Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-05 / 21-22. szám
MÍNUSZ EMELET — Egy véletlen folytán hallottam meg Mahler IX: szimfóniájának lassú tételét. Nagyon megtetszett. Attól fogva sokat hallgattam Mahlert. Nyilván a zenei élmény hatására pattant ki belőlem a már magamban hordozott történet. Rendkívül érdekel az ember mint alany. Egyébként Mahler muzsikája valószínűleg serkentően hat a zenével rokon művészetekre, elsősorban a koreográfusok képzeletvilágára. Arra büszke vagyok, hogy én csináltam a világon az első önálló Mahler-estet. Tavaly október elején a Budapesti Művészeti Hetek keretében a Fővárosi Operettszínházban volt a bemutatónk. Ami a koreográfia mondanivalóját illeti, ez a Mahler-balett a második, amit az emberi kapcsolatok témaköréből merítek. Az elsőt, amely hét kis történetből áll, Pécsett mutattuk be. Azt is mondhatnám, hogy az életem egy részletét komponáltam a táncba, az egyes történetek szinte önvallomások. Gyűjtőcímük „Mezítláb“, a zenét egy-egy történéshez különböző forrásokból mai fiatal szerzők és magyar klasszikusok műveiből válogattam. A balett-kompozíció egyik része a „Csend“ címet viseli. Egy férfi életéről szól. Ennek párhuzamos gondolatát viszem tovább Mahler zenéjére „Sikoltás“ címen egy nő életéről. Egy harmadik jelenet viszont, a „Körtánc“, egy kis közösséget mutat, amelyben a férfiak és a nők megpróbálják a saját életüket élni. Ezt a mikroklímát teremti meg számukra a zene és a mozgás kifejező ereje. Az ember kapcsolatkereséseiről vall, talán úgy ahogyan egy „férfiversem“ néhány sorában mondom: „Kell a magány, mert nélküle élni nem lehet. De ha vele töltöm az éjszakát a halállal fogok kezet.“ — Mert be kell vallanom, hogy nemcsak szeretem a költészetet, hanem magam is írogatok mondja Tóth Sándor. — ön a Pécsi Balett igazgatója, balettmestere. Kérem, beszéljen még otthoni munkájáról. — A Pécsi Balett az én szorosan vett hátországom. A táncosokkal jól ismerjük egymást, könnyű általuk beszélni, szinte a számból veszik ki a gondolatot. Ez azért fontos számomra, mert új alkotói periódusban vagyunk. Meggyőződésem, hogy a táncművészet alkalmas differenciált gondolatok kifejezésére, bonyolult helyzetek egyértelmű kivetítésére minden segédeszköz nélkül, azzal az igénnyel, hogy a néző megértse. Az utolsó tíz balettemet például úgy csináltam meg, hogy egy sor magyarázó szöveget sem írtam a műsorfüzetbe. Ha a közönség nem érti meg a tánc mondanivalóját, a koreográfus rosszul dolgozott. — Miközben a bratislavai együttessel végzett munkáját néztem, arra gondoltam, hogy ön bármelyik fiú szerepét kitűnően eltáncolná. — Ez azért van, mert a pályámat mint táncos kezdtem. Együtt indultam a most 15 éves Pécsi Balettel. 10 évig táncoltam, összeforrtam az együttessel, amelynek már 5 éve igazgatója vagyok. Közös szándékunk: rangot adni a balettnek. Magyarul mondva: hiszünk a táncművészetben. Nem csupán a vizuális és akusztikai hatásra törekszünk, hanem az ezek fölött megjelenő gondolati síkra is, mert a legszebb cél, amit művész maga elé tűzhet, hogy amit alkot, az a közönség számára befogadható legyen. Beszélgetett: L. GÄLY OLGA ф •Őí о d о m Tamás Jolán (Orsetta, Boráros József Kovács József (Toni bátyó), Csendes László és Kövesdi Sz. Mária kadhat, hogy az öt éve kezdő együttes produkciója ma már beérett, egyre nagyobb mértékben támaszkodik a színészi, mint egy előre megkomponált elképzelésre. Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté-ja a MATESZ Thália Színpadán sokban eltért a nálunk klasszikusnak értelmezett, „commedia del arte" stílusjegyeitől (de legalább annyival jobban megközelítette Goldoni és színházi világának jellemző és belső feszültségét, hitelességét) a szabványos figurák helyett vérbő, szenvedélyeiket nem rejtegető, valódi figurák dühöngtek és szerettek, panaszkodtak és dicsekedtek, voltak vaskosak és költőiek a színpadon. Valahol rokon volt ez a feldolgozás az Fortunató — Várady Béla, Vincenzo Gyurkovics Mihály és Titta Nane Csendes László Nem hagyhatjuk említés nélkül a dramaturgiai, rendezői és színészi munka igényességének fokozását, követelő, kimondottan próbatételnek nevezhető Tersánszky, Tamási és Vörösmarty bemutatókat. Üj fázis — talán jelentőségében a kezdethez hasonlítható indult az utolsó bemutatóval — megint csak Goldoni — a Chioggiai csetepaté-val. Valóban az indult, hiszen éppen ez a bemutató jelképezi a színészi teljesítmény egy újabb próbáját és a rendezés új szempontjait. A színészi munka érettebb. Sajátosabb, egyéniségből fakadó alakításokkal találkozhattunk. Lényeges változás kezdetének könyvelhető el a rendező, Беке Sándor új munkastílusa, mely abból faolasz neorealizmussal az egyszerre síró, nevető és önmagunkat is kigúnyoló De Sica-i humorral. Végig egységes feszültségű és sodrású volt a kompozíció. A színészi alakítások közül elsősorban Kövesdi Szabó Mária Luciettáját kell kiemelnünk. Csendes Lászlóban (Titta Nane) jó partnerre talált. Boráros Imre (Beppo) és Tomás Jolán (Orsetta) kiváló alakítása bizonyíték Boráros képességeinek széles skálájára, akinek a jelenléte is elég arra, hogy érdekes új színnel gazdagodjon a színpad világa. Tamás Jolán beérett színésznő. Kovács József és Gombos Ilona (Toni Bátyó és Pasqua a felesége), Várady Béla és Szabó Rózsi (Fortunató és Libera a felesége), kihasználták az ellenfelek konfliktusából adódó valamennyi lehetőséget. Izgalmas többletet jelentett Várady beszédtechnikája. A további szerepekben Lengyel Ferenc (Izidoro), Horváth Lajos (Alfelügyelő), László Géza (Toffolo), Gyurkovics Mihály (Vincenzo), Sas Eszter (Checca), Érsek György (utcai árus) és Cúth László (szolga) alakításait dicsérhetjük. Jól kiegészítette az előadást Milan Dubovsky zenéje és az énekes, zenés csoport. A díszlet és a jelmeztervek egyszerűek és plasztikusak. Platzner Tibor munkája ebben az esetben is egyszerűségében volt nagyszerű. Gágyor Péter В F 15 ■ j
