Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-08-16 / 33. szám

Korszerű lakóház, sok ablakkal, erkéllyel. Ki tudná megszámolni, hány ilyen toronyház épült szerte az országban. Ez az egy mégis külön helyet foglal el a város lakosainak emlékezetében. És nemcsak emlékeztet, hanem figyelmeztet is... Arra int, hogy a sokemeletes házak ablakai, erkélyei nemcsak a fénynek és a levegőnek engednek utat a lakásokba, hanem egyúttal nagy veszélyt jelentenek az emeleti lakásokban élő gyerekeknek, ha kicsi koruktól kezdve nem neveljük őket óvatosságra.

Az új lakóházak között gyerekek játszanak, önfeledt, boldog kacagásuk túlhallatszik a közeli úton száguldó autók zaján is. Itt játszik a hétéves Szilvia is, akinek élete nemrég csak

NYOLC EMELET MÉLYSÉG

,w\a

b^\..

ж M щ w ■

GROSSMANN I. FELVÉTELEI

hajszálon múlott. A gyerekek között, játék közben megfeledkezik arról a rémes emlékű reggelről, amikor odahaza kíváncsiságból az ablakhoz lépett, és... De soha nem feledkezik meg azokról a szörnyű pillanatokról a szülő sem, aki féltve őrzi gyermekét, gondosan neveli, és mégis majdnem elveszíti.

Példás rendben tartott, ízlésesen berendezett háromszobás szép otthon a nyolcadik emeleten. A lakásban még reggeli csend honolt, amikor az anya munkába indult. Előbb azonban a gyerek számára előkészítette a pulóvert, a nadrágot és a cipőt. Szilvia akkor még jóízűen aludt szobácskájábán, amelyet szülei nagy szeretettel rendeztek be neki. A fiatalasszony nyugodtan távozott, a férje gondos családapa, aki feleségének mindenkor készségesen segít az otthoni teendők ellátásában.

Hat óra volt. Szilvia már felkelt és kedvenc bögréjéből jó étvággyal szürcsölte a tejeskávét. A konyhaasztalnál ült, amikor édesapja — mint már oly sokszor azelőtt — a tejboltba sietett, hogy a család számára megvásárolja a másnapi reggelihez valót. Húsz percig sem volt távol. Arra nem is gondolt, hogy ezalatt a rövid idő alatt odahaza baja eshet jólnevelt, eszes kislányának.

Szilvia később maga sem tudta megmagya-Szllvia és megmentő)«

rázni, mi adta neki azt az ötletet, hogy felüljön a nyitott ablak párkányára úgy, ahogy falun élő nagymamájánál szokta. Nem is gondolt semmire, csak felmászott, és a lábát lógatva nézegette a város reggeli életét. A többi valószínűleg pillanatok műve lehetett. Amikor észrevette, hogy csúszni kezd a mélység felé, ösztönösen mind a két kezével jó erősen belekapaszkodott az ablakpárkányt borító lemezbe. Egy ideig így tartotta magát a ház külső falán. Azt mondja, hogy kezdetben nem is ijedt meg nagyon, nem is gondolt arra, hogy lezuhanhat. Akkor kezdett el sírni és segítségért kiáltozni, amikor érezte, hogy egyre fogy az ereje és már nem bírja magát sokáig tartani. Véletlen szerencse volt, hogy egy emelettel lejjebb lakó kis barátnőjének a szülei odahaza voltak.

— A segélykiáltásokra berohantam a konyhába és kinéztem az ablakon. Még gondolni sem akarok arra, amit akkor láttam. A kislány a párkányba csimpaszkodva sírt és azt mondta, hogy már nem bírja tovább tartani magát. Nem volt idő habozásra, a gyerek pillanatokon belül lezuhanhatott volna. Kihajoltam az ablakon, a karomat előrenyújtottam, amennyire csak tudtam, és azt mondtam a kislánynak: „Ne félj, kicsim. Elkaplak, csak engedd el a párkányt“

mesélte Szilvia megmentóje.

Azt azonban, hogy mit érzett abban a pillanatban, amikor a megmentett kislányt a karjában tartotta, szóval nem lehet elmondani... Amikor az életmentő szót említettem, szerényen elmosolyodott és azt mondta: „Csak természetes, hogy mindenki így tett volna a helyemben.“ Ezt mondta Szilvia édesanyjának is, amikor megköszönte a lánya életét. Munkahelyén az üzemi szakszervezeti bizottság azonban nem feledkezett meg róla, és az életmentésért megjutalmazta a fiatalembert.

— Amíg élünk, mindig hálával tartozunk a szomszédunknak, mert nincs a földön annyi kincs, amely felérne a kislányunk életével — mondotta fátyolos hangon az édesanya.

A szomorú, de egyúttal szerencsés kimenetelű eset óta eltelt néhány hét, de a fiatal házaspár nem tud megnyugodni. Az édesanya otthagyta munkahelyét és úgy döntöttek, hogy más lakásba költöznek, mert nem tudják feledni a történteket. Az emberek tekintetéből kiérezték, őket teszik felelőssé az esetért, hogy nem vigyáztak eléggé a gyerekre.

Szilvia élénk, de nem szeles kislány. Korához képest okos és talpraesett gyerek, örömmel mesélte, hogy szeptemberben első osztályos lesz. Mégis megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Szilvia esete figyelmeztetés. Vigyázzunk a gyerekekre! Kicsi koruktól kezdve tanítsuk meg őket a veszély felismerésére, hogy elkerüljék a balesetet! Hogy egyetlen szülő se éljen át olyan megpróbáltatást, mint az ő szülei. GÁL ETA