Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-10-02 / 39-40. szám

4

Z

O

O

K

Bizonyára elfogódottak lesznek, fáradtak is és törődöttek. Hiszen telik az idő, és a harminc évvel ezelőtt fiatal, erős és tevékeny nőszervezet-alapítók azóta soksok munkában, gondban, társadalomépitő tettben, becsülettel teljesített kötelességben, vállalásban eltelt évvel lettek gazdagabbak ... Hangjukat fátyolossá halkítja a meghatottság, a távolság, amelybe visszapillantanak, az út, amelynek a nehézségeitől egymást biztatva nem féltek, amit közös erővel leküzdötték.

Óvodát létesítettek, bölcsődét, nyugdíj-ügyet intéztek, a gyermekvédelmi osztályra futottak, poros, elhanyagolt helyiségből üzlethelyiséget létesítettek. Parkosítottak és orvosi rendelőt takarítottak, fát ültettek, szénát gyűjtöttek, énekeltek és felvonultak. Tojást gyűjtöttek és cukorrépát takarítottak be, külön műszakot vállaltak és este nyelvtanfolyamra jártak. Takarót varrtak a vietnami gyermekek részére, magányos öregeket látogattak a szociális otthonban, tiltakoztak a chilei terror ellen, együtt örültek Tyereskova űrrepülésének, főzni tanultak, kézimunkáikkal környezetüket, életünket szépítették, politikai előadásokat hallgattak és verset mondtak. Tagokat toboroztak a nőszövetségbe, kirándultak és bekapcsolódtak az olvasómozgalomba . . .

Nincs is időnk észrevenni, annyi mindig a tervünk, munkánk, amelyet végezni kell, hogy lassan-lassan otthon marad némelyikük, hogy elfáradnak ... Pedig hiányoznak, mert tőlük tanulunk lelkesedni, vállalni bátran és örömmel feladatot és tennivalót. És ha átadják a fiatalabbaknak a helyüket, szorítsuk meg a kezüket, most amikor a Zivena megalakulásának 30. évfordulóját ünnepeljük

ünnepi fényben

TETTÜK,

AMIT

KELLETT

— Ebben a nagy dologidőben ritkán vagyunk' itthon — fogadott a háziasszony és máris beljebb tessékelt. — A dohányföldön dolgozom, ma szabadnapot vettem ki, mivel о ház körül feltornyosult a tennivaló. Egy szusszanásnyi időm sincs, utazásra készülök. Nagy megtisztelés és meglepetés ért, jutalomkirándulósra megyek a Szovjetunióba — mondja Kovács- Gyuláné, a nőszövetség nesvady (naszvadí) helyi szervezetének elnöke.

— Ha összeszámolom az éveket, bizony huszonkét éve viselem ezt a tiszteletbeli funkciót. Hogy elszaladt az idő, — jegyzi meg tűnődve. — Fiatal házasok voltunk ... Három év alatt tető alá hoztuk a házunkat és

közben részt vállaltunk a falu közösségi munkájából is. Férjem az egységes földművesszövetkezet gépállomásán dolgozott, én pedig a növénytermesztésben.

Házról házra jártunk tojást gyűjteni, társadalmi munkára toboroztunk, egyszóval tettük, amit kellett.

Kovácsáé előveszi a családi albumot. Gyermekei és unokái képeit teszi elénk s anyai szeretettel mutatja be őket. Fia a korvinái szénmedencében bányász és lánya is bányászfeleség. A szülői házba mór csak vendégként járnak, ilyenkor beszámolnak hétköznapjaikról, s mindarról, hogyan követik a szülők példáját.

Ha visszagondolok az elmúlt

évekre és összehasonlítom a jelennel, valahogy úgy látom, hogy az emberekben több volt az egymás iránti érdeklődés. Mostanában mintha csak saját magukkal törődnének. Ledolgozzák a munkaidőt és rohannak a kapuk mögé. Naszvad a komárnói (komáromi) járás legnagyobb községe és bizony a nőszervezet tagsága mégsem haladja meg a kétszázat. Pedig mennyi mindent tanulhatnának az asszonyok egymástól is. A téli hónapokban kézimunkakört szeretnénk szervezni, ahol elbeszélgethetnénk a gyermeknevelésről, egy-egy jó könyv tartalmáról, egészségügyi problémákról. A fiatalasszonyokat is szeretnénk bevonni a közösségi életbe, — sorolja elképzeléseit az elnöknő.

Naszvad nagyot fejlődött oz elmúlt harminc év alott. Bölcsődét, óvodát építettünk, jól ellátott üzlethálózatunk van, szakorvosok gyógyítják helyben a betegeket. Felépült az új iskola is.

De sok még a tennivaló a falunkban. Itt van például a termálvizes fürdőmedence megépítésének a gondja is. Ha összefognánk, bizonyára találna a község vezetősége megoldást.

Kovács Gyuláné szereti szülőfaluját, ismeri múltját és jelenét. Az eredményekben ott van szorgalmas munkája és a jutalomútban a megbecsülés. Kívánjuk, hogy ez az elismerés adjon erőt Kovócsnénak a további céltudatos munkához.

KŐSZEGI

ASSZONY A MALOMBÓL

Elhajtja a nyarat az északi szél. Atviharzik a tájon, s lágy ködfátylat hullat a fákra. De vörösen lázad az ősz. A termést hozó ősz. Szelíd gyümölcsök hordozzák a csírák, az elhintett magok vágyait: önmagukat fogyasztva élni a gyümölcsért. A természet az embernt is adott e tulajdonságból.

Bohúnovo (Lekenye) 450 lakosú kisközség a roznavai (rozsnyói) járásban. Szombat délután kihalt a főutca. Tétován nézelődök, keresek valakit, akitől megkérdezhetném, hogy merre van a malom. Végre! Távolabb napbarnított arcú fiatalember lapátolja az épülő családi ház előtt a kavicsot.

Megszólítom. Miután megmutatta az irányt, megköszönöm az útbaigazítást és elindulok a megadott irányba. Elhaladok a műemléknek nyilvánított fatorony mellett. Patinája, szúrágta falai szerint ítélve korát 250—300 évre

NEM MARADT EGYEDÜL

Stark Lászlóné (jobboldalt) még mindig aktív tagja a polgári ügyek testületének

Kevés embernek van része abban, hogy születésnapja alkalmából a lakóhelyén tömegszervezetek köszöntsék. Az is igaz, hogy nem is mindenki érdemli ezt meg. Stark Lászlóné azok közé tartozik, akik munkájukkal kivívták ezt a megtiszteltetést. A moldovai (szepsi) polgári ügyek testületé kedves ünnepségen köszöntötte 70. születésnapján Stark Lászlónét, és itt nyújtották át neki a Szlovákiai Nőszövetség kitüntetését, az ezüst emlékérmet is.

Stark Lászlóné idős kora ellenére is még tevékeny tagja a polgári ügyek testületének. Nem akar elszakadni a közösségtől, fjedig az évek folyamán mór nagyon sok funkciót töltött be.

öt évig volt járási képviselő, azonkívül 15 évig a kereskedelmi hálózatban társa-