Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-16 / 3. szám

öntő mesternő. Ekkor már büsz­kén véste műveibe: „öntötte Lae­­titia Dytrychová". Aztán a képzőművészek szövet­ségének elismerése sem váratott magára sokáig, felvették a tagok sorába. Igen, a harangöntés lé­nyegében inkább művészet, mint mesterség. S levélpapírján már ott állt nyomtatott betűkkel: „Harangöntő mester"! Ma már minden olyan egysze­rűnek tűnik, de az a tiz esztendő, ami alatt Laetitia asszony mes­terré fejlődött, kemény munkában és nehéz tanulással telt jsl. Köz­ben felnőttek a lányok is, kita­nultak, férjhez mentek, s azt hi­szem, senki sem csodálkozik azon, hogy a férjek is beköltöz­tek a szülői házba, s most már az unokák is segédkeznek a nagymama munkájában. 5 mivel most тфг minden egyes új ha­rang kollektiv, családi mű, a fel­iratuk is ezt hirdeti: „öntötte a Dytrych család". Valódi műalko­tások kerülnek ki ebből a családi műhelyből, egy sincs, amelyet ne hagyna jóvá egyetlen kampano­­lógusunk, a pelhrimovi laroslav Dobrodinsky. A brodeki kis műhelyből, ahol három harangöntő nő dolgozik, évente néhány tucat kisebb­­nagyobb harang kerül ki. Olyan helyekre kerülnek, ahonnan még a háború vitte el a harangokat, vagy másképpen pusztultak el. Külföldi érdeklődőkben sincs hiány — jönnek a levelek a Szovjetunióból, Jugoszláviából, Latin-Amerikából. A harangöntés nem kicsiség. Ki kell számítani gondosan a ha­rang bordáját, amely a hangszi­­nezetet adja meg, ezután el kell készíteni agyagból a formát, amelybe a réges-régi recept sze­rint nemcsak gabonakorpát kell keverni, hanem borjú- és tehén­szőrt, meg sört Is. Ha a leg­olcsóbb sört használják is, akkor is drága dolog: például a szlo­vákiai Detvába került harang 8000 félliteres üveget „ivott ki”. A harangnak három része van: a magja, az álharang és a kö­peny. Az álharang hű mása az igazinak, csak éppen viaszból készül. Erre már rákerülnek ugyancsak viaszból, a díszek és a feliratok. Továbbra is úgy van, mini ré­gen: a formát ki kell égetni, be­lecsurgatni az öntőárokba, s az olvasztó edényekben felolvasztott rezet és cint aztán a formába önteni. A tormát ekkor már be lehet fedni földdel, hogy Így hül­jön ki. Amikor kihűlt, széttörik a formát, a harangot megtisztítják, kifényesítik, s aztán következik az izgalmas, döntő pillanat. A hang­próba. S amikor a harang zen­geni kezd, úgy, ahogy elképzel­ték, az egész Dytrych család bol­dog: Sikerült a mű... A harangöntő mesternő, ma már Laetitia nagymama, úgy érzi, hogy ő a földkerekség legboldo­gabb embere. Először azért, mert látja, hogy a harangöntő-család nem vész ki, másodszor azért, mert hiszi, hogy a sors teljesíti még egy kívánságát, Nagyon szerény kívánságok ezek, éppen olyan szerények, mint ő maga. Azt kívánja ugyanis, hogy gyer­mekei boldogan élhessenek egy békés világban, amelyben a ha­rangok, amelyeket közösen önte­nek, az örök békét hirdessék ... Miroslav Vodera § Ш > Z < t— ö о LU Tapasztalatcsere ^ ófia mellett terül el, mint­egy tizenötezer lakosa van. Fiatalok, 18—30 éve­sek, a szóíial egyetemeken tanulnak. Orvosok, mérnökök, pedagógusok, kutatók, művészek lesznek. Csak­hogy az egyetem végzése közben, a hosszú, kitartó tanulással töltött évek alatt sokan megtalálják életük párját, házasságot kötnek, s gyer­mekre vágynak. Így van ez más or­szág fiataljaival is, de kevés ország­ban részesül a fiatalság annyi ked­vezményben, mint éppen Bulgáriá­ban. Ivan Botyev, a diákváros igazgató­ja büszke a hírnevükre, és készsége­sen kalauzol végig a városban, mi­közben lakóinak életéről beszél — Mintegy háromezer olyan család él városunkban, amelyben legalább egy gyermek van. Az államnak mil­liós költségekbe kerül a diákváros fenntartása, de azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok nyugodtan, kiegyen­súlyozottan készüljenek életük hiva­tására, a tanulás miatt ne kelljen lemondaniuk a családi élet örömei­ről, s főleg addig szülhessenek gyer­meket, amíg fiatalok, amíg harmin­con alul vannak. Elsősorban főiskolás lányok nehéz életkérdését oldottuk meg ezzel, hiszen közismert tény, hogy a lakáshiány, a nem kívánt terhesség mennyire megviseli a fiatal lányokat, családokat. Terhességmeg­szakításra jelentkeznek, abbahagyják a tanulmányaikat, vagy tönkremegy a házasságuk. Ha végignézünk a mi boldog, fiatal családjainkon, gyerme­keinken, nyugodtan elmondhatjuk, hogy megéri a milliókat... Nehéz ezt a várost máshoz hason­lítani ... Óriási lakótömbjei számoz­va vannak, utcanév nincs. Mintha falanszterben járna az ember... Az épületeket autóbusszal lehet bejárni, a székeken kismamák, vagy kisgye­rekes anyák ülnek. Nincs tolakodás, idegeskedés, de annál több a kedves üdvözlés, szóváltás. Ma is frissen él bennem egy rövid párbeszéd emléke az egyik meg­állónál: — Narancsot kaptak a „hármas“ zöldséges boltban, Marija. A tiéd már eszi a gyümölcslevet? — De még mennyire! Attól olyan egészséges... Mondd csak, Szása, neked már megvan a Kibernetika II. kötete? Valahogy ez a párbeszéd jellemző a diákváros lakóira. Az egyetem pad­jaiban ülve komolyan, elmélyülten hallgatják tanáraik szavát, hazatérve pedig megállnak a zöldségesbódénál, a tejcsarnokban, és gyümölcsöt, ba­baeledelt vásárolnak. Az államtól kapott anyasági illetve gyermekgon­dozási segélyből szépen meg tudnak élni. Lakásuk, ha kisebb is, mint általában a családi házak, de min­den megvan benne: lakószoba, főző­fülke, mosókonyha, tanulószoba, szó­rakozó helyiség. S ezenkívül igénybe vehetik a szolgáltatásokat: üzemi konyhára járhatnák, vagy hazavihe­­tik az ételt, gyermeküket óvodába adhatják. S ami még hátra marad, azt családon belül, jó munkameg­osztással könnyen elvégezhetik. Ezek­ben a családokban egyetlen fiatal apuka sem riad vissza a pelenka­mosástól, a dajka szerepétől, a bevá­sárlástól. Ha belegondolunk, talán nem lehet könnyű gyermeksírás mel­lett, esetleg beteg kisgyermek ágya mellett kibernetikára, anatómiára, vagy bolgár nyelvvizsgára készülni. A fáradságot megéri mégis, hiszen mire megkapják a diplomájukat, a családi életük is kialakult, s nem egy család egy-két óvodás, iskolás gyermekkel távozik a városból. Az ilyen családok könnyebben kezdik el az életet, a munkát. A társadalom legfontosabb kis közösségeként külö­nös megbecsüléssel, gondoskodással fogadják őket munkahelyükön. Beszélgettünk olyan fiatalokkal, akik már öt-hat éve a város lakói, lassan „kirepülni“ készülnek. Egy D I Ж A К V Д R О S Korszerű, összkomfortos laká­sokban élnek a diákházas­párok Munkamegosztás sem akadt közöttük, aki ne sajnálná, hogy véget érnek a diákévek. És mindannylukban élt a terv, a vágy, hogy» ennek az örök fiatal városnak a hangulatéból valamit átmentsenek a következő lakhelyükre. A városé­ból, ahol nem kocsma van az utcák sarkén, hanem tejbár és gyümölcsös bolt, ahol nem autók füstölik be a levegőt, hanem fák, bokrok árasztják az ózont, ahol nem rongálják meg a játszóterek játékait, mert az minden­kié, ahol a moziterem, a kultúrhéz, az alkoholmentes szórakozóhelyek 4minden este megtelnek fiatalokkal, is filológiáról, egészségtanról, geoló­giáról — meg gyermeknevelésről be­szélgetnek, vitatkoznak. Ahol mindig derűs arcú fiatalokkal találkozik az -ember, és az idegen mindig szívesen visszatér ide. MEGYERI ANDREA СТПТ

Next

/
Thumbnails
Contents