. Ha szerencséje van, este hetet-nyolcat kipipálhat, és mégsem érzi a jól végzett munka örömét, mert éppen a leg-8

bad" legyen, mindenekelőtt munkánkat, kötelességeink teljesítését kell ésszerűen megszerveznünk. A harmincas években A. K. Gasztyev, szovjet szakértő, aki a munkaszervezés módszereit vizsgálta, megírta „A munka ábécéjét". Hasznos tanácsai, megállapításai ma is érvényesek. Lássunk csak néhányat, aminek a vasesztergályos és a háziasszony egyaránt hasznát veheti:

Mielőtt munkához látsz, gondolatban építsd föl az egész munkamenetet, minden munkamozzanat sorrendjét határozd meg előre.

Addig ne kezdj el semmilyen munkát, amíg a szükséges eszközök nincsenek kéznél. így elkerülöd a fölösleges kapkodást, keresgélést, jövéstmenést.

Sohasem szabad munkához látni hirtelen „fellángolásnak“ engedve. A kezdeti heves lelkesedés után gyors hanyatlás következik, erős fáradságrint él, aszerint osztja be a napját, munka- és szabad idejét, hogy minél kevesebb idő alatt, minél többet végezzen el. Ez óriási tévedés. Amint van erkölcsi értékrend, éppen úgy nap mint nap, hétről hétre tennivalóink, kötelességeink értékrendjét is fel kell állítanunk és így, fontossági sorrendben végezni dolgunkat.

Egy másik fontos szempont az is, hogy némi önismeretre kell szert tenni. A szólás-mondást „mindennek megvan a maga ideje" módosítsuk: „mindenkinek megvan a maga ideje". Azaz vannak „pacsirták* és vannak „baglyok*. Az előbbiek a reggeli órákban frissek, munkabírók, mozgékonyak — ők hát ezeket az órákat terheljék meg elsősorban a fontos teendőkkel, a későbbiekre hagyják a könnyebb rutinmunkát. Az utóbbiak noha ledolgozták a nyolc órát, noha hazamenet bevásároltak és megfőzték a vacsorát, es-