Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-07-24 / 29-30. szám

A vidéken élő idős emberek, mint álta­lában minden újtól, a közös étkezéstől is vonakodtak eleinte. De csak eleinte. Ma már Bohunicén el sem tudják képzel­ni másképpen. Jól és ízletesen fődnek az üzemi konyhán. Aki úgy látja jónak, hazaviszi ételhordóban az ebédjét és még vacsorára is jut belőle. A nők szorgalmazására változott meg trnavai Hviezdoslav utca arculata is. öreg, kopott házak, porós raktárok csú­fították, míg meg nem született a jó ötlet: átalakítással a raktárok helyén üzleteket lehet létesíteni. Rövid időn be­lül megvalósult a terv. Ma, ha végig megyünk ezen az utcán, a szépen tata­rozott házakban cukrászdát, büfét, leszál­lított áruk boltját, félkész áru boltot és más üzletet találunk. S ha már a félkész árut említettük, azt is nézzük meg, hogy készül. Majdnem az egész járást ellátja fél­kész és csemegeáruval az ez év január­jában, szintén a „Jó ötlet" keretében létesült trnavai üzem. Huszonkét dolgo­zója közül 19 nő. (Egyikük sincs vezető beosztásban!) Hajnali négykor már za­katolnak itt a gépek, hogy mire az üzle­tek nyitnak, már odaérjen a friss áru. Egy régi portát alakítottak át valóságos kis üzemmé. Tizenhatféle félkészárut ké­szítenek itt. A vásárlók körében különö­sen nagy az érdeklődés a bundázott fiié, a vesepecsenye, töltött sertésszelet, leve­lestészta, gombóc és egyéb iránt. A régi falak között korszerű berendezés könnyíti meg a munkát. Az eredményeket felsorakoztatva, szólnunk kell egy helyi­ségről, amelynek tisztántartását egy fiatal lány végzi. A WC-ről van szó, és a taka­rítónő neve: Pavlina Slezáková. Meg­érdemli, hogy név szerint említsük, mert ilyen tiszta helyiség valóban meglepetés­nek számít és Pavlina módszere talán jó ötletként mások számára. Ragyogóan tiszták a mosdók, a törülközők, fényesek a tükrök, még a légy is elcsúszna raj­tuk, csillog a talajt borító kőkocka (de nem a zsiradéktól, amint az ilyen, hentes­árut feldolgozó üzemben mindenütt álta­lános!) és hiába szimatolunk, elmaradt az a jellegzeteg szag is, ami ezeknek a helyiségeknek a velejárója. Pavlinka még csak húsz esztendős, de saját jó példájával nevel. Kezdettől fogva követ­kezetesen ügyelt a tisztaságra és munka­társai ezt úgy megszokták, hogy ma, ha belépnek a helyiségbe a lábtörlőben megtörlik a lábukat. A nők igyekezete, jó példája átragad ránk, férfiakra is — mondja a hnb titká­ra. — Mi is törjük a fejünket, nem sze­retnénk lemaradni a nők mögött. Többek között problémánk volt az is, hogy ha virággal akartunk kedveskedni a nőknek — feleségeknek, anyáknak, munkatársak­nak — ünnepeik alkalmával, nem volt virágunk, a fővárosból kellett hozatni. De megszületett a jó ötlet: Építsünk üveg­házat! Ma már annyi virágot termelünk, hogy a szomszédos járásoknak is jut belőle. örömmel láttuk Trnaván, hogy nőszö­vetségünk felhívását nemcsak a nők, de a férfiak is magukénak tekintik. Együtt keresik a lehetőségeket a tartalékok fel­tárására, az ötletek megvalósítására. JANDANÉ H. MAGDA NÉMETH IZABELLA írta történet A menyasszonyi koszorú Emlékszem augusztus elseje va­sárnapra esett. Én azóta, hogy megvertek, már nem mentem mu­latságba. Hiába is hívtak a ba­rátnőim. De ezen az augusztusi vasárnapon már én könyörögtem édesanyámnak, engedjen el a dél­utáni mulatságba. Az a íiú, akit első szerelmemnek gondoltam, már leszerelt, de valahogy tudo­mást szerezhetett a szilveszteri esetről, hisz a férfiak inkább el­hiszik a rosszat, mint a valósá­got, és mellőzni kezdett. Már nem volt a régi rajongó fiú. Ha talál­koztunk hidegebb szavakkal szólt hozzám. Én pedig nem legényeztem sen­kivel, mindenkihez szépen szól­tam, de reményeket nem táplál­tam. Édesanyám azt mondotta, elmúltál 20 éves, te tudod mit akarsz. Elmentem a mulatságba. Az egyik tánc kezdetén fölkért egy derék, szép legény táncolni. Én nem ismertem, nálam úgy 5 évvel öregebbnek látszott. A tánc végén az egyik lánytól megkér­deztem, hogy ismeri-e őt. Ismerte és megmagyarázta, hogy kicsoda. Estefelé a legény azt kérdezte, nem készúlök-e még haza, mert hogy ő el akar kísérni. A nevét -már tudtam, de nem mertem őt biztatni. Elkísért. Csak hagytam, hogy ő, beszéljen;- bár igen szűkszavú volt. Amikor ha­záig együtt mentünk, azt mond­ta : bemegyek hozzátok. Azt fe­leltem: Hisz mi nem is ismerjük magát. De azért bejött, és kö­szönt, édesanyám csak nézett, hogy ki ez, és mit akar. Ö megmondta kinek a fia, és hogy ő engem régen ismer, 25 éves elmúlt, és nősülni szeretne, és tudja hogyha nincs is vagyo­­nom, de szorgalmas vagyok, és ez elég, majd csak lesz valahogy. Amikor elment, azt mondta édesanyám. Én nem bánom, már fölnőtt nagylány vagy, és ha a sors úgy akarja, hogy ehhez menj feleségül, én nem ellenke­zem. De én úgy látom édes lá­nyom, te e mellett a legény mellett nagyon sokat fogsz dolgoz­ni az életben. És édesanyám bölcs mondása a mai napig beteljesedett. Pista el­­eljárogatott hozzánk, de csak va­sárnap este, mert 6 is dolgozott, én is, és tekintettel volt arra, hogy reggel korán kell kelni. így telt el az ősz, a tél, a ta­vasz. Ö is aratást vállalt egy kö­zeli rokonná], aki igen módos gazda volt. Én akkor voltam ab­ban a majorban marokszedő lány, ahol két napig sztrájkoltunk. Egyik nap szombat este eljö'tt. Én mondtam, hogy nincs itthon édesanyám, üljünk ide le a fák­ra. ami az udvaron volt összerak­va. beültünk és elkezdte monda­ni, hogy miért jött. Szombaton nak, hogy most már őszre meg­­meg akarja mondani édesanyám­­nősül. Jól van mondtam, de én úgy tudom, hogy szülei és testvérei hallani sem akarnak arról, hogy maga engem elvegyen, mert hogy maguknak van földjük. Azt mondta, igaz hogy van, de nin­csenek lovaik és a gazdagabb ro­konok adják oda a fogatukat, és ő a legidősebb fiú, sokat dolgo­zik nekik érte. Meg azt is mond­ta még, úgyis ide jönnék hozzá­tok, mert itt nincsen férfi. És házunk sincsen mert apám háborúba volt, anyám 8 évig be­teg volt, így elment a ház az or­vosokra, no meg az öt gyereknek is enni kellett. Gondoltam, mit is várhatnék én az élettől. Már szerettem őt, talán mert őszinte volt hozzám és megismertem az ő életsorsát is. Azt gondoltam, az élet útjai kifürkészhetetlenek. Megjött édes­anyám és meglepődött, hogy ott találta. De ő rátért arra, mi a szándéka, és hogy mit szól hozzá édesanyám, ha szeptemberben meglenne a lakodalom. Én csak hallgattam és azt gondoltam: Ta­lán így lesz jó, mert hisz nem várhattam egy királyfit hófehér paripán. Kedves jó anyám azt mondta a vőlegényjelöltnek: Jó én nem bánom, ha össze is háza­sodtok. de ennek a lánynak olyan nagy szája van, hogy ez az igaz­ságtalanságot nem tűri el, ezen még velem is mer vitatkozni, so­kat szeret beszélni. Az István azt mondta: Amelyik ember sokat beszél, az dolgozni is tud Másnap édesanyám azt mond­ta nekem, jól van te lány, de gondold meg, egész télen nincs munka a férfiaknak, igaz mi még a gazdáknál úgy január végéig fogunk a dohányban dolgozni, de ő, ez a fiatal ember egész nap mit fog csinálni hónapokig. Télen pedig enni kell, nem lehet végig aludni a telet, mint a medvének. Gondoltam, majd csak hoz 6 is gabonát kenyérnek, hisz ő is részért aratott, és ha már kenyér van, nem halunk éhen. Ilyen volt az én menyasszonyi megkérésem. Vége KEDVES OLVASÓINK! Továbbra is várjuk és közöljük életrajzi írásaikat, amelyeket kötetbe gyűjtve a Nők Nemzetközi Éve emlékkönyvébe adunk át. 15

Next

/
Thumbnails
Contents