Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-26 / 29-30. szám
lip рц . ■: ^ ^В na^W iPpn .-г-; *;->.; :'4-':-iU г-'. 4 ВНН^^ННН-; £4 :'*}. •':. -'^ £; :"'т- ; "-' \ \ М0£/' '" ДдоРг ЩШ шшшш та Ш ■ Э.Л Жф/ \ • .фу W Л «та Jífe? ink ДО \|:л ;й ‘:; \ ; ЗиЕщЗУВ ВЕ'Лйа A LEGIGÉNYESEBBEK IS VÁLASZTHATTAK Néhány évvel ezelőtt még a bányákból kihordott hulladékhegyek éktelenkedtek a város e részén, ott, ahol ma park van. Feketerétnek hívják. A neve magába foglalja a múltat és a jelent. E százezer négyzetméternyi területen rendezik meg évente az országos méretű kiállítást a „Szocialista életkörnyezetért" jelszó alatt. Az idei kiállításon — amely június 11-től 27-ig tartott — több mint száz vállalat mutatta be termékeit. Olyan árucikkeket, amelyek lakosságunk életkörnyezetének szépítését, szabad idejének helyes kihasználását segítik elő. Életünk egyik felét otthon, a lakásban töltjük. S hogy itt jól érezzük magunkat, ahhoz sokban hozzájárulnak a kényelmes, ízléses és célszerű bútorok is. Érthető tehát, ha a kiállításon fő helyet foglaltak el. örömmel állapítottuk meg, hogy bútorgyártóink igyekeznek minden téren eleget tenni a szocialista ember igényeinek. Láttunk már gyártás alatt levő ízléses nappali-, háló-, és gyermekszoba-bútorokat. És a mai követelményeknek megfelelő konyhabútort is megcsodálhatták a látogatók. Csaknem minden egyes bútorgyártó vállalat, szövetkezet elhozta az utolsó év termékeit. De megtekinthettük azokat a szobaberendezéseket is, amelyek még csak mintapéldányként voltak a kiállításon, sorozatgyártásuk jövőre indul. Ezekről elmondhatjuk, valóban mutatósak és praktikusak. Jó lenne, ha mielőbb láthatnánk őket az üzletekben . . . A lakás berendezéséhez tartozó legújabb szőnyegek, függönyök és lámpák egyszerű vonalaikkal és vidám színezetükkel vonták magukra a figyelmet. A szabad idő kihasználásának sokféle módja van. Vannak akik halászással vagy turisztikával töltik el. Mások rádiót, tévét, vagy lemezjátszót akarnak hallgatni. Nos, ezekhez a kedvtelésekhez sem hiányoztak az újdonságok, a legkorszerűbb felszerelések. Elégedetten állapítottuk meg, hogy a Tesla vállalat itt kiállított termékei a legigényesebb vásárlót is kielégítik. A kulturált öltözködésből is ízelítőt kaptak a látogatók. Ugyanis naponta tartottak divatbemutatót. Sok hasznos ötlettel is szolgált a kiállítás. A bútorok kiválasztásában, elrendezésében a hozzájuk illő lakáskiegészítők elhelyezésében. Ezenkívül még egy csomó olyan ötletet is adott, amelyek alapján az ügyes kezű „ezermesterek" egyedül is elkészíthetik otthonuk használati tárgyait, díszítő elemeit. Az előző évekkel szemben az idei „Ostrava ’76" kiállításon a termékek színvonalának jelentős fejlődését figyelhettük meg. Örülhetünk ennek, mert a gyors, pozitív változás annak a jele, hogy vállalataink, szövetkezeteink képesek termékeikkel kielégíteni a fogyasztó egyre növekvő igényeit. Előállítják azokat a kellékeket, amelyek a szocialista ember életkörnyezetének szebbé és kényelmesebbé tételéhez föltétlenül szükségesek. H. ZSEBIK SAROLTA ’76 2. Ez a kiállítás nagy közkedveltségnek örvend, főleg a fiatal hazasok körében, mert a lakás berendezéséről alkotott elképzelésük Itt reális format ölt. A műbor ülőgarnitúrákat már nemcsak a behozatalból vásárolhatjuk meg, hanem a hazai bútorgyártó vállalatoktól is. Fontos döntés előtt. Ezt rendeljük meq, vagy inkább az előbb látottat? . . . Az Ízléses es kényelmes úlögarniturat jól kiegészíti a érdekes asztali lampa, mely a dohónyzoasztalkán van elhelyezve. Ez a hálószoba nem csak az alvásra, de az aktiv pihenésre olvasásra is szolgai. Az emeletes agy annak о gyermekszoba-bútornak egy része, amely elnyerte a kiállítás legnagyobb diját, az „Arany bányamécsest". A bútor egy kisebb és egy nagyobb gyermek szamára megfelelő. Az egyik részé játék-, a másik dolgozósaroknak van berendezve. A bútor elhelyezése aránylog nagy szobát igényel. Ebben a noppoliszoba-berendezésben a fehér úlögarniturat jól kiegészíti о piros tálaloasztal es a piros diszparno. Kényelmes, hangulatos a szoba. Nagy László felvételei