Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-11-29 / 48. szám
A HAZA All VAGYUNK! édesapját is 6 sorozta annak Idején. Anyanyelvükön, közvetlenül szól az édesanyákhoz, a fiatalokhoz. Arról beszél, milyen nagyszerű lehetőségek között nevelik manapság a szülők a gyerekeiket, mennyi szeretetet, munkát áldoznak rájuk. Gyerekfejjel ezt a fiúk aligha értékelik, mégis azt kéri tőlük, a sorozó bizottságtól első útjuk ne a kocsmába, hanem a szülői házba vezessen. Csókolják meg édesanyjukat, aki felnevelte őket. Arról is beszélt Bulajéik elvtárs, hogy a katonaságnál a fiúk csak saját képességeikre számíthatnak. Ezért Hogyan is mondták azt valaha? — Egy családban több fiút kell szülni és felnevelni, s közülük természetesen egyet „a hazának". Mert a régi, monarchikus időkben a katonai szolgálat nem egy-két év kérdése volt. Akit „verbuváltak“, az bizony jó pár évig, néha évtizedig ette a császár kenyerét és mint a nóta mondta: „ ... elsiratták a lányok ...“ A régi, romantikus szemléletből máig már csak a nótázás szokása maradt fenn a tényleges katonai szolgálatra besorozott fiúknál. Kétszer egy évben soroznak, és ilyenkor felszalagozott, egymásba karoló, utcákon daloló legényekkel találkozhatuk, akik szemmel láthatóan felöntöttek a garatra. Az emberek általában elnéző mosollyal néznek utánuk: Hadd búcsúzzanak a fiúk a szabad élettől. De vajon így van-e ez? Ha jól meggondoljuk, nem annyira a szabad élettől búcsúznak ezek az egészséges, legénnyé serdült fiatalok — hiszen a katonáskodás csak átmeneti időszak —, hanem inkább a gondtalan gyermekkortól. Mert akárhogyan is nézzük: aki a katonaidejét letölti, az nem gyerek többé. Ott érnek a fiúk férfivá testileg-lelkileg. Mindezek tudatában örömmel mentünk el Blatná na Ostrovera (Sárosfára), ahol a hnb polgári ügyeket intéző bizottsága a nőszövetség helyi szervezetével karöltve meghívta az édesanyákat, akiknek fiát az idén sorozzák, hogy a fiatalok jelenlétében elbeszélgessenek Jozef Bulajéik alezredessel, járásuk katonai parancsnokával az újoncok mai problémáiról. Az alezredes elvtárs húsz éve működik ebben a munkakörben, ö maga is csallóközi, nem egy fiúnak az többet kell foglalkozni a kevésbé rátermettekkel, hogy a többivel egy szintre kerüljenek. — Felelősségérzetre neveljük a fiúkat — mondta. Ha azt akarják, hogy a közösség befogadja őket, akkor nekik is szeretniük kell a társaikat, szélesebb körben a társadalmat — a hazát. A beszélgetésben élénken részt vettek az édesanyák Is. Sok tájékozódó kérdést tettek fel, főleg azok, akiknek fia már éppen kenyérkeresővé válna. A parancsnok mindenkinek szívesen válaszolt. Több édesanya ült a teremben, akinek egy-két fia mór katonáskodott. Derzsi Mária néni is közülük való: — Az egyik fiam, aki kőműves, már túl van a katonai szolgálaton — mondja. — ö nagyon szívesen vonult be. Nem ártott meg neki a katonaélet. A kisebbik fiú, — neki a csempézés a szakmája —, most gépkocsivezetést tanul, mert nagyon szeretne az autósokhoz kerülni, ha bevonul. Egyik másik mama az iránt érdeklődik, vajon nincsenek-e nehézségeik a magyar anyanyelvű fiúknak a katonaságnál? — A magyar nemzetiségű fiúknak jó hírük van a hadseregben — felelte Bulajéik elvtárs. — A szolgálati nyelvet viszont igyekezniük kell megtanulni, hogy képességeiket altiszti iskolai továbbképzésen is érvényesíthessék. Andrejkovics Teréz, a hnb titkára, aki nőszövetségi funkcionáriusként is egyik szervezője volt a beszélgetésnek, a parancsnok szavait támasztotta aló, amikor arról számolt be, hogy a falujukból bevonult katonák közül nem egyet — tavaly pl. Fejes Lászlót megdicsérték és ezt levélileg is elküldték a hnb-re, a katona szüleinek nagy büszkeségére. Szó esett még arról is, hogy a mai modern hadseregben elsősorban pontosságra, műszaki gyakorlatra és nagy körültekintésre van szükség. És még valamire, amelyet bővebben Blaáko Károly, idén érettségizett diák fejtett ki: a katonának tudnia kell, hog'y békében is a hazáját, a családját védelmezi — mindenkit és mindent, ami kedves és értékes neki... A szívélyes hangulatban lezajlott beszélgetést Álló Ferenc elvtárs, a sárosfai hnb elnöke zárta le. Röviden visszaemlékezett második világháborús tapasztalataira, amelyeket a fogsággal együtt hat éven át — bőven szerzett. Beszélt a béke és a szabadság védelmezésének fontosságáról. — Minderről az Általános Honvédelmi Nevelés keretében mór beszélgettünk a fiúkkal — mondotta. — Most csak arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy valamikor mi bizony meg sem közelíthettünk egy alezredest. Most pedig Bulajéik alezredes elvtórs eljött hozzánk, hogy elbeszélgessen velünk. Valóban: miért jött el az alezredes elvtárs ebbe a kis faluba, az újoncok, a szülők közé? Azért, mert a hadsereg, amelynek ő alezredese — a nép hadserege, és a haza, amelyet ez a hadsereg őriz — mi magunk vagyunk. Szülőföldünk, városunk, falunk, otthonunk L. GÁLY OLGA 1. Egy édesanya a jövendő „kiskatonák" gyűrűjében 2. Jozef Bulajéik alezredes elvtórs közvetlen, baráti hangon szólt az egybegyűltekhez 3. A mamák képzeletében a fiaik már „mundérban" menetelnek HELENA JUHASZOVA (elvételei
