Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-20 / 51-52. szám
Arany János gyönyörű költeményének a hangulatát éreztük mikor a Puchovskl-család körében Időztünk egy darabig. A régi ház konyhájában a tűzhely mellett szorgoskodott a háziaszszony, a sereegő zsírban forgatta a rántani való csirkedarabokat. Az öreg mama születés- és névnapjára ünnepi vacsora dukál! Röpke félórán belül sorban haza jött a család többi tagja. A fiatalasszony — főszakácsnő az óvodában — elhozta onnan kukát, az ötéves unokát. Az útközben kapott cukorkés zacskót szorongatta a kislány a kezében, de azután hamarosan feloldódott, hiszen nagyon Is otthonos ő Itt a nagyszülőknél, meg a dédmamónál. Huzamosabb ideig itt lakott náluk, míg csak a kis testvérkéje meg nem született. Azután költöztették haza a szüleihez a szép, új házba. — Három zsák telt meg csak kuka játékaival, mikor költöztettük — mondja a nagymama. — Tíz babája van, szép, nagy járóbabája is. A kislány elújságolja a nagymamának az óvodai élményeket, beszámol arról is, hogy milyen finom dödöllét, azaz gombócot kaptak ebédre. újra nyílik az ajtó: „A gazda pedig mond egy szíves Jó estét, Leül, hogy nyugtassa eltörődött testét...“ Bár a múló évek nyilvánvalóan nyomot hagytak a házigazda, Puchovszkl János arcvonásain Is, róla nem állítható: „ .,. Mélyre van az szántva az élet-ekével... “ Pirospozsgás, életvidám. Határcsősz a szövetkezetben, öntudatosan, biztonságérzettel mondja: Büszkék vagyunk a szövetkezetünkre, ahogy gyarapodott, úgy nőtt a mi jólétünk is. Tizenkét éve építettük itt a telken ezt a házat. Ebédlő-hálószoba, konyhabútort vettünk, a fürdőszobát. is berendeztük. Akkoriban, körülbelül tíz éve, szereztük be a háztartási gépeket, motorkerékpárt, A feleségem is dolgozik, itt Jelenecen (Gímesen) az iskolában takarítónő már tizenegy éve. Közben felneveltük a négy gyereket. A kisebbik ugyan még tanul, 15 éves. Beladlcére (Béládra) jár be a gépjavító iskolába. Az idősebbik fiunk itt, a szövetkezetben villanyszerelő. Az Idősebb lányunk férjnél van, — Icuka az ő kislánya, — most a második gyerekkel szülési szabadságon van. A kisebbik lányunk, Margitka Nltrán dolgozik a vendéglátóiparban. — Bizony, a fiatalok el sem tudják képzelni, mit jelent az, hogy minden vágyuk teljesülhet, olyan jó módban élnek! — mondja a házigazda. —• Harminc évvel ezelőtt ugyancsak őrültek az akkori gyerekek, ha néha egy kis cukorkát kaptak. Nagy szó volt, ha apám legénykoromban öt koronát adott vasárnap délután egy kis költőpénznek. Ma már sokan el sem hiszik, menynyire fogunkhoz kellett verni a garast. A háziasszony leveles, vajas tésztából sütött friss pogácsát tesz az asztalra és szíves szóval kínál. Ilyen születésnapi és ünnepváró hangulatban felidézik a múlt emlékeit, a régi karácsonyokat. — Még akkor másképp volt. Apám magával vitt egy kis fejszét — meséli a háziasszony — kiment a Mogyorósba és kivágott egy kis borókát. Négy-öt szál gyertya valahogy került rá, meg anyómék vettek szaloncukor-papírt. és abba csomagoltak néhány szem kockacukrot. Ez és pár aranyozott dió volt a kis fa dísze. Néha csak egy kis fenyőágunk volt. De nagy becsben tartottuk! Mint a drága kincset. Felakasztottuk a gerendára, úgy néztük áhítattal. Szokás volt lencsét főzni, hogy sok pénz legyen. Azt tartották. Ami megmaradt az ételből, másnap azt ettük.De ez már később volt. Anyósom húst sose főzött. A módosabb helyeken akkoriban, ~~ mint ahogy most mindenütt, aki őrzi a hagyományt —, Adám- Éva napján halleves volt, meg mákos pupácska, vagy gombaleves és savanyú bab, esetleg cibereleves. Azután ostya, méz egy kis fokhagymával, feketeborssal. Volt édespálinka Is, és gyümölcs, alma, szőlő, dió. Most már narancs, banán Is. Karácsony napján jó ebédet főztek, sült csirkét, ludat, parasztkalács volt, túróslepény két „vassal“, egy mákos és egy diós kalács. Most már tortát, süteményt sütünk. Kétméteres fenyőfát állítunk, az öregeknek külön egy kis műfenyőt, Vesznek egy kiló szaloncukrot, és fél kiló csokoládékollekciót. Színes villanykörték égnek majd a fákon. Emlékszik a házigazda Is: — öregapa mindig verset mondott, mikor asztalt terítettek. Aztán gyertyát is gyújtottak annak örömére, hogy együtt van a család. A gazdaszonynak nem volt szabad fölkelnie az asztaltól, azért, hogy a tyúkjai jól üljenek. A fiatalabb menyecske szolgált ki, vagy a még otthon levő „szabados“ lány. Az öregapa emelte koccintásra mindig a pálinkás poharat. Nekünk, gyerekeknek nem volt szabad az asztalra könyökölni, mert az a hiedelem járta, hogy akkor üszkös lesz a búza. Ketten-ketten egyegy almát kaptunk, kétfelé vágtuk. Ha szép, egészséges volt, akkor örültünk, hogy egészséges lesz a csalód. A diót szétdobálták a sarkokba, hogy mindenütt teremjen, ezt jelképezte. Mi gyerekek nagy örömmel szedegettük össze. Így folyik az emlékezés a régiekről, bele-beleszövik önkéntelenül a megjegyzést: Most már egészen más világ van! Millió az egyhez a különbség! A „régi öregek“ erről nem is álmodtak! A fiatalság friss lendületével hazaérkezik ifj. Puchovszki János is, a kéthónapos házas. A fiatalok örömmel, elégedetten mutatják meg a szép szobabútort, amit már közösen vettek. Mi lesz a karácsonyi meglepetés? — Azt nem árulom el — mondja vidáman a férj. — De annyit mondhatok, a feleségemnek nagy meglepetés lesz! Mikor vegyek neki szép ajándékot, ha nem most. Üj házas korunkban ! A szülők és a többi családtag részére is készül ajándék. Távlati tervük? — Nem is olyan távoli. Már házhelyet keresünk, mert építeni szeretnénk. Nem mintha itthon nem férnénk el, de a magunkéban szeretnénk lakni. Utána, majd megveszük az autót. A biztonságos, anyagi jólét mellett mit kívánhatnánk nekik is, mint minden családnak? Azt, hogy a sok ajándékcsomag bontogatása után a dús asztal mellett ülve szépen elbeszélgetve, jó zenét hallgatva, békés megértésben, boldog családi körben töltsék a pihenés csendes óráit! BERTHÁNÉ S. ILONA Jelentéktelen, szürke kőoszlop jelzi az országút mentén: itt van Európa középpontja. A mútt század végén tett földtani mérések jóllehet ma mór nem a legpontosabbak, inkább csak érdekességként tartják számon a környék lakói. Mert van, ami ennél fontosabb és lényegesebb megkülönböztető jele a településnek: Cheb hazánk egyik legnyugatibb fekvésű városa, átkelőhely Nyugat- Németországba, s egyben a szocialista tábor országainak legnyugatibb pontja. A béke határvárosa .., Történelme hatodfél évszázadra nyúlik vissza, és neve minden korszakban szorosan összeforrt a cseh nép történelmével. IV. Károly, IV. Vencel, Pogyebrád György királyok ruházzák fel a várost kiváltságokkal, bölcsője lesz a cseh felvilágosodás szellemének, majd a múlt század végén elsők között bontakozik ki a munkásmozgalom, alakul meg a munkásegylet. A szégyenteljes müncheni döntés után ide érkező „felszabadítók" minden erejükkel igyekeztek az antifasiszta erőket felszámolni. Cheb egyike lett a csehszlovákiai német fasizmus fészkének. Csak a szovjet hadsereg általi felszabadulás után szerezte vissza a város nevének becsületét. A háború utáni években a határvidéknek különös helyzete volt az országban. A megüresedett városban különféle nemzetiségű családok telepedtek le, akik hétvégén vonatra ültek, és úgy mondták: megyünk haza... Ma pedig fordítva: ha néha el is látogatnak egykori szülőházukba, az otthonuk már végérvényesen itt van, Chebben, cseheknek, szlovákoknak, magyaroknak, 0c j J 1
