Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-06-21 / 25. szám
z < со < 5 О >z l/> <ш __I ш —J Ш u_ p Ш N s Ш Z * < > О —I N to < A ZVOLENI PÁNCÉLOSOK A Szlovák Nemzeti Felkelés dicső történetében Zvolen azok közé a városok közé tartozik, amelyek a felkelés szívében a „stratégiai háromszöget" alkották. Tudjuk, hogy e háromszög csúcspontjai Banská Bystrica, Martin és Zvolen voltak. Zvolen lakossága igen nagy mértékben vette ki részét a harcok előkészületében. Itt a felkelés tulajdonképpen már 1942-ben kezdődött, akkor, amikor megalakult az illegális nemzeti bizottság, majd 1943-ban az illegális járási nemzeti bizottság. Ez a két intézmény nagy szerepet játszott a partizánmozgalom megszervezésében és irányításában. Egy másik csoport viszont az illegális nemzeti bizottságokat szervezte, míg végül is 1943-ban a közeli hegyekben megalakult az első partizáncsoport. Ha Zvolen és környékének szerepéről beszélünk a felkelésben, nem mulaszthatjuk el megemlíteni a zvoleni vasutasok szabadságharcát. Ilyen jelentős tevékenységet azért tudtak folytatni, mert a zvoleni vasutasok között egy illegális kommunista sejt dolgozott, s amikor a helyzet már megérett annyira, hogy a felkelésben a konkrét munkájukra is szükség volt, akkor a zvoleni vasutasok éjjel-nappal azon dolgoztak, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés műhelyében elkészüljön három páncélos vonat. Hasonló magatartást tanúsítottak a zvoleni autószerelő műhelyek dolgozói, akik néhány teherautót alakítottak át páncélkocsivá a partizánok számára. A felkelés alatt Szlovákiából több partizáncsapat került át Magyarországra. Erről tanúskodik az egyik, a magyar határ közelében működő partizánegység parancsnokának jelentése: „A luceneci (losonci) szakaszon magyar katonák 70 tagú csoportja átlépte a magyar határt, s Magyarországon egy magyar partizáncsoport magvát alkották. A csoportot egy magyar tiszt, Nógrády alezredes szervezte Vidinában, mintegy 8 kilométernyire Losonctól." Nógrády alezredes Kijevben részesült partizánkiképzésben és mint az ejtőernyős csoport parancsnoka szállt le Szlovákiában a felkelési területen. Az ő vezetésével szervezték meg Szlovákiában azt a partizáncsoportot, amelyet később átirányítottak magyar területre. A zvoleni vár A csoport támaszpontja Szlovákiában volt. Hírszervezési és egyéb feladatai elvégzése után Nógrády október végén visszatért szlovák területre. Október 28- án, már közvetlenül az előtt, hogy Banská Bystricát elfoglalták a németek, a magyar partizánalakulatot átszervezték, s Nógrády alezredes az alakulat legnagyobb részével Zvolenen keresztül Salgótarjánba ment. A csoportnak néhány tagja megkapta „A csehszlovák háborús kereszt 1939" kitüntetést a felszabadító harcban való részvételükért. Nógrády alakulata nem volt az egyetlen, amelyet Szlovákiában szerveztek. Még mások is tevékenykedtek itt. A gépfegyveres emlékszik A Szlovák Nemzeti Felkelés fényképalbumában egy érdekes kép akad a kezünkbe. Ismeretlen alakok, arcok, széltől cserzettek — nekünk mind drága: tudjuk, hogy a szabadságunkért harcoltak a felkelésben, önkéntelenül is arra gondolunk: Kik lehetnek? Élnek? Csak nem pusztultak el valamennyien! S akik megmaradtak — hol vannak, mit csinálnak most? Az egyik ismeretlent —• a fényképen a páncélvonaton örökítették meg, gépfegyver mellett — megtaláltuk. Sokan ismerik őt személyesen már jó néhány F EGYVERREL к ENYÉRREL Dicső múlt és boldog jelen A volt partizán, Michal Laco, ma nyugalmazott rendőrörnagy FOTO: FERÓ SPAClL A mi páncélvonatunk éve, sokan pedig csak kellemes hangját. S mégis: szerénysége nem engedte meg, hogy már előzőleg beszéljen arról, amit harminc évvel ezelőtt természetes kötelességének tartott. Az elszállt évek nyomait viseli Ő is. Megférfiasodott és robusztus alakját már messziről felismerni. Nemrég még naponta lehetett hangját hallani a rádió egyik legnépszerűbb, a „Vigyázat, kanyar!" című műsorában. Ma már megérdemelt nyugdíját élvezi. Most már bizonyára sokan ráismertek: Michal Lacoról, nyugalmazott rendőrőrnagyról van szó. — Ezek az emlékek sohasem fakulnak — mondja Laco elvtárs. — A felkelés kitörése után tüstént Zvolenbe mentem. Nem volt messze, hiszen Uderinán születtem, amely most a losonci járáshoz tartozik. Akkor, 1944-ben még nem voltam nős, noha már megértem a házasságra, hiszen 27 éves voltam. A zvoleni kaszárnya udvarán vártam a többiekkel, hogy beosszanak valahová, amikor megjelent egy főhadnagy és elkiáltotta magát: — Fiúk, igen derék, erős embereket keresek. Aki ilyennek érzi magát, jelentkezzen ! — Jelentkeztem, hogyne jelentkeztem volna, mikor páncélosokat, géppuskásokat keresett. Én meg a katonaéveim alatt a golyószórós kiképzésen is részt vettem . .. — A zvoleni vasutasok három páncélszerelvényt állítottak össze. Az egyik vonat parancsnoka, amelyen én is harcoltam, Adam kapitány volt, hivatásos tiszt, s a háború után is a hadseregben maradt. A mi páncélos szerelvényünket első ízben Stará Kremnickánál vetették harcba. Nos, amikor ez a mi szörnyetegünk váratlanul kirohant az alakulatból szinte tüzet okádva, a németek bizony alaposan megrémültek és ezután nemegyszer ránk irányították vadászgépeiket. Egyszer meg is sérült a szerelvényünk, de igazán rossz helyzetbe akkor kerültünk, amikor a németeknek sikerült megsemmisíteniük a síneket. A krupinai vasutasok az életük kockáztatásával kijavították a pályát, hogy mi visszatérhessünk Zvolenbe. — Aztán meghallottuk, hogy Banská Bystrica elesett, s a németek előrenyomulnak. Nemsokára megérkezett a parancs, hogy a szerelvény belsejében mindent semmisítsünk meg. Nehéz szívvel engedelmeskedtünk, hiszen két hónapig ez volt az otthonunk és a harcterünk. Én a golyószórókat semmisítettem meg, bajtársaim a muníciót a patakba dobták. Aztán kivétel nélkül valamennyien fölmentünk a hegyekbe — többen, mint ötvenen. Évek múlva Az SZNF óta harminc év telt el. Laco őrnagy azonban mindig talál időt arra, hogy meg-meglátogassa a régi harcteret. Tekintete sokszor simogatja végig a páncélos szerelvény golyószóros vagonját, amely ma a Banská Bystrica-i emlékmű egy részét képezi, Zvolen szépségben is, terjedelemben is egyre nagyobb, s naponta ezernyi idegen fordul meg a városban. Akik vonattal érkeznek a páncélkocsi láttán visszagondolnak a harminc év előtti eseményekre. S nemcsak az a páncélos, amelyet oly gyakran ékesítenek piros virágok, idézi föl a múltat, hanem végső fokon a város rohamos fejlődése is. A városé, amely, ha nem lett volna a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés, valószínűleg nem élhetné mai örömteli fejlődésének szép korszakát. Dr. MILAN PIOVARCI
