Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-04-05 / 13-14. szám

tehát még csak az edényt sem kell elmosni utánuk. Itt láttuk a meggy­piros bébi-étkészletet is, mely nem­csak nagyon ízléses, de nagyon cél­szerű is az enni tanuló kisbabáknak. S ha már a legkisebbbeknél tartunk, meg kell említeni azt is, hogy a kiállított daraételt itt a banántól kezdve a körtéig minden gyümölcs­ízzel, azonkívül mézzel és a gyerme­kek által kedvelt más ízesítőkkel ke­verték. Azt hiszem, ennek a mi gyer­mekeink is megörülnének . . Sorolhatnám tovább mind a 37 or­szág kiállítási anyagát. Az árufélesé­gek különböznek egymástól, de a lé­nyeg mégis egy. Minden ország élel­miszereinek legjavát mutatta itt be, kínálta fel az árucsere lehetőségét. A fogyasztók és a termelő — vala­mint a kereskedelmi szakemberek mt mm számára nem csak érdekes, de tanul­ságos és hasznos is volt ez a kiállí­tás, mert össze tudták hasonlítani élelmiszertermékeinket a világ többi államának élelmiszereivel, megálla­píthatták, mire lenne még szüksé­günk, mit érdemes saját erőnkből előállítani, mit kell inkább külföldön megvásárolni. A KGST keretében erre nagy lehetőségünk és szüksé­günk is van. Mind az ország, mind a fogyasztó érdekében. |)ü Foto: Juraj Bartos

Next

/
Thumbnails
Contents