Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-18 / 37-38. szám

megfontolt mérlegelés után az újabb döntés így hangzik: A bíróság a házasságot felbontja. A férj huszonnégy éves, a feleség huszonegy. Két gyermekük van. A döntés elhangzott, már csak az utolsó kérdést teszik fel: Nem volt más meg­oldás? A fiatalember lesüti a szemét, kicsit zavarban van, szégyenkezve ejti ki: Szerettem a feleségem, a gyerme­kem. Elrabolta tőlem az anyja. Kár, hogy ő erre nem jött rá még idejé­ben T. Erzsébet azt mondja, most leg­szívesebben elszaladna. Nem is tudja hová, amerre vinné a lába ... Nem, nem haza, az anyjához, most nem ... Hiszen nem igazi otthona már az sem. Hiszen élhettek volna békességben, valahogy máshogy ... Nem is tudja, mit kellene most mondania, kihez tar­tozik, hová menjen ... A szülők ezúttal kimaradtak a játsz­mából. Nem jöttek el a tárgyalásra, pedig beidézték őket. Nem hajlandók nyilatkozni. „Az egészhez semmi kö­zük.“ Törvény sincs, amely felelős­égre vonhatja őket. Igaz, a családi „letre való nevelésből rosszul vizsgáz­tak. Gyermekük, unokájuk drága árat fizetett érte. Az egy fedél alatt élés nem bizonyult megfelelőnek még így sem, hogy a bejárati ajtók más-más égtáj felé néztek. MEGYERI ANDREA KEDVES OLVASÓINKI Egy fedél alatt c. ankétünkhöz számos levelet kapunk, amelyek­­nem tartalma arról igyekszik meg­győzni a tanácsot kérő Molnár családot, hogy a közös együttélés útja járhatatlan. A fenti, igaz tör­ténetet mégsem elrettentő példá­nak szántuk. Csupán egyet ragad­tunk ki a sok közül, amely azt iga­zolja, hogy a szülők helytelenül értelmezett segítsége, túlzott törő­dése a fiatalokkal, önző szeretete nem ritkán a fiatal házastársak elhidegüléséhez vezet. Az idősebb, nagyobb élettapasztalattal rendel­kező, gyermeke gyengéit és eré­nyeit jól ismerő szülő sorsdöntőén beavatkozhat a fiatalok életébe. Vagy az említett esethez hasonló káros hatással, vagy éppen ellen­kezőleg: az együttélés szép pozitív példájával. Mert szerencsére eb­ből sincs hiány, sőt ebből van több. Ankétunkban továbbra is helyet adunk olvasóink válaszai­nak, esetleg a most közölt riport­hoz szánt véleményüknek, és vár­juk tovább leveleiket, hogy aztán nyomukban elinduljunk újabb családokhoz, ahol az együttélés nemesebb példáit tárhatjuk fel olvasóink előtt. Aki AKI ELŐTT KALAPOT EMELNEK... hosszú családi ház üvege­zett verandájának ablaká­ban muskátli virágzik. A lakásba a virágoskertből kellemes illat árad. A háziasszony a konyhá­ban hasábburgonyát készít. A bur­gonyavágót a lányától kapta. Nem győzi dicsérni az ügyes kis szerke­zetet. Hogy tud örülni a technika egy ilyen pici vívmányának is! Mennyi derű árad a tekintetéből, és milyen bölcs nyugalom. Aki nem is­meri életének történetét, azt hihet­­né, hogy Hrobár Jánosnénak csak csupa szépet és jót osztogatott a sors. Pedig az ő életútjának is vol­tak szakaszai, amelyekre nem szí­vesen emlékezik. Betessékel otthonába. A szép tá­gas kétszobás lakásnak egyszerű, de ízléses berendezése, tisztasága sokat elárul lakói életéről. A hálószoba fa­lán sok évi jó munkájáért kapott kitüntetések, díszoklevelek sorakoz­nak. A fehércsempés fürdőszobát a múlt évben szerelték be. Az idén a tornácot alakították át nagy, tá­gas verandává. Ez Zsuzsi néni bol­dog otthona. A helyi földművesszö­vetkezetnek volt huszonöt éven át egyik legjobb dolgozója. De ne mondjuk, hogy „volt“, amikor, még ma is az! Ha nyugdíját már rend­szeresen hozza is havonta a postás, de ő így nyugdíjasként is tagja a szövetkezetnek és még ma is segítő kezet nyújt, ha szükség van rá. Tár­sadalmi munkát is végez. Kolárovo (Gúta) lakosainak bizalmából a Vá­rosi Nemzeti Bizottság és a Komár­­nói (Komáromi) Járási Nemzeti Bi­zottság képviselője lett. A helybeli EFSZ-ben ma is a nők szószólója és a szövetkezet nőszervezetének elnö­ke. törve. Hát most maradjak itthon? Nem mondom, ithon is van munka elég. De már csak ketten vagyunk az öregemmel. Reggel szeretünk ko­rán kelni, így a kertben is van időnk dolgozni. A párt tagjai va­gyunk, tudjuk hol kell a segítség, és éppen ezért, ahol még szükség van ránk, ott dolgozunk. — Ügy tudom, három gyereket nevelt fel? — Hármat bizony, de már kire­pültek, saját fészket raktak, Jancsi, a legidősebb fiam, itt a helyi efsz­­ben kombájnos. A felesége is ott dolgozik. Nemrég kaptak új, három­szobás lakást a szövetkezettől a Szi­geten. Most nem érnek rá, de kü­lönben beültetik a négy gyereket az autójukba és el-elhozzák őket. Jól élnek, jól keresnek, megvan min­denük. Zsuzsi lányom messzire ment férj­hez, Csehországba. Bernarticére. A televízióban adják „A legfiatalabb a Hamr családból“ című többrészes filmet. Az ott játszódik Bernarticén, ahol a lányom él a négy kis uno­kámmal. De szép film! Minden este itt ültünk a televíziónál, amikor ad­ták ... Sokszor úgy éreztem, hogy az én életemből is van benne vala­mi. A vöm traktoros a szövetkezet­ben, a lányom is ott dolgozik. Van szép lakásuk, autójuk. Ica harminchat éves, itt lakik nem messze, ö az én mindennapos ven­dégem. Két kislánya van. A nagyob­bik most végezte a kilencedik osz­tályt. Nagyon jó tanuló. Szeretném, ha mérnöknő lenne belőle. A kisebb most megy a második osztályba és ő is ügyes kislány. Ica lányom is ilyen volt. Partizánsken kitanulta a cipő­készítés mesterségét, de nem ma­radt a kaptafánál, esti tanfolyamon elvégezte a közgazdasági szakközép­­iskolát és most a Váh-szállodának a gazdasági vezetője. A férje nálunk kombájnos a szövetkezetben. Sokat dolgoznak, de megvan az eredménye. Szép emeletes házat építettek, mert itt ma már mindenki ilyet épít, arra számítva, hogy ha férjhez mennek a lányok, legyen hol lakniok. Kettecskén lakunk ebben a ház­ban, de ha a gyerekek mind haza­jönnek, tizennyolcán üljük körül a nagyasztalt. Nyolc felnőtt és tíz uno­ka. Ilyenkor úgy érzem, hogy én va­gyok a világ legboldogabb embere, és hogy fáradozásunk nem volt hiá­bavaló. Zsuzsi néni szemét elöntötték a könnyek. Talán az jutott eszébe, hogy amikor huszonöt évvel ezelőtt tíz tyúkkal, a földosztásból kapott földdel, egy kis gabonával az elsők között jelentkeztek a szövetkezetbe, sokan megmosolyogták őket. De Zsu­zsi néni nem törődött vele, még tíz családot szervezett be a „közösbe“. Igaz, hogy azok is hasonló, sokgyer­mekes, szegény emberek voltak, akik csak szorgalmas kezük munkáját ad­ták. És ahogy gazdagodott a szövet­kezet, úgy lett jobb életük a szövet­kezeti dolgozóknak is. Hrobár Já­nosból járási zootechnikus lett, a fe­leségéből a fertőtlenítő Brigád veze­tője. Most, ha itt ülnek a verandán, gyakran elbeszélgetnek a múltról. János bácsi néha még előveszi ko­pott hegedűjét és feleleveníti a nép­dalokat, fiatalságuk emlékeit.. . Hiá­ba múlnak az évek, az idő múlását nem önmagukon, hanem unokáik nö­vekedésén veszik észre, amikor ti­zennyolcán ülnek az asztal körül A kis unoka sok örifmet szerez nagymamának Soha nem szerettem henyélni, ötéves koromban árván maradtam, idegenek neveltek és segítettek raj­tam. Amikor nagyobb lettem, meg­fogadtam, hogy ahol csak tudok, én is segíteni fogok másokon. Szeretem az embereket és egyszerűen nem tu­dok nélkülük élni. Most, hogy nyug­díjba mentem, most értettem meg csak igazán, hogy a kommunista tár­sadalomban miért lesz majd szük­séglet a munka. Ha itthon kellene tétlenül ülnöm, talán bele is halnék az unalomba. A múlt évben eltört a lábam, ez kényszerített arra is, hogy nyugdíjba menjek. De azt hi­szi, hogy itthon tudtam maradni? Még a gipszes lábammal is elmen­tem a gyűlésekre. A lábam úgy rendbe jött, mintha el se lett volna KOPRLANÉ V. MAGDA Igor Grossmann felvételei 15

Next

/
Thumbnails
Contents