Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-07-26 / 30. szám
A budapesti Európa-bajnokságon: Faith Mária akkori edzőjével Simunekkel egyet jelentett a sportolás feladásával. Asszony lett a lányból. Faith Máriából Mraőnová és csakhamar kismama. Ahogyan azt tervezte. — Így van ez a női sportolókkal — legyintett dr. Jaroslav Simunek edző. Akkoriban ő foglalkozott Máriával. — Megszületik a gyerek és... Mi is azt hittük, hogy Máriát végképp törölhetjük az atlétika nagykönyvéből. Szlovákia legrugalmasabb hajadona az atlétikai pályát felcseréli a bölcső ringatásával. Hogy nálunk már nincsenek bölcsők? Igaz, de előítéletek, begyökerezett szokások vannak. Ha a lányból asszony lesz és kismama, akkor minek a sportolás? Nocsak, keresd az asszonyt a versenypályákon, fürdőmedencékben, elvétve találsz egy-két kivételt. Mária esetében azonban kiderült, hogy őt más fából faragták. Csak úgy egyszerűen abbahagyni az atletizálást? Csaknem tíz sikeres esztendő után? Hát lehet azt? A KISMAMA ÚJRA KEZDTE A budapesti atlétikai Európabajnokságon kérdeztem meg tőle először: — Meddig még, Fája? Mosolyogva válaszolta: — Ameddig megy az ugrás. Akkoriban nagyon ment. Igen ám, közben azonban eltelt tíz esztendő és történt egy és más. Az Európa-bajnokságon negyedik lett. A verseny után úgy nyilatkozott, hogy jó formában érzi magát és még sok versenyen szeretne sikeresen szerepelni. Bár azt sem titkolta, hogy a magánéletében is vannak céljai. — Férjhez megyek és gyermeket is szeretnék — pirult el egy kissé, pedig különben nem szégyenlős természetű. Gyermekszülés. Azelőtt szinte Az 1970-es esztendő utolsó hetében megszülte a kis Pétert, aztán 1971 márciusában kitolta a gyerekkocsit a pályára és „nekivetkőzött“ az edzésnek. — Kell egy kis mozgás — mondta szinte mentegetőzve. Hát így kezdte el újból. Elkezdte és folytatta. A versenyzést is. Kiderült az is, hogy a gyermekszülés nem árt a rugalmasságának. Szakértők állítják, hogy gyakran előnyös is. Máriának azonban három műszak szakadt a nyakába. — Három munkakört kell ellátnom: a háziasszonyit és anyait, a dolgozó nőét és a versenyzőjét. Mraénová Faith Mária 27 esztendős. Kislány korától atletizál, sok szórakozásra nem volt lehetősége, hiszen az élsportolóknak meg kell dolgozniuk a „formájukért“. Edzés és megint csak edzés és sok-sok versenyzés. Sokat utazott, járta a világot, de az összpontosítások, edzőtáborozások során nem sokat láthatott és csak alig-alig szórakozhatott. Hát ilyen az élsportolók élete. Aztán a tanulmányok. Éppúgy kellett vizsgáznia, mint a többieknek, csak jóval kevesebb ideje maradt a tanulásra. A tanulmány volt a második műszak, ezt felváltotta a hivatása. — A műszaki főiskola vegyészeti tanszékén dolgozom, az általános testnevelést tanítom, továbbá az úszást és az atlétikát. Kollégáim megértéssel vannak ugyan, ám senkitől sem kívánhatom, hogy helyettem húzzon. Ezért fel kell adnom az aktív versenyzést. Háromesztendős a kismacskája. Ez az a kor, amelyben szinte anyjuk nyakában csüngenek a gyerekek. Vele is kell foglalkoznom mondja Mária. A „kell“-t ne tessék szó szerint értelmezni. Azért kell, mert a kismama is így akarja. A férjem segít, amiben tud. De tud-e mindenben? Az anya pótolhatatlan. A család a harmadik műszak, atlétika, hivatás, család. Mégis újra kezdte. Nem is akármilyen eredményekkel. Annak idején a Mexikói Olimpiai Játékokon hatodik volt holtversenyben Valentovával és Schmidttel. Hogy most mennyit ugrik? A közelmúltban éppen hogy csak leverte a 185 centimétert. Viliam Lendel jelenlegi edzője is azon a véleményen van, kár volna most abbahagyni. Országos viszonylatban is az élvonalhoz tartozik, sőt világviszonylatban is jegyzik az eredményét. A Csehszlovákia— Kuba—Magyarország hármas viadalon a népszerű Fája 187 cm-es új szlovákiai csúccsal győzött. Mária bizonyítja: igenis, lehet sportolni a férjhezmenés, gyermekszülés után is. Háromműszakos életritmusban is lehet, szabad időt szakítani egészségünk érdekében. — os — Vonal alatt Már akkor rokonszenvesnek tűnt, amikor nem csukta be orrom előtt az ajtót, megvárta míg lihegve felugrok a villamos lépcsőjére. Mosolyogva nyújtotta felém a jegyet, csengetett és az „1“-es már száguldott is felfelé az SZNF téren. A fényjelzésnél várni kellett néhány pillanatig. A villamosvezető nem tétlenkedett. Figyelmesen közölte utasaival, hogy a következő megálló: a Húrban tér. — Tessék megkapaszkodni, mert indulunk — szólt hátra, amikor elővillant a sárga fény. A tömött utasszállító vonaglott, ahogy felvonszolta magát az emelkedésen, de vezetője biztatta: — Gyerünk kisöreg, munkába, s a vonatra sietnek az emberek A felszálló utasokat kedvesen üdvözölte. A villamosjegyeket legyezőszerűen fogta, s úgy kínálta: Tessék húzni, tessék vá|asztani, minden jegy felér egy sorsjeggyel, valaki biztosan kihúzza a főnyereményt! Kerek holdvilágképe felcsillant, ha az utasok valamelyike élcelődve visszavágott. A Pionírpalotánál egy kismama gyerekkocsival és két idős ember szállt fel. Felkérte az utasokat segítsenek elhelyezni a babakocsit és biztosítsanak ülőhelyet a néniknek. Mint a hangyaboly, olyan lett az utasszállító belseje. Ketten, hárman nyúltak a kocsi után és három-négy ülőhely is szabad lett. Mindenki igyekezett, mindenki segíteni akart. A villamosvezető vidáman csengetett és dúdolni kezdett: Ravell Boleróját. Végig a Békevédők útján az utolsó előtti megállóig. — Mély út — szólt hátra, még mielőtt a villamost lefékezte volna és én rádöbbentem, hogy le kell szállnom. Furcsa, de sajnáltam. Még elhallgattam volna egy ideig az ismert melódiát, meg a villamosvezető tréfás-figyelmes megnyilatkozásait utasai felé. Hiszen a szürke hétköznapokon olyan ritkán találkozik ilyesmivel az ember. De így is felért nekem — meg talán a többi utasnak is — egy „főnyereménnyel" ez az utazás. Szinte fényesebb lett ez a reggel, barátságosabbak az emberek ... És a munkahelyemen vidáman láttam munkához. M 2 < 00 < S О >z и О mj Ы 1Л AZ V Kremnica történelmet idéző ősrégi utcáin menetelük dobaja hallatszik. A felvonulók, akik minden évben megkoszorúzzák az elesett hősök emlékművét, ezúttal nem oszlanak szét az ünnepély befejeztével, hanem tovább mennek, fel a hegyekbe, Skalka felé, a Görgey alagúthoz. Itt ünnepélyes pillanatok várják az ide érkezőket: ma van a felkelés tiszteletére elhelyezett emléktábla leleplezése. Görgey alagútját a 16. században vájták ki a bányászok, a nevét pedig akkor kapta, amikor 1848—1849-ben a szabadságharc idején erre járt Görgey Artúr. A Szlovák Nemzeti Felkelés ideje alatt — és jóval előtte is — fontos történelmi szerepe volt ennek a helynek. Találkozás az 5. osztag parancsnokával A felkelés előtti illegális munkát és a német megszállók elleni harcot Kremnicán és környékén nem idézhetjük fel Lackó Gejza szakaszparancsnok említése nélkül. Az 5. partizánosztag parancsnokát kremnicai otthonában kerestük fel, és megkértük, jöjjön el velünk Skalkára, felidézni a harminc év előtti eseményeket. Tulajdonképpen jóval a felkelés előtt, 1939-ben kezdődött a dolog — meséli Lackó elvtárs —, amikor a járási pártszervezet illegális vezetősége felkért néhány elvtársat, — közöttük engemet is —, hogy készítsük elő a fasiszták elleni nyílt harc tervét. Ez a munka nagyon sok nehézségbe ütközött, mivel magában a városban és a környező falvakban is nagyszámú német lakosság élt, omely rokonszenvezett a fasizmus eszméivel, a hitleri Németországgal és a szlovák állammal. A politikai munka eredményes volt A lankadatlan meggyőző munka meghozta a maga eredményeit: 1939-ben fellázadt a kremnicai katonai helyőrség, és megtagadta a frontszolgálatot. Lengyelország ellen kellett volna harcolniuk. A katonák és az illegális dolgozók továbbra is kapcsolóiban maradtak egymással, s a katonák a későbbiek folyamán a partizánok oldalára álltak. Nagy részük volt a város felszabadításában is, amely 1945. április 3-án következett be. Az agitáció eredményeképpen az illegális dolgozók sorai is gyarapodtak. 1942-ben a csoportnak már 60 tagja volt, s ezek az emberek harcra készen várták a felkelés kirobbanását. Ez azonban nem ment zökkenő nélkül. Például a SZLKP KB IV. illegális Központi Bizottságának betiltása a többi járásban is sok letartóztatást hozott magával. Kremnicán pedig még az is súlyosbította a helyzetet, hogy tizenkét német lakosú falu volt a környéken, amelyek értelmisége — főként a tanítók — a szudéta-német heinleinistákkal rokonszenveztek, s akadt köztük olyan, aki a haladó szelleműek börtönbe juttatásából akart magának érdemeket szerezni. Mindezek ellenére о mozgalom egyre erősebb lett, még ezekben a falvakban is. Sikerült illegális nemzeti bizottságokat alakítani, és éppen ez о tizenkét falu adott hetven elszánt harcost a felkelésnek. 1944. július végén, amikor oz illegális munko Kremnicán már sok akadályba ütközött, néhányon feljöttek ide a hegyekbe. Lackó elvtársat helyettese, Jozef Vajs elvtárs is követte, később sok közös hősi tett után mindketten a Stefónik partizónbrigód tagjai lettek.
