Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-19 / 23-24. szám
г CQ s о г s3 UJ о ui IDÉZET A CSALÁDJOGI TÖRVÉNYBŐL: o!/1 31. szakasz: A szülő elsőrendű feladata hatni a gyermekek érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésére a szocialista társadalom elveinek szellemében. 32. szakasz: A szülőknek személyes életükkel, viselkedésükkel és a társadalomhoz való viszonyukkal példaképül kell szolgálniuk gyermekeiknek. 33. szakasz: A szülők felelősek a társadalommal szemben gyermékeik sokoldalú fejlődéséért. Rendszeresen és következetesen kell gondoskodni a nevelésükről, eltartásukról és úgy irányítaniuk, hogy egészséges és öntudatos polgárokká váljanak. Hány gyermeknek okoznak szinte jóvátehetetlen lelki sérülést azok a szülők, akik súlyos mulasztást követnek el, felelőtlenül élnek, önzésből nem tesznek eleget szülői kötelességeiknek?! Mert a szülőknek nem csak jogaik vannak, de kötelességeik is! NEM AKAROK ANYUKÁHOZ MENNI Éppen tízperces szünet volt az iskolában, a gyerekek az ablaknál zsibongtak. Megkértük az egyik kislányt, küldje ki egy percre K. Zsuzsikát. Néhány pillanat múlva az iskola mellett futó járda túlsó végén ott állt két kislány, az egyik, akinek szóltuk és mellette nyilván, akit kerestünk. Intettünk, hogy jöjjön közelebb, de erre szinte megdermedt, mintha földbe gyökeredzett volna a lába, nem mozdult. Egész lénye félelemről, visszautasításról árulkodott. Akkor tudatosítottuk, hogy a kislány fél tőlünk, itt valami félreértés van. Gyorsan eléje siettünk, messziről üdvözöltük, a nevén szólítottuk és megmondtuk, hogy honnan jövünk. Ekkor fölengedett, elmosolyodott és elindult ő is felénk, így ismerkedtünk meg személyesen Zsuzsikával. Mert a leveléből, amit előzőleg írt, már tudtunk nagy problémájáról is, melynek megoldásától függ további élete. így írt: ...... Kérem, hallgassák meg fájó kérésemet és segítsenek elviselhetetlen helyzetemben. 1962. nov. 8-án születtem Budapesten. De itt nőttem fel a nagymamámnál. F-on. Édesapám ide járt utánam, mert 6 Pesten dolgozott. Nagyon büszke voltam, mert munkahős érdemrenddel kitüntetett vasesztergályos volt. 1968-ban édesapám megbetegedett, azután rokkantnyugdíjat kapott és itt-tartózkodási engedéllyel ő is itt volt velem állandóan a nagymamámnál. Nagyon szerettem édes jó apámat, aki igyekezett pótolni anyám szeretetét is. 1971 februárjában meghalt itt a nagymamámnál. Nem lehet ennél nagyobb bánata egy gyereknek, akit eldob az anyukája és a drága édesapja meghalt. Nagyapám sem tudta túlélni édesapám halálát, szörnyet halt. Itt egyszerre kellett megválnom két szerettemtől. ... Azután nagyon féltem, hogy valaki elvisz Pestre, mert nincs apám, aki megvédene. Nagymamám és keresztanyám, édesapám egyetlen húga és a férje azok, akiknek örök hálával tartozom, mert felneveltek, és akiktől valódi szeretetet kaptam ... Ne ítéljenek el, hogy félek az anyámtól... szeretném megkérni önöket, segítsenek, hogy ne adjanak neki oda. Nem tudok elválni édesapám sírjától sem... inkább nem akarok élni, de nem akarok mostohaapa kezére jutni... Nem akarok anyuhoz menni, nem fűz hozzá csak a bánat és a nyugtalanság.“ Zsuzsika kétségbeesett hangú levelét kiegészítették a járási nemzeti bizottság egyik képviselőjének a sorai, aki gyermekvédelmiként működik a választókörzetében. Hivatalból és mint falubeli sí jól ismeri Zsuzsikát és az esetét. Arról tájékoztatott bennünket, hogy a kislányt tizennyolc hónapos korában kellett elhozni Magyarországról az apa táviratban kifejezett kívánságára. Ugyanis anyai nagyanyjánál nem részesült megfelelő gondozásban. Az elhanyagolt, sápadt, beteges Zsuzsika így került ide, apai nagyszüleihez és édesapja testvéréékhez, akik közös háztartásban élnek. Akkoriban — olvassuk a tájékoztatásban — a kislány anyja csak magával törődött. A férj és feleség közötti ellentétek váláshoz vezettek. A budapesti bíróság 1967-ben a bontóperi tárgyalás során elválasztotta a- szülőket és Zsuzsikát az apának ítélte. Zsuzsika ugyan továbbra is magyar állampolgár maradt, mint az édesapja, de állandó itttartózkodási engedéllyel azóta is itt él. Itt eszmélt tudatosabban először a világra. Itt ismerkedett a nagy kert ezernyi csodájával. A sok közös élmény az utcabeli játszópajtásokkal, később az iskola és az egész faluközösség mind széttéphetetlen szoros szállal fűzi magához Zsuzsikát. Miért bukkan fel éppen most a kislány körüli vita? Mert az anya jelentkezett a lányáért. Mint ahogy sok elhagyott gyermek anyjának akkor jut eszébe a gyereke, ha már nagyocska és úgy gondolja, hogy hasznát tudja venni. A keresztszülők arra gondoltak, hogy örökbe fogadják a kislányt, hogy megnyugodjon — nekik nincs gyermekük. Erre válaszként a szülőanyja kijelentette, hogy 6 szereti a kislányt, az övé, és nyárra meghívta. A budapesti bíróságon már kitűzték a tárgyalás napját Zsuzsika ügyében. Hogy megváltoztassák az eddigi döntést az anya kívánságára. Elmentünk Zsuzsika otthonába. A nagymama volt csak otthon, a lányáék a szövetkezeti földeken dolgoztak. Azt mondta: — Mikor az idézés megjött, Zsuzsika leborult az asztalra, azt se tudták, mit csináljanak vele. Retteg. Azelőtt, míg az apja élt, évente 3—4-szer eljött az anyja meglátogatni a kislányt és ő is volt odaát. Eleinte fizette is az anyja a 200 Ft gyermektartási összeget, de azután megegyeztünk. — Zsuzsika, milyen emlékeid vannak Pestről és az anyukádról? — kérdeztük. Legjobban Csabára emlékezett a budai házból, aki olyan idős volt, mint ő. Meg arra, hogy mikor egyszer anyuka itt volt látogatóban, megverte, mert megzavarta a pihenésében, mikor ki akarta hívni az udvarra, hogy megmutassa, hogyan tud már kerékpározni. Két év telt el majdnem azóta, hogy az anyja utoljára itt volt. — Karácsonykor mit kaptál tőle? Egy lapot, — volt a válasz. És a születésnapodra? — Semmit. — Most kedvesen hívott a nyárra? — Igen. De nem megyek, mert nekem ő idegen. Elszomorító, ha egy gyerek kénytelen ilyen kijelentést tenni, ha állandó nyugtalanságban, rettegésben él, nehogy az anyjának ítéljék azok, akik döntenek a sorsáról. Nehéz szívvel írunk elmarasztaló szavakat az anyáról, aki életet adott a kislánynak. Mikor követte el az első hibát, hol történtek a mulasztások, amelyek idáig vezettek? A saját lelkiismeretével kell szembe\í néznie. Mert a szülő nem csak azért és attól szülő, hogy világra hozza a gyermekét. Kötelességei is vannak. Az „édes“ anya azonkívül hogy mindennel jól ellátja a gyermekét, féltő vigyázással figyeli minden lépését. Ott virraszt a betegágya mellett. Vele örül az első iskolai sikereknek, átsegít a felserdülés nehéz évein. Öröme, bánata közös a gyermekével. De az évente, vagy kétévenként oda látogató lény csak félig idegen lehet. Zsuzsika anyjának viselnie kell a mulasztás következményeit. A bíróság is tekintetbe veszi a döntésnél a mindenre kiterjedő gondoskodás és szeretet hiányát. Zsuzsika esetében azt is figyelembe kell venni, hogy pici korától ebben a mostani környezetben él, ahol mintaszerűen gondoskodnak róla. Ezért ennek megváltoztatása NAGY LÁSZLÓ felvételei komoly megrázkódtatással járna. Minden esetben a gyermek érdekét kell a fő szempontnak tekinteni. Mire ezek a sorok megjelennek, a budapesti bíróság már meghozta a döntést a kislány sorsáról. Reméljük, az 6 szíve vágya szerint. Hogy nyugodtabb légkörben élhessen a gondoskodó nagymama mellett, aki nem csak naponta gondoskodik róla, aki büszkélkedik a jól tanuló, ügyesen kézimunkázó unokájával, de szép összegű takarékbetétkönyvet is ajándékozott most karácsonyra a kislánynak. Akinek leghőbb vágya, hogy Zsuzsika szeméből eltűnjön a szomorúság, úgy mint olyankor, amikor befut a szobába, hogy leemeljen a könyvespolcról, amin a jó édesapa gépekről szóló könyvei sorakoznak, a pettyes könyvsorozatából a legkedvesebbet. Vagy amikor a sok mackót, babát mutatja meg, amiket kisebb korában kapott itt. ... Reméljük, hogy megnyugodva ápolhatja a kis virágos kertjét, amit a nagybátyja olyan szépen bekerített neki. Itt van az 6 igazi otthona. Ha a nagynénjéék megjönnek a munkából, Zsuzsika mindjárt átmegy hozzájuk a ház másik részére. Minden falon az ö képe látható, szeretik őt itt nagyon. Itt akarja megvalósítani a vágyát, azt hogy óvónő legyen és boldog, vidám gyerekekkel foglalkozhasson ... BERTHANÉ S. ILONA 7
