Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-15 / 45-46. szám
Egy ütemre Most a diákok ünnepelnek. Prága—Krakkó—Berlin—Moszkva ... Régi egyetemek, legtöbbjüknek már említése is tiszteletet parancsol. Az emberi kultúra bástyái, közvetítői. Padjaiban jól megfér együtt az európai, ázsiai, afrikai — a fehér, a fekete, a rézbőrű, — ha szívük egy ütemre dobban: a béke dalának ütemére. November 17-én az ő napjukat, a diákok nemzetközi napját ünnepeljük. PROTICS PÉTER, A BERLINI HUMBOLDT EGYETEM HALLGATÓJA A külföldön tanuló diák szívesen gondol haza, kiváltképp ha „földivel“ találkozik. Mielőtt diákéletedről beszélnél, röppenjünk haza gondolatban az alma materba. A bratislavai Duna-utcai gimnáziumban érettségiztem három évvel ezelőtt. Röviddel az érettségi előtt tudtam meg, hogy pályázhatunk külföldi tanulmányi útra. Berlinbe jelntkeztem a Humbolt Egyetem Közgazdasági Karára. A felvételi vizsga sikerült. Szociológiát tanulok. Mindössze ennyi a „karrierem“ története. A szociológiának mint tudománynak még nincs nagy tradíciója. Éppen ezért hálásabb vagy könynyebb idegen országban tanulni? Ezt nehéz előre megmondani. De a másfajta módszerek, kutatási eljárások alkalmazása jó kiinduló pont, vagy összehasonlítási alap lehet későbbi munkámban. Sok külföldi diák tanul itt az egyetemen? Vagyunk itt néhányan, nemcsak a szocialista, hanem a fejlődő országokból is, fehér és színes bőrűek egyaránt. Nehéz volt beilleszkedni a kollektívába? A csoportban magam vagyok külföldi. Igyekeznem kellett, hogy minél előbb leküzdjem nyelvi nehézségeimet, tájékozódni tudjak az egyetem rendtartásában, megismerjem a várost, a környezetet, amelyben élek. Német tanulótársaim mindenben segítségemre voltak. Ez talán minden egyetemen így van, ahol külföldi diákok is tanulhatnak. Tagja vagyok az itteni ifjúsági szervezetnek, és gyakran részt veszek az érdekes, gazdag ifjúsági akciókban. Milyenek a német fiatalok? Az idegennel szemben kicsit zárkózottabbak, mint mi vagyunk, de az ismerősökhöz közvetlenek, barátságosak. Rendkívül pontosak, rendszeretők, szavatartók. Fogékonyak a kultúra, a művészet iránt, szeretik a jó könyvet. Ifjúsági szervezetükben a kulturális rendezvényeken van a hangsúly, és ezt nagyon komolyan veszik. Mi okozott vagy okoz nehézséget? Meg kellett tanulni az idővel maximálisan jól gazdálkodni. A gyors, rohanó, nagyvárosi életritmus sodorja magával az embert... Lakásproblémám nincsen. A Humboldt Egyetem diákotthonában l3kom, ez egy kétezer férőhelyes modern internátus, egy új városnegyedben. A külföldiek számára minden igényt kielégít, egyágyas szobát kaptunk, hogy zavartalanul készülhessünk a vizsgákra. Diákmenzán étkezünk, itt-ott magunk sütünk, főzünk: teát, kávét, rántottét, nyári gyors ételeket. Egyik másik hallgató úgy megtanul főzni, hogy akár szakácsvizsgát is tehetne. De azért nem tagadom, a mama főztje hiányzik, és ha néha bratislavai csomag érkezik, tudom előre, mi van benne... Csak csomag érkezik, vagy a mama is meglátogatja Berlinben tanuló fiát? Meglátogatott már, nem is egyszer. Mindenről beszámolok neki, mint azelőtt. Most, ahogy a távoliét elszakított a családi fészektől, szinte szorosabbra nőtt köztünk a lelki kötelék. Sokat írok haza, néha tízsoros, máskor ötoldalas levelet. Nekem a legnagyobb ajándék a szüleimtől az, hogy megbíznak bennem. Tanulmányaid befejeztével mik a terveid? Még egy év van hátra. Most minden erőmmel az államvizsgákra, a diplomamunkám kidolgozására összpontosítok. De a tankönyvet, a szakkönyvet ezek után sem akarom végképp letenni. Közgazdászra, szociológusra mindenütt nagy szükség van, tennivaló lesz bőven. GÁL ANNA, A KIJEVI SEVCSENKO ALLAMI EGYETEM HALLGATÓJA Miért éppen a Szovjetunióra esett a külföldi tanulmányhelyed választása? A bratislavai Duna-utcai gimnáziumban, ahol érettségiztem, régi hagyománya van a csehszlovákszovjet barátság ápolásának. Az ottani barátsági szövetség egyik alapító tagja voltam, és a diákok között feladatul tűztük ki a szovjet valóság propagálását. így kezdtem ismerkedni — közvetett úton — a szovjet emberekkel. Később, érettségi után pedig jutalomúton voltam Moszkvában és Kijevben ... És akkor határoztam el végleg: mindenáron a Szovjetunióban szeretnék tanulni. Mindegy, hogy melyik városban, csak szovjet fiatalok között. Lázasan készültem a fölvételire, orosz nyelvű könyveket, újságokat olvastam. Mi vonzott a legjobban? A szovjet emberek iránti tisztelet, a megismerés vágya. Sok emléket őrzök gyermekkorom irodalmi olvasmányaiból, szüleim elbeszéléseiből, találkozásaimból. A szovjet emberek egyszerűek, őszinték, nyíltak. Ezt már sokan és sokszor elmondták róluk. Tisztelik a munkát, az embereket. Es a fiatalok? Ugyanezt mondanám róluk is. Vidámak, optimisták, minden iránt érdeklődnek, tájékozottak, lelkiismeretesen veszik a tanulást. Nagyon izgalmas szemináriumaink vannak. Szinte vég nélküliek lehetnének a vitatkozásaink, mindenki kérdez, mindenre szeretnénk választ kapni. Tanárainkkal a viszonyunk nagyon közvetlen, egy-egy óra nem végződik az egyetem falai között. Ha valamiben nem jutottunk közös nevezőre, a lakásukra is elmehetünk beszélgetni, vitatkozni. S ami nekem különösen tetszik: a tanár nem von maga köré áttörhetetlen falat, hanem tanítványában a leendő tudományos dolgozó kollégáját, munkájának továbbfolytatóját látja, mondhatnám úgyis: tiszteli. Mi jellemző a környezetre, amelybe kerültél? A szovjet fiatalokról, már szóltam. Az egyetem technikai felszerelései magas fokú: könyvtárak, olvasó- és tanulótermek, étkezdék, gyorsbüfé, telefon, automatagépek, újságok, levélpapír, minden elérhető, amire szükségünk van. A város, Kijev pedig második otthonom lett. A Dnyeper folyó hömpölygő vize a város parkjának méla csendje, fái, szobrai hangulatos utcái — egy életre szép emlék marad majd számomra. Mégis melyik a legszebb emlék? Van egy jó barátnőm, Válja. Grúziából jött. Sokat mesél nekem szüleiről, családjukról, szokásaikról, szülőföldjéről, úgy, ahogyan csak a szovjet lányok tudnak beszélni a szülőföldjükről. Már megígértem, hogy meglátogatom őket. És egyszer szeretném neki megmutatni az én szülőföldemet is. Mit kívánnál ilyenkor a nemzetközi diáknap alkalmával? Többféle nemzetiségű fiatallal találkozom: kommunistákkal, politikai dalfesztiválok résztvevőivel, ifjúsági szervezet kultúrbrigádosaival, könyvtárak csendjében tanuló egyetemistákkal. Egy valami közös bennük: békés, alkotó munkára készülnek, boldog életre vágynak. Azt kívánnám, a világ minden tanuló fiataljának a szíve erre az ütemre dobbanjon. Beszélgetett: MEGYERI ANDREA 7
