Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-12-13 / 49-50. szám
3 в л э 3 3 т 2 3 Nagy hírű patkoló kovács volt Babka Sándor. Az Ipoly mentén a gazdák jól ismerték a nevét. Véeláreban (Csalárban) lakott, özvegye ott él ma is. Áll még a régi kovácsműhely is a mester emlékének őrzőiéként. S a lovak, amelyek az 6 patkóit hordták? Azóta már biztosan az égi muharosban legelésznek. „Éjjel kelt az uram, vagy kora hajnalban, hogy mire jönnek a lovak, készen legyenek a patkók. Aztán amikor megjöttek, rápaszította a körmükre a patkót. Ügy tudta azt csinálni, hogy sose fájt a lábuk utána. Még a harmadik faluból is ide jöttek vasaltatni. Itt a szomszédban volt egy beteg tehén. Annyira fájt a lába, hogy a doktor se tudta megjavítani neki. A férjem akkor kipucolta azt a genynyet a talpából és bekente neki valamivel. Aztán kenderkóccal bekötötte és csinált olyan- platnit a talpára vasból, hogy a piszok bele ne menjen. Szépen meg is gyógyult. A doktor úr is mondta: No Babka úr, kollégák vagyunk. Rajta is maradt a név, hogy Doktor Babka. Ügy megorvosolta. A lónak meg, ha fájt a körme, azt forró birkafaggyúval kente be.“ A nagyapámnak meg a méhek voltak a mindene. Szalmából fonott kaptárakban tartotta őket. Aztán amikor el akarták venni a mézet, szegény méhecskéket lefojtották kénnel. Mert akkor még másképp nem tudták ugye. így elpusztult az egész család. Édesanyám baromfit nevelt. Libát, kacsát meg pulykát. Amikor szükség volt rá, eladásra is. Losoncra vittük be a piacra. Harminc kilométerre van innen, bizony jó korán kellett elindulni, hogy beérjünk vele. Föltettünk két libát a kosár tetejire és elindultunk gyalogosan. A gúnarat azt mindig húsvétra tartogattuk, akkor szoktuk levágni. Olyankor a tojók már ülnek, vagy pedig már ki is keltek a kislibák, hát a gúnárra nem volt szükség. Az aprólékjából levest főztünk, meg ludaskását. A két combját a derekával megsütöttük egyben, a vastag mellehúsát pedig megfőztük ludaskáposztának. A ludaskáposzta úgy készült, hogy előbb káposztát savanyítottunk, egy darab kenyérrel. Ha pénteken tettük be savanyodni, vasárnapra készen volt. Akkor föltettük főzni a hússal együtt. Amikor megfőtt, hagymás, paprikás rántást süttünk rá. Hús nélkül is főztünk káposztát, azt nagyanyám úgy szokta, hogy egy nagy cseréptálba száraz kenyérkét aprított, és arra rászedte a forró káposztalevest, amiben csak rántás volt. A káposztás haluska is nagyon jó. Előbb krumplit reszelünk, annyi lisztet teszünk hozzá, amennyit fölvesz, aztán forró vízbe kiszaggatjuk. Közben a hordós káposztát megsütjük hagymás zsíron és rátesszük a haluskára. Káposztás lepényt is szoktunk sütni... élesztős tésztából. Azt régen lakodalomba vitték, amikor még nem volt torta, meg sütemény. Halat? Adott az Ipoly eleget. Ha csak gyorsan akartunk sütni, akkor Mikola Anikó paprikás lisztben megforgattuk és zsírban kisüttük. De szoktunk kirántott halat is sütni. Nagy darabokra vágtuk, megforgattuk lisztben, tojásban, prézliben és szépen egymás mellé raktuk egy tepsibe. Aztán megöntöztük jó bőven vajjal és betettük a sütőbe sülni. Ez volt a rántott hal. De szoktuk úgy is sütni a halat, hogy besóztuk, sütőbe raktuk, fokhagymát reszeltünk rá, megöntöztük zsírral és megsüttük. Nyálból, baromfiból legtöbbször tojásos húst süttünk. A húst először megfőztük levesben, azután tojásos lisztbe mártottuk és zsírban kisüttük. A kiskecskét azt tölteni szokta édesanyám. Tejbe áztatott zsemlébe tojást kevert meg feketeborsot és azzal töltötte. A kismalacot, vagy a kisbárányt is tölteni szoktuk, aztán egészben megsüttük őket. A bárányt ugyan szoktuk rántani is, de csak ha nagyon fiatal volt. Az idősebbet már csak pörköltnek, vagy gulyáslevesnek használtuk. Disznóölés után, amikor volt friss disznóhús, főztünk májashaluska levest, vagy süttünk töltött fasírtot. Leginkább a combjából. Megdaráltuk, rendes fasírthúst csináltunk belőle, aztán ellapítottuk, főtt tojásokat raktunk bele és összegöngyöltük. Amikor X. A WZHB.' A <£N megsült, felszeleteltük és a tojások olyan szépek voltak a közepében. Én szoktam csinálni hideg májast is, az nagyon finom. A májat zsírszalonnával együtt meg kell főzni. Amikor megfőtt, a májat megdaráltuk, a zsírszalonnát pedig apró kockákra vágjuk, és a kettőt jól összekeverjük. Utoljára majoránnát, sót, fokhagymát, dinsztelt vöröshagymát és tejbe áztatott zsemlét adunk hozzá. Beletöltjük bélbe és vízben kifőzzük. Amikor megfőtt, hidegre tesszük. Sajtot? A juhászok szoktak olyan nagy kerek sajtokat csinálni. Azt megreszeltük és rászórtuk a gubóra, vagy a haluskára. Utána meg szalonnás tepertővel megöntöztük. így itthon inkább csak brindzát csináltunk. Volt olyan nagy faedény, abba begyúrták édesanyámék a juhtúrót. Egy hét múlva már jó volt. Tehéntejből is lehetett csinálni. Volt borjúbélből, vagy miből olyan ojtó. Föltettük az édes tejet a masinára, és beleraktuk az ojtót. Az összekapta a tejet és amikor már olyan jó csikorgós volt, akkor tiszta ruhába öntöttük. Amikor lecsurgott a leve és ottmaradt a sajt, akkor kitettük a napra szikkadni. Egy hét múlva, amikor kiszikkadt, jól összegyúrtuk sóval és faedénybe tettük, hogy átérjen. Sok mindent tudtunk csinálni brindzából. Az uram nagyon szerette a demikátot. Azt úgy csináltam, hogy száraz kenyérkét aprítottam egy tálba, elmorzsolt brindzát, meg apróra vágott vöröshagymát szórtam rá, megöntöztem jó sok zsírral és utoljára forró vizet öntöttem rá. Akkor letakartam és hagytam hogy jól összeérjen. Mire annyira kihűlt, hogy enni lehetett, már jó is volt. A brindzás gubót azt karácsony böjtjén ettük. Sztrapacskát azt máskor is. A mákos ferentő is karácsonyi étel volt. Kelett tésztából gyúrtuk és megfőztük vízben. Mákkal, meg cukorral hintettük meg, mert zsírt ugye karácsony böjtjén nem használtunk. A herőke az tojással gyűrött tésztából készül. Laposra elnyújtjuk és zsírban kisütjük. Kukoricabuktát én már nem csinálok, de a nagyanyám, emlékszem, sokat főzött. Megfőzte sós vízben a kukoricalisztet, kiszaggatta cseréptálba és meghintette túróval, meg egy kis vajjal, vagy zsírral. Amikor már nem volt kenyér se, a háború alatt, akkor meg elment a malomba, hozott második lisztet, ami már olyan vörös volt, mint a korpa. Állatoknak való. Abból süttek olyan kis vakarókat. A közepe nem volt jó annak, csak a héját lehetett megenni. Cukrot .is úgy csinált, amikor elfogyott a cukrunk, hogy lereszelte a répát és addig főzte, amíg olyan sűrű lett, mint a méz. Malomkalácsot is, de sokat süttünk. Régebben kukoricalisztből. Volt olyan vas malomkalácssütő, mindkét feliről szépen kidíszítve. Azt a kovácsok csinálták. Még az évet is beleírták, amikor készült. A malomkalács tésztáját azt úgy készítettük, hogy leforráztuk a kukoricalisztet tejjel, cukorral jól összegyúrtuk, kis pogácsákat csináltunk belőle és beletettük a sütő két lapja közé. Akkor összecsuktuk a sütőt és a masinában, parázson megsüttük. Később már búzalisztből csináltuk a tésztáját. Abba kellett egy kis zsír is. Savanyúnak káposztát, meg sós-vizes uborkát szoktunk eltenni. Az uborkát is olyan kis fahordócskába. Beleraktam, ráöntöttem a sós vizet, kaprot, tormát, meg zöld szőlőt tettem bele, hogy attól jól megsavanyodjon. Utoljára a tetejére a deszkát, meg egy nagy követ, azzal jól lenyomtattam. Édesanyám savanyú tojáslevest szeretett főzni. Föltette a vizet a masinára, tett bele babérlevelet, fokhagymás rántással berántotta, tejjel behabarta, egy kis ecetet öntött bele és beleütött két-három tojást. Vagy lehetett sűrűnek is csinálni, mint a mártást. Vagy szoktuk úgy is, hogy megfőztük a tojást keményre, aztán hagymát pirítottunk zsíron, pirospaprikát tettünk bele, meg egy kis tejfölt és beleraktuk a tojásokat. A tinóragombát, meg az úrigombát is szoktuk így tejfölösen főzni. Aztán Hokedlival, vagy rizsával ettük. A pecsérkéből meg a csirkegombából inkább levest főztünk. Föltettük zöldséggel, mint a húslevest, tésztát főztünk bele, és egy kicsit rápirítottunk petrezselymes rántással. Szószokat azt leginkább ribizliből, vagy piszkéből főztük. Atpasszíroztuk, hogy ne legyen benne a magja, aztán sót, cukrot, tejet és berántottuk. Én húshoz inkább a fokhagymaszószt szeretem. Ügy főzöm, hogy sütök rántást, belevágom apróra a fokhagymát. Amikor már piros a rántás, felengedem egy kis vízzel. Cukrot, sót teszek bele, a végén meg egy kis tejet. Azzal még egy kicsit összeforralom és kész. A főtt marhahús nagyon finom vele.“ (Adatközlő volt: özv. Babka Sándorné, szül. Buday Ilona, 65 éves csalári lakos.)
