Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-01 / 1. szám
elő. Az otthon felépült — ez év decemberében lesz 20 éves, és 1969-ben vette fel az A. Sz. Makarenko nevet. A magisztrátus évente 4 és fél millió márkát fordít a fenntartására. — Az otthonban 320 tagú személyzet dolgozik, ebből 120 pedagógus, 2 orvos, 1 fogorvos, 120 egészségügyi nővér és nevelőnő. A gyerekek 18 éves korukig tanulhatnak az intézményen belül: 16 éves korukig a középiskolában és még két évig szakiskolában. Az óvodás korúak nevelését hogyan oldják meg? A nagyobbak társasjátékkal szórakoznak — Ebben két közeli üzem van segítségünkre, az ő óvodájukba kísérik a gyermekgondozónők naponta a kicsinyeket. A legtöbb gondot az egészen pici — csecsemők okozzák, akik gyakran bizony elég leromlott állapotban kerülnek az otthon védőszárnyai alá. Lényegében három kategóriájú gyerek jön az intézménybe: 1. az egészen árvák, 2. olyanok, akiknek a szülei elvesztették erkölcsi jogukat a gyermeknevelésre és 3. családi körülményeik miatt átmeneti gondoskodásra szorulók. ' * * * Nekivágtunk a szétszórtan, most csendesen pihenő épületek labirintusának. De hogyan találjon az ember szavakat olyan élmény tolmácsolására, amely a torkát is összeszorítja és a tollat is megremegteti kezében? Nemcsak a higiéniai szempontból védő üvegablak — saját könnybe boruló szemem is elhomályosította a látást, amikor a fehér ágyacskákon rúgkapáló, vagy édesen szunnyadó csecsemőket néztem — nagyobbrészt felelőtlenül, túl korán és éretlenül anyává lett lányok kicsinyeit, akik most csöppnyi kezükkel hiába kapkodnak az édesanya emlője után . . . Fehér bóbitás, fiatal gyermekgondozónők hajolnak föléjük, hogy duális üvegből megetessék, azután fürösszék, tisztába rakják őket. A rend, a steril környezet tökéletes, de a szív, az mégis fáj . . . Vidámítóbb látványt nyújtanak a már csúszkáló, vagy totyogó lurkók, mert ezek a kis emberkék mór tudnak akarni, szeretetet kérni és adni. Megszólítom őket, kedvesen felelnek, de már rohannak is játszani. Csak egy szöszke lányka, a kicsi Yvonne marad mellettem, karjaival átfogja a nyakamat és hozzám simul. Ott guggolok mellette, a blokkomba gyakorlatlanul torzra sikerült csibéket rajzolok neki — fel akarok állni — Yvonne nem enged. Szorítja a nyakamat, arcocskáját az arcomhoz szorítja. Meghatott és tanácstalan vagyok egyszerre, mert indulni kellene tovább ,.. Szegény kicsi Yvonne. Lassan lefejtettem magamról szorító karjait, óvatosan a földre állítottam a két-három éves lánykát, aki magasba nyújtott kézzel kéredzkedett újra hozzám. A vége az lett, hogy mindketten elsírtuk magunkat, és én gyorsan elindultam a lépcsők felé. Mikor visszapillantottam, Yvonne még ott állt, szemében csalódással nézett utánam. — Nem ritkák nálunk az ilyen jelenetek — mondta a főelőadó. — Egyegy gyerekben rendszerint feltámad valamelyik látogató iránt az az ösztönös vonzalom, ami azt az egy felnőttet megkülönbözteti számára a többitől. Nem más ez, mint az édesanya, az édesapa keresése, mert ha mi itt meg is adunk nekik minden anyagilag lehetségesét, és a nővérek, a nevelőnők szeretetteljesen bánnak is velük — ez kollektív szeretet, amin osztozni kell. Az epizód kapcsán felmerült a gyerekek örökbefogadásának kérdése. Erre gyakran kerül sor, hiszen nem kevés a gyermekre vágyó gyermektelen házaspár. — Mi nagyon óvatosak vagyunk e téren — magyarázta Kuntzsch elvtórs. — örülünk ugyan, ha a gyerek természetes családi környezetbe kerül, sőt a Für Dich női folyóirat segítségével propagáltuk Is ezt a megoldást, de ha valamelyik kicsit kiválasztják és elviszik, egy ideig gondosan megfigyeljük, hogyan szokja meg a környezetet, jó lesz-e ott neki, és csak a próbaidő után adjuk beleegyezésünket az örökbefogadáshoz. — A gyerekeink 15—20 tagú csoportjai fölött egyébként egy-egy berlini üzem vállalt védnökséget. A kapcsolatot dicséretesen ápolják, a munkabrigádok tagjai szoros barátságot kötnek a gyerekekkel és nem egy esetben örökbefogadás az ilyen barátság eredménye. Sajnálatosabb eset, mikor a nemtörődöm fiatal szülők helyett a nagyszülők tartanak igényt az unokára, mert így bizonytalan a gyerek jövője, hiszen mi sem dönthetünk kötetlenül a sorsuk felől. Általában milyen a fiatalság életmódja az otthon keretei közt? A kérdést Gernot Becker válaszolja meg, aki maga is fiatal ember, az otthon neveltje, hat éve pedagógus és részlegvezető. — Arra törekszünk, hogy a gyerekek jó színvonalú oktatást, megfelelő eszmei-erkölcsi irányítást és bőséges pihenési, szórakozási lehetőséget kapjanak. Az iskolában ezt szolgálja a szaktantárgyakhoz és a politechnikai oktatáshoz szükséges berendezés, felszerelés; a gyerekek csaknem mind tagjai az Ernst Thälmann pionírszervezetnek, illetőleg a Szabad Német Ifjúsági Szövetségnek, amelyekben úgy irányítják őket, hogy megtanulják becsülni a demokratikus Németország vívmányait és gyűlölni az annyi szenvedést okozó háborút, az imperializmust. Kikapcsolódásra, szórakozásra rendelkezésükre állnak a sporttelepeink; aki szerepelni, táncolni, énekelni, muzsikálni akar, az válogathat a kedvtelései közül. Van bábszínházunk, szabadtéri színpadunk és mozink. — Sok olyan neveltje van a Makarenko otthonnak — folytatja Becker elvtárs —, aki hozzám hasonlóan a pedagógiai pályát választja, egyesek az érettségi után egyetemre mennek, hogy az otthonba visszatérve, magas színvonalon segíthessenek az övékéhez hasonló sorsú, elhagyott, elárvult gyerekeket teljes értékű emberekké nevelni. Mi lesz azokkal, akik 18 évesen kikerülnek az otthonból? — Ez valóban komoly problémánk, mivel túl fiatalok még az önálló élethez és könnyen elkalódnának a tömegben. Ezért csak akkor engedjük el őket, ha már állásuk van. Induláskor 1500 márka zsebpénzt kapnak, hogy ne éreiíék a kezdet nehézségeit. Bizony, néhány kilométer volt a lábunkban, mire minden érdekességet végigjártunk. Láttunk olyasmit, ami számunkra új, figyelemre és követésre méltó és láttunk olyat, ami közös jelenség, akár a Berlin-Königsheide-i Makarenko Gyermekotthonról, akár a fóti, akár a mi új, zlatovcei gyermekvárosunkról van szó: őszinte igyekezetei ennek a szomorú társadalmi jelenségnek — az elhagyatott gyermekek sorsának humánus megoldására. L. QÁLY OLGA Szép, elegáns, megnyerő mosolyát asszony. Messze van a kortól, amelyet a közhiedelem összekapcsol a tudományos karrier kiteljesedésével, nagy jelentőségű tudományos eredményeit azonban máris világszerte ismerik. Annak a nemzedéknek a képviselője, amelynek életrajzába beleszól a világháború. 1943-ban a megszállt Varsóban, illegális tanulócsoportban tette le az érettségit, majd a szintén konspirativ Varsói Tudományegyetem matematikai-természettudományi karán tanult tovább. Tevékenyen részt vett a tragikus varsói felkelés harcaiban. A háború befejezése után visszatér a fővárosba és tudományos pályára lép. Karrierje rendkívül gyors: 1949-ben magiszteri oklevél. 1953-ban doktorátus, egy évvel később docensi cím, 1962- ben kinevezik rendkívüli profeszszorrá. öt év múlva a Lengyel Tudományos Akadémia levelező tagja lesz. 1972-ben rendes professzor és az LTA elnökségi tagja. Zofia Kielan-Jaworowska professzor igen távoli eseményeknek szenteli életét. Mindig is foglalkoztatta a paleozoológia, azokkal az őskorszakokkal foglalkozó tudományág, amelyekről nagyon keveset tudunk, — csak nagy ritkán bukkanunk a sok ezer évvel ezelőtti állatvilág nyomaira. Zofia Kielan-Jaworowska a világszerte ismert varsói őslénytani iskolában kezdte pályáját, abban az iskolában, amelyet a kiemelkedő lengyel tudós, Roman Kozlowski professzor alapított. Pályájának következő állomásait már a Lengyel Tudományos Akadémia Paleozoológiai Intézetében járta be. Tizenkét esztendeje irányítja az intézet munkáját. A tudósasszony nemcsak kutató, hanem lelkes és szenvedélyes felfedező is. Ez a szenvedély indította külföldi utakra: Mongóliába, Skandináviába, Angliába. Dolgozott a híres nápolyi zoológiái állomáson, a British Museum megfelelő osztályán. Nevével azonban elsősorban a Góbi-sivatagba indított expedíciók forrtak össze, amelyekre a Lengyel Tudományos Akadémia és a Mongol Tudományos Akadémia együttműködési egyezményének megvalósítása keretében került sor. Zofia Kielan-Jaworowska kutatóexpedícióinak köszönhető, hogy Varsó lakosai megtekinthették a legnagyobb őshüllők közé tartozó dinosaurosok csontvázait a Kultúra és Tudomány Palotájában rendezett nagy kiállításon. A professzornő mongollal kutatásait a tudományos világ nemzetközi viszonylatban is a legjelentősebb paleontológiái eredmények közé sorolta. Zofia Kielan-Jaworowska könyvet is irt a hajdani ősállatok elpusztult, s napjainkban feltárt világáról „Dinosaurus-vadászat“ címmel. A krétakori emlősök kutatásait a professzornő személyesen irányítja. Munkája eredményeként a Góbi-sivatagban feltárták az emlősök előfordulási helyét, meghatározták a talált csontvázak és koponyák korát. Egy részük a tudósok számára eddig ismeretlen, új állatfajokhoz tartozik. A Lengyel Tudományos Akadémia Paleozoológiai Intézetében összegyűjtött leletek többszörösen felülmúlják a világ hasonló múzeumainak gyűjteményeit, Zofia Kielan-Jaworowska professzor álma a Zoológiái Intézettel közösen szervezett, modern múzeum létrehozása az LTA Paleozoológiai Intézetében, Ismerve a tudósasszony lelkesedését ás kitartását — hisszük, hogy ez az álom már a közeljövőben megvalósul. WALERIA KORYCKA t
