Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-20 / 38. szám

HÁBORÚ ШЩШ Nem felejtette el. Mert a Kaukázust, a tengert is az égbenyúló hegyeket ő nemcsak a hitleri megszállás Idején Helena és Jadwiga Amatunl íollborzi házában rejtőző, fogolytáborból szökött szovjet tiszt, Matoszjon főhadnagy elbe­széléseiből ismeri. A doktornőnek ma­gának Is számos gyermekkori emléke fűződik ehhez a vidékhez. Édesapja ugyanis az Amatunl nevű régi örmény családból származott. Lengyel édes­anyja nem sokkal férje elvesztése utón az akkor még kicsiny Helénával vissza­tért Lengyelországba. S oly sok év után egy szép napon He­lena Amatunl újra ott állt a Kaukázus lábánál. Minden pontosan olyan volt, ahogy azt édesanyja és a háború Idején a náluk rejtőzködött Arkagylj Matoszjan elbeszélései nyomán elképzelte magá­nak. A szovjet tisztet a hitleri megszállás nehéz napjaiban konspiráclás célból lengyelnek „keresztelték", Arkadiusz Matusiak lett belőle, Erre a névre sze­reztek neki hamis okmányokat, amikor sikerült megszöknie a hitlerista fogoly-A MÚLÓ IDŐ ÉS AZ EMLÉKEZET ... A csomagban, amelyet a messzi távoli Szocslbál hozott a posta a len­gyel szerkesztőségbe, egy karára volt. Az órát tartalmazó borítékban látható felirat mintegy tagadása volt az idő múlásának. A pár szavas, lapidárisan megfogalmazott, de ennek ellenére mégis olyan sokatmondó dedlkáció: „Fegyvertársamnok, Helena Amatuniá­­nak" — újra felidézte a harminc eszten­dővel ezelőtti, már-már feledésbe me­rült napok emlékét. A varsái telefonkönyvben kikerestem a nevet. A név és cím mellett ott állt a foglalkozás is: reumatolágus szak­orvos. Nem sokkal később már a zoli­­bárzi lakásban nézegettem a gyönyörű kaukázusi tájakat ábrázoló fényképfelvé­teleket: a Macesta és a Bitcha hegyek és a völgyben elterülő Szocsi lát­képét A lengyel doktornő egyik legutóbbi szabadsága idején ebben a városban kereste azt a bizonyos utcát, amelynek nevét Arkagylj Matoszjan szovjet katona­tiszt hagyta meg, még a háború idején. — El ne felejtsd: Szocsi, Bazarnaja utca táborból. Egységével egy véres ütközet­ben vett részt, súlyosan megsebesült, s így került a hitleristák fogságába. Lengyelország területén a hitleristák összesen 40 koncentrációs tábort létesí­tettek a foglyul ejtett szovjet katonák­nak. A lengyel polgári lakosság és az ellenállási szervezetek által a foglyok­nak és a táborokból megszökött mene­külteknek nyújtott segítség mindennapi eseménynek számított. A segítség min­dennemű formája ellen a hitleristák kegyetlen megtorlása volt a válasz. A városok utcáin falragaszokon adták tudtul a lakosságnak Frank főkormány­zó rendeletét, amely szerint: „Aki bár­milyen módon segítséget nyújt a tábo­rokból szökött foglyoknak, főleg pedig ha rejtegeti, ruhaneművel, élelemmel látja el őket, és felvilágosítással szolgál, az alábbi büntetésben részesül: .. A valóságban azonban csupán egyet­len büntetés létezett: a halál. Nem csak egyes személyeket vontak felelősségre. Nemegyszer egész családok, a házban lakók mindegyike, sőt egész falvak estek áldozatul a hitleristák barbár bosszújának. Holyszówban egy szökött szovjet hadifogoly rejtegetéséért 17 em­bert gyilkoltak meg. Krobonoszában 15-öt, köztük 4 nőt és á gyermeket. Lomazyban 27-et. Baltówban 34-et. Ra­jokban 140-et, s az egész falut feléget­ték. Wysoka Strzyiowskában 3 személyt, köztük egy tízéves gyereket és egy 75 éves öregasszonyt gyilkoltak meg. Chot­­cza Górnában a Turbiesz család 12 tag­ját kínozták halálra ... S ezt az Iszonyú listát még sokáig folytathatnánk. S mégis, még a legszörnyűbb megtor­lások ellenére is mindig akadtak olyan lengyel családok, amelyek segítségével igen sok szovjet fogolynak sikerült meg­menekülnie. Ilyen volt Arkagylj Matosz­jan is. A lengyel szerkesztőségnek küldött levelében a következőket írja: Jadwiga és a lánya, Helena bár jól tudták, hogy hitlerista koncentrációs táborból szökött szovjet tiszt vagyok, életük kockáztatásával, a veszéllyel mit sem törődve, elrejtettek engem lakásuk­ban. Megosztották velem utolsó falat kenyerüket, s mindvégig felbecsülhetet­len értékű segítséget nyújtottak szá­momra. Több alkalommal szinte köz­vetlenül a hitlerista kivégzőosztagok fegyverei elől mentettek meg. Kérem Önöket, írjanak erről lapjuk­ban, az olvasók és a mai fiatalok hadd tudják meg, milyenek voltak s hogyan küzdöttek a lengyel lányok és asszonyok hazájuk szabadságáért." ... Amikor kirobbant a háború, Hele­na Amatunl elsőéves orvostanhallgató volt. Abban a korban volt, mint most a lánya, aki műegyetemi hallgató, a clumtmm ( JARMILA, DELFIN ÉS A TÖBBIEK Jarmlla nem vonzó fiatal lány, hanem rövidujjú, nyomottmintás polyeszterből készült női mellény, de az ember Így is rajta felejti a szemét, akárcsak Delfinen, amely ugyan a tengerek közkedvelt élő­lényének a nevét viseli, de valójában jóminőségű pamut és műszál keverékéből készült, mutatós, gyer­mek játszónadrág. Az egyik a Slovenka, Banská Bystrica, a másik a Tatrasvit, Svit „Arany Fatimá"-val kitüntetett terméke. A „többiek" még harminchétén vannak, melyek a hóromszáznegyven pályázóból elnyerték a „Fatimát". Ha számba vesszük, hogy a verseny feltételei szigo­rúan megszabják, hogy üzemeink csak olyan áruval nevezhetnek be a vetélkedőre, amely kizárólag a hazai piacra készül, és még sehol kiállítva nem volt, akkor elégedettek lehetünk textiliparunk igyekezeté­vel, hogy egyre nagyobb választékú, divatos és jó minőségű áru kerüljön a vásárlóhoz. Mert az üze­mek, forma- és modelltervezők vetélkedőjének végső célja ez volt. Tizenkettedszer nyitotta meg ebben az évben Trón­éin, a divat városa kiállításának kapuit és mutatta be, hogyan öltöztetnek majd bennünket a jövő év­ben, mi újat hoz öltözködésünkben a hazai konfekció

Next

/
Thumbnails
Contents