Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
stúrovói (párkányi) Nyugdíjas klub rendezvényeit. A klub néhány hónapos fennállása is igazolta a városi nemzeti bizottság kezdeményezésének helyességét. A klub vezetője Haverla Irén, aki elmondotta, hogy a régi irodahelységeket „Z“ akcióban újították fgl. A munkában a nyugdíjasok is részt vettek és összesen 1058 órát dolgoztak a klub csinosításán, rendbetételén. — Írja Dániel Erzsébet párkányi tudósítónk. — A klub mindkét helyiségét esténként megtöltik a pihenni vágyó öregek. Kényelmüket és szórakozásukat szolgálják a könyvek, a folyóiratok és a televízió. A nyugdíjas klub tagjai bizonyos szolgáltatósokat is igénybe vehetnek. Ilyen például a klub épületében található fürdőszoba, az automata mosógép és a kedvezményes áron megvásárolható ebéd. Á párkányiak kezdeményezése eddig egyedülálló a Nővé Zómky-i (érsekújvári) járásban. Reméljük nem sokáig." Nagy Géza komárnói (komáromi) tudósítónk a következőket írja: „A Polgári Ügyek Bizottsága az elmúlt időszakban megkülönböztetett figyelmet szentelt az idős polgároknak. A Nők Nemzetközi Éve alkalmából 25 idős asszonyt köszöntöttek a városháza dísztermében. Megrendezték a veterán kommunisták és az úttörők találkozóját. A bizottság tagjai meglátogatták a Klízská Nema-i (kolocsnémai) nyugdíjasok otthonát. Kiemelkedő rendezvényük volt a nyugdíjasok napja, amikor a város vezetői 100 idős embert fogadtak, majd több százan tekintették meg Dávid Teréz Bölcs Johanna című színművét a MATESZ művészeinek előadásában.“ Egy immár hagyományos rendezvényről írt Mánya Rozália Nővé Zámky-i (érsekújvári) tudósítónk: „Hatodik alkalommal rendezték meg Muzlán (Muzslán) a nyugdíjasok bálját. A bál kezdete előtt a KAI tanulói tánccal, dallal és verssel köszöntötték az idős embereket. Szép sikert aratott a nyugdíjasokból alakult éneklőcsoport, valamint a csasztuskákat éneklő Matúz Rozália, Fáber Mária, Jalsovszky Ilona és Csopor Mária.“ Hajtman Kornélia írja Stúrovo- Nánáról (Párkánynanáról): „A közelmúltban ünnepelte aranylakodalmát a párkányi Sebedovszky házaspár. Marika néni a helyi nőszervezet alapítótagja. Lelkiismeretesen végzett szervezőmunkájának az eredménye volt, hogy a legjobbak közé,, tartoztak mindig a járásban. Évekig aktív tagja volt a színjátszócsoportnak is, ahol fiatalos játékával sok kellemes estét szerzett a párkányi nézőknek." Hallgasd, ahogy az öregek beszélgetnek! Szavuk őrzi a harcot, amelynek tüzét az unokák szívébe próbálják lopni. Munkájuk adta a jövőt, s szavuk a múltra nyit ablakot... ifjúságuk elmúlt varázsára, harcuk megszépült emlékére. összeállította: DUSZA ISTVÁN Ugyancsak Máramarosban ismerkedett meg Papp János liceumi igazgatóval is, aki később a miskolci református líceum igazgatója lett és döntő szerepe volt abban, hogy 1844 végén a református egyházközség Karacs Terézt hívta meg a nagyobb leányok számára létesített nevelőintézet vezetésére. A Szína portján áll az a bérház, amelynek három utcai és két kisebb udvari szobájában kezdte meg Karacs Teréz a pedagógiai oktatást. Sem pénzét, sem energiáját nem sajnálta. Heroikus küzdelem árán sikerült tizenhárom éven keresztül fenntartania az intézetet, az első olyan iskolát, ahol vagyontalan szülők gyermekei sajátították el ugyanazokat a tudományokat kevés pénzért, mint az előkelő intézetekben drágán, arisztokrata és vagyonos családok leányai. A növendékek száma évről évre emelkedett. Olyan leánykákat vettek fel, akik írni-olvasni már tudtak és életkoruk 12—16 év volt. Három, majd később négy osztályra építette a tananyagot. Ezzel a rendszerrel ért el komoly eredményt 1859-ig. A gazdasági ügyek intézése mellett maga vállalta a vezértanítónői tisztséget is, ami azt jelentette, hogy több elméleti tantárgyat, leginkább a műveltség vonatkozásúnkat maga tanította. Bizonyítani akarta, hogy amit írásaiban vallott, az megvalósítható az életben. A külföldi hasznos oktatási rendszerekből kiválasztotta a hazájában alkalmazhatókat. Sokkal többet adott a növendékeinek, mint a magánneveldék vagy a zárdaiskolák. Karacs Teréz pedagógiai elvei is épp olyan újak és holadóak voltok, mint politikai nézetei. »Az ügyszeretet melege a legbiztosabb talajjavító az iskolai padbcn” — mondotta. „A nevelő növendékeivel meg kell tudja értetni, hogy egyik ismeretét sem azért kell igyekeznie magáévá tenni, hogy azokból élete folyamán nyilvános vizsgálatokat tegyen, vagy tanulmányaival társaság előtt kérkedjék, hanem, hogy azokból az életet s a világot megismerje s körülményei kivonata szerint használhasson”. Karacs Teréz a magyar társadalom összeforrását és nemesedését előmozdító eszmének bátor hirdetésével a százötven év előtti reformkor legkiválóbb nőgondozói közé tartozik, s megérdemli, hogy úgy emlékezzünk ró, mint a demokratikus nőnevelés egyik úttörőjére. Egész életében kitartott meggyőződése mellett és annak ellenére, hogy hazájában sűrűsödött a politikai légkör, rendületlenül azt vallotta, hogy a gyermek szempontjából mindennél fontosabb, hogy a tanítás nyelve mindig az anyanyelve legyen. „A nemzeti nyelv elhanyagolása: nemzeti veszedelem. A haza népének igazi eggyéforrását csak az anyanyelv általánosítása eszközölheti." Pedagógiai tudásának és nevelő munkájának Olyan híre volt, hogy meghívták Lajos Fülöp francia király udvarába, aki unokája nevelését akarta rábízni. Udvarias hangú levélben köszönte meg a rendkívüli kitüntetést, de viszszautasította, nem hagyta el növendékeit, hű maradt iskolájához, hazájához. A szabadságharc nehéz éveit is végigdolgozta. Teljesítette kötelességét, és arra buzdította növendékeit és azok családtagjait is. A miskolci leányintézet volt az egyetlen, amely átélte a szabadságharc viharait és zavartalanul működött tovább. Karacs Teréz 1859-ben beadta lemondását és elhagyta Miskolcot, Budapestre költözött. Pedagógiai munkáját azonban nem hagyta abba, még hosszú évekig óraadásból élt. A FŐVÁROSI LAPOK-ban és a NEMZETI NEVELÉS-ben jelentek meg gyakran írásai. Meggyőződéséből nem engedett. Okos, józan érvelései tudásról, életismeretről: szép irodalmi munkái műveltségről tanúskodnak. 1885-ben balkarja megbénult, de használható jobb kezéből csak a halál csavarta ki a tollat. —BP-igazsághoz AZ EGYHÁZAK HARCA A TUDOMÁNNYAL A FÖLDÉRT ÉS A VILÁGMINDENSÉGÉRT Európában az egész középkor folyamán az emberek gondolkodásában a legősibb világkép uralkodott. A hívők túlnyomó többsége meg volt arról győződve, hogy valamilyen sima felületen él, az égbolt burka alatt, hogy odafönn az örök üdvösség hona van s odalent, a föld alatt a pokol, amelynek kénköves lángjait nem egyszer látták is (a tűzhányók). Amikor ismét több említés esett arról, hogy a Föld gömbölyű, az emberek egyszerűen nem hitték el, mivel nem tudták elképzelni, hogy az ellenlábasok miként tudnak járni, „fejjel lefelé“. Szent Ágoston (354—430) és Lactantius (—340) elutasították és a legnagyobb képtelenségnek tartották azt, hogy a Föld gömbölyű. És 1327-ben Cecco d’Ascoli máglyahalállal lakolt azért, mert hitt az ellenlábasok létezésében. Az emberiség nagyobbik fele nem hitt Kolumbusz Kristófnak sem, aki a mesében gazdag Indiákra Portugáliából nyugatra hajózva akart eljutni. A tengerészek attól féltek, hogy egyszerre csak a világ végén találják magukat. S az egyház hivatalos tana is azt hirdette, hogy a Föld mozdulatlanul áll a világmindenség középpontjában (pl. Aquinói szt. Tamás). Az egyház a Claudius Ptolemáiosz (90—160) által kidolgozott geocentrikus világképet ismerte el hivatalosan. Ptolemáiosz szerint a mozdulatlan Föld körül keringett a Hold, a Merkur, a Vénusz, a Nap, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz és a csillagok szférájára. Minden olyan gondolatot, amely feltételezte, hogy a Föld mozog, még a csírájában elfojtottak. Az idő azonban megérett, s megkövetelte az általános reformokat. Reformálódott az egyházi élet is, maga a katolikus vallás (Kálvin 1509—1564, Zwingli 1482— 1531. Luther 1483—1546); megreformálták a naptárt (1582-től a gregorián naptár lépett életbe) és végül reformálódott annak a világnak a képe is. amelyben az ember élt. Ez volt a reneszánsz és a reformáció kora. A XVI. század a nagy földrajzi felfedezések százada volt. Vakmerő tengerészek felszántották a hatalmas, ismeretlen óceánok vizét: Kolumbusz 1492-ben felfedezte Amerikát, Vasco de Cama 1498-ban elsőként hajózta körül Afrikát és Magellán az 1519— 1521-es években körülhajózta az egész glóbuszt. A tengerészek a végtelen vizeken csak a csillagok szerint tudtak tájékozódni s ezért szükségük volt arra, hogy pályájukat előre kiszámítsák. A régi ptolemáioszi világkép, a világmindenség középpontjában mozdulatlanul álló Földdel, az állandó javítások, módosítások miatt már túlságosan bonyolultnak bizonyult. A mindennapi élet gyakorlata megkövetelte a világ felépítésének reformját is. Ezt a forradalmi lépést a lengyel csillagász Nicolaus Kopernikusz (1473—1543) tette meg. Kopernikusz kitépte a Földet a Kozmosz középpontjából, s megforgatta a tengelye és a Nap körül. Megállította a Napot és elindította a Földet... A különböző távolságra eső planéták középpontjába odaállította a Napot és a Földet holdjával együtt szépen besorolta a Vénusz és a Mars közé. Azzal, hogy a Holdat is elindította a Föld körül, a világűr két középpontot kapott. A kopernikuszi világkép a következő volt: a világűr középpontjában a mozdulatlan Nap körül keringtek a planéták, a Merkur, a Vénusz, a Föld holdjával, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz és a csillagok szférája. Kopernikusz a világmindenség néhai középpontját egyszerű bolygóvá degradálta. Kopernikusz heliocentrikus tanának bölcseletéi jelentősége abban rejlik, hogy a Földdel együtt az ember is elveszítette a világmindenségben addig elfoglalt központi helyét, s abban, hogy új világképével mintegy eltörölte a földi világ — amely időleges és tökéletlen — és a tökéletes égi magasságok közötti ellentétet. Kopernikusz heliocentrikus tanát „Az égitestek mozgásáról“ című könyvében fejtette ki, amelyet több mint három évtizedig félt kiadni. A biblikus elképzelésekkel szembehelyezkedő világnézet eretnekségnek számított, s ezt Kopernikusz korában kegyetlenül büntették. A mű csak egy évvel halála után, 1543-ban látott napvilágot. A heliocentrikus világkép azonban még Kopernikusz életében elterjedt, főleg az egyetemeken és a tudósok körében. Luther Kopernikuszt nyilvánosan bolondnak nevezte, Melanchton azt követelte, hogy a heliocentrizmus tanát az állam is irtsa ki, míg a római pápák ezt az új világképet makacsul elvetették, azt hangoztatva, hogy „a tudomány a teológia szolgáló leánya“. A római egyház atyái csak később tudatosították ennek az új tannak a veszélyét, s ettől fogva követőit az inkvizíció vette üldözésbe, mint eretnekeket. Kopernikusz művét 1616-ban besorolták a tiltott könyvek jegyzékébe. Az egyik, de nem az első áldozat a dominikánus szerzetes és gondolkodó, Giordano Bruno (1548—1600) volt. Giordano Bruno elfogadta Kopernikusz tanát, sőt tovább fejlesztette. Arra a nézetre jutott, hogy a világűr térben és időben végtelen. A csillagokat napoknak tartotta és hitte, hogy még számos lakott világ létezik. Hirdette, hogy a világűr egy és azonos, mindenütt egyforma, teljesen eltörölte és tagadta földi és földöntúli világ közötti különbség létezését. (Folytatjuk) 15
