Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-09 / 9-10. szám
„Édesapám az állandóan dolgozott. Aztán négy fiútestvérem volt, ahogy azok nőttek, mind részt arattak. Mi lányok meg markot szedtünk. Nem mondhatom, hogy koplaltunk, a kenyerünk az megvolt. De olyan családokban, ahol nem volt elég férfi a munkára, ott bizony nem soká tartott ki a liszt. Aztán már csak kukoricán meg krumplin éltek. A gancit, meg a máiét mi is nagyon szerettük." „Édesanyám árva volt. Már tizenkét éves korában elment szolgálni. Egy parasztcsaládnál szolgált. Azoknak olyan nagy kemencéjük volt. hogy tizenkét kenyeret körbe tudtak rakni, a közepibe meg még máiét sütöttek. És télen, amikor kivitte a patakra azt a sol ruhát mosni, hát megfagyott c szoknyája, mire elvégezte. Emlékszem, mikor gyerek voltam, szegény édesanyámtól mindig azt kérdeztem: Édesanyám, maga miért csak a csibe nyakát eszi? Mert azt szeretem lányom — mondta. És csak most jövök rá, hogy dehogy azt szerette szegény! Ugye megölt egy csibét, hát hogyan tudta volna azt másképp elosztani tizenegy felé? Az művészet volt. Édesapám szokta mindig mondani, hogy: Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor azt is csak ha lehet. „A nagygazdák között volt olyan is, aki nagyon fösvény volt. Ebédet még csak adott valamilyet, de délután már csak uborkasalátát küldött ki. Azt ettük kenyérrel. Attól meg nagyon megszomjaztunk, ittuk rá a sok vizet, hát bizony én is nagyon megbeteged tem tőle egyszer. Volt nálunk eg' középparaszt, annak nagyon go nősz asszony volt a felesége. Volt nekik egy cselédjük. De csak egy Annak külön főztek, hogy ne kell jen jót adni a magukéból. Aztán az mindig panaszkodott szegény, hogy: Hát, tudja, ha máiét sütnek, annak mindig a közepit adják, mert az ugye vastag, nincs jól átsülve. Ha rétest sütnek, annak meg a végit adják, mert az összesül. Bizony a legtöbb cselédnek ilyen volt a sorsa." „Állatot azt majdnem mindenki tartott, tehenet, Vagy kecskét, anyadisznót, magdisznót, baromfit. Ahol sok gyerek volt, ott a tehén meg a kecske volt a legfontosabb. A kecsketejből nagyon jó a tejeskávé. Túrót abból nem nagyon lehet csinálni, hát csak úgy ételbe használták el. Juhtejből régen készítették azokat a kerek sajtokat, de már nem emlékszem a módjára. A tehéntúrót meg lerakták edénybe, cserépedénybe, aztán ha megérett, nagyon finorr volt az is. Jók voltak azok a cserepek, nagyon szerettem én is. Most már ritkaság az olyan ház, ahol akad. Ott is csak dísznek teszik ki, aztán buzogányt, vagy nádlabdát raknak bele." (folytatjuk) Természettudós társai és saját megfigyelései alapján a francia Lavoisier fogalmazta meg a tézist, hogy „az anyag állandó, csak megjelenési formái változnak". Ennek a törvényszerűségnek tanúi lehetünk mindennapjaink eleven, gyakorlati jelentőségei közepette is. Az anyag tehát örök — csak átalakul. És ha ez így van — cseppet sem csodálkozhatunk azon, ha apró rongydarabokból könyvek, a könyvekből pedig az emberek tudatában szellemi értékek lesznek. De kezdjük mindjárt az elején. Jöjjenek el most velem Stúrovóra (Párkányba), nézzünk együtt körül ebben az egyre pezsgőbb forgalmú Duna menti kisvárosban. A helyi járatú autóbusz vonala érinti a Délszlovákiai Cellulóz- és Papírgyárat, a korszerű Poliklinikát, a hatalmas kiterjedésű modern új lakótelepet, majd a városközpontba érkezünk, ahol egy tekintélyes export-igényt kielégítő konfekcióüzem, két kilencéves alapiskola (egy szlovák és egy magyar), továbbá számos szolgáltatási létesítmény és kulturális intézmény nyújt a lakosságnak munka — illetőleg szórakozási lehetőséget. Engedjék meg, hogy utam céljának megfelelően ezúttal a párkányi ÁTALAKULÁSOK Városi Könyvtárba hívjam meg Önöket, ahol egy öttagú kollektíva gondoskodik a könyvek csereforgalmáról. Bittér Margit 1954 óta a könyvtár igazgatója, az ő irányításával működnek munkatársai: Barin Ilona, akinek 1962 óta a felnőtteknek szánt irodalom van a gondján, továbbá három fiatal beosztott: Pintér Márta, a könyvtárosi szakiskolát végzett Baranyai Zsuzsa, aki az ifjúsági irodalmat kezeli és a pedagógiai szakot végzett Ivanics Annával (aki most levelező tagozaton könyvtárszakos hallgató) a könyvek katalogizálásával foglalkozik. — A könyvtár a „példás“ jelző viselője és ezt a címet minden évben újra meg kell védeni — mondja Bitter igazgatónő. — Polcainkon összesen 20 353 szlovák és magyar nyelvű szépirodalmi, politikai- és szakirodalmi könyvünk van. Évente — emelkedő tendenciával — csaknem 60 ezer kötetet kölcsönzünk ki 1839 nyilvántartott olvasónknak, akik közül 826 16 éven aluli. Fiatal olvasóink a kötelező olvasmányok mellé mindig visznek magánérdeklődésből prózát és verseket is. CÉLOK ÉS ESZKÖZÖK A vérbeli könyvtáros akkor boldog, ha minél több az olvasó, ha látja munkája eredményét. És ezen a ponton találkozik a Szlovákiai Nőszövetség KB-а által meghirdetett olvasómozgalom, a helyi és üzemi nőszervezetek szervezésében létrehozott olvasókörök gyakorlata a könyvtárak és könyvtárosok célkitűzéseivel. Ez a felhívás a párkányi nők között sem maradt visszhangtalan, sőt — mint arról Forgács Emília, a SZNSZ városi szervezetének elnöke tájékoztat, már 1975-ben az olvasómozgalom első meghirdetett könyvprogramjának támogatására a helyi- és üzemi szervezetekben hét olvasókör jött létre, amelyek a városi nőszervezet olvasókörének vezetője, a tapasztalt Bitter Margit könyvtárigazgató irányításával működnek. Két kör alakult a Cellulóz- és Papírgyár csaknem 500 tagot számláló üzemi nőszervezetében, két kör aPoliklinikán, továbbiak a szlovák és a magyar iskolában, és egy a nánai helyi szervezetben. Némelyik kör vegyesen a szlovák és a magyar, némelyik, mint például a nánai is — tisztán a magyar kijelölt irodalmat olvassa. Hogy hogyan megy ez végbe a gyakorlatban, erről Bitter igazgatónő számol be: — A könyvet a mi könyvtárunkban veszik át a körök vezetői. Mindegyik címből 10—10 darabot vásároltunk, ezeket felváltva, körbe adva olvassák. Ha egy-egy kör elolvasta a soros könyvet, akkor rendszerint itt a könyvtárban, vagy a hnb tanácstermében jönnek össze az asszonyok az olvasás-élmény megvitatására. Az ilyen összejövetelek többnyire sikeresek, a nők okosan, őszintén beszélnek az olvasmány részleteiről, alakjairól. Különösen nagy sikere volt Várnai Zseni „Egy asszony a milliók közül“ című regényének és ezért szeretnénk az idős írónőt Esztergom város baráti nőbizottsága segítségével ezen a tavaszon személyesen is vendégül látni, megismerni. — Hasonló író-olvasó találkozókat tervezünk a nőszövetség városi szervezetével közösen a kétéves olvasómozgalmi ciklus második évére, az 1976-rá kijelölt könyvek hazai szlovák és magyar íróival is. Hamarosan a vendégünk lesz Szabó Béla, akinek Menyasszony című könyve szintén szerepel az idei programban. A közelmúltban elhunyt Gizela Kocureková szlovák írónő Zelma című regényét magyar fordításban olvassuk, csak úgy, mint Ivan Olbracht Anna c. regényét, valamint Bemd Ruland német író izgalmasnak ígérkező „Moszkva szemei“ c. könyvét, amely a hitleri fasizmus elleni titkos szolgálatnak dolgozó két fiatal lány élményeiről szól. JÓ ÖTLETEK Az anyag érdekes párkányi átalakulásairól beszélve el kell mondanom azt is, amit Forgács Emíliától hallottam: — A konfekció-üzemben, ahol 450 nő varrja a szélkabátokat, overálokat, munkaköpönyegeket, férfi- és női nadrágokat a lelkes nőszervezeti tagok aranyat érő jó ötletet karolnak fel: az apró hulladékanyagot munkaidő után naponta más- és más dolgozó átválogatja, bálákba rakja, hogy elszállíthassák és eladják a helyi Cellulóz- és Papírgyárnak. Az így nyert pénzből az üzemi nőszervezet könyveket vásárol. A konfekciósoknak már egész csinos könyvtáruk van! Gondoljunk egy kicsit bele a dolgokba: miből lesz a könyv? — Papírból. — Miből a papír? — Rongyokból. — Nagyon érdekes körforgás ez! A konfekció-üzem nődolgozói más szempontból is példamutatóak. Saját nevelésű fiatal nőszervezeti kádereikből négyen kerültek be a városi pártszervezetbe. Íme — ez is a nagy átalakult egyik szép és meggyőző példája. L. GÄLY OLGA 15
