Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-27 / 5-6. szám
J! ш *-• ■« > ju ОС о со t— ос < м <л Э ■ X ben, de ennek az asszonynak az élettörténete megér egy alapos kutatást. Űjabb búvárkodást könyvek között, korok és sorsok ismeretét. Mert a dolgok így következnek egymásból. Egy költemény elhangzik a tv-ben, felkelti a néző érdeklődését az írója, a története vagy a szereplője. A néző olvasóvá válik, és az írott betű révén sokkal többet tud meg a költeménnyel kapcsolatos dolgokról, mint eredetileg gondolta. A tv tehát nem von el az olvasástól, ellenkezőleg. Gyakori eset, hogy a tv-reklámban látott kozmetikai vagy iparcikket meglepően sokan keresik az üzletekben. Érdemes ezt a módszert bevezetni a szellemi termékek piacán is. Nem elfecsérelt idő egy-egy kötet után járni a könyvesboltokat, hiszen végül ez is meghozza a birtoklás örömét. Ha pedig már miénk az óhajtott könyv, annyiszor vesszük kézbe, amennyiszer csak jólesik. Az írott szó szépsége sohasem fakul meg. Befelé rámolom a könyveket a zsúfolt rekeszekbe, közben a költemény kezdő sorait mormolom: „A tavasz jött a parttalan időben, s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Mait nevét kerestem HOGYAN LETT a nap az égen? A réges-régi időkben még nem volt nap; az égen nem világított csak a hold a csillagokkal. De ember se élt még a földön; csupán állatok és madarak éltek, és sokkal nagyobbak voltak, mi manapság. Egyszer Dinevan, az emu és Brelga, a daru sétálni mentek a tágas murrumbidzsim síkságon. Séta közben valamin összekoccantak; szó szót követett, s végül is összeverekedtek. Brelga dühében odarohant Dinevan fészkéhez, kikapott belőle egy szép, nagy tojást, és teljes erejéből fölhajította az égre. Ott a tojás egy rakás tűzifára pottyant és összetörött. Sárgája végigfolyt a farakáson; a fa meggyulladt tőle, szép sárga lángra kapott, s olyan heves tűz támadt, hogy fénye az egész világot beragyogta. Akik a világon éltek, azt sem tudták, hová legyenek ámulatukban, hiszen addig egyebet sem láttak, mint enyhe derengést; most aztán majdhogy bele nem vakultak a nagy fényességbe. Lakott az égen egy jóságos szellem; annak nagyon megtetszett a világ, mert valóban gyönyörűséges szép volt ebben a pompás világosságban. Azt gondolta magában: bizony jó volna mindennap ilyen tüzet gyújtani. S meg is teszi azóta mindennap. Éjszakánként szétküldi szolgáló szellemeit: lát szednek, máglyába rakják, aztán mikor már kész a máglya, elküldi a hajnalcsillagot, adja hírül a földön az embereknek, hogy nemsokára meggyújtják a máglyát. A jóságos szellem azonban csakhamar észrevette, hogy ez a híradás nem elég, mert akik alusznak, azok nem látják meg. Azon töprengett hát, hogy valamilyen hang vagy zaj vagy lárma kellene,_ tudatni a nap támadását, és fölébreszteni az aluvókat. De kire bízza ezt a hivatalt? Váltig gondolkodott rajta, de sehogy sem tudott dűlőre jutni. Egy este aztán, ahogy éppen ezen tűnődött, meghallotta Gurgurgaga, a kakas nevetését. „Ez az! — gondolta. — Ez kell nekem!“ Azzal meghagyta Gurgurgagának, hogy ezután minden pitymallatkor, ha a hajnalcsillag sápadni kezd, és földereng a nappal, kezdjen el teli torokból nevetgélni, hogy akik alusznak, ébredjenek föl rá, még mielőtt fölkel a nap. Ha pedig Gurgurgaga elmulasztaná a dolgát, ő se gyújtja meg többé a máglyáját, s a földre megint ráborul az örökös szürkület. Gurgurgaga azonban tisztességgel vállalta föladatát nehogy a világ elsötétedjék, s alighogy derengeni kezd, kitárja torkát, és elkezd hangosan nevetgélni. Hallani is minden hajnalon, ahogy harsányan azt kacagja: — Gurgurgaga! Gurgurgaga! Gurgurgaga! Erre aztán a szellemek meggyújtják odafönt a máglyát. Eleinte, míg nagy lángra nem kap, nem ont különösebb hőséget; délre azonban, mikor már az egész máglya izzik, csak úgy dől belőle a hőség. Hanem aztán lassacskán hamvadni kezd, s alkonyatra nem marad belőle, csak némi rőt zsarátnok, s az is egykettőre kialszik. Egy-egy darabka parazsat azért félrekotornak belőle az égi szellemek, s betakarják felhőkkel, hogy legyen másnap mivel meggyújtani a máglyát. De még azt is el kell mondani, hogy a gyerekeknek nem szabad ám utánozni Gurgurgagát! Ha ugyanis meghallja, hogy csúfolják, haragjában megszünteti a hajnali ébresztést. Persze előfordul, hogy haszontalan kölykök mégis gúnyolódnak rajta; ezeknek aztán büntetésből még egy szemfoguk nő. így intézik ezt a jó szellemek, nehogy Gurgurgaga megharagudjék, abbahagyja napot hirlelő nevetését, és a világ ismét sötétségbe merüljön. (Ausztráliai népmese) NYELVTORÖ REJTVÉNYÜNK: Csöngőiéi csöndes csikós csinos csikója csetlikbotlik, cserépből csinált csöngettyű csörög a csöngőiéi csöndes csikós csinos csikója nyakán. Melyik ismert magyar népmese jut eszetekbe a képről? írjátok meg a címünkre: Nő szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Prazská 5. Gyermekeknek.
