Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-15 / 45-46. szám
A „HALÁSZD MACSKA" Cherchez la femme! Keresd az asszonyt! mondják a franciák ф Hogyan tett szert a szenátor zsebpénzre? # A gazdátlan íróasztal ф Rosemarie Nitribitt amerikai kiadásban? Amikor kitört a botrány, természetesen rávetette magát a sajtó, és még természetesebb, hogy a televízió sem maradhatott ki. A tévériporterek egy percet sem késlekedtek, s azonnal Észak-Karolinába utaztak, abba a kisvárosba, amely a hősnő szülővárosa, s amelyben elvált édesanyja él. A hősnő mamája nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy kislánya mindig nagyon rendes volt, nagyon jó tanuló, sohasem volt vele semmi baj, sohasem okozott gondot. Arra a kérdésre, hogy kislánya mi szeretett volna lenni, minden kétséget kizáróan válaszolta, hogy „természetesen, tanárnő". Lehetséges, de hol van már a tavalyi hó! A hősnő: Elisabeth Ray azonban egyszerre csak úgy érezte, hogy csábos szőke szépségéhez a katedránál sokkal jobban illene a dicsőség, a világraszóló hírnév és a pénz, sok pénz. Elhatározta, hogy hollywoodi filmcsillag lesz. Egymás után kereste fel a filmgyárakat, szorgalmasan részt vett a legkülönbözőbb pályázatokon. De hiába. Ez a délibáb semmivé foszlott tízévi próbálkozás után. De a gazdagság, a pénz utáni vágy megmaradt s igy Liz elindult szerencsét próbálni Washingtonba. Először egy ügyvédi irodában talált magának állást, de a főnöke már két hét múlva kijelentette, hogy „ez a nő nincs munkára teremtve" és elbocsátotta. A következő állomás a Watergate hotel étterme volt, ahol Liz pincérnöként működött. De nem sokáig. A „megváltó" Kenneth Gray demokrata párti szenátor volt, akit annyira elbűvölt, hogy méltónak találtatott a személyes titkárnői tisztségre. Ez után az Ígéretes kezdet után Liz valódi macskaösztönnel rátapintott a nagy lehetőségre: kivetette a hálóját bizonyos politikusokra, akik ugyan nem voltak éppen a legfiatalabbak, viszont hajlandók voltak fizetni. És az ár magas volt. Az egyik szenátor, akit úgylátszik nem sikerül bűvkörébe vonnia, mesélte róla: „Ez a nö mindent tudott, még azt is pontosan, hogy a feleségem mikor utazott el szabadságra. Még aznap este felhívott, és megkérdezte, hogy nem vagyok-e nagyon szomorú, mert szívesen eljönne felvidítani. Hát . . . még ma is áldom a jó szerencsémet, hogy aznap este szinte elviselhetetlenül fájt a fejem . . . I Ez persze csak egy epizód volta sok közül, az állandó „menedzser", Gray szenátor mellett. Amikor ennek letelt a mandátuma, a csábos Liz ismét kivetette a hálóját, és Hais képviselő akadt föl benne. A státusz ebben az esetben is „személyes titkárnő". A forgatókönyv mindig ugyanaz volt. Mindig a meghatározott napon Wyne Hais, az amerikai Kongresszus egyik leghatalmasabb képviselője, vacsorázni vitte szőke titkárnőjét egy előkelő washingtoni étterembe, azután gálánsán hazakisérte a lakására. A beavatottak tudni vélték, hogy a képviselő, mihelyt átlépte a küszöböt, rugalmas léptekkel egyenesen a hálószobába ment. Ez persze nem tekinthető aljas rágalomnak, inkább a csodálat jelének, lévén a kérdéses nobilitás hatvannégy esztendős . . . Ekkoriban Liz még nagyon szendén és szemérmesen nyilatkozott: Le nem vette rólam a tekintetét, csak olykor pillantott az órájára. Olyan ember benyomását keltette, aki fél, hogy iekési a vonatot. Legfeljebb harminc percet töltött nálam, azután elköszönt és hazasietett. Nem igy most. Ugyanis közben Hais lebukott egy aránylag hoszszú és határozottan nagyon sikeres pályafutás után. Először azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy gyönyörű, ifjú titkárnőjének 14 000 dollár évi jövedelmet folyósított, márpedig arról rengeteg ember meggyőződött, hogy a sz^p Liznek halvány fogalma sincs arról, hogy egy titkárnőnek mi a teendője. Voltak, akik megjegyezték, hogy nyilván eltussolták volna ezt a titkárnő ügyet (mint általában szokás), ha Ohio állam képviselője különben kissé szerényebb és alkalmazkodóbb lett 14 volna. De Haison kitört a cezaro mánia: hatalmaskodott, durvásko dott és mind leplezetlenebből dézs málta a rábízott pénzeket, a leg utóbb a Demokrata Pártnak a vá lasztási kampányra fordított alap jót. A másik forrása az adminisztrá ciás bizottság pénztára volt, ame lyet szintén ö igazgatott. Takarékos ságra intette túl drasztikus fényé getödzésekkel a kongresszusi ügy vitel főnökeit, belekötött a kis alkal mazottak fizetésébe, munkájába Sőt egyszer külön botrányt csinált abból, hogy a kongresszusi palota liftkezelői milyen jogon ülnek munkaidő alatt, s a felvonókból egyszerűen kidobatta a székeket. Ilyen és hasonló „intézkedései" miatt nyakig merült a konfliktusokba. Addigaddig, amíg a washingtoni újságírók akiknek sok és túl erős borsot tört az orruk alá nekiestek. Liz közben az évi 14 ezer dollárjával élte világát. De okos volt és előrelátó. Megfelelő díjazás ellenében más szenátorokat is fogadott, s egy idő múlva úgy találta, hogy igen hasznos lesz, ha rejtett magnetofonokat szereltet a hálószobájába. Ugyanis saját bevallása szerint sok más prominens személyen kívül tizenhárom szenátor, köztük Hubert Humphrey és Edward Kennedy is megfordultak nála. Az utóbbiak ugyan erősen tagadják, de a közvélemény ezt nemigen hiszi. Liz látogatóinak listáján Ford elnök „udvari" fényképésze is ott szerepel David Nennerly. Nennerly viszont mosolyogva vállalta: Na és? Utóvégre ebben az egész társaságban és vagyok az egyetlen, aki nem hazasember! jelentette ki. A botrány kitöréséhez Liz is hozzátette a magáét. Ugyanis „munkaadója" tavaly elvált, ami a szőke szépség számára előnyös volt, de az már nem, hogy másodszor is megnősült és nem Liz volt a szerencsés, akit elvett, hanem egy egészen közönséges, másik kis titkárnő. S így Liz kieresztette a karmait: a sajtó rendelkezésére bocsátotta magnószalagjait. Több újság első oldalán megjelent a képe s alatta a most már egy csöppet sem szende nyilatkozat: „Hais szenátor személyes titkárnője vagyok, s az évi jövedelmem 14 ezer dollár, noha egy sort sem tudok leirni az Írógépen, nem ismerem a gyorsírást és az adminisztratív ügyvitelt. A hivatalomban csak időnként jelentem meg a pénzért. Hais szenátor engem csak azért alkalmazott, hogy a barátnője legyek." Az eset nem új, sőt eléggé megszokott. Talán nem is vert volna föl akkora port, ha nem most robban ki. Azaz akkor, amikor Amerikaszerte folyt a választási kampány. S közismert tény, hogy a választás egyik legfontosabb kelléke a küldöttek feddhetetlen családi életének a bemutatása. A tv-társaságok megható filmeket mutattak be: X. Y. jelölt családja körében, X. Y. a templomba menet (a mostani választási kampányban különösen kihangsúlyozták a jelöltek vallásosságát), X. Y. a farmján, családi albummal, gyermeknevelés közben és így tovább. Megannyi tökéletes rajz a tökéletes, amerikai, hagyományosan szigorú család ideálról. És Hais szenátornak éppen most nem jött ki a lépés ...és hamis próféták kelnek fel... Amerikában mindig jövedelmező foglalkozás volt vallás-, egyházavagy szektaalapítónak, világmegváltónak vagy prófétának lenni. Ennek az iparágnak a konjuktúrája akkor következik be, amikor a kisemberekre, a tömegekre mind nyomasztóbban nehezedik a létfenntartás gondja, mind bizonytalanabb a holnap, s ráadásul a tömegtájékoztatási eszközök felváltva ijesztgetik őket a „kommunista veszedelemmel" és az atomháborúval. A gazdasági válság, az infláció, a munkanélküliség különösen a fiatalok lelkét teszi beteggé, akik a jelen gondjaival még megbirkóznának, de a jövő kilátástalanságát, a sivár reménytelenséget megrázkódtatás nélkül nemigen tudják megemészteni. S a fiatalságnak ez a lelkileg, erkölcsileg legyenaült része valóban könnyű préda. ISTEN ÉS ÖRDÖG Az „Egység" egyházának vallása jelenleg a legmodernebb Amerikában. Első követői a fiatalokn к abból a rétégéből kerültek ki, akik leborultak a magát egy személyben istennek és ördögnek kikiáltott morbid tömeggyilkos, Manson előtt. (Emlékszünk még a várandós Sharon Tate filmszínésznő tragédiájára . . .) Aztán rohamos gyorsasággal, járványszerüen terjedt: jelenleg a világ 50 országában több ezernyi hívője van (Amerikában harmincezer) s anyagilag is olyan erős, hogy csak az utóbbi három év alatt 10 millió dollárt fordíthatott új hívők toborzására. Nyugat-Európában főleg Nyugat- Németországban vert gyökeret s terjed Franciaországban is. Mindennél veszélyesebb, mert mindenütt éppen a fiatalságra veti ki háláját. Az „Egység“ egyházának a feje A „SZÖULI JÉZUS" a következő legendával: Méq 1936- ban egy tizenhat éves Myung nevű fiúnak Dél-Koreóbon egy dombon megjelent Jézus Krisztus, s közölte vele, hogy testet ölt benne és az ő személyében a földön megalapítja a mennyei királyságot. Myung teljes 18 esztendeig törte a fejét, hogy hogyan hajtsa végre ezt a feladatot. Közben mérnökként kísérelt meg karriert csinálni, sikertelenül. Aztán katonaként próbált szerencsét az amerikaiak oldalán harcolt a Koreai Népi Köztársaság ellen. Fogságba került, s három évet töltött a hadifogságban. Ekkor hazatért, s végleg elhatározta, hogy most már teljesíti
