Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-07-19 / 29. szám

kát szenvedtem, de nem csüggedek, mert nem vagyok egyedül. Nemcsak a családom, hanem a társadalom is mellettem áll, intenzív orvosi keze­léssel, állandó egészségügyi gondos­kodással, anyagi támogatással segít bennünket. A régi társadalomban már rég elpusztultam volna. Ezt tudatosítom nap mint nap és hálás vagyok azért, hogy betegen is úgy érezhetem: szükség van rám . Vonal alat.t Írta: GÁL ETA Fényképezte: I. GROSSMANN MIT TUDTAM MEG DÉLUTÁN 16.00 és 16.20 KÖZÖTT? Megtudtam, hogy ó úgy kora ta­vasztól kitartóan fixírozza azt a nagy üvegablakot, ahol a címben jelzett időpontban én is állottam, hogy onnan, a szemben levő irodaház első emeletének balról a harmadik abla­kából tekingetett föl, előbb mélán ábrándozva, majd lassan mind ked­vesebben és kedvesebben mosolyog­va, hogy a múlt hétfőn meg-megállt az itteni ablak alatt az utcán, kedden ugyanott hosszan ácsorgóit, szemmel láthatólag várakozva, szerdán már elszegődött kísérőnek az autóbusz­­megállóig, csütörtökön fölszállt ugyanarra a buszra, pénteken félén­ken, halkan köszönt, bemutatkozott, s szombaton végre mozijeggyel ked­veskedett. Megtudtam, hogy milyen a haja színe, meg a szeme, hogy nem visel nyakkendőt és csak a Pepsit szereti, hogy aki kíváncsi, jöjjön csak ide föl, de még három előtt, mert szemben akkor végződik a munkaidő, s akkor akárki megnéz­heti, hogy néz’ föl az édes az író­asztala mellől... Hogy hallgatóztam? Dehogy! Nem is kellett volna, mert a három el­árusító-kisasszony nem tett hang­fogót a nyelvére. Nem, nem szóltam közbe, gondoltam* csak befejezik, még mielőtt véget érne a csúcs­­forgalom. És csakugyan befejezték. Ketten kacagva elrohantak, a har­madik ott maradt egy kicsit álmo­dozni. így történt hát, hogy ilyen sok mindent megtudtam. Igaz, hogy csak azt nem, amit akartam: hogy meny­nyibe kerül az a piros frottírruha... Mert amikor, végré, megkérdezhet­tem, a kisasszony udvarias mosoly­­lyal, kis kezének pillekönnyű mozdu­latával a végtelenbe vesző pult má­sik végébe mutatott, úgy mondta: — A kolléganőhöz tartozik ... — és ellibbent. Én pedig siettem a pult másik végéhez, ahol megtudtam: hogy 6 úgy kora Aavaí/.tól... / ОиыЛс чГАА az igazsághoz Az igazság útjának keresése társadalmi és egyben egyéni érdek is. Mindenkinek az a célja, hogy megtalálja helyét a társadalmi, közösségi életben, hogy képességeihez és tu­dásához mérten maximálisan érvényesüljön, s ennek függvényeként megtalálja egyéni bol­dogságát is. Természetesen bonyolult fejlődési folyamat­ról van szó. Annyi azonban bizonyos, hogy a világnézeti kérdéseket minden embernek el­sősorban önmagában kell tisztáznia^Ma, ami­kor az emberiség a fejlődés magas fokán áll, szinte elképzelhetetlen, hogy a vallásos em­ber megtalálja egyéni boldogságát, az emberi szabadságnak és méltóságnak a törvényei sze­rint éljen. Ezzel ellentétben még nem biztos, hogy az ateista ember szükségképpen hasznos tagja a társadalmunknak, és egyéni életében is pél­daképül állítható mások elé. Példaként hoz­hatnék fel olyan fiatalokat, akik szakítottak a vallással, a társadalmi normákat azonban figyelmen kívül hagyják és bűnözőkké, alko­holistákká válnak. Az ilyen fiatalokból vajon milyen apák, anyák lesznek, s hogyan fogják nevelni gyermeküket, milyen egyéni példát mutatnak majd nekik? A világnézeti kérdé­seket tehát csakis a többi erkölcsi kérdéssel együtt vizsgálhatjuk. A tudományosan meg­alapozott materialista világnézet része a kom­munista erkölcsnek, de ehhez még sok ténye­ző tartozik. A kommunista erkölcsű ember jellemvonásaihoz tartozik: az Igazságszeretet, becsületesség, önmagunkkal szemben támasz­tott igényesség, mások iránti tisztelet, a szép értékelése, ápolása, példamutatás, önzetlen­ség, szerénység, önfeláldozás, határozottság, őszinte nyílt jellem, munkaszeretet. Ügy gon­dolom, ezen erények közül minél többel ren­delkezik valaki, annál hasznosabb, értékesebb tagja társadalmunknak. Én falun, vallásos környezetben nőttem fel. Középiskolás koromig idealista nézeteim vol­tak. Ekkor, a felnőttkor küszöbén kezdődött az utam az igazság felé. Nem merem azt ál­lítani magamról, hogy már eljutottam az igaz­ságig. Azért nem, mert a tudományos világ­nézet annyi természettudományi és társada­lomtudományi ismeretet feltételez, hogy az csak lassan épülhet be a tudatunkba, amit csak a tapasztalás és idő érlel bennünk meg­győződéssé. Ez a tökéletesedés az élet célja. Éppen ezért az az út szerintem végtelen út. Tanáraim felvilágosító előadásai, beszélge­tései mellett a tudományos könyvek tették rám a legnagyobb hatást. Bíztam a könyvek­ben. A gondolkodásom, a tapasztalataim, és a logikám segítségével szűröm át magamnak az ismereteket, és raktározom el azokat. Az olvasás, a megfigyelés, az elmélkedés útján megismertem a valóságot, a természet és tár­sadalom mozgatóerőit, s így egy folyamatos fejlődés eredményeképpen — a vallást tiszte­letben tartva — törvényszerűen a materia­lista világnézet felé fordultam. A vallás olyan szerepet töltött be szellemi fejlődésemben, amit egy hasonlattal fejezhetek ki legjobban: Csak addig volt rá szüksége a fejlődő nö­vénynek, amíg meg nem kapaszkodott a táp­dús talajban, és nem érett meg az önálló életre. KORCSMAROS LÁSZLÓ, katona

Next

/
Thumbnails
Contents