Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-06 / 6. szám
A fiatal nemzedék évente ismétlődő problémája: a pályaválasztás. Merre, hogyan tovább az Iskola padjaiból? A szülők, pedagógusok, pályaválasztási tanácsadók segítsége mellett sorozatunkkal mi is szeretnénk segíteni azoknak a fiataloknak, akik tanácskéréssel fordulnak hozzánk. Sorozatunk további részeiben ellátogatunk iparitanuló iskolába, üzemekbe, hogy riportok, vallomások, vélemények tükrében mutassunk be egy-egy szakmát, foglalkozást. Sorozatunk első részében megválaszolatlanul hagytuk a pályaválasztás előtt álló T. Péter kérdéseit. Azért nem vállalkoztunk a válaszadásra, hogy most az iskolából a szaktanintézet munkapadjai mellett álló fiataloktól kérjünk választ. A Komárnói (komáromi) Hajógyár szakmunkásképző iskola tanműhelyébe látogattunk el, ahol mesterek — tanulók vallottak arról, mit jelent szakmát tanulni, munkásnak lenni... Takács Erika, Patlnce (Pat): Elsőéves iparitanuló, a marós szakmát választotta. Nem volt könnyű eldönteni, vállalja-e, s hogy ez a nehéz munka egyáltalán lányoknak való-e? — Most már elmondhatom, — mondja Erika miközben kikapcsolja gépét, — hogy jól választottam. Megtetszett ez a szakma, a lányok is jól érvényesülnek, csak akarat és kitartás kell, de hiszen ez minden munerő érzése váltotta fel, s ez erősödik bennem nap mint nap. Vörös Erzsébet, Klíí. Nemá (Ko- Iozsnéma): — Először varrónőnek készültem. Nem sikerült. Aztán választottam az asztalos szakmát, mivel úgy hallottam, lányokat is felvesznek. Akkor még nem sokat tudtam erről a foglalkozásról, elmentem hát a faluban egy ismerős asztaloshoz, és alaposan kikérdeztem, megnéztem, hogyan dolgozik. Megtetszett. Van benne fantázia, a legkisebb tárgyat is el lehet szépen, ötletesen készíteni. Ha kitanulok, szeretnék itt maradni a gyárban, dolgoznak itt rokonaim is. Molnár Terézia, Ciéov (Csicsó): a hajógyár munkása volt, a nővére pedig ugyancsak itt tanulta ki az esztergályos szakmát. — Nem nehéz, ügyesség kell hozzá. Ha jól végzem a munkám, a gyárban éppen olyan megbecsült dolgozó leszek, mint a hivatalnok, mérnök vagy technikus. Oláh Sándor, Kolárovo (Guta): ö már komolyan ért a szakmához, harmadéves, géplakatos. Néhány hónap múlva szakmunkás-levelet kap. — Édesapám traktorista. Ha volt ideje, magával vitt a gépjavító műhelybe és ott szerettem még a gépeket. Nagy öröm az számomra, ha az elkészült alkatrészt átadom a mesternek, és 6 elégedetten forgatja a LHunkäsnak LENNI... kához szükséges. A gépek kezelése egyszerű, inkább ügyességet igényel mint erőkifejtést. Ha kitanulom a marós szakmát, szeretnék még tovább tanulni gépipari technikumban. Marczinko Mária, Marcelová (Marcellháza): — Édesapám lakatos itt a hajógyárban. Most büszke arra, hogy a lánya is itt tanul szakmát. Én meg büszke lennék arra, ha egyszer én is olyan megbecsült munkása lennék a gyárnak, mint 6. Persze ehhez az kell, amit tőle tanultam. A munkám, a szakmám végtelen szeretete. Both Magda, Gabéíkovo (Bős): A barátnőmmel, Hodosi Gabriellával együtt határoztuk el, hogy ide jövünk. Amikor először nyúltam ehhez a hatalmas géphez, féltem. Sok mindentől: a sikertelenségtől, a balesettől, s attól, hogy valamit elrontok, értékeket teszek tönkre. Azóta a félelem elmaradt, és a büszkeség, az Szintén asztalosnak készül. Második éve tanulja a szakmát. — Nagyon szeretek a fával dolgozni, — vallja magáról. — Már több szépen sikerült gyakorló munkát, kisebb használati tárgyat készítettem. Nem nehéz munka. A gépek sokat segítenek. Akinek ügyes a keze, van alkotó képzelete és szeret dolgozni, az megtalálja ebben a munkában az örömet. Ferenczl Tibor, Zlatná na Ostrove (Aranyos): Elsőéves, festő- és mázolószakmát tanul. Szakmunkáslevelet akar szerezni. Szülei szintén munkások. Örömmel tölti el, ha mesterétől dicséretet kap. — A rokonságunkban is van festő, — mondja. — Rajta keresztül szerettem meg ezt a szakmát. Kun Szilvia: Esztergályos lesz. Nem ismeretlen számára ez a munkakör, mert édesapja hosszú évekig kezében. Jó érzés ide tartozni, ebbe a nagy gyárba. A mérnökök, technikusok elképzelése alapján mi, munkások, építjük a hajókat... Valent Katalin, Komárno (Komárom): Villanyszerelő. Olyan szakmát választott, amelytől a lányok még idegenkednek, nehéznek és veszélyesnek tartják. — Pedig ok nélkül, — mondja Katalin, — mert nem nehéz, és ha betartják a biztonsági előírásokat, nem is veszélyes. Én megszerettem ezt a szakmát. Csak az a rossz, hogy egyedül vagyok lány az egész évfolyamban. Igaz, a fiúk már megszokták, és nem húzódik nevetésre a szájuk, ha rólam van szó... Ha a szakmunkás-levelet megszerzem, szeretnék még tovább tanulni Orsolík Rozália, Iía (Izsa): Néhány hónapja van a gyárban, az esztergályos szakmát választotta. — Most ismerkedem a gépek világával, s amint látom, nem is olyan nehéz eligazodni benne. Meg azt is látom, hogy a szakmukásnő is lehet ápolt, jólöltözött, művelt. Jut ideje szórakozásra, pihenésre, művelődésre. Miért ne lennék hát büszke a kék munkaruhámra? A gépek zúgásától nehezen hallani a szót. A mestereket egyébként is nehéz nyilatkozatra bírni, zavarni, mert nagy a felelősségük. Szemük, fülük, ott van állandóan valapelyik munkában levő gépen, még ügyetlenkedő kézmozdulaton. Sok okos tanácsra, magyarázó szóra, biztató dicséretre van szükség, amíg a fával, gépekkel, fémekkel ismerkedő fiatalokból esztergályos, marós, géplakatos, asztalos, mázoló, villanyszerelő lesz. És Kothaj Géza, Bállá Imre, Lavióka Pavol, Farkas Imre gyakorlott, köztiszteletben álló mesterek szavaiból ítélve gond, nehézség is akad bőven. Az említett jó példák mellett az is előfordul, hogy a fiatalok nincsenek teljesen tisztában a szakmával, hogy meggondolatlanul vagy kényszermegoldásból választották. Előfordul, hogy a lányok olyanra vállalkoznak, ami fizikai erejüket meghaladja, s hogy egy könnyebb, újabb lehetőség felkínálásakor odébbállnak. A gyár pedig ezreket fordít taníttatásukra. A szakmunkás-utánpótlás nevelése igényes, társadalmi szempontból fontos feladat. A pályaválasztás, a pályaorientáció kérdéseivel kezdődik. Kétségtelen, hogy az iskolák sokat tesznek azért, hogy a fiatalokat helyesen készítsék fel a pályaválasztásra. Mégis, a gyakorlat azt igazolja, hogy az irányszámok betartása mellett még alaposabb tanácsadásra van szükség, több üzemlátogatásra, a foglalkozások szélesebb körű megismerésére. De ezenkívül az is fontos, hogy a szülők példamutatással beléoltsák gyermekükbe a munka szeretetét. Nem véletlen, hogy több iparitanuló, leendő szakmunkás vélekedett így: az apám is ezt csinálja. .. itt dolgoznak a gyárban... a szüleim is munkások... Az élő jó példának ösztönző, hatóereje van. És természetesen ebben a mesterek is segítségére lehetnek a tanulóknak. A mesterek, akiknek szakmai jártasságuk átadása és a nehézségek leküzdése mellett még többet kellene törődniük azzal, hogy felhívják a tanulók figyelmét a munkasikerek pillanataira, ne bánjanak fukarul dicsérő, elismerő, biztató szavaikkal, s hogy tudatosan erősítsék a leendő szakmunkásokban a munkásosztályhoz való tartozás érzését. MEGYERI ANDREA CSICSAY ILONA 4» "3 ■< > 0 1 &
