Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-06-21 / 25. szám
Közvetlen környezetemben is, ismerőseimnél is úgy tapasztalom, az édesanyák, nők sokkal többet áldoznak családjukért, mint az apák, férjek. Igaza van Ilonkának, a cipőváltás egy perc, a takarítás hosszú, fáradságos munka s eredményét percek alatt meg lehet semmisíteni. Sándor milyen alapon várja, hogy gyermekei vigyázzanak a tisztaságra, ha neki „családfőnek“ nem kell vigyáznia, ha 6 végigsétálhat piszkos, poros cipővel a frissen tisztított szőnyegen? A családfő magatartásának példaként kell szolgálnia az egész család számára. Ingerült kitörésre ingerült kitörés a válasz. Sándor nem szeret operát hallgatni. Ha Ilonka szereti, járjon a barátnőjével az Operába, és élménybeszámolóival próbálja Sándort zeneszeretetre nevelni. Az is lehet, hogy hiányozni fog neki Ilonka szombat este, és maga fogja felajánlani, hogy elkíséri. A zene formálja a jellemet, helyes tehát, ha a gyermek zenét tanul. Túlságosan azért nem szabad erőltetni. A gyakorlásnak az öröm forrásának kell lennie. Ne azért gyakoroljon, hogy osztálytársát megelőzze, hanem azért, hogy egyre szebben, jobban átélve adhassa vissza a zeneszerző gondolatát. S ha ezt nem sikerül Matyinél elérni, akkor inkább fúrjon, faragjon, sportoljon, olyan dolgokkal foglalkozzon, amiben kedvét leli. Sándor szüleinek nyári meghívását elfogadnám. Ügy alakítanám a programot, hogy az valóban pihenést jelentsen. Kirándulások kettesben Ilonkával, közös uzsonnái beszélgetések a szüleivel. Ezt követné a gyerekekkel való strandolás, úszás. Természetesen néhány napot tervezzenek egyéb kirándulásra is. A történetet úgy folytatnám, hogy Ilonka befolyására Sándor lemondaná a szakszervezeti beutalót, amelynek majd nagyon megörül kollégája, akinek gondot jelentett, hol nyaral majd két kisgyermekével. Bognár Ferencné, Kaposvár Sem Ilonkának, sem Sándornak nincs teljesen igaza. A papucsrendszer nem divatból alakult ki, nagy jelentősége van a higiénia szempontjából. Ilonkának szerintem szebben, finomabban kellett volna Sándort figyelmeztetnie, akkor elkerülték volna a családi perpatvart. Ami a zenét illeti, Sándor kitörésének van alapja. Egy-egy szép operát meg lehet hallgatni, de nem rendszeresen, minden szombat estét az Operában tölteni. És ha az ember testileg, szellemileg fáradt, még otthon, a Tv mellett is elalszik. Bizonyára ez volt Sándor nézete is. Elképzelésem szerint a Bognár család otthon tölthetné az egész nyári szabadságot, mert akinek olyan szép új háza, fürdőmedencés nagy kertje van, mint Bognáréknak, az a legjobban pihen otthon, a saját birodalmában. Így azután a nyaralást a családi kassza sem érzi meg, Birkusová Rozália, Liberec Nincs igaza Ilonkának, amikor férjét arra akarja kényszeríteni, hogy papucsot húzzon minden alkalommal, amikor bejön a lakásba. Nem mondom, egy feleség sem örül, ha a frissen takarított lakást összejárják, de a papucsrendszert csak ott lehet bevezetni, ahol egyszer bemennek a lakásba és azután már benn is maradnak, nem úgy mint egy kertes családi háznál. Nem tetszik nekem az a hangnem sem, amilyennel Ilonka férjét figyelmeztette. Ha valamit a divat miatt csinálunk, annak nincs sok értelme. Fáradtan sem operát, sem könnyebb fajsúlyú szórakozást nem lehet élvezni. A hangszertanulásról is hasonló a véleményem. Ha van tehetsége Matyinak tanuljon zenét, de egyébként ne erőltessék, inkább engedjék ki a sportpályára, hátha ott érvényesül majd a tehetsége. Naár Jánosné, Sírok Foto: M. Borskv «ей/ az igazsághoz Ha elgondolkozunk azon az életúton, amelyet az igazság felismeréséig megtettünk, akarva-akaratlanui a gyermekkorunkba térünk vissza. Az én első emlékeim kisiskolás koromból valók. Szereltem Iskolába járni, tanulni, általában nem is volt velem baj. Csak a hétfői napokat írtam be fekete betűkkel az emlékezetembe. Azt Is legtöbbször olyankor, ha előző napon, vasárnap, hideg, esős, rossz idő volt. Ezt pedig azért, mert ilyenkor nem tudtam templomba menni, nem volt meleg kabátom, cipőm, esernyőm. így hát legtöbbször otthon maradtam. Es másnap, azokon a fekete betűs hétfőkön, meg kellett bűnhődnöm az elmulasztott vallási szertartásokért. Ezért a bűnért rendszerint ‘botütések jártak. Féltem, és szerettem volna elkerülni, mégis rendszeresen ismétlődtek. Egyetlen reményem volt: az imádságaimba kérelmeket foglaltam. Többek között azt is, hogy ne kapjak ki olyanért is, amiről nem tehetek. Csakhogy ezeket a kérelmeket nem hallgatták meg, nem jutottak fel a magasba ... Azt is sokszor kértem imádságaimban, hogy legyen nagyobb, szebb az ünnepi ajándékunk. Mert olyan szegényes volt, hogy én sohasem mertem vele mások előtt dicsekedni. De a mamám egyre csak csendesített: a szegény embernek csak ennyi jár ... Sohasem tudtam ebbe belenyugodni. Csakhamar rájöttem, hogy szüleim hiába kérnek, könyörögnek, nem segft rajtuk senki. Még azt sem kapják meg, ami járna nekik. Egyre nyíltabb szemmel figyeltem az ismerőseimet, hallgattam szavaikat. Rokoni körökben, nagybácsimévá! kezdtem megismerni az igazságot. Igyekeztek előttem feltárni az igazságtalanságok okait, a szegények és gazdagok közti különbségeket. Nekem nem kellett sokat magyarázni, csak az útra kellett rávezetni. Alig voltam tízéves, amikor a felszabadító hadsereg elérte falunkat. Akkor már tudtam, mit jelent ez, és lázas izgalommal fogadtuk a szovjet katonákat. Kis vörös zászlókat varrtunk, hogy mire ránk köszönt a szabadság, kitűzhessük azt az ablakunkba. A továbbiak során már egyenesen haladtam előre. Gyermekkorom sivárságában tanultam meg, hogy emberül élni csak olyan társadalomban lehet, ahol minden ember egyenlő, ahol mindenkit a munkája, emberi értékei szerint becsülnek, értékelnek. Aránylag fiatalon megértettem azt, hogy a párt tagjainak sorában van a helyem. Két gyermekem van, Iskolások. Megnyugtató érzés, hogy nekik nem a saját gyermekkorukon kell tapasztalniuk az igazság és igazságtalanság közti különbséget. S megnyugtató az is, hogy templom helyett iskolákat építettünk, és nyitva áll az út előttük a megismerés, a tudás, a társadalmi érvényesülés, az emberi boldogság felé. Természetesen a materialista világnézet szellemében nevelem őket. S azt hiszem, a mai életkörülmények között, amikor a tudásszomj minden ember alapvető tulajdonsága, igénye, nem is nevelhetném máshogyan. Mert ez társadalmunk fejlettségi fokán már a kor parancsa. BÁLLÁ REGINA
