Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-05-19 / 20. szám

KOVÁCS JÓZSEF Édesanyám kotlősa Gyermekkori emlékeim közé tartozik édesanyám öreg kotló­­sa. Sokszor megfigyeltem tény­kedését. Amikor kora tavasszal kikeltette fiókáit, pár napra a konyhában kapott szállást ki­csinyeivel, míg azok meg nem erősödtek. Az udvaron, kamrá­ban ilyenkor ugyanis még hi­deg volt. Még sem jártam iskolába, óvodának pedig akkor még a hírét sem hallottuk, így napo­kon keresztül a kis sámlin ülve „tanulmányoztam“ a kotlós és családja életét. Közben úgy összebarátkoztunk, hogy a jó idő beálltával, amikor a csibe­had már az udvaron barangolt a kotlóssal, hívásomra bármi­kor hozzám futottak. Szóval később sem lettünk hűtlenek egymáshoz. Megfigyeltem az öreg kotlós viselkedését, „anyai“ gondos­kodását. Ha kapirgálás közben jobb falatot talált, élénk ko­dácsolással hívta magához gyermekeit. De ha észrevette, hogy valamelyik túlontúl élel­mes, az elől ügyesen elkapta a falatot, és a kevésbé tolako­dó elé tette. Meg is kérdeztem édesanyámat; Miért? — Ezt azért teszi, — mondta — mert mindegyiket egyfor­mán szereti és igazságos akar lenni! Aztán egyszer, amikor egye­dül voltam odahaza, a hegyek felől fekete felhő kerekedett, és mintha csak a közelgő ve­szélyt jelezné, megdörrent az ég. A kotlós riadtan kiabálva hívta — vagy inkább paran­csolta — a fészer alá elszéledt családját. Szárnyait széttárva jelezte, hogy alatta találnak menedéket a veszély elől. Gyorsan alá is kucorodtak egytől egyig. A kotlós elégedet­ten kotyogott, bátorította őket, míg ő maga riadtan kapkodta fejét, a vész közeledtét figyel­ve. De mivel kis ideig semmi sem történt, a csibék közül pá­ran megunták a menedékhe­lyet és „se szó — se beszéd“ távozni akartak. Erre a kotlós olyanokat csípett az engedet­­lenkedókbe, hogy azok menten visszabújtak előbbi helyükre. Olyan is akadt, amelyiket a csőrében tartva emelt vissza. Én is a közelükben, a fészer alatt vártam meg a vihar el­vonulását. Semmi bajunk sem esett. Este bevádoltam a kotlóst édesanyámnál, ö elgondolko­zott egy kicsit, majd így szólt: — Ha csak a szigorúság menthette meg őket a veszede­lemtől, akkor a kotlós helyesen cselekedett!... Hát ilyen volt a mi kotló­­sunk: szerető, igazságos és szi­gorú. Olyan, mint egy igazi édesanya! PETŐFI SÁNDOR KEDVES GYEREKEK! PUSZTÁN SZÜLETTEM Pusztán születtem, a pusztán lakom. Nincs födeles, kéményes hajiokom; De van cserényem, van jó paripám: Csikós vagyok az alföldi rónán. Szőrén szoktam megölni a lovat, Ha ide vagy oda utam akad; Nem szükséges a nyereg a hátán Csikós vagyok az alföldi rónán. Gyócs a gatyám, patyolat az ingem, Nem vettem, a rózsám varrta ingyen. Hej, maholnap az én piros rózsám Csikósné lesz az alföldi rónán. EGYÜTT A CSALÁD Szombat: ebéd — Kolbászos bableves, juhtúrós galuska, üdítő ital vacsora — Karalábéfőzelék, pörkölt, gyümölcs Vasárnap: ebéd — Zöldség­leves, rántott hús, burgonya, fejes saláta, csokoládétorta, kávé vacsora — Hidegtál vegyes­salátával, üdítő ital VACSORÁK Zöldhagyma hollandi mártással 8 csomó újhagymát meg­tisztítunk, kb. 2 cm zöld részt is rajta hagyva, sós vízben puhára főzzük. Levét leszűrjük és a hagymát forró tálra tesz­­szük. 4 tojássárgáját és 2 dl tejet habverővel összekeve­rünk (lehet a hagyma főző­vizét is használni tej helyett), teszünk bele 7 dkg vajat, és gőz fölött sűrű mártást főzünk. A tűzről levéve megsózzuk, megborsozzuk, belecsöpögte­­tünk citromlevet, beledobunk 3 dkg vajat, és ha elolvadt, a mártást a forró hagymára öntjük, (Póréhagymából is ki­tűnő.) Strassbourgi húsgombóc 25 dkg darált sertéshúst és 25 dkg darált marhahúst tej­ben áztatott 1 zsemlét, 1 to­jást, kevés zsíron megpirított vöröshagymát összegyúrunk, sóval, törött borssal ízesítjük. A masszából kis húspogácsá­kat formálunk és bő, forró zsi­radékban kisütjük őket. Egy doboz mélyhűtött spenótot felolvasztunk, jól kinyomkod­juk, 10 dkg vajjal és fűszerek­kel összekeverjük és tűzálló tál aljára terítjük. Befedjük sós vízben kifőtt 20 dkg spa­gettivel vagy makarónival és e közé fektetjük a kisütött húsgombócokat, nagyon kevés zsiradékkal megöntözzük. A sütőben az egészet éppen csak hogy átmelegítjük, de nem sütjük. Sonkás palacsinta Készítünk 12 darab sós pa­lacsintát. 30 dkg darált főtt füstölt húst összekeverünk egy deciliter tejföllel, megborsoz­zuk és a sós palacsintákat megtöltjük vele, majd össze­göngyöljük. A megtöltött pa­lacsintákat tűzálló tálra fek­tetjük, egy tojássárgája és 1 dl tejföl keverékével leönt­jük, és sütőben átsütjük, de nem pirítjuk meg. Rakott karalábé Megtisztítunk 8—10 karalá­bét és laskákra vágjuk. Zsen­ge leveleit is megtartjuk és jól megmossuk. 50 dkg darált sertéshúst összegyúrunk 1 to­jással, megsózzuk és gombó­cokat formálunk belőle. Mély edényben felolvasztunk 5 dkg vajat, belefektetjük a levele­ket, mindegyik levélre egy-egy húsgombócot teszünk és az egészet lefedjük az összevá­gott karalábéval. Megsózzuk, meghintjük az összevagdalt petrezselyemmel, kb. 3 dl vizet öntünk alá és kevergetés nél­kül, lassan megpároljuk. Tá­lalás előtt leöntjük 1 dl tej­föllel. Paprikás tekercs Egy diónyi vajból, 2 dl liszt­ből és 1/z • tejből besamelt főzünk, majd ha kihűlt, bele­keverünk 3 tojássárgáját és kemény habbá vert fehérjét. Megsózzuk és kizsírozott, kö­zepes nagyságú tepsiben ujj­nyi vastag tésztát sütünk belő­le, de nem szárítjuk túlságo­san ki. Közben 30 dkg pör­költből (lehet maradék is), tölteléket készítünk, megken­jük vele a forró tálra borított tésztát, összegöngyöljük és megöntözzük paprikás mártás­sal. Ha szeretjük, meghinthet­jük reszelt sajttal is, és frissen kínáljuk. Sajtpuffancs 3 tojásfehérjét kemény hab­bá verünk és belekeverünk 15 dkg reszelt sajtot. Forró zsiradékba mártogatott kanál­lal kis fánkokat szaggatunk a zsírba. Nagy lángon világosra sütjük és valamilyen pikáns mártással tálaljuk. Azt hiszem, hogy az itt közölt vers író­jának nevéről már sokszor hallottatok, sőt több versét meg is tanultátok. Hiszen Petőfi Sándor nemcsak a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, hanem a világirodalomban is a neves költők között tartják számon. És azt is tudnotok kell, hogy Petőfi a magyar szabadságharc vezér­alakjai közé tartozott, lánglelkű forradalmár volt. Egész életében a szabadságért, a hazá­jáért harcolt, tollal és fegyverrel a kezében. A híres Bem apó seregében szolgálva esett el a harc mezején, fiatalon, huszonhat évesen. írjátok meg gyerekek, melyek azok a Petőfi­­versek, amelyek legjobban tetszenek nektek, és már könyv segítsége nélkül is el tudjátok mondani. Címünk: Nő szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Martanovicova 20. Lapunk 14. számában közölt rejtvény helyes megfejtői között könyveket sor­solunk ki. A három szerencsés nyertes: Lassán Olga, Gömörújfalu (Gemerská Vés), Vámos Pál, Bély (Bief), Kalán Klára, Bés (Besa). A 15. számunkban közölt rejtvényre is nagyon sok helyes válasz érkezett. Ebben az esetben is sorsolással döntöt­tük el, kik kapnak majd könyvet. A nyertesek: Horváth Jenő, Guta (Ko­­lárovo), Bán Elza, Dobóca (Dubovec), Árvái Mária, Kazincbarcika, Magyar­­ország. S**KkC%& Csokoládés piskótatorta Hozzávalók: 2 doboz babapiskóta, 25 dkg porcukor, 25 dkg vaj, 6 tojás, 4 evőkanál kakaó, egy evőkanál zsela­tin. 2 evőkanál rum; a tetejére tejszín­hab, egy fél adag keserűcsokoládé-öntet. A vajat kikeverjük a cukorral, a tojás­sárgákkal, meg a kakaóval, beletesszük a kevés vízben megáztatott zselatint, a rumot és a tojások felvert habját. A nagy tortaforma szélét felállított, fél babapiskótákkal vesszük körül, az aljá­ra is piskótát rakunk, rásimítjuk a krém felét és erre megint egy sor babapiskó­tát fektetünk. Ismét bevonjuk krémmel, beborítjuk piskótával és egy napra hűtőszekrénybe rakjuk. Tálaláskor a tortakarikát lehúzzuk róla, a tetejét édes tejszínhabbal díszítjük és rácsor­gatunk egy kevés csokoládéöntetet is. A tortalappal együtt tesszük tálra. Csokoládés szelet Hat tojássárgáját jól kikeverünk 20 dkg porcukorral. Hozzáadunk 12 ka­nál őrölt diót, 2 kanál kakaót, 5 kanál grízes lisztet és a 6 tojás felvert habját. Könnyedén összekeverjük, és közepes tűzön sütjük. Töltelék: 25 dkg vajat 20 dkg por­cukorral, 2 egész tojással és 3 kanál kakaóval simára keverünk. Amikor a tészta megsült, a tetejére rákenjük a tölteléket, és az egészet leöntjük cso­koládémázzal. Beküldte: Mráz Katalin nagykürtösi (Vefky Krtís) olvasónk 13

Next

/
Thumbnails
Contents