Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-27 / 5-6. szám

lak, azonkívül van egy nagy előnye: húsz percnél nem tart tovább. Éppen azért azt a kis anekdotát eszedbe ne jusson kihagyni, annyira kedves, és olyan szorosan beleilleszkedik a szövegbe. Az ne izgasson, hogy előtted ilyesmi nem hangzott el. Majd irigyelni fognak, hogy nekik nem jutóit eszükbe. A hatás kedvéért azonban játszd meg. ad vocem. Mintha csak úgy beszéd közben ötlött volna az eszedbe. — Ügy gondolod, hogy minden rendben lesz? kérdezte főnöke bizakodva. — Annál is inkább — nevetett —, mert ha minden jól megy, holnap én is biztosabb leszek a dolgomban. És már csak azért is minden jól fog menni. Mit gondolsz, a többi előadónak is van lámpaláza? — Természet dolga. Aki már több hasonló rendezvényen beszélt, esetleg rutinra tett szert, de van, aki mindig lámpalázas. Tudod, hogy az előadók között mi vagyunk a legfiatalabbak? ság. Akkor meg szükséges az enyhe elfogódott-Beszállingóztak a terembe, s mikor a mikro­font Milan elé tették, váratlanul őt is elfogta az izgalom. Az intézetre gondolt, otthoni munká­jukra, a szürke munkafolyamat egyes állomásai­ra, amikor az időnkénti siker fellelkesítette, aztán arra gondolt, mikor úgy tűnt, hogy az egésznek nincs is valami sok értelme. Most egy­szerre érezte igyekezetük jelentőségét, hogy tud­nak valamit a világnak fölmutatni, hogy a tudo­mánynak ebben az ágában is összefonódtak, be­kapcsolódtak az egyetemes tudományos haladás áramába. öten ültek egymás mellett, három cseh kolléga és ők ketten. Előttük állt a kis asztali zászló, hazájuk színeivel. Milan beszélni kezdett, és 6 egy pillanatra lehunyta szemét. Fölemelő érzés volt tudni, hogy egy ország képviseletében lehet itt, s ezt az országot csak méltó módon szabad képviselniök. Most megértette, mit érezhetnek a sportolók, mikor nemzetközi versenyeken hazá­juk színeiben indulnak. Persze az más, ez a mun­ka nem jár zászlófelvonással és himnusszal, és nincs is szó rivalizálásról, mégis ... Hat felé járt, mikor az utolsó beszéd is elhang­zott. A résztvevőkön már a fáradság jelei mutat­koztak. Több volt a mozgolódás, a zaj. Jól fog esni Bálinttal az a fekete. Néhány percig még a csehszlovák csoportban állt, beszélgettek, aztán ügyesen eltűnt közülük, és sietett a kijárat felé. A lépcsőkön váratlanul felbukkant Hertha, és csatlakozott hozzá. Alig váltottak egy-két monda­tot a délutáni ülésre, előadásokra vonatkozólag, mikor meglátta Bálint Volkswagenjét. — Sajnos, Hertha, itt kell hagynom magát, mert várnak rám. Kár. Hertha a bejáratnál maradt, és nézett utána, és látta, amint Bálint kilép a kocsiból, meglátja őt, karon fogja és elindulnak. Nem presszóba vitte, hanem egy csinos, kicsit ódon hangulatú cukrászdába. Beszélt Bálintnak a megnyitóról, az izgalmak­ról, Milan szerepléséről, a benyomásairól, s az látható élvezettel s ahhoz hasonló türelmes jó­indulattal hallgatta, ahogy a komoly felnőttek a kedves gyermek csacsogását. — Élvezd csak, amit még nyújtani tudnak neked. Különben, hogy ne legyen nagyon szomo­rú az estém nélküled, vacsorára hívtam Lemat­­tinit, tehet értem egyet-mást, most a kiállításo­mat fogjuk megtárgyalni. Nem tervezek banket­tet, mint amilyenen te veszel részt ma este, de ha sikerül vele elfogadtatnom, hogy kiállítsa öt-hat nagyobb városban a munkáimat, a fel­vásárlóknál mindjárt kapósabb leszek. Már most sincs okom panaszra, de reményem lehet na­gyobb szabású megrendelésre, akár magánsze­mélytől, akár az államtól. — Örülök, Bálint, hogy jól mennek a dolgaid, ha már egyszer el kellett jönnöd hazulról... De mondd csak, még most is biztos vagy abban, hogy el kellett jönnöd? — Látod, arra még nem is volt időnk, hogy elmondd, mi a helyzet odahaza. Mert amit itt hallunk, az megbízhatatlan értesülés. Külön­ben ... nem is nagyon érdekel. Rég a hátam mögött van már. Igazi barátom nem is volt, akinek a sorsát különösebben a szivemen visel­ném. Az öregeknek havonta küldök pénzt, mikor mennyit tudok. írogatnak néha, de hát mit tud­nak írni nekem. Hogy anyám rosszul alszik, apám nehezen jár, fájnak a lábai, a szemén há­lyog nő, majd operálni fogják, és hogy mi újság a szövetkezetben. Aki hiányzott mellőlem, az te voltál, Judit. Őszinte vagyok: engem is meg­lepett. No, nem az, hogy hiányoztál, de hogy ennyi ideig. És senki sem tudott pótolni. És megpróbálták többen is? Bálint legyintett. Szóra sem érdemes, jelezte a legyintés. — Vagy egy hónapja turistákkal akadtam össze. Az egyikük bodrogközi fiú volt, együtt jártunk iskolába, és később is, az iparművésze­tire. Grafikus, sokat vele sem beszélhettem, a fe­leségével volt. Öt is Juditnak hívják. Már jó ideje próbálgattalak elfeledni, mert hát ugye, irreális dolgoknak sincs értelme, de ez a talál­kozás, a Judit nevű feleség úgy felkavart, hogy megírtam neked sebtiben azt a rövid pár sort. Meg is bántam később. De akkor már utaztak a levelemmel. Pali megígérte, hogy az állomáson feladja. Milyen jó, hogy írtam akkor. Bevallom, hiszek a sorsban. És most már biztos vagyok abban, hogy mi ketten összetartozunk. Ez az elrendelés. Judit nyelt egy nagyot. Felült fekhelyén, és úgy érezte, az álom egész éjszakára kiment a szemé­ből. Ült és a kerekek csattogására figyelt. Éjfél elmúlt. Még ma otthon lesz. Nem történt semmi, folytatja a munkáját, az ismerősök, kollégák körülveszik, meséljen, hogy volt, mit látott, hozott-e valami jó kis cuccot... Ha nem is rosszindulatúlag, kicsit irigylik őt ezért a kikül­detésért. És rajta meg Ilonán kívül senki sem fogja tudni, hogy majdnem kinn maradt. Nem lenne-e erkölcsi kötelessége nyíltan elmondani, mi történt? Mert történt valami mégis. A lélek­ben is történnek események, végbemennek folya­matok, ha nincs is külső vetületűk. Nem élne-e vissza az őt ajánlók jóhiszeműségével, ha elhall­gatná, hogy mindent fel akart rúgni maga mö­gött? Nem, nem, vitatkozott magával, ez ostoba­ság lenne. A szándék még nem tett. Nyuszikám, sóhajtott, te talán meg tudnád mondani, mi a helyes. Mert okos a hallgatás lenne, ez szolgálná az érdekemet. Bálint tudná, mit tegyen a helyemben. Neki nem lennének ilyen dilemmái. S ha fel is merül benne, egy­szerűen mérlegre teszi, mi szolgálja leginkább az érdekét. S ez eldönti a problémát. De hát nem vagyunk ugyanabból a fából faragva. Ha az ember nemcsak a magával szembeni kötelességét ismeri, hanem a másokkal szembeni kötelességét is, egyéneknek és a közösségnek hozzá fűzött jogos várakozásai nem közömbösek, akkor a dolog már nem ilyen egyszerű. Azért vannak skrupulusaim, mert még nem tudok higgadtan gondolkozni. Ebben az ügyben csak én lehetek a magam bírája, senki más. Én voltam az, aki úgy határozott: kint maradok, és én voltam az, aki mégis másképpen cseleke­dett. Nem volt könnyű a válás Bálinttól, egész testem fellázadt, a gyomrom, idegeim, lábaim, szívem, mégsem érzek megbánást, bizonytalansá­got, hogy elhamarkodva ültem a hazafelé tartó vonatra, töprengett. A kongresszus három napja lefoglalta, akkor még szilárdan hitte, hogy marad. Zsúfoltan tor­lódott egymásra a három nap, a másodikra csak ködösen emlékszik vissza, reggel óta izgalomban élt, nem szeretett volna Milan mögött lemaradni, akinek előadása után spontán siettek gratulálni többen is. A keze remegett, mikor felállt, és a papírlapokat olvasóközeibe emelte. Az első so­roknál még lihegett, rendetlenül szedte a léleg­zetet, aztán mintha elvágták volna izgatottságát. Tetszéssel figyelte, a hangja milyen tisztán cseng. Élvezete telt a szereplésben, bőre felfogta a terem pozitív légkörét. Estére azonban már nem maradt ereje. Megint egy órácska a cuk­rászdában, vacsora a csehszlovák csoporttal, ahol őt és az egyik prágai kollégát ünnepelték, aki szintén aznap tartotta beszámolóját. Ügyis to­vább üldögéltek a kelleténél, tizenegy óra lehe­tett, mikor ágyba került. A harmadik nap még elhangzottak az utolsó felszólalások, volt egy kis vita, háromkor a búcsúebéddel véget ért a kon­ferencia. Barátkozások, címeket cseréltek, 6 meg Milánnál kiment a városba, mert megígérte, segít ajándékot vásárolni a felesége számára. Ki is választott egy tartozék garnitúrát, cipő, táska, sapka, sál. Milan kifizette az összeget, az arcán látszott, hogy gyors fejszámolást végez, és kicsit sokallja. Fog neki tetszeni? — legalább efelöl akart biztos lenni. meg. Megeszem a fejem, ha nem — nyugtatta — Még valami apróságot a gyerekeknek, a kol­légáknak, az anyósnak. De igazán csak apróságot, mert már alig maradt pár frankom. — Csokoládé és cigaretta. Nagy választék, gyönyörű csomagolás, megfelelő ajándék. Legfel­jebb, ha gavallér akarsz lenni, az ajándékba kapott órádat odaadod az anyósodnak — gonosz­kodott, mert látta, Milan milyen becsben tartotta a kongresszus résztvevőinek első nap átnyújtott ajándékot. Kikísérte este a vonathoz, és nem tagadta maga előtt: könnyű szívvel. — Te Judit, aztán majd jól nézz körül ez alatt a tíz nap alatt a vendéglátóidnál. Esetleg elles­hetsz valamit, amit mi is jól hasznosíthatunk. És érezd jól magad. Rúgj ki kicsit a hámból. Fellépett a vonat lépcsőjére, és lehajolva hozzá, még egyszer megrázta a kezét. Akkor azért nem érezte magát valami fénye­sen. Lessek el valamit, amit mi is jól hasznosít­hatunk ... Tizenegy-tizenkét nap múlva csodál­kozni fognak. Két hét múlva még mindig nem fogják elhinni. Aztán már elhiszik, de csak fenn­tartásokkal. Aztán szájbiggyesztve, megvetőleg említik majd a nevét, vagy titkos kis elismerés­sel: volt neki esze. Ki hogyan. — Igen, igyekszem majd jól érezni masam — ígérte és visszamosolygott. — És mindenkit üd­vözlök odahaza. A katalízissel sietni kell, Peter ne várjon rám, Lilkával folytassák a munkát. Az eredményt már nem fogja megtudni. Gya­log indult vissza a pályaudvarról a szállodába, kirakatokat nézegetett, aztán meg betért egy presszóba, és megivott egy konyakot, de a levert­séget, ami úrrá lett rajta, nem sikerült teljesen elűznie. Herthának ígérte meg, hogy vele vacsorázik. Ez nem töltötte el túl nagy örömmel, mert Hertha sokat kérdezősködött, és néha olyan marhaságokat, hogy attól félt, túl kir erítő lesz számára az együttlét. Holnap aztán lertha is elutazik. A tíz napot úgy tölti, minti semmit nem forgatna a fejében. Előző nap a cukrászdá­ban Bálint azzal nyaggatta: — Csak hozz fel egyetlenegy meggyőző érvet, mi a fenének akarsz a szállóban mamdni addig a tíz napig? Azt még megértem, hogp szívesen körülnézel a Cihában, beszélgetsz a svájci kollé­gákkal, de miért nem költözöl hozzám? Az éjsza­kákat úgyis nálam fogod tölteni. — Részben. Valid be, bosszant, hogy éjnek idején fogsz majd visszafuvarozni. Lusta vagy. elkényelmesedtél, Bálint. (folytatjuk) 23

Next

/
Thumbnails
Contents