Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-03-23 / 11-12. szám

Huszonegy éves, 163 cm magas, barna hajú, vidám természetű, ze­nét, természetet kedvelő lány sze­retne levelezni és megismerked­ni jó szándékú, modern fiatal­emberrel 23—28 éves korig. Fényképes és kézzel írott leve­lek előnyben. Jelige: „Teresína“. Csendes természetű, széles ér­deklődési körű, természetet, zenét, és mindazt ami az életben szép egyaránt kedvelő, boldogságra, megértésre vágyó szakmunkás szeretne levelezni, megismerked­ni, jó szándékú, szolid, otthont szerető, szeretetre vágyó, csinos lánnyal, 35 éves korig Jeligém: „Együtt egymásért“ Húszéves, barna hajú, komoly gondolkodású, szolid, falun szü­leimmel együtt élő lány vagyok. Kedvelem a házi munkát, szere­tek kézimunkázni, szeretem a ter­mészetet, és mindazt, ami szép és nemes. SZERETNÉK RÁTALÁLNI Nagyon egyedül érzem magam, ezért ezúton szeretnék józan gon­dolkodású, becsületes 23—24 éves fiatalemberrel megismerkedni, aki megértő, hű barátom lenne, szü­léimét megbecsülné és kedvelné. Csakis komoly, őszinte, nem ka­landra vágyó férfi levelét „Te vagy az első, az utolsó, a minde­nem“ jeligére várom. Tizennyolc éves, 168 cm magas, barna lány vagyok. Szeretem a természetet, szívesen utazok, ked­velem a beat-zenét. Szeretnék 19—21 éves fiúval megismerkedni, aki nem kaland­ra, hanem boldogságra vágyik, úgy mint én. Jeligém: „Sárguló falevél“ Huszonöt éves, jó megjelenésű fiatalember szeretne korban hoz­zá illő lánnyal megismerkedni, barátságot kötni. Komoly, becsületes nem ka­landra vágyó lány levelét „Őszin­tén egymásért“ jeligére kérem. . Tizennyolc éves, 145 cm magas, barna lány vagyok. Szeretem a tánczenét, szívesen járok szóra­kozni. Társaság hiányában ezúton sze­retnék komoly ismeretséget kötni korban hozzám illő fiúval, akivel szeretetben és boldogságban él­hetnénk. Jóhiszemű, intelligens fiú leve­lét „Kék nefelejcs“ jeligére vá­rom. Ez igen I Vasárnap este nyolc óra. A tv főműso­rának kezdését várom. De eszembe jut, hogy telefonon felhívjam a mintegy két­száz kilqméterre élő rokonaimat, hogy egy kicsit elbeszélgessek velük. A gondolatot tett követi, máris tárcsázom a posta szá­mát. Egy kedves hang jelentkezik „medzi­­mesto”. Bediktálom az én számomat és azt a számot, amellyel beszélni szeretnék. A kedves hang tudatja velem, hogy most nincs szabad vonala, tegyem le a kagylót, és majd visszahív. Egy félóra sem telik el, cseng a telefon. Jelzik, hogy jön a hívott szám, várjak. Ekkor már én is hallom, kicsit még messzi­ről a jelentkezést. De a telefonkezelő, hogy meggyőződjék arról, tényleg a hívott szám van-e a vonalban, még egyszer be­olvassa a számot. Ezután jó estét kíván a hívottnak, és bemutatkozik, hogy: Itt Bratislava! Ezután átadja nekem a vo­nalat. Ez igen, így is lehet telefonálni! Ejnye! (Balta) LEVELEZNÉNK Három budapesti fiatal olvasónk szeretne csehszlovákiai fiatalokkal levelezni, barátságot kötni. Címük: Nagy Apollónia (16 éves), 1163 Bu­dapest, Lucfenyő utca 33; Bakos Tünde (17 éves), 1163 Budapest, Rovás utca 41; Braun Erzsébet (17 éves), 1163 Budapest, Janovetz Mar­git u. 76. Szeretik a zenét, az irodal­mat, Képeslapokat és bélyegeket gyűjtenek. Három kosicei (kassai) jóbarát, szakközépiskolások, szeretnének ha­sonló korú fiatalokkal levelezni. Ér­deklődési körük a rádióamatőrködés. Címük: Lebwohl Ferenc (21 éves), Tóth Lajos (20 éves), Mórocz Béla (19 éves), 040 01 Kosice, Zvözácka 3/1. Tizenkilenc éves magyarországi, érettségizett lány szeretne levelezés útján ismeretséget kötni csehszlová­kiai fiatalokkal. Magyar vagy orosz nyelven szeretne levelezni. Címe: Acs Zsuzsa, 8460 Devecser, Árpád u. 7. Magyarország. Fiatal olvasónk szeretne 19—20 éves csehszlovákiai, magyarországi fiatalokkal levelezni, ismerettséget kötni. Címe: Balogh Vera, 077 01 Kráfovsky Chlmec (Királyhelmec), Kukorelliho 90, okres Trebisov, A minap egy falubeli idős bácsi megállított és a botjára támaszkod­va ezt mondta: — Arra szeretnélek megkérni, írd meg, mivel én már ehhez gyenge vagyok. — És kezét felemelte, hogy megbizonyosodjak róla. Szinte elszorult a szívem, mikor megláttam nagy, bütykös, reszkető kezét. Mennyit dolgozhatott ez a kéz . . . mennyit görnyedezhetett ez a hajlott hát. . . mit küzdhetett azért is, hogy nekünk szebb legyen . . . Elmélázásomat félbeszakítva folytat­ta: — írd meg, hogy nagyon jó vilá­got élünk és igazán senki ember­fiának nem lehet panasza. Én dol­gozni se járok, mégis küldik nekem a pénzt, és ezt nagyon köszönöm. Tudom, ti fiatalok ezt nem értitek meg, hogy én mit érzek. De hogy rátérjek. Kedvesem, én egyedül élek a kis házamban és a kosztot is ma­gam készítem. Hiszen nem lehet panasz, mivel az üzletekben annyi­féle kész — félkész ételt lehet vásá­rolni. A napokban is, ugyan szere­tem a csirkét, de gondoltam, egy­szer veszek egy kis kacsát, hogy vál­tozatosabb legyen. Meg is vásárol­tam. Be volt csomagolva és így oda­haza vettem észre, hogy csupa pely­hes, szőrös. Mit tehettem, meg kel­lett tisztítani. De ezzel a reszketős kezemmel, meg a négy szememmel bizony keserves volt. Hát ezt akar­tam neked fiam elmondani. Hogy ránk is gondoljanak, idős emberek­re, mikor a jószágot tisztítják Firtko Istvánná, Janik (Jánok) VONAL ALATT VAN RÁ PÉLDA.. Az iskolában akadt dolgom, a város leg­újabb középületében. Második éve „üze­mel“ ez az épületkomplexum, korszerű és mutatós. Az építkezés utolsó időszakában jártam itt — brigádon. Érdekes összeha­sonlítani a kétféle állapotot: a befejezés előtti hajrát és a kész művet. Még érdeke­sebb lenne újra végigjárni minden zugát és alaposan szemügyre venni, hogy mi lett abból a sokféle érthetetlen és meglepő „jelenségből“, amit akkor láttam és tapasz­taltam, Noha már nincs iskolás korú gyermekem, annak idején mégis elvállaltam, hogy az építkezésen néhány órát társadalmi тиц­­kában ledolgozom. El is mentem a kijelölt napon. A pallértól kaptam egy drótkefét, drótcsutakot és egy „spaklit", és azt az utasítást, hogy tisztogassam meg az ablak­kereteket a maltertól. Nos, nekiláttam a munkának, amelyet rajtam kívül még 5—6 sötétbőrű férfiú végzett. Közben kissé el­tűnődtem, hogy ha az aznap jelentkezett valtmennyi brigádos megjelent volna, munkatársaim bizonyára fontosabb mun­kát végezhettek volna, hiszen az építke­zésen tulajdonképpen ők dolgoztak. Szépen haladtunk a munkával, egyik ab­lak a másik után szabadult meg a mal­tertól. De egyszerre csak azon vettem ma­gam észre, hogy egyedül maradtam. Vállat vontam, s benyitottam a következő helyi­ségbe. Elég volt egy pillantás az ablakok­ra, világossá vált előttem, hogy miért hagytak faképnél munkatársaim. Elvégre ők építették az iskolát, tudhatták, hogy ebben a helyiségben mi van. Az ablakokon elképesztő mennyiségű malter éktelenke­dett, a félig nyitott ablakszárnyak között hatalmas csomókban állt a kőkemény tör­melék. No, mondom, ezeket az ablakokat soha többé nem zárják be rendesen... A kezemben levő szerszámok egyből já­tékszernek tűntek: reménytelen vállalko­zás lett volna hozzáfogni a nagyúri bőke­zűséggel adagolt építőanyag eltávolításá­hoz. Előttem ugyan már kísérletezett va­laki, de nemcsak a maltert, hanem a festé­ket is leszedte, s még az ablakkeretet is alaposan megsértette. Én is ezt csináljam? Inkább elindultam, hogy megkeressem munkatársaimat, ők bizonyára jobb mun­kalehetőséget találtak. Nosza, nekivágtam az épület labirintu­sának, lépcsőn le, lépcsőn fel, téglahalma­zokon keresztül bukdácsolva mindenüvé bementem, s miközben kerestem őket, mindent szemügyre vehettem. Megállapítot­tam, hogy ezen az építkezésen két kőmű­ves csoport dolgozik: az egyik nagyon szé­pen, a másik nagyon hanyagul. Láttam gyönyörűen csempézett falakat, de olya­nokat is, amelyeneket talán még az óvo­dás gyerekek is jobban csinálnának meg. No, és az ablakok! Az egyik kollektíva pontosan, szépen helyezte be az ablakokat, a másik pontatlanul s annyi malterrel, aminek a negyedrésze is bőven elég lett volna, sőt még az ablakok alatt levő radiá­torok bordái is tömve voltak vele. És leg­alább tucatnyi különböző méretű ablakot láttam, amelyeken az üveg be volt zúzva, jókora lyuk éktelenkedett a közepükben. Megesküdtem volna rá, hogy nem gondat­lanság, hanem száttdékosan törték be fél­téglával ... Miért? Mikor? Feltehetően fi­zetésnapon, dühből, bosszúból, mert hát a rosszul dolgozó kollektíva nyilván nem kap annyi fizetést, mint a lelkiismeretesen dol­gozók. Ezt láttam akkor. Most itt állok a kész épületben és azon töröm a fejem, ki és főleg hogyan tisztította meg az agyonmalterezett ablakokat? Megjavítot­ták-e a zárakat rajtuk? Ki fizette meg a bezúzott üvegeket? De legeslegjobban azért mégis az érdekel, hogy egyesek mikor éb­rednek rá, hogy lelkiismeretesen és jól is lehet dolgozni. Mert lehet így is. Van rá példa! ^ÍaA\ (fi 97

Next

/
Thumbnails
Contents