Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-12-20 / 51-52. szám
nir>J ПУЛ FI IGAZI г«* ■• "Ч ív üsssí-ü;... л. Lv-Л'!:'' - -^-■'-Г'■ • ^ '• ■■-' • ■ -„Drága Mama! Ma vettük fel először a bányászruhát. Kár, hogy nem bennünket, talán hirtelenében meg sem ismerne, annyira egyformák vagyunk. Jó itt, az iskolában, az internátusbán is törődnek velünk. Mindenünk megvan, csak az otthon hiányzik ...“ „Csak most érzem, hogy felnőtt vagyok, egyedül kell gondoskodnom magamról. Az, új környezettel nagyjából már megismerkedtem. Nem rossz itt, de jobb otthon...“ „A felvételi vizsga sikerült! Sietek haza!...“ „Sokszor vágyom haza, de azt akarom, hogy egyszer büszke lehessen a fiára, ezért kitartok!...“ „Szeretettel meghívom a promócióra ...“ „A nyári szünidőben hazaugrok!“ ... „Mama, megismerkedtem egy kislánnyal, szeretjük egymást, nemsokára hazaviszem, bemutatom“... „Jól vagyunk, csak a kisfiúnknak mandulagyulladása volt. Ha megerősödik, hazanézünk“ ... „Leszereltem, meg akarok nősülni. Az üzem kölcsönt ad lakásépítésre. Belevágjak?“. „Mindig arra intett, hogy ne hamarkodjam el a férjhez menést. Talán megtaláltam az igazit, de amíg anyuka meg nem ismeri, nem kötöm össze vele az életem“__ „Sok szeretettel gondolok feleségemmel együtt anyukára Bulgáriából, szerető fia“... Egy-egy kiragadott mondat a képeslapok, levelek, táviratok halmazából, amelyekben kitárulnak a szívek, és őszinte gyermeki ragaszkodással mondják el a legbizalmasabb érzéseiket. Csak az kap ilyeneket, aki méltó rá, akit nagyon szeretnek, mert viszont tud szeretni. Sok helyről indulnak a szálak, szinte az egész országból, de mind egy személyhez kötődnek, egy helyre vezetnek: Lukács Ilona igazgatónőhöz egy gömöri kis faluba, Stránskára (Oldalfalába). Egy kastélyba, amely több száz fiatalnak nyújtott gondtalan gyermekkort. Gondosan összerakom a leveleket, amelyek egyúttal dokumentumanyagok is, mert egy gyermekotthon munkássága, múltja és jelene tükröződik bennük. A társalgóban éppen szabadfoglalkozás van. A puha szőnyegen hangtalanok a léptek, észrevétlenül elvegyülünk az apróságok között. Figyelem önfeledt játékukat, hogyan közelednek egymáshoz, ki kivel és mivel szeret játszani, és akaratlanul is arra gondolok: ezek a gyerekek sokkal jobb és szebb körülmények között nőnek fel, mint amilyenek között azok nőttek, akik a leveleket írják. Az utolsó tíz év alatt sok minden megváltozott. Nincs már az intézetnek külön iskolája, a diákok együtt tanulnak a falusi és városi gyerekekkel, s így közelebbi kapcsolatba kerülnek a „kinti“ élettel. Az otthont elhagyva, sokkal könnyebben szokják meg az új környezetet. Eltűnt az „egyenruha“, mindenki olyan öltözetet visel, amilyen tetszik neki. A hálószobák otthonosak, a berendezés, a szőnyegek, a függönyök semmivel sem különböznek a többi gyerekétől. Jól működnek a szakkörök, ahol kicsi koruktól figyelemmel kísérik a gyerekek adottságait, és aszerint segítik elő tehetségük kibontakoztatását. Később sok esetben ez dönti el, ki milyen pályát választ. A gyerekek életében nem áll be törés, mert hároméves koruktól tizennyolc éves korukig egy közösségben nőnek fel. Ha tovább tanulnak, azután is ide járnak haza a diákotthonból. A szomszédos teremben a nagyobbak szórakoznak. Sakkoznak, olvasnak, társasjátékot játszanak. A kényelmes karosszékekben a hetediknyolcadik osztályos lányok népi hímzéssel térítőkét készítenek. Danka, Yvetta és Jolika egymás mellett ülnek. Csak az imént jöttek meg Safárikovóról (Tornaijáról) az iskolából. Nekik már pontos elképzeléseik vannak a jövőről. Eldicsekszenek, hogy Dankának van a legjobb bizonyítványa, és ha továbbra is így tanul, közgazdász lesz. Az igazgatónő éppen az otthon legfiatalabb lakóiról beszél, amikor kinyílik az ajtó, bekukkant egy szőke fejecske, egy kis ember, aztán futólépésben elindul Lukácsné felé. Egy szempillantás alatt befészkeli magát az ölébe, átkarolja a nyakát, és a fülébe súg valamit: Jól van, de mondd hangosan! Anyuka, mesélj! Barna bőrű legényke lép a társalgóba. Illedelmesen köszön és megáll mellettünk. — A mi Ondrónk, 6 az egyedüli dolgozó a gyerekek között, mutatja be az igazgatónő és kéri, beszéljen a munkájáról. Elmondja, hogy fél éve van munkaviszonyban, a tornaijai ruhagyár csomagolójában dolgozik. Jó helyre került, szereti a munkáját. Még sohasem maradt ki, mert tudja, otthon várják. A kisebbeket 6 teszi le este aludni, megijednének, ha egyszer nem jönne haza. Ondro a nyáron maradt ki az iskolából. Mielőtt munkába lépett, Lukácsné elment az üzembe, megnézte hol dolgozik majd a gyerek, beszélt a vezetőkkel, és a jövendőbeli munkatársakkal. Lukácsné elérzékenyülve mesélte el, hogy mit érzett, amikor Ondro először tette le elé a fizetését Egy tábla, rajta fényképek. Több esküvői, családi felvétel, de olyan is akad közöttük, amelyik munka közben készült. — Ez itt Tóth Lajos, vízvezetékszerelő, — mutatja sorba őket az igazgatónő — a mi leghűségesebb „fiunk“. Rimavská Sobotában (Rimaszombatban) lakik, kétgyermekes családapa, akit a munkája gyakran messzire szólít a családjától. Ha erre jár, mindig betér hozzánk. A táskából ilyenkor előkerül egy autó, baba, nyalánkság, vagy más apróság. Aztán megkérdezi: nem romlott-e el a vízcsap, vagy valamelyik háztartási gép, de megjavítja a játékokat is. A gyerekek bácsikának hívják, és nagyon szeretik ha idejön. — Ez Fertő Dezső mérnök, Brno mellett lakik, feleségével együtt gyakran meglátogat minket. Nagyon büszkék vagyunk rá, tehetséges, és jól megtalálta helyét az életben. S ez itt mellette Jankó Berceli. ö még nem nősült meg. Az egész országot bejárta már, hidakat épít. Amióta elment, minden esztendőben itt tölti a karácsonyi ünnepeket. Felpakolva jön, néha már a feldíszített fa körül ülünk, amikor betoppan. Ezek még az én bányászfiaim! Elismert, kiváló dolgozók, igazi példaképek, akikről mindig szépet és jót hallunk És így megy ez vég nélkül, mert egy évtized nagy idő. Azóta sokan elhagyták már az otthont, de nincs az az édesanya, aki nagyobb szeretettel, büszkeséggel tudna beszélni a gyerekeiről, mint Lukácsné. Ezért született meg bennem az elhatározás felkeresem az otthon régi neveltjeit és megkérdezem, mit üzennek haza az oldalfalai kastélyba. Jozef Sebők Velky Krtíá-i (nagykürtösi) bányász úgy fogad, mint régi ismerősét, és máris az otthon és az igazgatónő felől érdeklődik. Aztán csak egyet gondol, és elém állít három szöszke gyereket: a testvéreink után. Amikor tizenöt éves voltam, Duáan Bartossal és Milan Debnárral Nagykürtösre kerültünk bányásztanulónak. Mindig összetartottunk, törődtünk egymással, örültünk, hogy mindhármunk házassága jól sikerült. Hogy mit üzenek az otthonba? Köszönök mindent. Köszönöm, hogy jó útravalót adtak, mert ez döntő fontosságú volt egész életemre. Szerencsés ember vagyok, mert mindig volt valaki, aki mellettem állt, ha szükségem volt rá. Az igazgatónő szigorú, de igazságos volt, szeretett minket. Ö formálta a jellemünket. Itt a bányásziskolában is találkoztam egy hasonló emberrel, Ján Knapek csoportvezetővel. Tíz évig dolgoztam vele, sokat tanultam tőle és mindig példaképem marad, ö tanított meg dolgozni és takarékoskodni. Mert sok pénzt kerestem, öt-, hatezer koronát havon-1. Sebőkék. „A mi apuskeink a legjobb ember a világon“ 2. Lukács Ilona igazgatónő és védencei — Ez itt Renátka. Negyedik osztályba jár és mindig kitüntetett tanuló. Nemrégen első díjat nyert a járási versmondó versenyen. Janka öt-, Jozko hároméves. Kár, hogy nincs itthon a feleségem. Nagyszerű asszony! A hányavetett élet után minden vágyam teljesült. Szép családom, és otthonom van, megértésben élek a feleségemmel. A bányászatot megszerettem, és semmivel fel nem cserélném. Jozef édesanyja megbetegedett, ezért nagyszülei kilenchónapos korában állami gondozásba adták, öt gyermekotthonban nevelték, amíg felnőtt. A legjobb helye Oldalfalán volt. — Mindig más otthonba vittek — emlékezik vissza. — Az új helyet nehezen szoktuk meg, és sokat sírtunk 3. így laknak Debnárék 4. A gyermekotthonban Nagy László felvételei ta, és amíg más a kocsmába hordta a pénzt, én a takarékpénztárba. Amikor megnősültem, szépen berendeztük a lakást, önműködő mosógépet is vettünk. Többször kitüntettek, külföldi jutalomkirándulásra küldtek. Harmincéves vagyok, és eddig még minden úgy sikerült az életben, ahogy azt elképzeltem. Azt is írja meg, hogy ne haragudjanak, amiért egy idő óta nem voltam az otthonban. Jövőre az egész családdal együtt elmegyek ... Sebőkné fodrásznő. Vele a munkahelyén beszélgettem. Ugyanolyan kedvesen fogadott, mint a férje. Amikor elbúcsúztunk tőle, azt mondta: „Az én férjemnél jobbat el sem lehet képzelni !“ Milan Debnár lakásán csinos fia-
