Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-03 / 17-18. szám
A CSKP XV. KONGRESSZUSA Prágóban, a Július Fucík Kultúra- és Pihenés Parkban tartotta meg ülését április 12—16 között Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusa. Társadalmunk vezető ereje legfelsőbb szervének történelmi jelentőségű tanácskozása számot adott XIV. kongresszusa óta végzett tevékenységéről és előterjesztette programját a következő időszakra. A XIV. kongresszus óta elért eredmények meggyőzően bizonyítják, hogy helyes úton haladunk. Bizonyítják, hogy pártunk hű a halhatatlan lenini elvekhez, a proletár nemzetköziséghez, hogy becsülettel teljesíti történelmi küldetését, hogy tevékenységének fő értelme a munkásosztály és az egész dolgozó nép boldog élete. A mintegy 1200 szavazati és tanácskozó joggal rendelkező küldött és vendég, valamint a kommunista és munkáspártok, a demokratikus és haladó pártok, valamint a nemzeti felszabadítási mozgalmak küldöttségei rendkívüli figyelemmel hallgatták a párt tevékenységéről és a társadalom fejlődéséről szóló beszámolót, a CSKP XIV. kongresszusa óta eltelt időszakban és a párt további feladatairól, amelyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára adott elő. öt év telt el Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa óta. A XIV. kongresszusban csúcsosodott ki az a folyamat, amely a CSKP KB 1969 áprilisi és májusi üléseivel kezdődött, mely üléseken kifejezésre jutott a párt és a nép többségének akarata, hogy a szocializmus építésének lenini útján haladjunk tovább. A kongresszus levonta a következtetéseket és a tanulságokat pártunk története egyik legbonyolultabb szakaszából, és kidolgozta a szocializmus további sokoldalú fejlesztésének programját. Ez a program a szocialista rendszer, a munkásosztály vezette dolgozók hatalma megszilárdításának, a kommunista pórt vezető szerepe elmélyítésének, marxista-leninista egységének és a néppel való együvétartozásának a programja volt. Ez a program rögzítette társadalmunk szocialista alapjainak, a termelési és a társadalmi viszonyoknak a megszilárdítását, az anyagi-műszaki bázis korszerűsítését, az egész népgazdaság hatékonyságának növelését, mivel ez a nép anyagi és kulturális életszínvonalának alapvető forrása, amely megszilárdítja szociális biztonságérzetét. Ez a program a szocialista demokrácia fejlesztésének, a művelődés, a tudomány és a kultúra előrehaladásának, a szocialista ember formálásának a programja volt. Ez a program a békéért és a társadalmi haladásért vívott harc programja volt, melyet az SZKP XXIV. kongresszusa határozatának szelleme ihletett, amely határozathoz mi a XIV. kongresszusunkon csatlakoztunk. Megvalósítása során a marxizmusleninizmus alkotó érvényesítéséből, a proletár internacionalizmus olapelveiből indultunk ki. Fejlesztettük a szövetséget, a barátságot és a sokoldalú együttműködést a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal. Elmélyítettük az együttműködést a világ forradalmi és ha-2 ladó erőivel. Mindez pártunk és szocialista államunk nemzetközi helyzetének és tekintélyének a megszilárdításához vezetett. A XIV. kongresszus programját következetesen és tóntoríthatatlanul valósítottuk meg. A büszkeség érzésével jelenthetjük ma a kongresszusnak, hogy ezt a programot teljesítettük, — mondotta Husák elvtárs beszéde bevezető részében. A XIV. KONGRESSZUS PROGRAMJA TELJESÍTÉSÉNEK fő eredményeiről szólva Husák elvtárs hangsúlyozta, hogy pártunk koncepciózus és reális bel- és külpolitikája, amely a marxizmus-leninizmus következetes és alkotó érvényesítésén alapul, a munkásosztály, a szövetkezeti földművesek, az értelmiség, az ifjúság, valamint országunk nemzetei és nemzetiségei tevőlegesen és öntudatosan támogatják. Dolgozóink a saját tapasztalataikból győződtek meg arról, hogy a XIV. kongresszus programja kifejezi a szocializmus további fejlődésének szükségleteit Csehszlovákiában, úgy, hogy teljes összhangban van a dolgozók létfontosságú érdekeivel. Ebből ered, hogy a nép bízik a párt politikájában, ez elkötelezettségének, áldozatkészségének, lelkesedésének és alkotómunkájának a forrása. Ugyancsak ez volt a XIV. kongresszus programja sikeres teljesítésének döntő tényezője. Hogy a széles néptömegek tevőlegesen támogatják pártunk politikáját, ez azt bizonyítja, hogy a helyes utat választottuk. Ezért a XIV. kongresszust joggal tarthatjuk pártunk és népünk élete történelmi jelentőségű határkövének. Nagyra értékeljük dolgozóink aktivitását, ami kifejezi érettségüket és öntudatukat, mélyen gyökerező, tettekben gazdag hazafiságukat, a párt és a szocializmus ügye iránti odaadásukat. Elsődleges figyelmet szenteltünk a népgazdaságnak, mint a nép életszínvonala állandó növelése, az ember és az egész szocialista társadalom sokoldalú fejlődése alapjának. Az utóbbi öt esztendő elért gazdasági és szociálpolitikai eredményeivel a szocializmus építése történetének legsikeresebb időszakai közé tartozik országunkban. Az ötödik ötéves terv igényes feladatait teljesítettük és számos területen túlteljesítettük. Gazdaságunk folyamatosan, dinamikusan és arányosan fejlődött. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszilárdította gazdasági helyzetét a világban. Az egy lakosra jutó ipari termelés terjedelme tekintetében az iparilag legfejlettebb országok közé tartozik. A szocialista társadalom sokoldalú fejlődése a XIV. kongresszus után azt ereddésével. A nemzeti bizottságok, a szövetkezeti és egyéb szervezetek feladata, hogy kezdeményező módon bővítsék a szolgáltatásokat, és ügyeljenek ezek magas színvonalára és rugalmasságára. A közszükségleti cikkek termelésének kívánatos fejlesztését, a lakosságnak nyújtott szolgáltatások tökéletesítését a külföldi piac magas színvonalú ellátását olyan jelentős politikai feladatnak tartjuk, amelynek teljesítésére a párt- és az állami szerveknek rendszeresen gondot kell fordítaniuk. A párt gazdaságpolitikájának fontos eredménye, hogy az elmúlt időszakban biztosítottuk a kiskereskedelmi árszint szilárdságát. Annak érdekében, hogy leküzdjük a világpiaci árak növekedésének következményeit és a mind bonyolultabb külgazdasági feltételek egyéb befolyásait, a Központi Bizottság idejekorán mozgósította az egész pártot, az állami, a gazdasági és a szakszervezeti szerveket és szervezeteket és minden dolgozót. Arra törekedtünk, hogy ezek a következmények ne a dolgozók vállára nehezedjenek, haNÉPÜNK jÚLÉTÉNEK ÉS ményezte, hogy tovább közeledett egymáshoz a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség, hogy tovább csökkentettük a különbséget a városok és a falvak között, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével elmélyült népünk erkölcsi és politikai egysége. Az elmúlt öt esztendőben ismét megnyilvánult, hogy ennek az egységnek a megszilárdítása és a szocialista társadalom egész fejlődése számára mennyire fontos a nemzetiségi politika lenini alapelveinek helyes érvényesítése. Lényegesen megszilárdult a cseh és a szlovák nemzet, s államunk minden nemzetiségének egysége és testvéri együttműködése. A PART GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS POUTIKAJANAK ALAPVETŐ FELADATAIT ÉS CÉLJAIT elemezve Husák elvtárs kijelentette, hogy a személyi fogyasztás területén egyre nagyobb jelentőségük van azoknak a szolgáltatásoknak, amelyek megkönnyítik a háztartási munkát, növelik a lakáskultúrát, s összefüggnek a motorizmus, a turisztika és az üdülés fejlőnem hogy a termelésben aktív intézkedésekkel oldjuk meg őket, éspedig a hatékonyság növelésével, valamint- az eszközökkel való jobb gazdálkodással az egész társadalomban. Ezt az utat annak tudatában választottuk, hogy nagy igényéket támaszt ugyan a vezető dolgozók a vállalatok és az üzemek egész kollektívái iránt, de meggyőződésünk szerint ez a helyes út, amely megfelel népünk érdekeinek. A létbiztonság megszilárdítása irányvonalával összhangban a következő időszakban is realizáljuk a kiskereskedelmi árszint stabilitását célzó politikát a lakosság alapvető életszükségleteit kielégítő árucikkek tekintetében. E politika megvalósítása nem lesz könnyű, sok objektív és szubjektív tényezőtől függ, nagy igyekezetei, s a hatodik ötéves terv minden feladatának következetes teljesítését követeli meg. Az életszínvonal emelésének programjában a párt nagy jelentőséget tulajdonít a társadalmi fogyasztás további növekedésének, különösen az oktatásügy, az Tanácskozik a XV. kongresszus CSTK felvételek liilgZJUliL«/Vi:Г Ji I "-‘I cm ц Ц dL-l У ff j>«j зцдд ЯШЛЕ m m