Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-26 / 29-30. szám
г-I -1 < 9 's» o < N T L < Z 0 1 1 < N CQ < 26 az orvos „Élni szeretnék" jeligés olvasónk arról panaszkodik, hogy fehérfolyósa van, azt kérdezi mit jelent ez és kikezelhető-e? A fehérfolyás a hüvelyből származó váladék. A hüvely egészséges állapotban is nedves. Ha a váladék menynyisége megnő, a fehérneműt beszennyezi, vagy kellemetlen szagú, akkor betegség áll fenn. A fehérfolyás önmagában nem betegség. A fehérfolyást előidézheti nagyfokú fizikai vagy lelki megterhelés, vagy helytelen életmód (kevés pihenés, túlzott alkohol- és nikotinfogyasztás). A gyógykezelés mellett az életmód megváltoztatása és rendezése is szükséges, hogy a fehérfolyást meg lehessen szüntetni. A nőorvos dönti el, hogy milyen betegség, vagy nemzőszervi elváltozás egyik tünete a fehérfolyós (pl. erózió — kimaródás). Ennél a tünetnél (elváltozásnál) a közösülés után véres váladék jelentkezhet, amely nem jár panasszal. Fontos, hogy az orvos gyógyszeres kezelését betartsa, így sikeres gyógyulásra számíthat. • • a jogász „Reménytelen" jeligére. Minden munkaszerződésben meg kell határozni azt a munkakört, amelybe a dolgozót felveszik, illetve azt a munkát vagy beosztást, amelyet végezni fog. Rendszerint meg kell állapítani a dolgozó bér- illetve fizetési beosztását is, amely a betöltendő munkakör, illetve beosztás szerint az érvényes bérelőírások alapján jár. Ha a fizetését a munkaszerződésben nem állapították meg összegszerűen, akkor a végzett munkáért az illető munkahely vagy szakágazat számára kiadott általános fizetési előírás (miniszteri hirdetmény stb.) értelmében állapítják meg ennek összegét. Az egyes bérelőírásokban meg van határozva, hogy bizonyos munkakör betöltéséhez milyen iskolai végzettség szükséges, esetleg milyen előzetes gyakorlatot kívánnak meg ahhoz, hogy a meghatározott fizetést adják. Néha a fizetési fokozaton belül meg van állapítva ennek alsó és felső határa, okkor ennek keretében a munkaadó határozza meg (a dolgozóval egyetértésben) a konkrét fizetés összegét. Emelésre, illetve meghatározott összegre azonban nincs igénye. Ha a fizetési előírásban bizonyos fizetés emeléséhez külön feltételek vonnak megállapítva (például bizonyos gyakorlat, vagy bizonyos időtartam, esetleg szakvizsga stb. letétele), akkor csak ezeknek a teljesítése esetén kerülhet sor fizetésemelésre. Forduljon felvilágosításért az üzemi szakszervezeti bizottsághoz (ZV ROH), vagy ennek bér- vagy szociális bizottságához és tőlük kérjen felvilágosítást. Egyébként a bér- illetve személyzeti osztálynak is kötelessége a munkahelyén érvényes bérelőírásokat önnek megmutatni és megmagyarázni. Munkahely-változtatás esetén az eddigi gyakorlatot illetve alkalmazási időt a szociális biztosításról szóló előírások szerint teljes mértékben beszámítják (a szobadságigénybe, nyugdíjigénybe stb.). (Dr. B. G.) a pedagógus „Gyerekkel vagy gyerek nélkül" jeligéjű levélírónkat az a kérdés foglalkoztatja, hogy a nyári szabadságra együtt menjen-e a család, vagy jobb lesz, ha a szülők kipihenik magukat, a gyerekek pedig otthon marodnak a nagymamával. A hétköznapok rohanásában bizony csak annyi idő jut a gyermekekre, hogy a legszükségesebb tennivalókat megbeszéljük. A szabadság alatt éppen azzal az idővel leszünk gazdagabbak, amelyet a család tagjaira, a gyermekekre fordíthatunk. Ezek az együtt töltött napok a családi élet élményforrásai, ami érzelmi életünk fontos tápláléka. Persze a szabad időt kihasználni tudni kell! Egész évben sokféle alkalom nyílik arra, hogy a család közösen szervezze programját. Különösen nyáron, a szabadságon kívül a hétvégi szombotot, vasárnapot is felhasználhatjuk arra, hogy egy kirándulással, fürdéssel, rövid utazással, vagy akárcsak hosszabb sétával, gyaloglással új élményeket szerezzünk. A szabad idővel jól és okosan gazdálkodó szülők gyermekeikkel nyaralnak. Vannak esetek, pl. hosszabb külföldi utazás, igényes, felnőttek számára való tanulmányutak, — amelyek nem valók a gyermekeknek. Most azokról a nyaralásokról szólunk, amelyekre a szülők magukkal vihetik gyermekeiket. A kirándulás helyét, időtartamát úgy válasszuk meg, hogy a szülőknek is, gyerekeknek is megfeleljen, vonzó legyen. Ha az élelmezést is magunknak kell megoldanunk, ügyeljünk arra, hogy a napi program ne merüljön ki a vásárlásban, sorban állásban, főzésben, evésben, ivásban. Kapcsoljuk be a család minden tagját, készítsünk meglepetéseket. Kapcsolódjunk be a gyerekek játékába, hallgassuk meg élményeiket, fogadjunk el tőlük ötleteket. Nem kell félni a kissé megerőltető gyalogtúráktól, hegymászástól, úszástól sem. A szervezet számára csak a tétlenség, a tespedés káros hatású. Az aktív pihenés felüdít, rugalmassá tesz. A közös élmények pedig a csalód közös érzelmi életét gazdagítják, teszik színesebbé. ... a szerkesztő „Rossz alvó" jeligés édesanya azt kérdezi, hogy négyéves kislányának naponta hány árát kell aludnia. Gyermeke napközben nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem alszik. Mit tegyen vele, hogy napközben is aludjon? Az alvósszükséglet koronként változik. Az egyéves gyermek naponta 19 órát, a kétéves 15-öt, a hároméves 14-et, a hétéves 12-t, a tízéves 10-et és a tizennégy éves 8—9 órát alszik. Ebből az következik, hogy az óvodás gyermeknek napközben is szüksége van az alvásra. Az idegrendszer és az egész szervezet teljes pihenését csakis az alvás biztosítja. A szülő feladata, hogy alváshoz jó körülményeket teremtsen. Gyakran az ágy sem megfelelő, pl. túl ruganyos, puho, párnákkal van kibélelve, vályúszerű. (Ez pl. a gerincoszlop elferdülését is okozhatja.) A legmegfelelőbb és legegészségesebb a sima és kemény fekhely, elég egy kispárnát adni a feje alá. A hálóhelyiség hőmérséklete ne legyen több 20 °C-nál. Naponta szellőztetni kell, még a legnagyobb hidegben is. Természetesen csend vegye körül a gyermeket. Ha mindent riVegtett annak érdekében, hogy alvása nyugodt legyen, és ennek ellenére is nyugtalanul és rosszul alszik a kislány, akkor forduljon orvoshoz, aki majd kideríti a rossz alvás okát. xxx „Egy dolgozó nő“ jeligére üzenjük: Megértjük habozását. Versei valóbon nem érik el a közölhetőség színvonalát. Két verse alapján nem írhatunk „kimerítő kritikát". Verseiben nincs költészet, csupán egymás aló irt próza — gyenge próza. V V V „Baba* jeligés olvasónk szeretné megjavíttatni unokája számára a hibás babákat. Azt kérdezi, van-e erre lehetőség? Van. Bratislavában a Sedlárska utca 5 szám alatt. xxx „Ajándék* jeligés olvasónk a VDK-ba szeretne kézimunkát küldeni. Azt kérdezi, kell-e vámot fizetnie? Külföldre csomagot csak olyan postán lehet feladni, ahol vámkezelés is van. Ezért a legközelebbi városban érdeklődje meg, hogy felvesznek-e csomagot a VDK-ba, és ott megmondják azt is, hogy a csomag milyen súlyú lehet, és mennyi vámot kell fizetnie. „Kék szemű* olvasónk azt kérdezi, hol végzik a szőrtelenitést, hogyan lehet bejelentkezni? A hatásos szőrtelenitést epilációs úton az Orvoskozmetikai Intézetben (Ústav lekórskej kozmetiky) végzik. A nagy érdeklődés miatt ajánlatos levél útján jelentkezni, pontos címmel, és az intézet majd berendeli önt a kezelésre. Az Intézet címe: Ústav lekórskej kozmetiky, 801 00 Bratislava, ul. Obrancov mie’ru c. 7. ► ÉGY8ZE MKÖZT Kedves Katkal (Kardvirág jeligére is és mindenkinek akii illet) Vannak nők és nem is kevesen, akik műveltségük, okosságuk, az élet egyéb vonatkozásaiban tanúsított meglontoltságuk és így tovább — ellenére a férfiakkal szemben elképesztően hiszékenyek. Itt még az életkor sem segít, az élettapasztalat sem, egy vagy több csalódás sem int óvatosságra. A tizenéves, a középkorú független asszony, az ápolt nagymama egyforma naiv hittel dédelgeti a semmit — a szép szavakat — és messzemenő következtetéseket von le belőlük, s az üres kongásba szépen belemagyarázza azt, ami nincs, de amit oly szívesen venne. Sőt az sem ritka eset, hogy a szép szavak durva és piszkos gúnyolódás eszközei, esetleg oljas fogadás áll a háttérben. Attól tartok, kedves Katka, hogy önnel az a bizonyos fiatalember nem megismerkedett, hanem közönségesen kikezdett. Ez nagyon nagy különbség. Kétértelmű, sikamlós, arcátlan megjegyzéséért egy jókora pofont érdemelt volna, nem azt, hogy őszinte rokonszenvként könyvelje el a szavait. Ennek a kikezdésnek felel meg a folytatás is: csak telefonok, egy kis séta, sok „duma", és sehol semmi, ami komoly, tisztességes érdeklődést árulna el. Kapott tőle már egy pár szál virágot? Meg hívta moziba, színházba? Bemutatkozott a édesanyjának? Ugye nem?l A jövőre nézve okuljon ebből az esetből, és tanulja meg, hogy sok beszédnek sok az alja. Erre a nyegle és határozottan szemtelen fiatalemberre egy gondolatot, egy percet se pazaroljon. Levele alapján ön mellé egy egészen más, komoly és jellemes partnert képzelek el. S ha már itt tartunk — a női hiszékenységnél — szeretném felhívni a figyelmet a nyaralás ilyen természetű veszélyeire. Aranyos fövenyi) plázs, víz, nap, gondtalan napok, erdei séták, holdtény, tánc, csevegés, poharazgatás, s egyáltalán a nyár és a szabadság minden öröme — és még sok egyébként rendkívül eszes, és józan elvált asszony is „bedől" a szép szónak. Aztán ősszel nem egy szép nyárra, hanem egy újabb csalódásra emlékezhet vissza. Ellenvetésként valaki megkérdezhetné: hát a szabadság alatt puszta óvatosságból ne szórakozzunk? Ez természetesen csacsiság. Annyival azonban minden fiatal lány, egyáltalán minden nő függetlenül a korától tartozik saját magának, hogy a nyári gavallérok udvarlását fenntartással fogadja. Egy-egy ismeretségnek az értékét a szándék és az idő mutatja meg. 5 ezzel már feleltünk is arra az igen sokszor elhangzott kérdésre: mikor lehet egy férfinak hinni? Egyértelmű választ természetesen erre nem lehet adni, de aranyszabályként el lehet fogadni azt, hogy soha ne a szavak, de a tettek essenek súlyosabban a latba. így mérlegeljünk. Persze, még ez sem minden, de most nem is erről van szó. Hanem arról, hogy a szavakat bármilyen szépek, s főleg bármilyen hizelgőek, egy magára adó, öntudatos nőnek sohasem szabad szentirásnak vennie. Kellemes, gondtalan nyári pihenést kíván minden kedves olvasójának