Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
Huszonegy éves, 163 cm magas, barna hajú, vidám természetű, zenét, természetet kedvelő lány szeretne levelezni és megismerkedni jó szándékú, modern fiatalemberrel 23—28 éves korig. Fényképes és kézzel írott levelek előnyben. Jelige: „Teresína“. Csendes természetű, széles érdeklődési körű, természetet, zenét, és mindazt ami az életben szép egyaránt kedvelő, boldogságra, megértésre vágyó szakmunkás szeretne levelezni, megismerkedni, jó szándékú, szolid, otthont szerető, szeretetre vágyó, csinos lánnyal, 35 éves korig Jeligém: „Együtt egymásért“ Húszéves, barna hajú, komoly gondolkodású, szolid, falun szüleimmel együtt élő lány vagyok. Kedvelem a házi munkát, szeretek kézimunkázni, szeretem a természetet, és mindazt, ami szép és nemes. SZERETNÉK RÁTALÁLNI Nagyon egyedül érzem magam, ezért ezúton szeretnék józan gondolkodású, becsületes 23—24 éves fiatalemberrel megismerkedni, aki megértő, hű barátom lenne, szüléimét megbecsülné és kedvelné. Csakis komoly, őszinte, nem kalandra vágyó férfi levelét „Te vagy az első, az utolsó, a mindenem“ jeligére várom. Tizennyolc éves, 168 cm magas, barna lány vagyok. Szeretem a természetet, szívesen utazok, kedvelem a beat-zenét. Szeretnék 19—21 éves fiúval megismerkedni, aki nem kalandra, hanem boldogságra vágyik, úgy mint én. Jeligém: „Sárguló falevél“ Huszonöt éves, jó megjelenésű fiatalember szeretne korban hozzá illő lánnyal megismerkedni, barátságot kötni. Komoly, becsületes nem kalandra vágyó lány levelét „Őszintén egymásért“ jeligére kérem. . Tizennyolc éves, 145 cm magas, barna lány vagyok. Szeretem a tánczenét, szívesen járok szórakozni. Társaság hiányában ezúton szeretnék komoly ismeretséget kötni korban hozzám illő fiúval, akivel szeretetben és boldogságban élhetnénk. Jóhiszemű, intelligens fiú levelét „Kék nefelejcs“ jeligére várom. Ez igen I Vasárnap este nyolc óra. A tv főműsorának kezdését várom. De eszembe jut, hogy telefonon felhívjam a mintegy kétszáz kilqméterre élő rokonaimat, hogy egy kicsit elbeszélgessek velük. A gondolatot tett követi, máris tárcsázom a posta számát. Egy kedves hang jelentkezik „medzimesto”. Bediktálom az én számomat és azt a számot, amellyel beszélni szeretnék. A kedves hang tudatja velem, hogy most nincs szabad vonala, tegyem le a kagylót, és majd visszahív. Egy félóra sem telik el, cseng a telefon. Jelzik, hogy jön a hívott szám, várjak. Ekkor már én is hallom, kicsit még messziről a jelentkezést. De a telefonkezelő, hogy meggyőződjék arról, tényleg a hívott szám van-e a vonalban, még egyszer beolvassa a számot. Ezután jó estét kíván a hívottnak, és bemutatkozik, hogy: Itt Bratislava! Ezután átadja nekem a vonalat. Ez igen, így is lehet telefonálni! Ejnye! (Balta) LEVELEZNÉNK Három budapesti fiatal olvasónk szeretne csehszlovákiai fiatalokkal levelezni, barátságot kötni. Címük: Nagy Apollónia (16 éves), 1163 Budapest, Lucfenyő utca 33; Bakos Tünde (17 éves), 1163 Budapest, Rovás utca 41; Braun Erzsébet (17 éves), 1163 Budapest, Janovetz Margit u. 76. Szeretik a zenét, az irodalmat, Képeslapokat és bélyegeket gyűjtenek. Három kosicei (kassai) jóbarát, szakközépiskolások, szeretnének hasonló korú fiatalokkal levelezni. Érdeklődési körük a rádióamatőrködés. Címük: Lebwohl Ferenc (21 éves), Tóth Lajos (20 éves), Mórocz Béla (19 éves), 040 01 Kosice, Zvözácka 3/1. Tizenkilenc éves magyarországi, érettségizett lány szeretne levelezés útján ismeretséget kötni csehszlovákiai fiatalokkal. Magyar vagy orosz nyelven szeretne levelezni. Címe: Acs Zsuzsa, 8460 Devecser, Árpád u. 7. Magyarország. Fiatal olvasónk szeretne 19—20 éves csehszlovákiai, magyarországi fiatalokkal levelezni, ismerettséget kötni. Címe: Balogh Vera, 077 01 Kráfovsky Chlmec (Királyhelmec), Kukorelliho 90, okres Trebisov, A minap egy falubeli idős bácsi megállított és a botjára támaszkodva ezt mondta: — Arra szeretnélek megkérni, írd meg, mivel én már ehhez gyenge vagyok. — És kezét felemelte, hogy megbizonyosodjak róla. Szinte elszorult a szívem, mikor megláttam nagy, bütykös, reszkető kezét. Mennyit dolgozhatott ez a kéz . . . mennyit görnyedezhetett ez a hajlott hát. . . mit küzdhetett azért is, hogy nekünk szebb legyen . . . Elmélázásomat félbeszakítva folytatta: — írd meg, hogy nagyon jó világot élünk és igazán senki emberfiának nem lehet panasza. Én dolgozni se járok, mégis küldik nekem a pénzt, és ezt nagyon köszönöm. Tudom, ti fiatalok ezt nem értitek meg, hogy én mit érzek. De hogy rátérjek. Kedvesem, én egyedül élek a kis házamban és a kosztot is magam készítem. Hiszen nem lehet panasz, mivel az üzletekben annyiféle kész — félkész ételt lehet vásárolni. A napokban is, ugyan szeretem a csirkét, de gondoltam, egyszer veszek egy kis kacsát, hogy változatosabb legyen. Meg is vásároltam. Be volt csomagolva és így odahaza vettem észre, hogy csupa pelyhes, szőrös. Mit tehettem, meg kellett tisztítani. De ezzel a reszketős kezemmel, meg a négy szememmel bizony keserves volt. Hát ezt akartam neked fiam elmondani. Hogy ránk is gondoljanak, idős emberekre, mikor a jószágot tisztítják Firtko Istvánná, Janik (Jánok) VONAL ALATT VAN RÁ PÉLDA.. Az iskolában akadt dolgom, a város legújabb középületében. Második éve „üzemel“ ez az épületkomplexum, korszerű és mutatós. Az építkezés utolsó időszakában jártam itt — brigádon. Érdekes összehasonlítani a kétféle állapotot: a befejezés előtti hajrát és a kész művet. Még érdekesebb lenne újra végigjárni minden zugát és alaposan szemügyre venni, hogy mi lett abból a sokféle érthetetlen és meglepő „jelenségből“, amit akkor láttam és tapasztaltam, Noha már nincs iskolás korú gyermekem, annak idején mégis elvállaltam, hogy az építkezésen néhány órát társadalmi тицkában ledolgozom. El is mentem a kijelölt napon. A pallértól kaptam egy drótkefét, drótcsutakot és egy „spaklit", és azt az utasítást, hogy tisztogassam meg az ablakkereteket a maltertól. Nos, nekiláttam a munkának, amelyet rajtam kívül még 5—6 sötétbőrű férfiú végzett. Közben kissé eltűnődtem, hogy ha az aznap jelentkezett valtmennyi brigádos megjelent volna, munkatársaim bizonyára fontosabb munkát végezhettek volna, hiszen az építkezésen tulajdonképpen ők dolgoztak. Szépen haladtunk a munkával, egyik ablak a másik után szabadult meg a maltertól. De egyszerre csak azon vettem magam észre, hogy egyedül maradtam. Vállat vontam, s benyitottam a következő helyiségbe. Elég volt egy pillantás az ablakokra, világossá vált előttem, hogy miért hagytak faképnél munkatársaim. Elvégre ők építették az iskolát, tudhatták, hogy ebben a helyiségben mi van. Az ablakokon elképesztő mennyiségű malter éktelenkedett, a félig nyitott ablakszárnyak között hatalmas csomókban állt a kőkemény törmelék. No, mondom, ezeket az ablakokat soha többé nem zárják be rendesen... A kezemben levő szerszámok egyből játékszernek tűntek: reménytelen vállalkozás lett volna hozzáfogni a nagyúri bőkezűséggel adagolt építőanyag eltávolításához. Előttem ugyan már kísérletezett valaki, de nemcsak a maltert, hanem a festéket is leszedte, s még az ablakkeretet is alaposan megsértette. Én is ezt csináljam? Inkább elindultam, hogy megkeressem munkatársaimat, ők bizonyára jobb munkalehetőséget találtak. Nosza, nekivágtam az épület labirintusának, lépcsőn le, lépcsőn fel, téglahalmazokon keresztül bukdácsolva mindenüvé bementem, s miközben kerestem őket, mindent szemügyre vehettem. Megállapítottam, hogy ezen az építkezésen két kőműves csoport dolgozik: az egyik nagyon szépen, a másik nagyon hanyagul. Láttam gyönyörűen csempézett falakat, de olyanokat is, amelyeneket talán még az óvodás gyerekek is jobban csinálnának meg. No, és az ablakok! Az egyik kollektíva pontosan, szépen helyezte be az ablakokat, a másik pontatlanul s annyi malterrel, aminek a negyedrésze is bőven elég lett volna, sőt még az ablakok alatt levő radiátorok bordái is tömve voltak vele. És legalább tucatnyi különböző méretű ablakot láttam, amelyeken az üveg be volt zúzva, jókora lyuk éktelenkedett a közepükben. Megesküdtem volna rá, hogy nem gondatlanság, hanem száttdékosan törték be féltéglával ... Miért? Mikor? Feltehetően fizetésnapon, dühből, bosszúból, mert hát a rosszul dolgozó kollektíva nyilván nem kap annyi fizetést, mint a lelkiismeretesen dolgozók. Ezt láttam akkor. Most itt állok a kész épületben és azon töröm a fejem, ki és főleg hogyan tisztította meg az agyonmalterezett ablakokat? Megjavították-e a zárakat rajtuk? Ki fizette meg a bezúzott üvegeket? De legeslegjobban azért mégis az érdekel, hogy egyesek mikor ébrednek rá, hogy lelkiismeretesen és jól is lehet dolgozni. Mert lehet így is. Van rá példa! ^ÍaA\ (fi 97
