Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-24 / 4. szám
sen vezeti majd őket. Nem kis feladatok teljesítését vállalták: vo munkateljesítményt akarják 106 százalékra teljesíteni, reklamáció nélküli, jó munkával. A két szocialista brigád naplójából kitűnik, hogy több közös kirándulást rendeztek már eddig is a Tátrába, Budapestre és a Balatonra. Komáméban találkozót tartottak a szlovákiai veterán kommunistákkal. Az ötszáz személyes üzemi étkezde épületéből orrcsiklandó Illat áramlik felénk, de a vendégmunkások nem veszik igénybe az üzemi konyhát, így a napi félóra ebédidőt kifizetik nekik. A száz férőhelyes óvoda szolgálatait sem igénylik. Gyermekeiket a lakóhelyükhöz közel eső óvodákban és bölcsődékben helyezték el. Az óvoda igénybevétele megnehezítené a mindennapos határjárást. A fürdőházat azonban mindenki használja. A hajszárító szoba Is jó szolgálatot tesz á fürdés után. Az időmegtakarítás érdekében üzembe állított központi „kávézó" két célt szolgál: egyrészt tűzbiztonsági okokból egy kijelölt helyen főzik a, kávét az egész gyár számára, ahonnan termoszokban hordják szét az üzemrészlegekbe. A „kávézódban az előrehaladott állapotos kismamák dolgoznak, így vonják ki őket a nehéz munkahelyről. A csehszlovákiai dolgozókat megkérdeztük, hogy érzik magukat a gyárban. Kérdésünkre Dianisz Erzsébet, a szövőrészleg legjobb dolgozója voltaképpen valamennyiük nevében válaszolt: — Azelőtt a komárnói hajógyárban dolgoztam, mint takarítónő. Nem elégített ki engem az a munka. Átjöttem ide a Lenfonóba, ahol betanított munkásként kezdtem és ma már mint Selejt nélkül lolyik a munka az ú/ gépek mellett. Nagy Lajosné, szakszervezeti titkár gondolatai gyakran már a jövőben járnak, hogyan szerezzen több üdülési beutalót. mmmmmm szakmunkás dolgozom. Természetesen nagyobb felelősséggel jár, de többet is keresek. A munkahely nagyon közel van, nem kerül nagyobb fáradságba az utazás és ami a legfontosabb, o jó munkásokat nagyon megbecsülik. Én megtaláltam a számításomat, de azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy jó itt dolgozni. Sok mindenről esett szó: a közeli Dobi István gyermekváros kis lakóinak meglátogatásáról, családi barátságokról. Az üzemrészleg melletti kiskertek közös gondozásáról, a már nyugdíjas dolgozók találkozójáról. De bármerre is kalandozott el gondolatuk, minduntalan visszatért a gyárhoz, a gyári problémákhoz, amelyek — habár csak vendégmunkások — de úgy látszik, átszövik egész életüket. VARGA MADGA Alig voltam akkor ötéves, de jól emlékszem apámra, aki a Kassai Munkás újságot hangosan olvasta egyszobás, szűk lakásunkban. Ugyanis itt gyülekeztek a hozzá hasonló szegény emberek, hogy megalapítsák a kommunista párt helyi szervezetét. Még az elhangzott szavakra is emlékszem: szervezkedni, tüntetni, sztrájkolni a nagyobb darab kenyérért, a munkáért, a tisztességesebb életmódért. Ezek a szavak már akkor, kora gyermekkoromban jól a fejembe vésődtek, és gondolkodásra késztettek: vannak szegények és gazdagok ... Miért? Falusi gyerek lévén, a karácsonyi misére tiszta ruhában mentem, de szemem minduntalan rátévedt a gazdag gyerekek fényűző ruháira. A templom előtti ház falán hatalmas plakátra is emlékszem: mezítlábas, görnyedt hátú szegény ember cipelte a téli tüzelőre való rőzsekévét. Szemben vele cilinderkalapos földesúr aranylánccal a mellényzsebében, sétabottal a kezében ütlegelni készül a fahordó embert. Korommal volt festve. A felirata: Karácsonykor ez a szegény ember sorsa. Apám pedig éppen azokban a napokban halt meg fakitermelés közben. Szívem összeszorult és ütni szerettem volna. A templomba már nem mentem el. Viszont a pap is vonakodott a temetési szertartást megtartani, mondván, a kommunista a mennyben nem üdvözülhet. Apám halálos kimenetelű munkabalesete után segélyért folyamodtunk a bírósághoz, ahol Steiner Gábor elvtárs volt a védőnk. De a komáromi bíróság az ügyet könnyűszerrel elintézte: a kommunistáknak nincs joguk ilyen segélyre. Pedig öt éhező gyermek maradt apa nélkül. Ezek után éppen elég sérelem ért ahhoz, hogy meggyűlöljem a gazdagokat, a bíróságot, a papot, és mindenkit, aki ellensége a szegény embernek. , Amikor az első köztársaság idején megalakult a Vörös Pionírszervezet, tagja lettem. Nagy reménységgel olvastam a választási plakátokat is: Szavazz a kommunistákra, akik megszüntetik a nyomort és a szegénységet... Ebben az időben 10—20 koronás vásárlási utalványt kaptak a legszegényebbek, a munkanélküliek. Közben pedig azt olvastam a bibliában: Könnyebb átjutni a tevének a tű fokán, mint. a gazdagnak bejutni a mennyek országába. Azért egy gazdag sem mondott le földi javairól ... A pap pedig azt tanította: Isten hat nap alatt teremtette a világot, és hetedik napon azt megünnepelte. Nem hittem a dogmának, mert tudtam, már akkor, a világ anyagi, s mint ilyen, örök és változó. A harmincas években mint fiatal ifjúmunkás részt vettem a mezőgazdasági sztrájkban. Tagja lettem a helyi Szovjetbarátok Egyesületének, a Proletár Testedző Egyesületnek és a Vörös Szakszervezetnek. Érdekelt a tanulás: a munkásmozgalmi kérdések egyre erősebben foglalkoztattak. Mértéktelen harag és gyűlölet fogott el akkor is, amikor a második világháborúban a papok megszentelték a fegyvereket és megáldották a frontra induló katonákat, a templomi szószékről pedig tovább hirdették a parancsolatot: ne ölj! A papság is a fasizmus híve volt, a szegény embernek pedig kenyérre volt szüksége, nem üres, tartalom nélküli szavakra, túlvilági ígéretekre. Ezért lettem hát ateista. Lassan jutottam el idáig, de annál mélyebb a meggyőződésem. Mind erősebben éreztem, hogy helyem a munkásosztály élcsapatában, a kommunista pártban van. A felszabadulás utáni években sokat olvastam. Első könyveim voltak: a Vatikán a két világháború között és a Kommunista Kiáltvány. Végérvényesen tisztázódott bennem minden elvi kérdés, és tisztán láttam a munkásosztály történelmi küldetését. Soha egy percre sem kételkedtem abban, vajon jó utat választottam-e. Ha gyermekkoromat összehasonlítom az én gyermekeim sorsával, ha a mi küzdelmes életünket a mai ember életével, akkor az élet is azt igazolja, helyes úton jártam, jártunk. Kívánom, hogy minden fiatal érdeklődjön az apjától, nagyapjától a múlt keserves életkörülményei iránt, és ez .olyan iskola lesz számára, amelynek révén eljut a tudományos világnézethez. Az én családom nem hisz a mítoszokban, hiedelmekben. Gyermekeim tudják azt, hogy csak tudással felvértezve, becsületes munkával lehet szerényen, de boldogan élni. BÚKOR JÓZSEF, Zemné (Szímő)
