Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-02-08 / 6. szám
pékről Is. melyeknek segítségével minden nyom nélkül állítják össze a készülendő bútorok „öltözetét", továbbá az enyvező gépekről stb. A bútorgyár korszerű elrendezése a jövő munkahelyeinek képét idézi, zajt alig hallani, s a bútorkészítésnél oly sokat emlegetett kínzó por teljesen eltűnt. A munkacsarnokok mennyezetén hatalmas csőkígyók húzódnak, amelyek minden port elszívnak (természetesen a káros kipárolgásokat is) s e port a megőrölt fahulladékkal együtt az üzem kozánházába továbbítják, ahol ez meleggé változik. Ilyen racionális ötletekről még talán a nagy fantáziájú Verne Gyula sem álmodott. A programvezérlésű fűrészasztal Marianna Cerfiákova a lurnirlemezt varró gép mellett Végezetül még annyit, hogy ha az üzemben a termelés már teljes kapacitással megindul, 510 alkalmazott tevékenykedik majd, akinek 47 százaléka nő lesz. A korszerűség tökéletesen megnyilvánul a szociális gondoskodásban Is. Az öltözők, az üzemi étkezde, az állandó hideg-meleg vizet szolgáltató fürdő- és mosdóhelyiségeken kívül kellemes látványt nyújtó falfelületeket képeztettek ki a tervezők az üzemcsarnokban — mert legyen a munkahely valóban otthona a dolgozóknak, méghozzá kellemes otthona. Hisszük, hogy szocialista Iparunknak ez az új létesítménye jó hírnevet és elismerést szerez majd mind a hazai, mind a külföldi vásárlók körében. GAGYOR PÉTER a kifizetett összegről, de nem emlékszik, hogy azon bármiféle kabáthosszról történt volna említés. Reklamált, habár a reklamációs jogszabálynak hírét sem hallotta. A Szlovákiai Kisipari Szövetkezetek járási vezetőségén az üzletvezetőnek adtak igazat. A járási népi ellenőrző bizottság írásban értesítette S. J-né az ügy kivizsgálásának eredményéről, amelyben a szakértői vélemény így összegezi az ügyet: — Javaslom az üzlet vezetőjének, hogy a kabátot adja el és az anyag árát fizesse vissza a megrendelőnek. Az üzletvezető a javaslatot nem fogadta el. S. J-né sem karácsonykor, sem azóta nem vehette fel a kabátot, mert az a szabónál maradt — az érte kapott elismervény sajnos nem melegít. Bíróság elé nem akarja vinni a dolgot, mert se nem olyan egészséges, sem annyi pénze nincs, hogy a tárgyalásokra járjon. így pedig se pénz, se posztó ... * * * S. J-nét senki sem figyelmeztette a „Reklamációs jogszabály" létezésére. Az újsághíreket sem követi mindig figyelemmel. A szabályzat értelmében minden állampolgárnak joga van a nem megfelelő áru, vagy ilyen esetben a nem tökéletes munka reklamálására, mégpedig ott, ahol a hiba történt. A jogszabályzat kétféle hibát ismer el, javítható! és ki nem javítható!. A hiba bizonyítása esetén a kár teljes megtérítése vagy árkedvezmény jár a károsultnak. S. J-né nyugdíjas 1563 koronát költött új kabátjára, amit elrontottak. Most még sincs kabátja. A pénzéért eddig csak boszszúságot, idegességet kapott. Milyen tanulságot vonhat le ebből a többi vásárló? Könnyű annak, aki konfekciót vásárolhat és messzire elkerülheti a szabóságok ajtaját. De mit tegyen az, aki nem kap az alakjára megfelelő ruhát, kabátot? Éljen a jogaival -4- reklamáljon, ha kell. És ahol tud, emeljen szót annak érdekében, hogy jobb legyen a szabó-varró szolgáltatás is. Hogy kevesebb legyen a felelőtlen, lelkiismeretlen ember. Hogy a vásárlók jogainak érvényre juttatására egyre kevesebbszer legyen szükségünk. VARGA MAGDA Az én utam az igazsághoz rövid, de talin Így is tanulságos. Néhány évvel ezelőtt még én Is olyan kérdésekkel foglalkoztam, ami általában egy serdülő életében a legnagyobbak közé tartozik, fis az is valójában, mert most már érzem, tudom, hogy annak idején mégiscsak életre szóló Igazságokat kellett feltárnom, kérdéseket tisztáznom. Szükségesnek tartom, hogy egy kicsit a múltba kalandozzak vissza. Abba az időbe, amikor anyám szava (egyedül nevelt, mert apám meghalt) „szent“ volt nekem, egyetlen gondolatához, kijelentéséhez sem fért volna kétség, amit ő mondott, az mindig igaz és szép volt. Számomra ő a legtöbbet jelentette, minden más embert hozzá mértem, és vele hasonlítottam össze... A serdülőkor kezdetén lehettem, amikor a tanulásomban lényeges Javulás állt be. Az addigi közepesről az élvonalba törtem fel. Megszerettem a könyveket, az iskolában olyan könyvhöz is hozzájutottam, ami nem tartozott szorosan a tanulnivalóhoz. Otthon erre nem volt lehetőségem, mert csak nagy ritkán kaptam egy-egy meséskönyvet ajándékba. Az elolvasott könyvek szereplőit osztályozni kezdtem, és mindig hozzátettem: Ilyen szeretnék lenni, mert ez a regény hős őszinte, igazságos, bátor, önfeláldozó ... Ilyen pedig nem szeretnék lenni, mert ez a regényhós gyáva, képmutató, megalkuvó... Volt néhány tanítóm Is, akiket nagyon szerettem. Annyira, hogy őket már nem is hasonlítottam anyámhoz, hanem egyszerűen külön mércével mértem. Mert más emberek voltak. Sok mindent máshogy is magyaráztak, mint anyám. Például a biológia órán a tanítónk azt mondta, az ember az állati világból emelkedett ki. Emlékszem, ezen sokat és hevesen vitatkoztunk az osztályban. Főleg a nagyszünetben és az úton, hazafelé. Mert szinte valamennyien azt állítottuk: otthon a szüléink úgy mondják: az embert, a világot, az állatokat Is Isten teremtette ... Nem egyedül voltam, aki ekkor, a „prófétaságnak“ ebben az éveiben elkezdett „okoskodni“, fis én először arra döbbentem rá: valami nincs rendjén. A tanítóm Is becsületes, jó ember, meg az anyám Is az. Mégsem beszélnek egyformán. Az anyám cáfolja azt, amit a tanítóm mond, sőt nem is akar hallani ilyesmiről... Megértettem: hát ezért nem hasonlítom őt anyámhoz! Ezért mérem más mércével! De hát akkor kinek van igaza? Mert mindkettőjüknek nem lehet! Emlékszem, fájt arra gondolnom: az anyám talán elmaradott, talán nem művelt, talán keveset tud a világról, hiszen alig járt Iskolába. Talán neki nem is beszélt soha senki a világ keletkezéséről, az emberiség fejlődéséről... Ez egy lelki krízis volt számomra, még visszaemlékezni is rossz rá. De szerencsésen „kilábaltam“ belőle. Mert a tanulás mindig érdekelt, cseppenként kaptam valamit a tudományokból, és ez nekem elég volt ahhoz, hogy ha lassan is, de eldöntsem kinek van igaza. Az élet alapvető kérdéseit már régen tisztáztam magamban. A középiskolában, a főiskolán eljutottam a materialista világnézetig, az ateizmusig. Egyedül döntöttem, és tudatosan vállalom ezt. Az évek múlásával anyámmal szemben is megváltoztam. Szeretem, tisztelem őt, mint kisgyermekkoromban, most már megértem, hogy ő valóban jó ember, csak gondolkodásmódjában elmaradott. Mert a kor volt elmaradott, amelyben élt. fis én boldog vagyok, hogy gyermekeimnek, ha meg is kell tenniük az Igazsághoz vezető utat, de már nem ilyen nehezen, mint a mi nemzedékünk fiataljainak. Bognár Auréllá, Dun. Streda (Dunaszerdaheiy)
