Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-29 / 47-48. szám
mert rögtön lefeküdt aludni, hogy kipihenje az éjszakázást. De miért volt terhére a kisgyermek? Miért ítélte lassú halálra? Jaroslava Botková vallomásából: .. akartam, hogy meghaljon, mert a terhemre volt. Amikor a férjem a börtönbe ment, túlságosan egyedül éreztem magam, társaságba akartam járni és szükségét éreztem a nemi életnek is. Terhemre volt a gyerek. Az anyósomékhoz nem adtam, mert nem akartam, hogy tudjanak az ismeretségeimről. Amúgy nem tudtam volna bántani a gyereket, mert nagyon érzékeny természetű vagyok (!), de ha elmentem hazulról szórakozni, akkor nem láttam hogy kínlódik, és így nem is gondoltam rá...” A gyermekgyilkosság drámájának utolsó fejezete: Az asszony december 4-én, egy pénteki napon kora délután elment hazulról szórakozni, és csak vasárnap délután tért haza. A kiéhezett kisgyermek közben a fűtetlen lakásban utolsó óráit élte, de még élt, mikor az asszony hazaért. Így hát várt még két napig, és aztán kedden este a szánalmas kis roncsot berakta a kocsiba és elvitte a párkányi orvosi rendelőbe. LÄNG ÉVA: ITT ÉLT Kézenfekvő a kérdés: ép ésszel tette, tehette ezt? Igen, normális volt. A pszichiáter és a pszichológus bírósági szakértők jelentéséből: .. a vádlott normális, teljes mértékben tudatában van cselekedetének és fel tudja mérni annak következményeit.” A tanúvallomásokat olvasva azonban mind határozottabban merül fel egy másik kérdés: Nem lehetett volna megakadályozni, megelőzni a gyilkosságot? Jaroslava Botková vallomásából: „... amikor elvitték a kisfiút a csecsemőotthonba, a Nővé Zámky-i Járási Nemzeti Bizottság gyermekvédelmi osztálya a nagyanya 1975. október 14-én tett panasza alapján október 23-án megejtette Jaroslava Botková lakásában a helyszíni vizsgálatot, és rögtön döntés született: a kislányt azonnal el kell helyezni gyermekotthonban. Az ügyben további intézkedés nem történt, megfeneklett — néhány csekélységen. Születési bizonyítványok, igazolás a szülők munkaviszonyáról, jövedelméről és hasonlók. Papirosok, amiket telefonon be lehet kérni. Sőt, követelni, ha kell. Miért halogatták ezt teljes öt hétig? A járási nemzeti bizottság gyermekvédelmi osztályának jelentéséből: „...az áldozat apai nagyanyja ugyanabban a házban lakott. Számunkra érthetetlen, hogy ebben az ügyben miért nem tett már korábban lépéseket, esetleg miért nem segített unokája gondozásában?” Valóban. Hol volt a nagyanya, aki a szomszéd lakásban lakott. És a szomszédasszony ? Idézet a vádiratból: ......az anyós és az após azzal gyanúsították menyüket, hogy a kislánynak nem az 6 fiúk az apja.” A nagyanya vallomásából: „... az utolsó három hétben a kicsi gyakrabban sírt, mint máskor, sőt ordított. Miért, mi okból, azt én nem tudom... December 4-én, pénteken, láttam, amint a menyem 13,30-kor elmegy otthonról, de hogy este hazajött-e vagy sem, azt én. nem láttam. De a kisgyerek attól fogva állandóan és borzasztóan sírt, még éjszakánként is, egészen vasárnap reggelig, akkor hallottam őt utoljára. Azután csend lett.” A szomszédasszony vallomásából: „... egyszer áthozta hozzám a kisgyereket. Megkínáltam valamivel... úgy vetette rá magát a szerencsétlen, mint a kiéhezett állat... Akkor én is hallottam a szüntelen sírást. Tanakodtunk rajta, hogy esetleg be kellene törni az ajtót, de aztán erről mégis letettünk. Jaroslava Botková hetekig nem szokott ajtót nyitni senkinek, még ha tudtuk, hogy otthon van, akkor sem. Most is azt gondoltuk, ha talán otthon van, és mi is erőszakkal hatoltunk be a lakásba az anyósával, akkor nekünk gyűlik meg a bajunk a rendőrséggel A nagyanya személyes beszélgetésünkkor: „Tudom én, hogy itt sokan okolnak engem, mert hogyha többet törődtem volna, mondják, akkor ez nem történt volna meg. De..." De: ez a középkorú asszony maga több gyermeket nevelt föl, és mégis elhallgatta, hogy a szomszéd fal mögött két nap, két éjszaka egyfolytában sír egy kisgyerek. Vasidegek Kellettek hozzá. Vagy határtalan gyűlölet a menye iránt. Vagy a „mosom kezeimet” végtelen önzése. Sokan okolják? Joggal! Stanislava Botkovának — élt két esztendőt — nem kellett volna meghalnia. A Kerületi Bíróság a huszonkét éves Jaroslava Botkovát szándékos emberölés bűnében vétkesnek találta és tizenegy évi III. fokú szigorított fegyházra ítélte. A Kerületi Ügyészség szigorúbb ítéletért fellebbezett. A Szlovák Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Vojtech Máder elnökletével Jaroslava Botková ügyében megfellebbezhetetlen ítéletet hozott 1976. október 26-án. A vádlottat tizennégy évi III. fokú szigorított fegyházra ítélte, tekintetbe véve a súlyosbító körülményeket: az anya saját gyermekét, kihasználva annak kiszolgáltatottságát, gyötrelmes kínokat okozva fokozatosan ölte meg. KÖZÖTTÜNK „Azután csend lett..." 15
