Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-24 / 7-8. szám

Minden sielet kenyeret meg kell becsülni!

belt arccal áll a búzatábla végén, azon töri a fejét, hogyan lehetne még egy mázsával növelni a hektárhozamot." Ilyen és hasonló képeket gyakran látni nyár közepén földjeinken.

Hány gabonaszem, hány kalász, hány mázsa liszt kellett ahhoz, hogy a szemetes kukákba kerülő kenyeret megsüthessék? Bizonyára nagyon sok. Ezek a kenyérmaradványokkal tömött szemetes kukák a tanúi; nem becsüljük eléggé a földműves ember munkáját, kitermelt értéküket.

— önnek mi erről a véleménye? — kérdem Jurík Ivántól, a Nővé Zámky-i (érsekújvári) Bástya I. lakótelep lakosától.

— Aki családi házban lakik, annak rendszerint még van egy-két háziállatja, amivel megeteti a maradék kenyeret. De a lakótelepeken se kutya, se macska — mit csináljon az ember a száraz kenyérrel? Kidobja a szemétbe. Mi egy időben összegyűjtöttük és a falun élő rokonunknak hordtuk ki, de most már nincs mivel kiszállítani, így ha sajnáljuk is, végül mégis a szemétkosárba kerül. Hogy egyegy nagy lakótömbben mennyi kenyér gyűlik össze, azt csak akkor látjuk, amikor a cigányok kiszedik a kukákból. Jó

H. ZSEBIK SAROLTA:

kell kezdeni. Később ezt az iskolában folytatni. Az újvári magyar tannyelvű, alapfokú iskola igazgatójához Száraz Lászlóhoz kopogunk be, hogy tapasztalt pedagógusok véleményét hallgassuk meg ezzel kapcsolatban.

— Járásunk iskoláiban megkezdődött a kenyértakarékossági akció. Felhívtuk az osztályfőnökök figyelmét, beszélgessenek a gyerekekkel erről. Tegyenek konkrét javaslatot, hogyan lehetne meggátolni és csökkenteni az egyre nagyobb méretű kenyérpazarlóst. A tapasztalat azt mutatja, hogy amióta bevezettük tízóraira a tej és kifli árusítását, azóta kevesebb a padban és szemétkosárban hagyott kenyér. Sajnos azonban, még nem mindegyik szülő ért velünk ebben egyet. Iskolánk tanulóinak csupán a fele fogyaszt tízóraira tejet — mondja az igazgató.

— A gyerekek dúsiakodnak a jóban. Olyan sok mindent hoznak tízóraira, hogy annak a felét sem fogyasztják el. Ez aztán vagy itt kerül a szemétbe, vagy otthon, de mindenképpen hulladékká válik. Erről már beszélgettünk a csapattanácson, s a gyerekek megígérték, hogy édesanyjukkal is megbeszélik otthon — kapcsolódik a vitába Szabó Zsuzsanna pionírvezető is.

henycfr

BECSÜLETE

osztályfőnöke. Jól ismeri a gyerekeket, szokásaikat, jó és rossz tulajdonságaikat.

— Ide jövet kíváncsiságból belenéztem az egyik osztály szemétkosarába. Mit gondolnak mi volt benne?... Kenyér, sütemény maradványok, sőt még egy nagy darab rántott csirkeszelet is! Hétfőn ez gyakori. A szülők a vasárnapi maradékból csomagolnak a gyereknek, persze olyan nagy adagot, hogy azt képtelen elfogyasztani. Ez a padba, vagy a szemétkosárba kerül, aztán a takarítónők hordják haza az állataiknak. A szülői értekezleten mindig hangsúlyozom, ne adjanak sok tízórait a gyereknek, inkább gyümölcsöt és egy kiflit, mint egy kaszást is kielégítő nagy darab kenyeret. Az sem helyes, ha pénzt kap a gyerek, hogy egyedül vegye meg, amire étvágya van. Mert ezért csaknem mindig nyalánkságot vásárolnak, ami szintén nem megfelelő. Legjobb tízórai a tej. Sajnos az én osztályomból a húsz diák közül egy sem tízóraizik tejet.

— Beszélgetett már a „nagyobb" diákokkal a kenyértakarékosságról?

— Igen. Ők maguk is mondták, hogy az anyukák sokszor sajnálják a szemétbe dobni a száraz kenyeret, de mivel nincs hová tenni, hát mégis csak kidobják. Javasolták, hogy a lakótelepeken külön

II.

Ai ,

Almom:

kenyér meg tej kopog

az ablakon."

Szabó Béla, Kenyér meg tej, 1931

álomból valóság lett — ma már mindenki számára természetes a kenyér bőség, az hogy olyan mennyiséget vásárol belőle, amilyet akar. Nem kell beosztani, takarékoskodni vele, nem kell féltett kincsként őrizni.

Ma sajnos, a harminc-ötven évvel ezelőtti kenyér-életszemléletnek az ellenkezőjét látjuk. A bőség pazarlásra, nemtörődömségre nevelte az embereket. Bizonyítékul elég, ha belenézünk a lakótelepek szemetes kukáiba. Félkenyerek, vajjal, pástétommal megkent kenyérszeletek, sőt szalámival bélelt karéjok sem hiányoznak. Micsoda jólét! — mondhatjuk. Én azonban azt gondolom: micsoda pazarlás! Vétek ennyi kenyeret kidobni. Egy kép fut át agyamon: „A kombájnos homlokán patakzik a verejték, nem csak a forró napsütéstől, de az igyekezettől is, hogy egy kalász, egyetlen búzaszem se maradjon a tarlón. Távolabb egy kislány négyzetméterenként gyűjti, számlálja össze a búzaszemet, hogy ebből állapítsa meg a szemveszteséget. Az agronómus gondterlenne már valamilyen megoldást keresni. Külön ládát kellene felállítani a hulladékkenyérnek, és azt valamilyen módon értékesíteni lehetne.

— Azt mondta, munkáscsaládból származik, ahol a kenyérnek valamikor nagy becsülete volt. ön és gyermekei meg tudják-e ma úgy becsülni a kenyeret, mint ahogy azt a szülei tették?

— Én már abban a korban nőttem fel, amikor nem volt szükség arra, hogy azt mondják: alszik a kenyér, nem lehet vacsorázni. Volt elég. De ennek ellenére a szülői házból magammal hoztam a kenyér tiszteletét. Hároméves kislányom és háromhónapos fiam ezt még nem értheti — de ha nagyobbak lesznek, a kenyér megbecsülésére tanítom majd őket is. Természetesen legjobban példával lehet nevelni; mi a száraz kenyérből pirítást, bundáskenyeret készítünk, csak akkor dobjuk ki, ha nagyon rossz a minősége.

A kenyér megbecsülését otthon, családi körben, még a gyermek kicsi korában el

6

Jurík Iván: Gyermekeimet a kenyér tiszteletére tanítom

Gyűrösi Erzsébet főszakács: A kenyérből csak annyit vágunk fel, amennyi elfogy

A Renakov üzemi konyhájában kevés a konyhahulladék

— A kisebb gyerekeket szép szóval, jó példával rá lehet nevelni a takarékos kenyérfogyasztásra. Az alsóbb osztályosoknál két-hórom eset kivételével nem tapasztaltam kenyér pocsékolóst. Mindig mondom nekik, hogy ha nem eszik meg a tízórait, ne dobják el, vigyék haza, s ha nincs más állat otthon, adják a madárkáknak. Arról is beszélek nekik, hogy világviszonylatban hány gyermek éhezik, nincs enniük, akkor, amikor ők vajas kenyerük felét a szemétbe dobják. A gyerekeknek egy-egy ilyen példa az emlékezetükben marad, s legközelebb mielőtt eldobnák, az eszükbe jut — fejti ki véleményét Bodor Béláné tanítónő.

Kolláth Gabriella a kilencedikesek

„kenyeres" kukákat helyezzenek el, ahová mindenki levihetné a kenyérhulladékot.

Éppen ebédidő van, benézünk tehát az iskola éttermébe is, ahol naponta 450 tanuló étkezik. Zöldségleves és töltöttkáposzta az ebéd. Egy hónapban kétszerháromszor adnak a fő ételhez kenyeret. Ma éppen ilyen „kenyeres" nap van. A tálcára mindenki megkapja a szelet kenyerét, s akinek ez kevés, az visszajön a másik szeletért.

— Nem vehet el a gyerek egyszerre több szelet kenyeret? — kérdem Juhász Júlia konyhavezetőt.

— A tapasztalat azt mutatta, hogy ha a gyerek egyszerre korlátlan mennyiségc

c

о

о

к-О