Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-02-24 / 7-8. szám
Sardo, sarcló, hozzá meleget..." Így hangzott hajdanán az ének a Nitra vidéki farsangoló fiatalok ajkán. A farsang egyike azon időszakoknak, amelyek Európa szerte bekerültek a népek íratlan kalendáriumába. Ezeket a napokat népszokások, vigadó társaságok éneke, karneválok ezrei színesítik, tarkítják. A farsang eredete a római szaturnáliák idejére nyúlik vissza. A rómaiaknál Saturnus a vetés és az aratás istene volt, akinek mitikus uralkodása emlékére a régi latin népek, majd a rómaiak december 17-től kezdve hét napon át táncos, zenés ünneplést rendeztek. A magyar etnikumban számos népszokás fűződik a farsangi napokhoz. A farsang ideje Vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig tart (Húsvét előtti 40. nap). Ezekben a népszokásokban fellelhetők még a magyarság pogány kori tavaszváró és termékenységet kérő szertartásai. A pogány korban feltehetőleg a sámán (a pogány magyarok papja) varázslás, regölés közben énekelhetett ehhez hasonló dalokat, mint az alábbi mondóka: Sardó, sardó, hozzá meleget! Micsodái meleget? Nyári meleget, A kolonyi jányok mind a vízbe fútták, lapu alatt lapognak, csovány alatt cicognak. Közben a „sardóval“ veregették annak a háznak küszöbét, ahol éppen jártak. „Sardó“-nak nevezték a botot, amellyel a pogány kori varázs-J. ŐRLIK: AZ UTCÁN IS EMBEREK KÖZÖTT VAGYUNK INDENNAPOK Az emberek emberhez való viszonya a kölcsönös érintkezés minden formájában megnyilvánul. Hogy egy ember milyen magatartást tanúsít az emberek irányában az egyéniségének egyik fontos jellemvonása. Ez az, amit velünk kapcsolatban elsőként tudatosítanak, s ennek a befolyása alatt viselkednek velük szemben is. Ennek a tudata kellene hogy motiválja a másokkal szembeni magatartásunkat, viselkedésünket, közeledésünket az emberekhez. ILLEMTANA Az emberek kölcsönös kapcsolatának, viszonyának legalapvetőbb tétele az általános, komplex tapintat. Megnyilvánul már abban is, hogy az emberek igyekszenek elkerülni az összeütközést, a lökdösődést az utcán, a nyilvános helyeken, a folyosókon, a közlekedési eszközökben stb. Ügy vélik, hogy ez egészen természetes. Az is. De vannak emberek, akiknek ez a „vérükben van“, és vannak olyanok, akik a figyelmet, a tapintatot, az előzékenységet mindig a másiktól várják. 20 A tapintat hiánya gyakran nem csak azt jelentheti, hogy valaki tudatosan tapintatlan akar lenni, hanem nagyobbára arról árulkodik, hogy az illető nem szokta meg, hogy tapintatos legyen, kiskorában erre senki sem tanította meg, ezt senki sem követelte meg tőle, akár a hozzá legközelebb álló embereket, akár távolabbiakat illetően. Az illemtudás, az udvariasság, a tapintat megszokása bizonyos tudatos iparkodást, önfegyelmet igényel, a nemtörődömség, a közöny legyűrését követeli meg. A serdülők és a fiatalok aligha tudatosítják magukban, hogy amikor oly szívesen szegik meg az udvariassági normákat, az valójában egy bizonyos fokú. még le nem küzdött „szellemi lustaságra“ vall, arra, hogy egyelőre még szeretnék „lerázni“ magukról a társadalmi érintkezés normáihoz való alkalmazkodás terhét. Közben ők maguk a felnőttektől elvárják a tapintatot, mint a legtermészetesebb dolgot. Ez a magatartás sok összeütközésnek lehet a forrása, amit az érintettek, főleg a fiatalok, nem tudnak megmagyarázni, s még kevésbé saját erejükből, segítség nélkül kiküszöbölni. Sőt, a felnőttek társadalma sem érti meg mindig ezeket az összefüggéseket. De térjünk vissza az utcára. Az udvariasság és a tapintat, — az általános és általában nélkülözhetetlen tulajdonság — már abban is megnyilvánul, hogy az emberek egészen természetesen tekintettel vannak egymásra az utcán, a lépcsőházban, a felvonóban és mindenütt. Többnyire nem is tudatosítják, és ez így a helyes. Annál zavaróbban hat, ha valaki megszegi, megsérti (néha a serdülők „szórakoznak“ ezzel csoportosan, nemcsak az erre a korra jellemző feltűnési vágyból, hanem öntudatlanul is berzenkedve a normák ellen, amelyek számukra még túl nagy tehernek tűnnek). Tehát már abból, hogy valaki miként mozog az utcán, lehet következtetni egyéniségének egyes vonásaira. A lelkileg normális, kiegyensúlyozott és érett ember egyenesen jár, se nem túl gyors, se nem túl lassú tempóban, alkalmazkodva a többi gyalogos áramához. Tehát másképpen a korzón, másképpen az üzleti, s másképpen a gyári negyedben. Másképpen ha egyedül van és megint másképpen, ha valakinek a társaságában akinek a járásához tapintatosan alkalmazkodik. Nem illik úgy előzni valakit, hogy fejetlenül mindenkinek nekirohanjunk. Hasonlóképpen illetlenség a siető emberáradatban (vasútállomáson, áruházban, hivatalban és más zsúfolt helyen) ácsorogni, sétálgatni. Az illemtudáshoz tartozik a közlekedési rendszabályok — a gyalogosoknak a gyalogosokkal szembeni magatartására vonatkozó előírások betartása. (Az autóvezetőkről stb. később lesz szó). Az utca, a járda mindenkié, a gyalogosok itt egyenjogúak, tehát senkinek sem szabad senkit sem zavarnia, akadályoznia. Ezért mindenkinek kizárólag a jobb oldalon kell haladnia, hogy a szembejövők számára szabad legyen a másik oldal. Közben persze alkalmazkodni kell a járda szélességéhez. Sem a népes család, sem a baráti társaság nem vonulhat a járda egész szélességében, kényszerítve ezzel a szembejövőket, hogy őket kikerülendő, lelépjenek az úttestre. Még a záporeső sem jo-
