Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-26 / 29-30. szám
> j A T°ZHEL YEN л Л. Л. Л A századforduló táján kiadott lexikon adataibál: „Kismácséd kisközség a Mátyusföldön, 81 házzal és 641 lakossal. E községről először egy 1326-ból valá határjáró levélben van említés Mached néven. 1439-ben Gyékényei-Mácséd (Gyekenes Maczed) néven is szerepel, amikor a Pákateleki család az ura, amely e birtokhoz női ágon Gyékényes-Mácsédi János leánya, Dorottya útján jutott. 1518-ban II. Lajos egyik levele már Kys Mahed-nak írja. 1511-ben a Czuzy csalód is birtokos itt. Az 1553- iki portális összeírásban Erdőhegyi Benedek 4, Szalay Péter 2, Kapróczy Imre 1, és Zomor János 4 portájára rónak ki adót. Később meg a Szegedy. Galgáczy, Tapolcsányi és Schlossberg családot is a birtokosok között találjuk, míg végre az Esterházyak kezébe jut.,." EGY 60—70 EV ELŐTTI HETI ÉTREND: Hétfőn: Savanyú borsóleves, túrós vagy mákos csikmák Kedden: Húsleves füstölt húsból krumpli vagy borsó Szerdán: Krumplileves, kalács Csütörtökön: Húsevőnap, (meg csak olyan) Pénteken: Rántott leves zöldséggel. reszelt tésztával vagy krumpligombócával Szombaton: Árpadara-kása. köleskása vagy krumplikása Vasárnap: Húsleves, káposzta vagy kelkáposzta Egy kismácsédi (Malá Maca-i) öreg porta lakója, a 78 éves Biliczky Borbála néni az adatközlő. Több mint háromnegyed évszázados élete során megélt két világháborút, nagy történelmi és társadalmi változásokat. Szívósan gyökerezik szülőfaluja és a táj, Mátyusföld világában, paraszti múltjával, még hagyományőrzőn, de már a mába érőn, holnapba nézőn. Megtépázottan, de szilárdan, mint sorstársai, a századok sínylődései során is folyamatosságot teremtő, megtartó, hatalmas erőt képviselő társadalmi réteg, a falvak paraszti népe. Létüket a földrajzi adottságok és a földesurak, birtokosok kénye határozta meg. Háborúkban dúló ellenség elől nádasba, mocsárba bújdokolva menekítették családjukat, kis vagyonkájukat, vagy puszta létüket, hogy felnevelhessék gyermekeiket jobb sorsra reménykedőn. Kismácséd krónikájában lapozgatva találjuk a feljegyzést, hogy a falu lakói is a törökök elől menekülve költöztek a régi, kb. XII., XIII. században már meglevő, Árpád-kori templom környékéről a Dudvág és a patakok, erek vize közötti ligetes, mocsaras területre, ott is telepedtek meg végérvényesen, vagyis a mai napig ott élnek. Egy 1332—37-ben keltezett okmányban említik a falu nevét, mégpedig Diászeg Pál nevű plébánosával kapcsolatban, amikor is a szomszédos Dió-12 szeg temploma filiáléja volt a kismácsédi plébániának. A falu határának dűlőnevei történelmi és gazdasági jellemzői a múltnak: Holvahegy, Borjúkmezeje, Apkahegy, Belsőmellék, Fenéki düllő, Legelá-Paperdeje, Mákhely, Borsóshegy, Dregszeg, Falueleje, Vármegye-düllő, Kisszeg, Erdőalja, Telek, Szentegyházi, Alamozsd, Rezmek, Alsórét, Urdombia, Felső rét. Tóköz, Tófia, Bíróság, Kisdomb, Várdomb, Zsellérföldek-Nyolcelosztás. A falu részei: Csúri, Vadom, Szugla, Pancsova. A lakosság gabonát, kukoricát, kendert, napraforgót, dohányt termelt. Borbála néni 60—70 évre emlékszik vissza. „Mikor kicsi voltam, leginkább minden gyerek csak puszta kenyeret vitt az iskolába. Meg cukrosat, vagy zsírosat. A kőttést azt minden gyerek legjobban szerette. Azt böjtben ettük. Akkoriban böjtben kendermagolajjal főztek, nem ették meg a zsírosat, mint most. Szerettük a körtés, olajos gancát is. Aszalt körtét reszeltek a gancára. Köleskásából is csinálták, legtöbbnyire vajjal. Mert vajat köpültek, már ahol tehén volt. Az árpadara-kását meg tejjel is ettük. Csináltunk nyomott túrót meg sajtot is. Já volt a túráslepény is. Meg a túrós rizsaganca. Keményre megfőztük a rizsát, aztán kanállal tálba szaggattuk darabosra és túrót tettünk rá. A mazsolás, túrós rétest meg lagzikba szokták sütni. Akkor úgy voltak a lagzik, sütöttek kalácsot, olyan cserépedényben, halformában. Az kugluftészta volt. A tetejét megtojásozták, olyan szép volt. Mennyegzőre pusztakalácsot csináltak, meg olyan babákat, aztán mákosat, diósat, meg perecet. A szerencsekalács az olyan fonyott kalács volt, nagy kerek. A huncut asszonyok még spagátot is sütöttek bele, hogy a gyerekek ne tudják széthuzgálni. Az elsőt azt bedobták az udvarba. Addig ki se nyitották a menyasszony előtt a kaput. A másikat meg a násznép közé csapták, kívülre. Nálunk lagzikor mindig csak vacsora volt. Húsleves tyúkokból, aki akarta marhából is. Azután paprikás tejföllel az aprólék, második ételnek. A tyúkokat, ha megfőtt, aztán széttördelték, uborkával, krumplisalátával ették. Savanyúkáposztát is főztek. Mikor félig megfőtt, marhahúst vagy disznóhúst raktak bele. Éjfélkor, mikor a menyaszszony fejéről levették a fátylat, és jött a csóktánc. utána marhapecsenyét ettek, szemes borsot tettek abba. De milyen finom volt az aszaltszilva. Megfőzték, egész fahajat tettek bele, meg szegfűborsot, cukrot, még bort is. Akkor még olyan szalajkás süteményeket csináltunk. Nem tudtak még olyan süteményeket csinálni, tortát se, mint most. Éjfél után fekete-fehér kávét ittak. így volt a lagziba. Karácsonykor meg baromfit ettünk. Kalácsot sütöttünk. Akkor olyan szokás volt. hogy mindenből vittek be a házba. Borsót, lencsét, egész kenyeret, kalácsot, de még lószerszámot is, akinek volt, meg jármot. Azt mind az asztal alá tették. Hogy az új esztendőben legyen. Ez volt a szokás. Üjév napján meg tyúkot főztek, disznóhúst nem ettek, nem tudom miért. Nem akartak disznókodni. Pulykát is szoktak sütni serpenyőben. A halat azt mi nem szerettük. De sokan a csíkot is megették. Disznóöléskor nálunk kolbászt azt nem csinált senki. Csak füstölt húst meg szalonnát. Azt még nem mondtam el, hogyan szoktuk csinálni a táskatésztát. Meggyúrták rétestésztának és aztán az egy cseppet pihent, aztán mikor elsodorták, betétették a darát, de zsíron sütötték azt is. Aztán összecsavarták és betétették a levesbe. Mikor már megfőtt a zöldség. Ez volt az egész. Hát az istercet azt meg úgy. hogy megfőzték a krumplit és elkeverték liszttel, egy kis vízzel és úgy kavargatták, főzték. Meg lisztisstercet is csináltak. S •o > Ü) ►4 l/t О _i »o> о 2
