Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-29 / 47-48. szám
BENYOVSZKY CIVILBEN Ait hiszem, meg sem kell magyaráznom, hogy nem Benyovszky grófról akarok tanulmányt írni. Az olvasók kérésének teszek eleget, amikor Jozef Adamovicról írok néhány sort a Kíváncsiak klubja olvasóinak. A cím úgy született, hogy amikor megkérdezték, mit írok, megmondtam a színész nevét, találgatni kezdték, honnan ismerős a név. Aztán megemlítettem a híres Móric nevét, és minden világossá vált. Hiába, ilyen egy színész sorsa. Sokszor olvastam a rádió, a televízió, a film nagyfokú nevelő hatásáról, de csak ilyenkor értem meg, milyen nagy szerepe van bizonyos tömegpszichózis kialakításában, vagy egyáltalán alakításában. Lehet valaki nagyszerű színész, alakíthat színészi pályafutásának majdnem felén keresztül romantikus, pozitív hőst, ha az nem film, tv-film, de méginkább tv-sorozat. De ezek aztán felkapottá teszik. így történt ez Adbmovic esetében is. Azért is írtam azt, hogy Benyovszky és nem Adamovic civilben, ennek a minden bizonnyal tehetséges színésznek, vajmi kevés ideje van a „civil" életre. A színházi próbák, előadások (a Nová scéna tagja), játékfilmek és a televíziós szereplések feljátszása teljesen lekötik. Ami hobbyjából megmaradt: Itt-ott megnéz egy-egy focimérkőzést, főleg a Spartak Trnavát, mert ez a kedvenc csapata, beül a SAAB- jába, s kocsikázik egyet. Mert olykor bizony a BT-t sem tudja végigszívni, annyi ideje sincs. (A rossz nyelvek sze-JA Fiatal olvasóink örömmel válaszolnak felhívásunkra, egymás után érkeznek a javaslatok, kívánságok, kit mutassunk be. Csala Sándor és Zsámbok Aranka levele érkezett elsőnek. Az ő kérésükre most iozef Adamovic-csal ismerkedhetnek meg. Várjuk a további javaslatokat! rint azért szívja ezt a fajta cigarettát, mert felesége monogramja is В. T. azaz: Bozidara Turzonovová.) Jozef Adamovic bármennyire foglalkoztatott színész- és közkedvelt is, nem lehet elégedett pályafutásával. — Unom már a „mézédes cukorbaba“ szerepeket — vallja. Harminchét éves vagyok, és még mindig várnom kell egy igazán nagy szerepre. Mert bármennyire is úgy tűnik, a Benyovszky szerep sem volt az igazi. Mindig egy húszéves titánt alakítani, vagy egy kisebb fajta Casanovát, vagy bármi más hasonlót, romantikus és pozitív hőst nem lehet egy színész álma. Mindig ugyanaz, csak kékben, vagy zöldben. Pedig érzem, tudom: mást is képes vagyok, mást is el tudnék legalább ilyen jól játszani. Most már játszottam néhány olyan darabban is, ahol nem én vagyok a „bálvány* — mint pl. a legifjabb Demeter gyerek, de ez még mindig kevés. Még mindig várnom kell egy igazi nagy alkalomra, ahol önmagam előtt is bizonyíthatok. — Adamovic olyan emberek közé tartozik, akik ritkán elégedettek önmagukkal, akik szeretik az újat, haragszanak az egy helyben topogásért, s a mércét mindig magasabbra teszik. Talán ezért ez a nagy elégedetlenség önmagával szemben, bár az is igaz, ritkán láthatjuk őt más szerepekben, mint ifjú nőcsábászként, aki azonban nem adja fel egykönnyen eszméit, s a természet adta előnyeit nem használja ki. Az ilyenfajta szerepeket mindig szinte tökéletesen alakítja, dehát ez is a színészi nagyságát bizonyítja. Tehetségét, amely más szerep eljátszására is alkalmassá teszi. Ritkán beszél céljairól, terveiről. Akkor is röviden, de velősen. — Szeretem az embereket, szeretem a munkámat. Minden vágyam, minden tervem egyetlen célhoz vezet, az ember-központúsághoz. Szeretnék minél több embertípust alakítani, nagyon sok embernek játszani meggyőző erővel, hogy így nevelni is tudjam őket. Szép, ha egy színésznek ilyen tervei vannak. Jó, hogy Jozef Adamovic így szereti a munkáját, mert akkor sokszor láthatjuk majd őt, és biztosan eléri célját is. — n — VONAL ALATT A JAVASASSZONY RECEPTJEI Egy ismerősömmel találkoztam nemrég, s egészen megdöbbentett, hogy milyen rossz színben van. Életunt volt, elkeseredett Kérdésemre elmondta, hogy mi nyomja a lelkét: fáj a füle, a szeme és a feje. Már vagy egy tucat orvosnál járt, de egyik sem tudott rajta segíteni. — Mind azt mondja, hogy változtassak állást, mert az állandó fülzúgás a gépek zakatolásától lehet, meg hogy huzatos a műhely, s az árt a szememnek. Meg szerintük az is baj, hogy túl sokat hegesztek. Sokat iszom, éjjelezek, dohányzom. Szóval, hogy egészen változtassam meg az életmódomat. — És mérgelődve tette hozzá: — Badarság! Ismerősöm egyáltalán nagyon nehezményezte és nevetségesnek találta, hogy egy orvosi rendelőből ki lehet jönni mindenféle recept, illetve gyógykezelés nélkül is. Tavasszal ismét találkoztunk. Emelt fővel, derűs tekintettel jött felém, rózsaszínű és üde volt, mint egy csecsemő. Azonnal érdeklődtem, mi okozta ezt a kedvező változást. — A bizakodás! A hit! Meg fogok gyógyulni! — mondta határozottan. — Aíegyek Poprádra! — Az jó, válaszoltam, a szanatóriumi gondoskodás, meg a levegőváltozás mindig segít. Ö azonban sietve tiltakozott: — Szó se róla. A jósnőhöz megyek! A munkatársaim azzal biztatnak, hogy nagyon ügyes. Némelyikük már volt is nála. Tudós asszony az! Minek is paza20 roltam az időmet annyi orvosra! — sóhajtotta, s mire feleszméltem, már messze járt. Kis idő múltán újból találkoztam ezzel az ismerősömmel. Ezúttal nem is rózsaszínben, de pirosán tündökölt az arca. — Most jövők Tőle! — lelkendezett. Kértem, mesélje el, hogy is volt az egész. — Amikor megtudtam, hol van ez a tudós asszony, rögtön odautaztam. Igaz, először csak a nevemet jegyezte föl, és megmondta, hogy mikor menjek. Egy hónap múlva kellett visszamennem. Hamarabb nem lehetett. Rengetegen járnak oda. És ha egy fél órát késik az ember, kérhet egy másik terminust, mert nagyon pontos az öreglány. Hogy kikkel találkoztam ott? Főleg fiatalokkal. Például egy kisgyerekes anyával, mert a kicsije éjjel nem aludt, csak nappal. Egy fiúval, aki azt akarta megtudni, hogy kivel csalja a menyasszonya. Meg mindenféle ügyben, sorolhatnám estig. Hogy milyen kezelést kaptak úgy általában? Volt, akinek éjfélkor útkereszteződéshez kellett mennie, volt akinek kakaskukorékoláskor • egylábon kellett forognia stb. Hogy én? Elmondhatom. Bementem a szobába, s mielőtt megszólaltam volna, egy százast le kellett tennem a tálcára. Titokzatos hangulatú volt a szoba és ő is olyan különös, hogy nyomban úgy éreztem: meggyógyultam! Megkérdezte, hogy lemondtak-e rólam az orvosok, mert ha nem, hozzám se kezd. Mert nagy az ő ereje, de csak az orvostudomány felett. Majd az esetemet könnyűnek nyilvánította és kiadta a kúra receptjét. Azt mondta a jósnő, hogy rakjak tüzet az udvar kellős közepén, és ha már csak parázs van, akkor forduljak jobbra, majd térdenállva balra és nézzek a parázsba két hétig, ünnep kivételével. Nagyon szigorúan figyelmeztetett, hogy ha nem tartok be mindent pontosan, nem gyógyulok meg. Ahogy szájtátva hallgattam, hirtelen arra gondoltam, hogy ismerősöm bizonyára egy mérnökkel mérettette ki az udvar közepét ha már annyira ráparancsoltak, hogy pontos legyen, s ha már annyira hisz benne - -Mit mondjak még? Csak ámulok, bámulok még ma is. Mert ez a tudós asszony tényleg él és „működik”. Poprádon. Sokan járnak hozzá, és ahányan, annyi százas hull a tálcára. Tehát üzérkedik és becsapja a jónépet. És mi gyáván hiszünk benne, sőt nemsokára pácienseket fogunk neki toborozni. Persze, ha így megy tovább, gondoskodnunk kell majd számára szakszervezeti üdülésről, lehetőleg külföldön, a Balatonnál, vagy a tengernél. Hiszen agyondolgozza magát szegény! yAajxlíi/Jbb Z Z < со СО О cm и U-
