Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-12 / 27-28. szám
Mély csend követte a két autó egyberoppanását. Egy pillanatra megállt minden; a járdán ballagó emberek, az autózúgás, még a fagyialtos néni keze is fennakadt a levegőben, benne a kanállal, a kanálban a fagylalttal. Soká tartott — úgy tűnt — a feszült pillanat, s még a lecsöppenni készülő fagylalt is tétovázni látszott. Aztán csak lecsöppent, s oda volt a pillanat. Valaki felsikoltott, futott, ablak vágódott ki a fejünk fölött energikus csattanással. Kíváncsi fejek jelentek meg benne. Éppen fagylaltot indultunk venni — apámmal a bal oldalamon — s figyeltük a kisváros életét, azzal az őszinte figyelemmel, amivel :í f fór szinte egyszerre ugrott ki megrongált guruló tulajdonából, s ott helyben, az utca közepén egymásnak esett. Egy perc sem telt bele, s minden járni. guYulni. szökdécselni tudó ember ott tolongott a két kiskakas körül. Csak a fagyialtos néni maradt a helyén. Riadt kotlósként állt standja mögött, izgatottan forgatva hol jobbra, hol balra a fejét, mint aki mindebből kimarad, otthagyták a játszótársak. A szemei ezt mondták: Hát velem most már mi lesz? És hogy a helyzetet feloldja, vagy ne hagyja a fonalat elveszíteni, ebben a pillanatban a parkban megszólalt a térzene. Nagy locscsanással kezdte. Mint a lliy Liiüa ШВMm csak idegen kisvárost szemlélhet az ember. A főtér körül emberek sétáltak. Kismamák ácsorogtak üde csoportban, s kicsivel odébb, a parkban térzene készült megmozgatni a lusta, kánikulai levegőt. A mereven tűző napsugarak megcsillantak egy trombitán, s egy pirospozsgás zenész gömbölyű homlokán. Mindez oly csöndes, mesebeli volt, hogy szinte hallani véltük egy emeleti ablakból az édes szuszogást; gazdája elégedetten heverészett a kiadós vasárnapi ebéd után. Még az agyongyötört dívány rugóinak panaszos nyikorgását is bele lehetett volna rajzolni a képbe, ahogy a szuszogó ember moccant néha (legyek kínozták a jámbort) apró horkanásokkal kísérve a bágyadt mozdulatokat. Ekkor pillantottam meg a két autót. Az egyik az utca felső végéről jött őrült iramban, a másik befordulni készült a sarkon. Mint egy koordináta rendszer görbéjének csúcsán, találkozniuk kellett, ennyit láttam csak, szólni már időm sem volt. Aztán jött a roppanás, a csönd, majd a sikoly, lábdobogás, kicsapódó ablaktábla, izgatott fejek. Megbolydult az álmos levegő, az erőgyűjtés pillanatnyi csöndje után mindenki kirobbant. A két sovízbe ereszkedő víziló több mázsás teste nyomán, szétugrottak a hangok, majd eláradtak, s átváltottak pattogós, gatyarázós huppanásokra, aztán már betöltve a teret ott pattogott, ropogott a zene a park fái közt, végig az utcán, visszafordulva, nekicsapódva a falaknak, embereknek, a két kiskakasnak az autóroncsok előtt, pattogva, ugrálva, talpalávalóan. Egy pillanatra úgy tűnt, nyomban táncra perdül utca hosszat mindenki, félrelökik az autót, a hadonászó két alakot (a falhoz lapulva, szájtátva nézik a bált) habzó sör folyik az utcakőre, boroskancsók csendülnek, járja mindenki, szűk cipőt, mankót félredobta, parttalanul, ínszakadásig. De aztán — valahol az emeleti ablakban — valaki egy lavór vizet loccsant ki a fejükre, biztosan a szunyókálásában megzavart ember, s kénytelenek abbahagyni, leporolni a zakót, megigazítani a nyakkendőt, cipőfűzőt, s tovább korzózni a téren, fönt derűsen mosolyog a nap, micsoda nyári délután ... „Áldott jó emberi kíváncsiság“ kaptam észbe, s mielőtt valaki megelőzhetett volna, gyorsan beálltam a nem létező sor elejére két adag fagylaltért. KÖVESDI KAROLY Dr. LUDMILA PAJDUSÁKOVÁ az igazsághoz TEJÚTRENDSZEREK A VÉGTELENBEN Mint ahogy a csillagok sem egyformák, úgy a galaxisok — tejútrendszerek — között is van különbség. Ismerünk nagyobb és tömegükben sűrűbb tejútrendszereket, mint a miénk, ezek az óriásgalaxisok. Az óriásgalaxisok tízszeresen erősebb fénnyel ragyognak, mint a mi egész Tejútrendszerünk. Vannak azonban a mienknél kisebb, tömegükben ritkább tejútrendszerek is — ezek a törpegalaxisok. Némelyik erős rádiósugárzás forrása. A tejútrendszerek alakjuk szerint lehetnek spirálisak, elliptikusak és szabálytalanok. A mi galaxiánk spirális. A spirális galaxisok képe örvényhez, vagy két esetleg több karszerű alakzathoz (spirálkarok) hasonló. Az elliptikus tejútrendszerekben nem figyelhető meg belső szerkezet, a sötét anyag sávján kívül. Terjedelmesebbek, tömegük sűrűbb és fényesebbek, mint a spirális tejútrendszerek, s rendszerint erős rádiósugárzást bocsátanak ki. A spirális tejútrendszerek sokféle formában mutatkoznak — attól függ, melyik oldalukkal „fordulnak“ felénk, a szemlélők felé. Ha egy spirális tejútrendszert „felülről“ néznénk, akkor belső spirális szerkezettel rendelkező körös alakzatot látnánk, oldalnézetből viszont orsóhoz hasonlíthatnánk. A körös és az orsó alakzat a két véglet, köztük több-kevesebb, különböző szögben „álló“ galaxisok találhatók. A legközelebbi szomszédos tejútrenszerek csaknem egymillió fényévnyi távolságban vannak. Ezeknél meg tudjuk figyelni szerkezetüket a csillagok elhelyezkedését, sőt a változó csillagokat és a novák robbanásait is, óriásteleszkópokkal pedig az egyes csillagok is megfigyelhetők. Az egyik hozzánk legközelebb eső nagy galaxia az Androméda-ködben van. Ez az M 31 jelzésű tejútrendszer 2,2 millió fényév távolságra esik. Azonban minél távolabb esnek tőlünk a galaxisok, látszólagos nagyságuk annál jobban csökken, olyannyira, hogy e grandiózus komplexumok száz és száz milliárd napját az ésszel fel sem fogható távolság jelentéktelen, alig megfigyelhető, homályosan pislákoló csillagocskákká zsugorítja. A legtávolabbi már-már alig megfigyelhető tejútrendszerekről a fény 5—10 milliárd évig vándorol az űrben, amíg elér hozzánk. Ezek, a világűr méreteiben is óriási távolságok azonban fellebbentik a fátylat a világűr múltjáról: ugyanis ezeket az objektumokat itt a Földön nem olyannak látjuk, mint amilyenek most a valóságban, hanem olyanoknak, amilyenek 5—10 milliárd évvel ezelőtt voltak. A térbeni távolság számunkra egyúttal vándorlást jelent az időben is — vissza a legtávolabbi múltba. Hasonlóképpen, mint ahogy a csillagok több fajta csoportosulást, halmazokat alkotnak, úgy a tejútrendszerek sem helyezkednek el az űrben egyenletesen, hanem kisebb vagy nagyobb csoportokban. Vannak egymáshoz nagyon közel álló csoportosulások, s van, amikor két szomszédos galaxiát tízszerte nagyobb távolság választ el egymástól, mint amennyi a saját átmérőjük. Néhány óriásgalaxiának több kisebb kísérője van. S vannak mindössze két-három „tagból“ álló csoportok, de vannak olyan halmazok is, amelyek valóságos fészkei a tejútrendszernek — ezekben több ezer az egyes galaxiák száma. Feltehetően más és más a tejútrendszerek kora is. Nyomon követhető a fejlődés útja: a gömb alakú galaxisoktól kezdve, az elliptikusakon keresztül egészen a többé vagy kevésbé nyitott spirális alakúakig. A mi Galaxiánk korát a csillagászok 10 milliárd évre becsülik. Napunk életkora mintegy 5,5 milliárd és a Föld valamivel fiatalabb nála. Soká tartott, amíg az élet első jelei mutatkoztak Földünkön, s ettől kezdve is hosszú időnek kellett eltelnie az ember megjelenéséig. Ha meggondoljuk: ehhez az időhöz mérten az emberiség eddigi léte Naprendszerünk harmadik bolygóján nem is több egy pillanatnál . .. Az égbolt egyes helyein — természetesen fotografikus távcsővel — több tejútrendszert észlelhetünk, mint amennyi a csillag a mi Galaxiánkban. A távcsöveinkkel felfedezhető tejútrendszerek száma eddig körülbelül 100 millió. S minden tejútrendszerben több millió, sőt százmillió nap ragyog! A legújabban megfigyelt égitestek, amelyeket a legkorszerűbb távcső is csak homályosan pislákoló csillagoknak mutat, még mindig nincsenek a „világ végén“. Nem jelentik a világűr határát, amelyen túl már csak a végtelen fekete űr a semmi tátong. Csupán azt jelenti, hogy az adott műszereinkkel nem láttunk tovább. De ha az ember a földi légkörön túl, mondjuk egy műholdon vagy egy másik bolygón, még tökéletesebb műszereket fog fölállítani, megismerésünk és vele együtt a világűr határai is kitágulnak. Valamikor az ember meg volt arról győződve, hogy a Föld különleges helyet foglal el a kozmoszban (geocentrizmus). Aztán később ebbe a különleges helyzetbe belehelyezte a Napot, mint az égbolt legfényesebb csillagát (heliocentrizmus). Amikor kiderült, hogy ez a nézet is téves, mert a világűrben megszámlálhatatlanul sok nap ragyog, akkor Galaxiánkat, a Tejutat helyezte az ember a központba. Most azonban már tudjuk, hogy a mi Tejütunk csupán egyike a sok millió hasonló rendszernek. Közben azonban tudatosítanunk kell, hogy a távcsövet csupán a 17. században fedezték fel, csak azóta vizsgáljuk a mindenséget. Műszereink tökéletesítésével még sok meglepetés vár ránk a világűr vizsgálatában, az űrkutatásban. Egy azonban bizonyosba világűr anyagi természetű, s ezt az anyagot az ember fokozatosan megismerheti ! (folytatjuk) 19
