Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-06 / 6. szám
KUX LS'vffiL »1 БшШгРМ a f TI / 1ШГ\^г-' ^ЩПЯВяЮш. ^о®Ш’I ■ » Azt nem kívánhatjuk, hogy minden állampolgár jogi kategóriákban gondolkodjék és teljesen kiismerje magát a paragrafusokban. Erre is vannak szakemberek. De mint ahogy egyre többet tudunk az ismeretterjesztő előadásokból, kiadványokból mi, laikusok, egészségvédelmünk fontos kérdéseiről, ugyanolyan figyelemmel kellene kísérni a jogi ismereteinket bővítő előadásokat, a cikkeket a lapokban és folyóiratokban, és okulni a tanácsokból. Vitás, bonyolultnak látszó esetben pedig idejében felkeresni az arra hivatott tanácsadó szerveket (bíróság, ügyvédi tanácsadó). A problémák megelőzése itt is fontos. Rengeteg pereskedést, vitát, időt, bosszúságot takaríthat meg az, aki tisztában van a jogaival és kötelességeivel, és idejében szakszerű tanácsot kér, hogy adott helyzetében mi a tennivalója. ASSZONYOK mondták el Ülünk a konyhában, a leketeretket esszük. Erzsi néni éppen beteg, az ágyat nyomja, jó ilyenkor a retek. Mert hát az egészség is a földből jön, Így retken keresztül. A szomszédasszonyok is szanaszéjjel ültek a konyhában, tétlen öklüket a kötényükbe takarták, mintha restellnék, hogy most éppen nem foglalatoskodnak valamivel. Erzsi néni bízik a retekben, mi is dicsérjük, mert ropogós és jóízű. A parasztember lelke igazán csak az ilyenfajta gyógyszerekben tud hinni. Ott nőt ki szeme előtt a földből, ő ültette, gondozta.. . láthatta, hogy a kicsi növény a földben erősödött meg, a földből szitta magát duzzadtra. Abból a földből, ami a föld emberének mindig sokat jelentett, amelyen, ha verejtékezve is, de évről évre a teremtés mitológiája játszódik le a kérges paraszti kéz és a rög között. Itt a konyhában fogaink alatt roppan a retek és megindul a szó. Nem desztillált néprajzi értékek bányászodnak elő, hanem az élet. Ahogy elmondják, ahogy utánozhatatlanul számtalanszor elmondják, az, a stilus, a képek, szófordulatok, csodák és mitikus hitviláguk visszatükrözése. Világitó bizonyítéka „a mítosz teremtő népek" (Juhász Ferenc) anteuszi erejének, kultúrájuk kultúrákat alapozó osztódásának. Erzsi néni szemérmesen feljebb húzza a dunyhát, mert felül az ágyban. „Hát az úgy vót, hogy jártunk a lonyóba. Mikor jányok vótunk mind. Fiatal jányok elmentünk a tonyóba, összegyűltünk többeken, öregek is vótak, mint mamánk. És begyöttek a fiúk, a lányokhoz. Mikor fontunk, hát a fiúk lesték az orsót, hogy mikor esik el, vagy valamelyik el is ütötte a kezünkből. Egy fiú, ha ügyes vót, felkapta. Akkor azt a fiút meg kellett csókolni. Akkor a fiúk kitanálták, hogy másegyebet is játszódjunk, mert sokáig fontunk (tíz óráig, tizenegyig). Mondjam azt? RÉGI BABONÁNAK — Mondjad — szólal meg a szomszédasszony. „Fordulj, kisszék!" Ráült a fiú a székre és azt mondták neki: — Fordulj, kisszék! — Nem fordulok. — Meddig? Keddig. Mit vársz? — Csókot. Kitű? — ... akkor mondja a jánynak a newt, mondjuk az örzsi. — Jól mondom? Jól, hát! Akkor megint sorba, a jány ült a székre. Akkor a jánytul kérdezték: Fordulj, kisszék ... stb. Kosztyu Jolán néni megigazodik a széken, kicsit előbbre hajol, s ő kezd beszélni: — Ügy vót, ahogy Erzsi mondja. Vót ott egy leginy, kicsit jobbmódú, mint mink. Mink csak olyan munkások vótunk. Igen akart udvarolni nekem. Hát mindig leült egy kisszékre, várta, hogy mikor ejtem el az orsót. Nem ejtettem el. Há elpiszkálta persze, és elesett. Mondja, csókoljon meg, én nem csókoltam. Kimotollálta a fonalamat, ahogy a járművek jártak az utcára, hát elszaggatták tülem. Az akkori éjjeli munkám kiment semmire. Nem vót fonalam. — Vót ottan egyszer Luca-napkor — folytatta Kosztyu Jolán néni — egy öreg néni, Zsófi néninek hiták. Ottan fontunk, öregek is, fiatalok is. Azt mondja nékem. Te Jolán, te olyan kis fiskás vagy, eridj csak. oszt rúgd meg a disznóólnak az ajtaját. Persze én meg kiszaladtam, megrúgtam, mit tudtam én, mit akar. De mikor be fogol jönni, mondd meg, hányat röflent a disznó. Hát mondom, ó Zsófi néni, hát sokat, tán tizet is. No mindegy, annyi év múlva fogsz férjhez menni. Hát bizony, nem annyi év múlva, mert csak hat év múlva mentem aztán. — Azt mondja az asszony, a harmadik szomszéd vót — kapcsolódik a beszélgetésbe Kis Jolán néni is — azt mondja a jányának: Hallgasd már a kakukkmadár, hogy hányat szól. — Miért mamám? — mert akkor úgy mondták: mamám. ■ Azt mondja, hogy ahányat fog szólni jányom, annyi év múlva halok meg. Felment a Iára a jány, oszt hallgatta. A kakukk igen szólt. ■ Mikor lement a jány, azt mondja,
