Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-08-09 / 32. szám
'^Cnctefttta/U' Dohog az óriási szárító, pereg kifelé a száraz búza. — Mehet az állami raktárba — néz az elnökre Valentin Pál és Martincsek Márton, aki az érzékeny villanyos műszereket kezeli. Ilyen egyszerű volna? Töprengek. Es hangosan is kimondom: azért nem hiszem, hogy nyugodtan aludt az elnök, miközben az érett gabonára szinte megszakítás nélkül esett az eső. Mosolyog. Egy pillanatig hallgat, csak aztán felel: — Ha nem is aludt nyugodtan az ember, azért álmatlan éjszakáink sem voltak miatta. Ismerjük ezeknek a gabonafajtáknak a jó tulajdonságait, ellenálló képességét. Örökké nem eshet. Öreg emberek, nagyapáink emlékezetében élnek a régi nyarak. Megbízható időjárás-szakértők ők is, meg aztán a tudomány is mond valamit... A gépeink teljesítőképességével is tisztában vagyunk. A kombájnosaink tapasztalt, jó szakemberek. A felesleges nedvesség-tartalom gyors eltávolítását ebben a nagy kapacitású lucernaszárítóban meg tudjuk oldani. Mit mondjak még az idei aratásról? A hektárhozamaink jobbak a tervezettnél a búza átlagosan megadja hektáronként az ötvenöt, az árpa a hatvan mázsát. Annak ellenére, hogy megkésve arathatunk csak, minimális a szemveszteség. Elég ennyi? Pótalkatrész, ventillátor, villanyszerelő, szóljál a mechanlzátomak, telefonálj kocsiért... mondatrészek, szófoszlányok érnek el hozzám, amelyeket akármelyik ipari üzemben is hallhatnék. A gyárak egyenletes ritmusát érzem lüktetni itt is a munkában, akár a gabonáról, akár az uborkaszállítáeról. vagy a műszakváltásról van szó. Átgondolt, beidegzett tervszerűség, fegyelmezett pontosság ... Valamikor megrajzolták a természettel küszködő, csak önmagában bízó, szófukar parasztember alakját. Aztán — húsz, húszegynéhány évvel ezelőtt a sajátjához ragaszkodót, aki önmagával vívódva érti meg az idők szavát, lép be a szövetkezetbe. Az elnököt is, aki éjfélekig töpreng a füstös irodában, vitatkozik a gyűlésteremben, rekedtre beszéli a hangját, amíg meggyőzi a konokul hallgató embereket Amíg hallgatom a magabiztos, nyugodt embereket, nézem a napfényes, nájlon-függönyös szép irodahelyiségeket, a hatalmas házakat, a házak mellett parkoló kocsikat arra gondolok, vajon mikor örökítik meg a mai elnökök alakját, mikor rajzolják meg hitelesen a mai szövetkezeti dolgozót? íróknak való, úgy érzem, s az olvasóknak is, hogy megismerje mindenki — az is, aki csak kenyér, hús, tej formájában találkozik a mezőgazdasági termeléssel — az olyan embereket amilyen Cséml József is. Huszonnyolc évesen lett elnök. Most harminchárom éves. Agrártudományi főiskolát végez. Ha töprengéseikről, gondjaikról kérdezem, Úgy forgatja a szót, mint takarékos ember a koronát, mint elődei a szófukar parasztemberek. A távlatokról magával ragadó lelkesedéssel szól. Nemsokára egy körzet (mikrorajón) része lesz a nemesócsal szövetkezet, amelyben négy szövetkezet egyesül majd. A mikrokörzetek később — 1990-ig egy nagy mezőgazdasági termelési egységgé а 2. kooperációs körzetté alakulnak. Beruházásaik már ezeket a távlati terveket szolgálják. A körzet termelését úgy tervezik, hogy több műszakban dolgozhassanak, s hogy a nők számára is legyen megfelelő munka A földművesmunka ma már nem gürcölés, bizonytalan, (bizalmatlan vívódás. Biztos, tudatos jövőt tervező okos gazdák, öntudatos dolgozók a mai földművesek. Az egykori álom, a merésznek tűnő elképzelés, a föld és a gyár, az ipari munkás és a mezőgazdasági dolgozó szövetségéről, valósággá vált. Olyan természetes, nélkülözhetetlen valósággá, amelyet megszokássá szelídített a bőség, a Jólét, a biztonság. Mégis... ha féltenünk nem kell is a kenyeret, ha biztosak vagyunk is benne, hogy jut belőle bőségesen minden napra, becsüljük meg. Az ország kenyere, az mindannyiunk munkájának eredménye, jelképe. Gondoljunk arra, hogy vannak még országok, ahol milliók halnak éhen, hogy annyi, amennyit mi eldobunk, megmenthetné egy-egy gyermek életét. A mezőgazdaságban most az a cél, hogy szemveszteség nélkül kerüljön raktárba a termés. Fogyaszszuk mi is pazarlás nélkül M. MÉSZÁROS ERZSÉBET
