Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-11-29 / 48. szám
litikai-nevelő és kulturális követelményeivel, egy új, rendszeres munkaformával — az olvasómozgalommal bővítjük ki. Abból a tényből indultunk ki, hogy minden művészeti alkotás közül talán éppen az irodalmi mű az, amelyik a legtöbb gondolatot ébreszti, amely mindenki számára a legelérhetőbb, a leginkább forgatható, hiszen mindig vissza-vissza lehet térni egy-egy részlethez, hogy jobban, mélyebben behatoljunk az egészbe. Tudjuk azt is, hogy asszonyaink szeretnek olvasni, s a könyvet forgató ember szívesen beszéli meg másokkal is a betű nyújtotta élményt, szívesen osztja meg másokkal az olvasás örömét. Bevonni asszonyainkat az irodalom bűvkörébe. Az első pillantásra, — tekintettel az általános műveltség mai színvonalára, úgy tűnhet, mintha a Dunába vizet akarnánk hordani. Véleményem szerint azonban éppen ma, a társadalmi fejlődés adott szakaszában, amikor ismét előtérbe kerülnek a politikai nevelés szempontjai, újból vissza kell térnünk a könyvhöz, jobban mondva a közös olvasás élményéhez. S ez szervezetünknek is fontos teendője, hiszen nevelői küldetésüket betöltő, a jövő nemzedékéről gondoskodó nőkkel, anyákkal dolgozunk. Nézetünk nem idegen, akik meghitt barátainkká és példaképeinkké válhatnak. Hogy e könyvek nőalakjai olyan erkölcsi tulajdonságokkal rendelkezzenek, olyan legyen állásfoglalásuk a társadalmi mozgáshoz, hogy ne csak egyetértsünk haladó szellemű társadalmi eszményeikkel, hanem az igenlésen túlmenően hozzájuk akarjunk hasonlítani életünkben, munkánkban, családunkban, az emberekkel való kapcsolatunkban. Hogy az olvasás az élettel kössön össze, híd legyen sorsunk s mások sorsa között, hogy nemesítsük emberi kapcsolatainkat. Találkozásainkat a könyvekkel a Szlovákiai Nőszövetség alapszervezeteiben terveztük, s olvasómozgalmunkban szívesen látjuk nemcsak tagjainkat, hanem a szervezetünkön kívül álló nőket is. Decembertől kezdve alapszervezeteinkben megalakulnának az olvasókörök. Ügy tervezzük, hogy tájékoztató jellegű beszélgetéseket rendezünk majd járási szinten, valamint olvasókonferenciákat, amelyeken az olvasókörök legaktívabb tagjai elbeszélgethetnek az írókkal, műfordítókkal és más, az irodalomhoz közel álló személyiségekkel. Az olvasókörökben évente kötelező és választható olvasmányokat tűzünk programra, amelyeknek az elolvasására két évet szánunk. A két év elteltével márSZÉPSÉGE tem szerint ugyanis nem elegendő, ha az anya csak szakmájában képzett ember. Nem elegendők azok az ismeretek sem, amelyeknek birtokában van, hanem legalább ugyanolyan fontos látóhatárának bővítése, az általános áttekintés megszerzése, környezetének s az abban élő embereknek a megértése, a dolgok meglátása. S éppen ehhez segít hozzá a szépirodalom. Az anya, akinek Van érzéke a szép iránt, aki szereti a könyvet, nemcsak ezt képes gyermekeibe átplántálni, hanem másképpen is nevel. Tágabb a látóköre, érzelmileg gazdagabb, tapintatosabb, mert szépirodalmi élményei által öntudatlanul is csiszolja önmagát s műveltebbé válik általuk. Hiszen mindenkinek, akár tudatosítja, akár nem, lelkében ott él a vágy, hogy erkölcsileg értékesebb, nemesebb, tökéletesebb legyen. s úgy formálja, alakítsa saját személyiségét, hogy minél hasonlatosabb legyen ehhez vagy ahhoz a pozitív irodalmi példaképéhez, aki olvasás közben a legjobban megragadta. Megesik azt is, hogy olyan élethelyzetbe kerül, amelyből a kiutat talán éppen egy író, egy regény hőse mutathatja meg. Erre is gondoltunk, amikor kiválogattuk azokat a könyveket, amelyeket „Az élet szépsége“ mozgalomban együtt elolvashatnánk és megvitathatnánk, hogy ezekben olyan szereplőkkel, hősnőkkel találkozzunk, akiktől a mi élecius 8-án az alapszervezetek javaslatára az olvasókörök legaktívabb tagjait külön jelvénnyel tüntetjük ki. Könyvolvasó mozgalmunkban lapjaink segítségére is számítunk. Részletek közlésére a kötelező és választható művekből, a könyv eszmei tartalmának, mondanivalójának elemzésére, a szerzőkkel készített interjúk közlésére, a legjobb olvasókörök munkájának méltatására. Mozgalmunk számol a Művelődésügyi Minisztérium, a könyvkiadók, az írószövetség és kulturális szervezeteink segítségével. Szerény hozzájárulása ez nőszövetségünknek a népművelés vonzó formáinak bővítéséhez, népkönyvtáraink tevékenységének fokozásához. Egész társadalmunk igyekezetéhez, hogy szabad időnket hasznosan, legnemesebb emberi tulajdonságaink fejlesztésére fordítsuk. Hisszük, hogy az olvasómozgalom asszonyaink között még nagyobb visszhangra talál, mint az Élet szépsége akciónk eddigi formái, hiszen szép hangja, kézimunkához ügyes keze nem mindenkinek lehet — viszont a szépség, a tudás, a jóság, a hősiesség megismerésének vágya egyaránt él minden emberben. És találhatunk-e egyetemesebb, jobb eszközt, közvetlenebb, őszintébb barátot és segítőtársat — mint a könyvet, hogy többekké, jobbakká válhassunk vele, általa?! Szívünk minden melegével köszöntjük születésnapján köztársasági elnökünk, Ludvík Svoboda elvtársat. Nem lehet olyan szavakat találni, amelyek méltóképpen tükröznék azt a tiszteletet, szeretetet, a megbecsülést és a hálát, amelyet iránta érzünk. Amikor felszabadulásunk harmincadik évfordulójának történetét idézzük, ott látjuk hős hadseregtábornokként küzdeni felszabadulásunkért. Ha az építés éveinek eredményeit vesszük számba, fáradhatatlansága buzdító erejét csodáljuk. Tántoríthatatlan elvhűsége, eszmei szilárdsága megóvta, segített még erősebbre fűzni barátságunkat a Szovjetunióval, a szocialista országokkal akkor, amikor az ellenforradalom szocialista eredményeinket, békénket, biztonságunkat akarta szétzúzni. A konszolidáció küzdelmes éveiben kommunista mbgatartással, tekintélyt és szeretetet ébresztő emberséggel állt az ország élén. És most, amikor új és új eredményeinknek örülünk — ötödik ötéves tervünk utolsó, döntő esztendejének gyűrkőzünk lelkes munkával, tiszta szívvel azt kívánjuk, hogy erőben, egészségben örülhessen még sokáig együtt velünk. Hősies küzdelmekben, pihenést nem ismerő munkában eltöltött évei nekünk gyümölcsöztek. Köszönjük! — És hadd nyújtsuk át Ludvík Svoboda elvtórsnak mi is köszöntés — köszönetképpen elkötelezett munkánk eredményeit, hálánkat, szeretetünketl LUDVÍK SVOBODA Nehéz szavakat találni, hogy kifejezzem azt, amit érzek. Elsősorban kimondhatatlan örömöt. Hiszen megéltük azt a napot, amelyre hat évig vártunk, amelyért fáradhatatlanul dolgoztunk és harcoltunk, s amelyet képzeletünkben egész idő alatt egyre színezgettünk. De a legszárnyalóbb képzelet sem festhette meg ezt a napot olyan gyönyörűnek, amilyen a valóságban .. . A másik érzés, amely valamenynyiünket áthat — a hála. Hála mindazért, amit a leghűségesebb és leghatalmasabb szövetséges: a Szovjetunió tett értünk . . . Ez a határ, amelyet közös harcban tisztítottunk meg az ellenségtől, amelyet a szovjet és a csehszlovák nép legjobb fiainak vére áztatott, nem választ el, hanem örökre összeköt bennünket. . . Most, amikor a Szovjetunióból már kiseperték a barbár betolakodókat és a Vörös Hadsereg katonái a mi földünkön ontják vérüket, még forróbb és mélyebb az irántuk érzett szeretetünk. A Vörös Hadsereg úgy harcol Csehszlovákiáért, ahogy Moszkváért, Sztálingrádért és a szovjet városokért harcolt... Népünk nagy lelkesedéssel és szeretettel köszönti a felszabadító Vörös Hadsereget, amely azért jön, hogy segítséget nyújtson a szlovák hazafiaknak, hogy hazánk minden zugából kiűzzük az idegen betolakodókat s megalkothassuk a demokratikus, haladó szellemű Csehszlovák Köztársaságot. Felszabadulásunk évfordulójára emlékezve Ludvík Svoboda elvtárs „Az Uráltól Prágáig" című könyvéből idézünk, amelynek minden sorát a mélységes hazaszeretet és a Szovjetunió iránta hála fűti át.