Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-20 / 51-52. szám
SALÁDJUK é szívfajdalmára ... Karácsony estéjén a rádióban rendszerint megemlékeznek azokról, akik nem tölthetik együtt családjukkal a békesség és szeretet szép ünnepét. A felsoroltak közt nemcsak orvosok, ápolónők, vasutasok és más, nélkülözhetetlen szolgálatot teljesítő dolgozók vannak, de olyanok is, akik hazájuk — ez esetben a mi Csehszlovák Szocialista Köztársaságunk határain kívül tartózkodnak. Egyeseket a hivatalos kötelesség szólított messzire, mások viszont ^azért mentek el, hogy új, elképzelésük szerint jobb hazát, esetleg kalandot keressenek messze idegenben. Egy édesanya ír erről szerkesztőségünkhöz intézett levelében, és arra kér minket, hogy karácsonyi „ajándékaink“ egyike legyen tájékoztatás azok helyzetéről, akik az 1968—69-es évek politikai zűrzavarában emigráltak, és köztük sok fiatal — mint az ő fia is — kalandvágyból, meggondolatlanságból „eltávozásával hazája kárára, szülei szívfájdalmára“ elhagyatottan, szeretetlenül kóborol idegen földön, idegen emberek között. Alijuk szavunkat, és inkább elszomorító, mint örvendeztető ajándékként nyújtjuk át olvasóinknak a tájékoztatást, amelyet dr. Jaromír Prokoptól, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Föderális Főügyészségének rangidős ügyészétől kaptunk: — A Föderális Főügyészséghez számos kérvény fut be emigrált csehszlovák állampolgárok ügyében — mondta. — A kérvényekben feltüntetett esetek többféle kategóriába oszthatók. Valamennyinél az a tény közös, hogy a személy, akiről szó van: csehszlovák állampolgár, aki vagy útlevéllel, vagy engedély nélkül Nyugatra távozott és nem tért vissza határidőre, tehát „a köztársaság elhagyásának bűncselekményét“ követte el. Ezért az illető személyt már: 1. vád alá helyezték és távollétében (in contumatiam) elítélték; 2. megindult ellene az eljárás, de azt távolléte miatt félbeszakították; 3. egyáltalán nem helyezték vád alá. — Tartalmilag mire vonatkoznak a kérvények? — érdeklődünk. — Kegyelmi kérvényekről van szó, amelyekkel a Nyugatra emigrált személyek, esetleg hazánkban élő családjuk, szüleik, testvéreik fordulnak hozzánk, hogy az illető számára büntetlen Foto: Lisicky hazatérést engedélyezzünk. Itt hangsúlyoznom kell, hogy mivel a kedvező elintézésnél szerepet játszik a hazatérni szándékozó személy megbánása is — helyesebb, ha az illető személyesen fordul kérésével a Köztársasági Elnök Irodájához. Ha a disszidenst már elítélték, vagy vád alá helyezték, akkor ügyét kegyelmi kérvénye alapján a Cseh- illetőleg a Szlovák Szocialista Köztársaság Igazságügy Minisztériuma vizsgálja ki. Ha azonban sem vád alá helyezve, sem elítélve nem volt még, akkor az ügye hozzánk, a Föderális Főügyészséghez kerül. A kivizsgálás után a kegyelmi kérvényről a köztársasági elnök, illetőleg akadályoztatása esetén az Alkotmány szerint a Föderális Kormány elnöke dönt — hangzik a válasz. — Mi történik azzal az emigrált személlyel, aki egyszerűen csak hazatér az országba? — Tavaly, 1973 februárjában, a Februári Győzelem 25. évfordulója alkalmából Köztársasági Elnökünk amnesztiát hirdetett az emigránsok számára, ha 1973 végéig visszatérnek. Ezt a lehetőséget aránylag kevesen használták ki, aminek — mint az önök szerkesztőségébe érkező tanácskérő levelek is tanúsítják — az lehet az oka, hogy sem bel-, sem külföldön nem volt általános a tájékozottság — felel a kérdésre dr. Prokop. — Ennek következtében a határidő lejárta után is még egyre érkeznek a kérvények, és mondhatom, hogy mi az esetek többségében a legmesszebbmenő jóindulattal járunk el. Az országunkból emigrált személy egyébként továbbra is csehszlovák állampolgár marad mindaddig, amíg a Csehszlovák Belügyminisztérium, majd az illetékes nemzeti bizottság végzésével el nem bocsátják államunk kötelékéből — ezért, mint állampolgár, bármikor visszatérhet. Mivel azonban ez most már a kegyelmi határidő eltelte után történik, a hazatérő ellen büntető eljárás indulhat és el is ítélhetik. Mindenesetre a hazatérés ténye olyan körülmény, amelyet esetleges büntetés meghatározásánál tekintetbe kell venni, s ami a feltételes büntetés kiszabásához vezethet. A már említettnél pedig a büntetés elengedéséhez. A BTK 65. szakasza szerint ugyanis valamely cselekmény, amely az elkövetés idején a társadalomra nézve veszélyes volt, megszűnik büntethető lenni, ha a körülmények megváltozása, vagy a tettes személye szempontjából megszűnt e cselekmény veszélyessége a társadalomra nézve. Ilyen esetben a Köztársasági Elnök kegyelmi kérvény alapján elrendelheti, hogy a büntető-eljárást egyelőre ne hajtsák végre. — Mi a helyzet azok esetében, akik külföldön tartózkodnak kegyelmi kérvényük intézése folyamán? — A dolog jellegéből következik — hangzik a felelet —, hogy számunkra sokkal fontosabb annak a személynek a kegyelmi kérvénye, aki — bár megkésve — végleg haza akar jönni, mint az olyan emigránsé, aki a kegyelem megszerzésével csak azt akarja elérni, hogy ne fenyegesse őt büntetés, ha hazalátogat. — Milyen indokok szerepelnek leggyakrabban a hazatérni szándékozók kegyelmi kérvényében? — Nagyon markánsan három kategóriába oszthatnám a kérvényezők típusait. Az első: megtévedt, kalandvágyó, félrevezetett fiatalok, akik viszszavágynak családjukhoz, szüleikhez. A második: 40 — 50 éves emberek, akiket nagy csalódás ért külföldön. Otthon tisztességes munkájuk után mindenféle szociális juttatásban volt részük, ami ott kint hiányzik. Egészen tragikus hangú kérvények jönnek például az USA-ből, amelyekben egy bizonyos motívum ismétlődik: megbetegedés, állásvesztés, óriási gyógykezelési költségek. Mi az ilyen beteg embereket is visszafogadjuk, pedig gyakran már otthon sem vehetjük semmi hasznukat a gazdasági életben. Nagyon szomorú volt egy német nemzetiségű és már nyugdíjkort elért prágai matematikatanár esete. Nem volt fasiszta, a háború után is ittmaradt, tanított, magányosan élt, 1968-ban, amikor a Német Szövetségi Köztársaság egy ún. „Európa-akciót“ indított, levelező propaganda útján ecsetelték a náluk uralkodó remek körülményeket — az idős tanár is beadta kivándorlási kérvényét, hogy NSZK-beli rokonaihoz akar költözni és lemond a nyugdíjáról. Valóban befogadták, csakhogy a 62 éves tanár megbetegedett. A rokonok 1 évig törődtek vele, de megunták a dolgot. A beteg ember elhatározta, hogy visszatér. Rokonai megvették a vasúti jegyét Chebig és — a sorsára hagyták. Chebben a határőrök két napig őrizetben tartották, majd visszaküldték az NSZK- ba. Ez háromszor megismétlődött, végül is az idős ember teljesen leromolva, 48 kg-ra lefogyva eljutott Prágába, Jogtalan visszatérése miatt nem indítottunk ellene eljárást. Javasoltuk, hogy külön kérvénnyel kérje a nyugdíja visszadását. Számos ilyen és hasonló megrendítő eset van, hiszen nem volt ritka dolog az sem, hogy fiatal szülők apró gyerekeiket hagyták itthon anyátlanul-apátlanul, néha csak az állam gondjaira, és egyesekben, ha későn is, de megszólalt a lelkiismeret. * * * Dr. Jaromír Prokop elvtársnak, a Föderális Főügyészség rangidős ügyészének szavai azt igazolják, hogy államunk S legnagyobb mértékű humanitással kezeli a „megtérő bűnösök“ ügyét. Pedig bizonyos, hogy hazatérnek olyan egyének is, akik soha, az emigrálásuk előtt sem dolgoztak szorgalmasan és tisztességesen, és azt hitték, hogy a nyugati országokban munka nélkül is megélnek majd. Mikor látják, hogy ott is — sőt még keményebb — munkát követelnek — hazakéredzkednek, Reméljük, hogy az élet, saját keserves tapasztalataik megtanítják őket legalább becsülni hazánkat és szocialista vívmányainkat, ha már hűséggel és áldozatosan nem tudták szeretni. Gondoljunk erre is a minden jóval dúsan megrakott ünnepi fehér asztal körül ülve legkedvesebbjeink körében. Beszélgetett: L. GÁLY OLGA Ady Endre írta ezt a gyönyörű sort, s habár nem az öregségre, az emberi életkor „estéjére" gondolt, mégis csak ez a néhány szó zsongott bennem az alatt a néhány óra alatt, amit Nővé Zámkyban (Érsekújvárod) töltöttem a nyugdíjasok lakóházában. Azok között a kedves öregecskék között, akik kivételesen oly szerencsés, oly nyugodt, oly zavartalanul szép öregkorra „ítéltettek", mint e ház, a Malinovszky utca 5-ös számú házának lakói ... A minisztériumi rendelettel kezdődött, mely két (kettő!) évvel ezelőtt kimondta, hogy a járásokban, városokban stb. olyan lakóházat kell megszerezni, vagy átalakítani a magukat még jól bíró idős embereknek, ahol normális körülmények között lakhatnak, ahol egészségügyi felügyeletet, s ún. társadalmi gondoskodást is biztosítanak számukra. A rendelet szerint — s éppen ez benne az új, a progresszív — nem valamiféle modernebb, újszerűbb, az eddiginél jobb nyugdíjasotthonról, vagy ahogy közönségesen nevezik „öregházról" van szó, hanem rendes lakóházról. Amelyben csak koros emberek laknak, magányosok, vagy házaspárok, saját lakásukban, saját berendezésükkel, saját költségükre. A „saját" költség természetesen ebben az esetben, mint a fiatal családoknál, a lakbért, villanyt, gázt illeti. Az ezen felüli gondoskodást a társadalom nyújtja. Mielőtt még bekopogtatunk volna valahová, azt kérdeztük meg, hogy tulajdonképpen, mi az az „ezen felül"? Erre valóban a legilletékesebbek válaszoltak, mégpedig a „legilletékesebb" helyen, a ház — bátran mondhattuk úgy — társalgójában: Perlaky Júlia (21 éve egészségügyi nővér), aki három éve foglalkozik az „öregekkel", és Alzbeta Dubnická, a járás szociális gyámja, a Szövetségi Gyűlés képviselője tájékoztatott erről az országos viszonylatban is egyedülálló létesítményről: Fényképezte: Vámos Gábor
