Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-04-18 / 16. szám
LENIN , Г у / /I ■jLi/ í'í CyJs£-J> 'te C''^'? C YlWz *ЫГ* í ví-^ j^'7 /^í kezet fogott J уЛ l r-'Cb'r-zt ,ЛгУ 7 -ú/tf't c . ^ velünk /л"0 -&1 ■^u Z' _ -’^f/&'(C'C- 2^) ■',r>~rt<s l’'t'4'u /'/J 5 gyár bajtársam nevére: Sidó Bélára, Kincses Lajosra, Szabó Jánosra ... Én egy félreeső, jelentéktelen helyen álló leplombált vasúti kocsi ajtaját feltörtem, gondoltam, élelmiszert találok benne. A kocsi azonban üres volt, csupán egy fából összetákolt prices volt benne, amelyről egy fekvő férfi fordult hirtelen felém. Egy pillanatig farkasszemet néztünk és 6 kérdezett előbb: — Miért törted fel a kocsimat? Mit akarsz? — Ennivalót kerestem, — feleltem, s mert oroszul szólt hozzám, nyomban megkérdeztem: Orosz katonaszökevény vagy, ugye? — Nem vagyok szökevény. Lenin vagyok. (Köztudomású, hogy Lenin a csaknem tíz évig tartó száműzetés után 1917 áprilisában tért vissza Oroszországba. A szerk.) „Amikor Bernből megérkezett a levél — írja a hazatérésről Lenin felesége, Krupszkája, — amely szerint Platten tárgyalásai sikeresen véget értek, csak alá kellett írni a jegyzőkönyvet, s máris indultunk Oroszországba, Iljics felpattant: „Az első vonattal utazunk“... s az első vonattal Bernbe utaztunk.“ Gyurkó László: Lenin, Október című könyvében így folytatódnak az események: „A német határállomáson már várta őket a vasúti kocsi. Három ajtaja le volt plombáivá.“ Stefan Zweig egyik legélethűbb. riportjában, Lenin elvtárs Oroszországba való viszszatéréséről ezeket írta: „ ... A férfiak közül csak Lenin, Zinovjev és Radek neve maradt ismeretes. Elfogyasztván szerény ebédjüket, nyilatkozatot írnak alá valamennyien, hogy ... teljes felelősséget vállalnak az útért és hogy minden feltétellel egyetértenek. Csöndesen és határozottan kelnek a történelmi útra ... Csak néhány orosz emigráns jött ki az állomásra, egy kis ennivalót hoztak és üzeneteket a hazába; ezek közül is többen csak azért jöttek ki, hogy az utolsó pillanatban lebeszéljék Lenint erről az „esztelen és bűnös útról“. De a döntés már megtörtént. Három óra tíz perckor jelt ad a forgalmista az indulásra. A vonat pedig kirobog az állomásról Gottmadingen német határállomás felé. Három óra tíz perc — és ettől a pillanattól kezdve a világ órája másképp jár.“ — Még egyszer farkasszemet néztünk, mire én előhúztam kabátom belső zsebéből a Lenin-képet, és összeegyeztettem. Felismertem. ö volt, Lenin. Fáradtan, vagy tán betegen. Egyedül volt. A kísérője bement a városba élelmet szerezni. — Két napja nem ettem. Ha találtok valamit, rám is gondoljatok — mondta. — Aztán egy másik vagonban sikerült élelemhez jutnunk. „Cibakot“, vagyis szárított kenyeret, katonaeledelt találtunk. Már hárman voltunk. Elemeltünk egy-egy zsákot, és megkerestük újra Lenin kocsiját. Meg akartuk vele osztani, ö azonban csak vett belőle, és azt mondta, hogy nagyon szomjas. Egy kis víz kellene neki. Szabó János bajtársam szaladt vízért. Közben néhány percig beszélgettünk. Lenin nagyon közvetlen és szívélyes volt. Pedig látszott rajta, hogy nagyon fáradt, éhes. Megkérdezte tőlünk: tudjuk-e, hogy miért harcolunk? Hiszen az urak, a gazdagok otthon vannak, csak a szegényeket küldik a frontra! S hogy hiszünk-e abban, hogy egyszer a szegényeké lesz a hatalom? — A szegényeké lesz, csak én érjek Pétervárra, — mondta, mint ahogy be is következett. ’cr-c 105 évvel ezelőtt született V. I. Lenin, az emberiség legnagyobb szocialista gondolkodója, a proletariátus lángelméjű vezetője A vonat, amellyel Lenin 1917. április 3-án megérkezik Pelrográdba Azt si mondta Lenin, hogy ne dolgozzunk az urakra, s ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, egészen rövid ideig bírjuk még ki. Aztán minket majd visszahoznak Oroszországba tanulni, és mi leszünk a nép vezetői ... Még arra is emlékszem, hogy kezet fogott velünk. Először velem, és a kezemre nézve azt mondta: Te munkás vagy... Kemény a kezed... S amikor búcsút vettünk, azt mondta még, hagy hazakerülve ne beszéljünk arról, hogy a Vörös Hadsereg oldalán harcoltunk, s hogy vele találkoztunk. Most üldöznének miatta. Az eszméinkről, a bolsevikokról csak a munkásoknak beszéljünk, de bizalmasan ... A háborúból tizennyolc hónapi frontszolgálat után tértem haza. Akkorra már beigazolódott Lenin ígérete, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom lángtengerében egy új világ született. — Én meg itthon, fiatalos hévvel, nem mindig kellő óvatossággal terjesztettem a vörös eszméket, szervezkedtünk, mozgolódtunk. Sajnos, közöttünk is akadtak megbízhatatlanok, akik azt gondolták, hogy árulásaik, besúgásaik jutalmául nagyobb darab kenyérhez jutnak. Emiatt aztán hosszú ideig üldöztek, munkához nem jutottam. Csak nagy sokára, Major István közvetítésével kaptam munkát, távol a falumtól, Nitrán. Bár 1921-ben mint alapító tag mindjárt beléptem a Kommunista Pártba, arról hogy vörös katona voltam, még sokáig nem beszélhettem nyíltan. Osztályomhoz sohasem lettem hűtlen, több évtizedes pártmunka áll mögöttem ... Gyermekfejjel kerültem a frontra, a lövészárkokban értem férfivá. Az orosz katonákkal és Leninnel való emlékezetes találkozásom éltette bennem a reményt, hogy egyszer szabad hazában, szabad emberként élhetünk mindannyian. Csiba János bácsit jól ismerik a környéken, bár tanyasi magánya meglehetősen elzárja a világtól. De ismerik mint jó földműves embert, aki a szövetkezetesítés nehéz éveiben küzdött az új gazdálkodási mód megvalósításáért, aki gyermekeiből hat derék embert nevelt föl, és ismerik mint öntudatos, tapasztalt harcost, kommunistát. Egyszerű, őszinte szavú, szerény embernek tartják, akinek élete nem különbözik másokétól, s akiről talán azt is kevesen tudják, hogy szívében ilyen töretlen fényű emléket hordoz. MEGYERI ANDREA w st О H О tu Csiba János bácsi emlékeit idézi Ctban hazafelé unokáival
