Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-09 / 9-10. szám
Ebéd után Anna a konyhában tett-vett. Elmosogatott, helyre rakta az edényeket, letörölte az asztalt, a tűzhelyet. Amikor elkészült, rántott csirkét csomagolt a férjének, aki éjszakai szolgálatba ment. Közben még az is eszébe jutott, hogy sült tészta is van a háznál. Két piros alma kíséretében az is a táska mélyére került. János, a férje, nem szereti a szalámiféleségeket, Anna évtizedek óta csomagolja a vacsorát a férjének. Ma szórakozottan rakosgatta el az ételt. Másutt kalandozót a gondolata. Amikor mindent elrendezett, belépett a szobába. Tekintete akaratlanul is a szekrény ajtajára esett. Oda akasztotta új ruháját, amit csak az imént hozott haza a varrodából. A fehér szandál a dobozban lapult. János hozta neki a városból nőnapi ajándékul. A férje hosszabb ideje figyelgette a feleségét. Észrevette Anna belső izgatottságát. Szerette így látni. Ilyenkor fiatalos pír borította el Anna arcát. Boldog volt, és János nagyon örült, ha feleségét elégedettnek látta. Valahogyan a tudtára kéne adni, ötlött fel benne,, hogy ma este ha nem is lesz ott a kultúrházban, büszke lesz Annára. — Anna, kár, hogy ma este nem lehetek ott melletted... és nem látom majd az örömedet Jánost mindig feltüzelte, ha ilyenkor Anna higgadt, nyugodt arcára pillantott: Hogyisne, mikor ő dühöng, a felesége meg úgy tesz, mintha mi sem történt volna, vagy mintha semmit észre sem venne. Amikor már nem bírta tovább, szokás szerint kirobbant. — Nézd Anna. Én már nem egyszer kértelek arra, hogy hagyd a funkciókat, nem neked való az. Akad itthon bőven tennivaló a ház, meg a gyerekek körül... Mondd! Te igazán nem veszed észre, hogy minél többet húzol, annál többet raknak rád? Hát háromgyerekes anyának való ez? Már az anyám is szóvá tette, hogy gyakran eljársz otthonról! Még csak az kell, hogy a falu is a szájára vegyen... Nem félsz, hogy amíg elvagy, baj történik a gyerekekkel? A héten már harmadszor mész, lassan többet leszel a nemzeti bizottságon, meg a kultúrotthonban, mint odahaza Anna türelmesen végighallgatta férjét, aztán leült vele szemben. — János, hát csak ez a baj? Más okod nincs, ami miatt ellenezed, hogy egyedül hagyom a gyerekeket?^! ár azt hittem, hogy valaki ugrat téged!... A gyerekeket ne féltsd, nem esik bajuk. Ismerem őket. A funkció meg annak való, ki szívesen csinálja és GÁL ETA ANNA v'sszan^z de reggel, ha. a munkából vissza jövök, megünnepeljük, jó? ... Anna magára maradt. Jánosra gondolt, a vele eltöltött harminc esztendőre, a gyerekekre, a megváltozott életükre. De csak az életük változott meg? És ők maguk? Az emlékek egész sora elevenedett fel előtte Régen történt, még közvetlen a háború után. Akárcsak az imént, János akkor is éjjeli műszakra készülődött. Anna Yneg a gyűlésre. Már a délután folyamán észrevette, hogy a férjét bántja valami. Azt is sejtette, hogy mi, ezért nem kérdezősködött. Majd kirukkol vele nemsokára, mert nem bírja magába fojtani. Egész délután komoran járt-kelt a ház körül és csak akkor beszélt, ha elkerülhetetlen volt. Akkor is inkább csak felelgetett. aki tudja csinálni. János, én akarom, szeretném jól csinálni, de a te beleegyezésed nélkül ez lehetetlen... Anya nehezen érti meg, nem haragszom érte. Más világban nőtt fel. De rajtad csodálkozom, János! — Mi van ezen csodálkozni való? Munkába nem engedlek, mert nem akarom, hogy agyongürcöld magad, te meg most is napok óta le nem teszed a karodról a kosarat. Házalsz, agitálsz, tojásokért könyörögsz. Ha meg ez nincs, van nőgyűlés, Icultúrmunka, véradók toborzása, vagy esti iskola. De mindig van valami. Hát neked mindenütt ott kell lenned? ... Anna akkor úgy vette észre, hogy János a kelleténél erősebben tette be maga után az ajtót. Soha többé nem szólt a funkciók miatt, de még éveken át éreztette vele, hogy nem barátkozott meg a gondolattal, azzal, hogy a feleségét egyre ritkábban leli otthon. Anna türelmesen várt, időnként meg-megemlítette, hogy ezt, vagy az a dolgot hogyan oldották meg. Ilyenkor a férje arcát fürkészte, de János nem engedett fel. Egyszerűen tudomásul vette, hogy a menyecskekórus vendégszerepelni megy, vagy hogy a járáson megdicsérték a felesége munkáját, de egy szóval sem nyilatkozott. A rendezvényekre sem járt el. Annát bántotta a dolog, de nem tágított. Erősen hitt abban, hogy egyszer megtörik a jég. Sokszor felötlött benne a gondolat, hogy János talán már csak amolyan „férfibüszkeségből“ makacskodik. mert ki akar tartani régimódi nézete mellett. Azt is megtudta, hogy örülni is tud már, ha dicsérik az asszonyát. Elhatározta hát, hogy cselhez folyamodik. Erre jó alkalom kínálkozott. Már hetek óta készülődtek a nőnapra. Énekkari és táncpróbák, szervezési gondok, bőven volt mit tenni. Egy este fáradtan ment haza. Egyenesen János elé állt és azi mondta neki: — Igazad van ... Sok már ez a munka nekem. Még az évzáró gyűlésig viszem, aztán búcsút mondok a funkciónak ... Csinálja már más is!... Aztán meg, a fáradságot talán még elviselném, de hogy közöttünk nincs béke, ezt nem akarom így tovább ... János gyorsan felkapta a fejét. Szólni akart, de Anna nem engedte. — Várj, hadd mondjam végig, ha már egyszer elkezdtem. Tudom, hogy a mai napig sem nyugodtál bele, hogy funkcióim vannak. Sőt azt is tudom, hogy haragszol érte. Ezért úgy határoztam, hogy a te nyugalmadért leköszönök. — Megbolondultál? — szaladt ki a férje száján. — Most, amikor már minden beindult? Amikor összehoztad az énekkart, meg a színjátszócsoportot? És mi lesz az asszonyok iskolájával, ki gürcölt mindenért? — Mindent jól meggondoltam. Senki sem pótolhatatlan. Van már a szervezetben nem is egy, aki tovább folytathatja a munkát. Hogyisne. A te sok éves munkádat meg elfelejtik. Elhiszem, hogy most már könnyen folytatják, de ki szenvedett, vesződött vele? Most akarod otthagyni, hogy mást dicsérjenek helyetted?! így tört meg a jég. Lassan-lassan János is megváltozott, szinte természetesnek vette már, hogy Anna nélkül semmi sem történhet a faluban. A gyerekek büszkék voltak az anyjukra, és ez idővel Jánosra is átragadt. Kopogtattak. — Anna, mit ülsz itt? Történt valami? öltözz hamar, indulni kell! Én kapok ezüst emlékérmet vagy te? Sürgette tréfálkozva a szomszédasszony. — Nem, nem történt semmi... Azaz mégis: elfordult és egy könnycseppet törölt ki a szeméből. SOK MACOVSKA GIZELLA, közgazdász: Először a kenyeret említem. Három nagy fiam van, aránylag sok kenyér fogy el nálunk. Szerintem a kenyérrel való takarékosságra a legjobb megoldás a jó minőség és a kisebb adagok sütése. Ha egy egész kenyeret két- vagy négyfelé vágnak, sokkal gyorsabban szárad, mint a fél vagy egy kilogrammos csomagolású kenyér. Az élelmiszerek közül takarékosabban lehetne bánni még a teával is. Ha adagolt teát fogyasztanánk, nem a dobozosat, kevesebb veszne kárba belőle. Persze, ehhez az is szükséges, hogy az üzletekben legyen elég zacskós tea. Családi körben sokat törjük a fejünket, hogyan lehetne gazdaságosabban bánni a tüzelőanyaggal. Nálunk nincs központi ‘ fűtés, csak délután fűtünk be, s így bizony sok tüzelőre van szükség, amíg az estétől délig kihűlt lakás felmelegszik. Nézetünk szerint a központi fűtéssel sok tüzelőanyagot lehetne megtakarítani. A munkahelyen ezreket takaríthatnánk meg, ha a csomagoló anyagokkal gazdaságosabban bánnánk! Főleg a faládákkal, amelyeknek a megszabott élettartama öt év. Sajnos a nemtörődömség, hanyagság következtében egy részük sok esetben egy évet sem bír ki. Fölvásárló és elárusító üzem vagyunk. Az áru minősége szempontjából nagyon fontos, hogy minél előbb frissen a vásárlóhoz kerüljön a zöldség, a gyümölcs. Ha ezt az időt sikerül a minimumra csökkenteni, kisebb a veszteség, kevesebb a hulladék. Tehát nálunk nem csak az anyaggal, de az idővel is takarékoskodni kell. MÉHES GABRIELLA, anyagkönyvelő: Beosztásomnál fogva nagyon jól tudom, mennyi az üzemünkben az anyagfogyasztás, mivel és hol lehetne jobban, körültekintőbben gazdálkodni. Elsősorban a szállítási részleget említem meg, ahol a hajtóanyaggal, főleg a benzinnel nem bánnak a legtakarékosabban. Hányszor látom, hogy míg a sofőrök az irodában intézik a dolgukat, az autó az udvaron vígan pöfékel. A rendszeresebb karbantartás, javítás is anyagmegtakarítás. A földolgozó részlegen a dobozokkal lehetne jobban takarékoskodni. Elég egy kis figyelmetlenség és a kartondobozokban levő csomagolóanyag hasznavehetetlenné válik. A munkaruhákat sem kímélik, tisztítják kellőképpen a dolgozók, ezért hamar elhasználódnak. A villany és a víz külön fejezet!... Reggel sokszor elsőként érkezem a munkahelyre, és látom, hogy a mosdóban a vízcsapból csurog a víz. A mellékhelyiségekben ég a villany. Nem azért, mert rossz a csap, egyszerűen elfelejtették elzárni... Az irodai papírokkal is gondosabban kellene bánni. Sokszor egy rósz-: szül írt szó miatt kivesszük a papírt a gépből és a szemétkosárba dobjuk, ahelyett, hogy a hibát kiigazítanánk. Egy kis jóakarattal a gépi számolás-
