Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-06-28 / 26. szám
н EGY am ^ллаллл^ NYOMÁBAN ogy is van ez tulajdonképpen" — tette fel a kérdést levelében I egy régi előfizetőnk. „Csak a lakónak van kötelessége, a lakásszövetkezetnek nincs? Hét éve lakunk egy háromszobás szövetkezeti lakásban. A mellékhelyiségben nem a rendeltetési helyére, hanem a falra folyik a viz. A felettünk és az alattunk levő lakás fala is vizes. Azonkívül kikapcsolták a szellőztetőberendezést, ablak pedig nincs a mellékhelyiségen. A konyhai vízcsapról már nem is szólva, a szigetelésnél állandóan szivárog a víz. Nem lehet így létezni. Egy öttagú családról van szó! Hetvenéves vak édesanyáéiról, tízéves beteg, tehetetlen kislányomról és kétszer operált, beteg férjemről kell gondoskodnom. A nagylányom máshová jár dolgozni, nekem kell a nehéz vizesvödröket cipelnem, tudniillik februárban elzártuk a vizet, annyira folyt. Többször kértük már a szövetkezet irodájában, hogy küldjenek szerelőt, de csak Ígéretet kaptunk. Nagyon kérem, segítsenek, mert az ember bármennyire önfeláldozó, sokáig ezt nem bírja. Annál is inkább, mert én is műtét előtt állok." Aki már régebben járt Galántán, nem csoda, ha nem ismeri ki magát. Erőteljesen domborodik ki a kisváros új arculata és szorítja ki végérvényesen a régit. Egyik új lakótömb a másik után épül, újabb és újabb Családok költöznek be az összkomfortos lakásokba. Az átvételkor aláírják a szerződést a lakásszövetkezettel, azután a papír valamelyik fiók mélyére kerül, legtöbben el is feledkeznek róla. Hogyne, hiszen van éppen elég kellemes gond, hogyan rendezkedjenek be, milyen új holmit vásároljanak, mit hová rakjanak. Élvezik a korszerű környezetet. Az új lakás feletti örömbe az első ürömcseppek akkor vegyülnek, ha eltörik a kapcsoló, ha baj van a fűtéssel, meleg vízzel, elromlik valami és nincs aki megjavítsa. Ezek az apró-cseprő kellemetlenségek azután meg tudják keseríteni a lakók életét és családi zsörtölődésekhez vezetnek. Kit is hívjanak, hogy kijavítsa a hibát? Érdemes ilyenkor elővenni a szerződést, mert ebben rögzítették azokat a jogokat, amelyek a lakókra és a lakásszövetkezetre vonatkoznak. Mindjárt indítást ad ahhoz, mit kell tenni. Kezünkben a panaszlevél a címmel, előttünk a park melletti toronyház. Ez az. Egy kis keresgélés előzte meg a célhoz érést, mert közben megváltoztatták a házszámokat. A 6. emeleten Horák Józsefékhez csöngetünk- be, ők írták a panaszlevelet. Perceken belül a téma kellős közepén vagyunk. — Január 16-án bejelentettük a lakásszövetkezetben, hogy fent beázott a fal. Megígérték, hogy rövid időn belül küldik a szerelőket. Két hét múlva újra bementem, azt felelték, jöjjek akjcor, ha itt lesz az elnök. A férjem a megbeszélt időben odament, ígéretet kapott, hogy a következő hétfőn küldik a karbantartókat. Vártunk és vártunk. Két-három és sok hétfő eltelt, de csak nem jöttek. Telefonáltunk, semmi eredmény. Áprilisban pedig azt mondták, 50 Kcs-ig nekünk kell a javítást fizetnünk. Igen ám, de honnan tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni. Tavaly 200 Kcs-t fizettünk, kicseréltettük a víztartályt. Mikor a szövetkezet irodájába bevittem a számlát, hogy megtérítsék, az elnök ráírta: nem kifizetni. Most aztán ismerje ki magát az ember! Hiszen az több volt, mint 50 Kcs. Kérésünkre előkerül a szerződés. Sbk fölösleges bosszúságtól megszabadul minden panaszos, ha pontosan tisztában van azzal, mit kell a saját költségén elintéznie és mit követelhet a szövetkezettől. Sorba vesszük a pontokba foglaltakat és niég részletesebben kiegészítjük: A lakásszövetkezetnek kötelessége a ház karbantartásáról, a közérdekű berendezésekről, azokról a szolgáltatásokról gondoskodni, amelyek a lakás rendes használatával függnek öszsze. Tehát a világítás, fűtés, lift, meleg viz, ahol központi fűtés van, közös mosókonyha stb. Ha nem teljesíti ezeket a feltételeket, akkor a szövetkezeti lakónak fel kell szólítania. Szükség esetén maga is elintézheti, de akkor az indokolt kiadásokat hat hónapon belül követelheti a szövetkezettől. Ha nem teljesítik, beperelheti. A lakás használatával összefüggő, apró javításokat, karbantartást az 1964 évi 45-ös számú igazságügyminisztériumi hir-és máris mondják: - Tudjuk, tudjuk, a víz miatt jön. De hát mit tehetünk? Az egyik alkalmazott, Vígh Ilona néhány javítást megrendelő lapot tart a kezében. azután egy füzetre mutat. Ide kell beírni a lakó nevét és címét, meg azt, hogy milyen javítást kíván. Szövetkezetünknek két karbantartója van, akik a rendes munkaidejük után mellékállásban vállalták a javításokat. Nézzék meg a füzetet, ebbe a rovatba kell beírni és aláíratni a lakóval, ha kijavították a hibát. A füzetben végig üresen ásítozó rubrikák Mit tehetünk? A karbantartók azt mondják, hogy nem találták otthon a lakókat. Nem tudjuk ellenőrizni. De azért a 730 Kés-t felvették minden hónapban. Ugyan legutóbb még azért se jöttek el. Most két újat szerződtetünk, reméljük, jobban beválnak! Teljes fizetésért nem vehetünk fel senkit, mert csak 1000 lakás tartozik hozzánk és így nem áll módunkban. — Számíthatnak rá Horákék, hogy most már elküldik hozzájuk a szerelőket? — Igen. Elintézzük. Újabb ígéret. Nem csoda, ha a panaszos kételkedik. — Az ablak nélküli mellékhelyiség szellőztető-berendezését nem lehetne újra működtetni? — A legfelső emeleten lakók panaszára kapcsoltuk ki. Mert a gombnyomásra működő ventillátor erősen zúg és szinte állandóan. ф" * U ■j 1Л « Z Z < s (Л </5 О и о ö и о и. Az új házban, szép otthonban a fölösleges bosszúságoktól szabadulni akar a Horák-házaspár Csendélet Átnedvesedett fal, elzárt víz, kényelmetlenség Nyilván tervezési hiba. Talán zajfogóval vagy más megoldással ezen is lehetne segíteni. Nem szoktak lakógyűlést tartani? Nem. Miért nem? — Tanácstalanság. — Én már úgy is munkahelyet változtatok. — Hát akkor holnap elküldöm a javítókat. Maradt tehát ismét az ígéret, és a halvány remény így váltunk el a Horákcsaládtól. Volt min töprengetni hazafelé utaztunkban, amikor magunkban összegeztük a tapasztaltakat. A hónapok óta tartó bosszúság, kényelmetlenség (és hány lakónál!), amely idegessé teszi a légkört, milyen könnyen megszüntethető lenne, ha a napi kétórai munkaidővel szerződtetett karbantartók becsületesen elvégeznék vállait munkájukat ... ha a lakásszövetkezet fizetett alkalmazottai rugalmasabban, erélyesebben lépnének fel az ügyek intézésében és jobban ellenőriznék végrehajtásukat . . . ha a lakók jobban ismernék jogaikat és kötelességeiket és élnének a szövetkezeti lakók önkormányzati lehetőségével. Közösen megbeszélnék a teendőket és aszerint cselekednének. Mert a tájékozatlanság és a tespedés, a tehetetlenség újabb és újabb bosszúságokat eredményez. Másrészt ott van még a becsületesség fogalma és nem utolsósorban a házak tervezésének és kivitelezésének minősége. Sok tényező, amely együtt hat. De le is egyszerűsíthető az egész kérdés. Mert miről is van szó? Egy rászoruló ember segítséget kér a másiktól . . Levél jött Galántáról, Horákéktól. Egy részletét közöljük: „Ki sem tudom szavakkal az örömömet fejezni, amelyet csupán önöknek köszönhetek. Mert az önök közbenjárása tette lehetővé, hogy a szövetkezet a kötelességét teljesítette. Januártól nem voltak képesek semmiféle javításra és most minden egyszerre elkészült. Nagyon köszönöm a fáradozásukat, hogy ilyen gyorsan segítettek. Lapjuk nálunk eddig is szeretett, kedves volt, de most még jobban fogok hozzá ragaszkodni, mert valódi családtaggá vált. Nemcsak szórakoztat, tanácsot ad, de a bajban segít is. Mégegyszer köszönöm a Nö-nek. örülünk, ha segíthettünk. De sajnos mindenhová nem jutunk el. Feltesszük a kérdést: Csak a nyilvánosságra hozatal hathatós eszközével sikerül megoldani egy régóta vajúdó problémát? BERTHÁNÉ S. ILONA detmény értelmében a lakónak saját költségén kell viselnie. A csavarok, víztartály kicserélése, kilincsek, a villanyszerelés, a kapcsolók, a lámpák alkatrészeinek pótlása, kályhák samottozása stb. — csak néhányat soroltunk fel — mind a lakónak a kötelessége. A másik csoportba tartoznak azok a javítások, amelyeknek az értéke 50 Kés-ig terjed. A Horák-család esetében indokolt és jogos a követelés, hogy a szövetkezet karbantartóit hívják, hiszen a berendezésben, jelen esetben a falban, a csővezetékben van a hiba, amelynek következtében több lakás fala is átnedvesedett. Ezért voltak kénytelenek elzárni a vizet. A tavaly kicserélt víztartály költsége viszont jogosan terheli őket. Ugyanúgy a konyhai csöpögő csapokat is nekik kell bebőrözniük. Hogy a szerelők miért nem mentek el Horákékhoz, arra viszont a lakásszövetkezet irodájában várjuk a választ. Mikor belépünk, csak megpillantják Horák Józsefet