Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-08-16 / 33. szám
L. GÄLY OLGA KARLOVY VARY-i I. Emília VáSáryová, az „A nap, amely nem múlik el" egyik női főszereplője Stefan Kvietik a Béke és szocializmus folyóirat díját elnyert szlovák versenyfilm főszereplője. Hogyan aránylik a tizenkilenc a kettőhöz? Ezt kellene kiszámítanom, mielőtt írni kezdek: a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál ugyanis az idén sorrendben á tizenkilencedik, én viszont csak másodízben veszek rajta részt. Meglátásaim tehát minden bizonnyal a legszubjektívebbek, bár tagadhatatlan, hogy esztétikai kategóriákban a véleményformálás a legnagyobb objektivitásra törekvés mellett is magán viseli a szubjektív ízlés bélyegét. Egy dologgal viszont annak, aki a fesztiválon bemutatott filmekhez hozzá akar szólni, alapvetően tisztában kell lennie. Ez a kérdés: „Cui prodest?“ (Kit-mit szolgál?). Azon már régen túl vagyunk, hogy Kant kétes értékű meghatározását valljuk a szép formáról, miszerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. Picasso, Edith Piai — és hogy a filmnél maradjunk — Eisenstein után mi már igazán azt keressük: mit, hogyan, mi célból! Éppen ezért szolgált örömömre, amikor a bemutatott filmekben a művészi szintézis és absztrahálás mögött felfedezhettem a forgatókönyv, a rendezés és a színészi munka hármas egységét, vagy a kamera nagyszerű felkiáltójeleit. Tizennégy napot töltöttem el a fesztiválvárosban és mondhatom: jószerével sajtókonferenciákat reggeliztem, interjúkat ebédeltem, filmeket uzsonnáztam és vacsoráztam. Valamennyi fogás közül a legnehezebbnek a rendezők, illetőleg a még kapósabb színészek bizonyultak. Lássuk csak, ennek ellenére hogyan alakult az étrendem: Szombaton, július 6-án: A tegnapi megnyitó és a két versenyfilm, a szlovák „A nap, amely nem múlik el“ és a kubai „önöké a szó“ után érdeklődésről tanúskodó sajtókonferencia volt. Ezek a „sajtók“ mindig érzékeny szeizmográfjai a látott filmek minőségének. Martin Tapák, a szlovák film rendezője nem panaszkodhatott, érdekes kérdésekre kellett válaszolnia. Válaszainak kiszűrt lényege: „Nem volt könnyű életre kelteni a 30 év előtti eseményeket. Szerencsére csupa jóindulattal találkoztunk a komparzok, vasutasok — gyakran a felkelés valódi résztvevői részéről. Bár a filmeseknek nem szabad soha elégedettnek lenniük, azt hiszem, egy célt elértünk: nem hagyjuk a fiatal nemzedéknek elfeledni népünk történelmét...“ „Ha már ilyen szépen együtt vagyunk alapon“ egy ilyen sajtókonferencián az újságíró más kérdésekkel is lecsaphat rendezőre, színészre. Martin Tapákban pedig egy személyben mindkettőre, hiszen mielőtt rendező lett — mint koreográfus kezdte és mint színész folytatta. Játszott a Fehér sötétség, a В-akció, az Eltévedt ágyú és a Túléltem a halálomat című filmekben. — Valójában mindig vonzott a rendezői munka, a koncepció kialakításának és realizálásának izgalma. Örömmel tölt el, hogy az SZNF témáját dolgozhattam fel filmen. Egy ideig el sem hagyom: a 30. évforduló bratislavai ünnepségeire meglepetést készítünk Ján Roháé rendezőkollégámmal. — Egyéb munkaterve? — Van egy kész forgatókönyvem — Peter Jaros szlovák író műve. A címe: Pacho, a hybéi betyár — tele tiszta, eredeti népi humorral. Így nyilatkozott Martin Tapák, a művész, aki egyúttal a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője is. És amit erről a sajtókonferenciáról még elhoztam: dr. Ján Podhradskjmak, a Szlovák Film központi igazgatójának néhány szava arról, hogy ma már nincs hiány jó forgatókönyvekben és a Kolibán évente akár 15 filmet is készíthetnének, ha a stúdiók kapacitása engedné; dr. Bohumil Steiner, a Csehszlovák Film Jirina Svorcová, a prágai VinohradY-i Színház művésznője a fesztiválon a Drámai Művészek Zsűrijének tagja volt központi igazgatójának első helyettese felhívta a figyelmet a fesztiválon párhuzamosan bemutatásra kerülő retrospektív csehszlovák filmekre. Erre a bejelentésre különösen nagy mozgolódás támadt a külföldi újságírók között, hiszen a retrospektive anyagát mintegy 800 filmből válogatták ki és egyesek közülük, mint a Marie Mayerová regényéből készített Sziréna (rendezője Karel Stekly, 1947) annak idején Velencében díjat nyert. Most megnézhették az érdeklődők többek között Karel Lámáé rendező Svejk, a jó katona c. filmjét (1926-ból), Karel Zeman rendező Karácsonyi álom c. filmjét (1945-ből), Vladislav Vanéura és Svätopluk Innemann Érettségi előtt c. filmjét (1932-ből), Tornái; Trnka filmjét: Vihar a Tátra fölött (1932), Martin Erié Jáno£ík-ját (1935), Hugo Haas Fehér kór-ját (1937), Otakár Vávra Brych polgártárs c. filmjét (1958) és másokat. A kubai „Önöké a szó“ c. versenyfilm sajtóján főleg a rokonszenves Manuel Octavio Gomez rendezőhöz intéztek sok kérdést. A kubai filmek általában a legizgalmasabb valóság — a forradalom témájából merítenek. Gomez rendező kifejtette: hogy ez törvényszerű, hiszen a filmesek is átélték a történelmi eseményeket és magukat a forradalom katonáinak tekintik. Gomez rendezőről még azt jegyeztem fel, hogy dokumentaristaként kezdte és ilyen tapasztalatait használta fel az „Önöké a szó“-ban is, főleg ahol az élet ritmusának megfelelő gyorsasággal kellett dolgozni. Ezzel érte el a jelenetek dinamikusságát, életszerű megismételhetetlenségét. Ugyancsak zsúfolt szombati programomba bele kellett férnie az információs szekció keretében vetített grúz Facsemeték című filmnek. Helyesebb lenne talán, ha íjjmkölteménynek nevezném, mert rendezője, Rezo Csheidze annyi költőiséget, főszereplői: az öreget játszó Ramaz Cshikvadze és kisunokája annyi természetes bájt és humort adtak a leleményes, változatos szövegkönyvre épített filmnek, hogy sikerült ismét < S О ос * z z < s со tn О oc О < > О 0 '< z 1 N ö +■> О ti
