Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-07 / 23. szám

0)3 ÉCYSZEMKÖZT Kedvet tizenhat éves kislányI Leveledben arra kértél, tanács­talan helyzetedben úgy legyek segít­ségedre, mintha a lányom lennél. Nos ezt is teszem, ha ilyen bizalommal fordultál hozzám. Válaszom neked szól, de hasonló korú lányok is okul­hatnak esetedből. Azt írod, belesze­rettél egy nálad egy évvel idősebb fiúba, akivel egy ideig együtt járta­tok iskolába. Sok lány forgolódik kö­rülötte, mert nagyon szép fiú. Egy éve jártok együtt, de 6 mindig titok­ban akart veled találkozni. Te telje­sítetted is az óhaját. Látod, itt követ­ted el az első hibát. Mi oka volt a fiúnak a titkolódzásra, miért nem kérdezted meg tőle? Ha rendes, be­csületes gondolkozású lenne, nem így tett volna. De ahogy a későbbiek so­rán bebizonyosodott, ő visszaélt a bizalmaddal. Csak meg akart szerez­ni magának, és amikor szüleid távol­­létében erre alkalom adódott, a te beleegyezéseddel el is érte célját. Azután, mint olyan sok esetben tör­ténik, faképnél hagyott, és máris másnál, ahogy írod, ezúttal egy tizen­négy éves kislánynál próbálkozott. Te most itt állsz csalódottan, két­ségbeesetten, tanácstalanul, de még nem kiábrándultán, ahogy írod, most is szereted a fiút, hajlandó vagy ne­ki megbocsájtani, még akkor is, ha egy éven át hazudott neked és más lányok után jár. Kedves kislány, csodálkozom, hogy még ezek után sem ábránaultál ki belőle. Nem olyan fiú, aki megérde­melné a bizalmadat, szeretetedet. Ne felejtsd el, hogy az ember nemcsak érzelmi, de értelmi lény is. Nem ha­gyatkozhat csupán az ösztöneire, te­hát vedd elő a józan eszedet, gondol­kozzál! Ha komolyan elfoglalod ma­gad, mindjárt kevesebbet fogsz rá gondolni. Persze, hogy fáj az, ami történt, de ezen már nem lehet vál­toztatni. Erős akarattal igyekezz a figyelmedet másra, a munkára össz­pontosítani. Meglátod, ha akarod, hamarosan el fogod őt felejteni, és a jövőben okosabban, józanabbul, kri­tikusabban nézel majd arra a fiúra, aki felkelti az érdeklődésedet. De ez csak az érem egyik oldala. Remélhetőleg a szerzett tapasztala­tok révén kinyílt a szemed és tisztán látsz a következőkben. Kiskorú vagy, tehát azt tanácsolom, bármennyire is szégyenled, mondj el mindent az édesanyádnak. Hiszen, ha annak az estének következménye lesz, vagyis teherbe estél — ezt hamarosan úgy­is megtudod — akkor nem titkolha­tod. Ebben az esetben keress fel egy nőorvost! Hogy vállalod-e a gyerme­kedet, vagy sem, ezt neked kell el­­döntened. Annyit tudnod kell, hogy egy kis élet megtartásáról, vagy annak megszüntetéséről kell dönte­­ned! Látod, milyen egyszerűen intézi el egy lelkiismeretlen fiú az egész dolgot, és milyen más következmé­nye van ennek egy lánynál! Sokszor egész életre kiható, mert előfordul, hogy a terhesség művi megszakítása után többé már nem lehet gyermeke. Ha úgy döntenél, hogy vállalod, tár­sadalmunk a szociális juttatásokkal a segítségedre lenne. Ha vállalnád a gyermeket, apasági keresetet kellene indítanod a fiú ellen, — gyermek­­tartásra köteleznék őt. Kérdésedre, hogy a szüleid tudta nélkül meg lehetne-e szakítanod a terhességet, igennel válaszolunk. De becsületesnek azt tartjuk, ha őszin­tén beszélsz velük. Üdvözöl: „HENRICH" Amennyiben munkaviszonyát nem szilntette meg, s igy a har­madik gyermeke születését meg­előző két naptári évben legalább 27 napig volt betegség esetére biztosítva, igénye van a szülési pénzsegélyre. A kérdés csak az, hogy a szü­lést megelőző 12 hónapban le­­dolgozott-e legalább 25 munka­napot. Ha igen, akkor az előző­leg elért keresetéből és az előző kiszámítás alapján járna a szü­lési pénzsegély. Ha azonban a kérdéses időben még 25 napot sem dolgozott le, nem volt tehát semmi keresete, nem kaphat anyasági pénzsegélyt sem, mert ez mindig az elma­radt keresetet pótolja, ami ebben az esetben nem volt. Azt ajánljuk, forduljon On vagy munkaadója kérdéssel a Slovenská správa nemocenského poistenia-hoz, Bratislava, Odbo­­rárske nám. 3 —, amely esetleg a Národné polstenie című szak­­folyóiratban is adhat választ. (dr. BG) Ш „MIELŐBB SZERETNEM TUDNI" Csak az az édesanya kapja az anyasági pénzsegélyt, aki leg­alább még egy 15 éven aluli gyermekről egyedül, saját maga gondoskodik. Ez azt jelenti, hogy másik gyermekét nem adhatja óvodába. Kivételt képeznek azok a gyer­mekek, akik egy éven belül isko­lába kerülnek. Ilyenkor az óvo­da köteles felvenni a gyermeket, mert felkészíti az első osztályba. Az óvoda csak abban az esetben utasíthatja el a gyermek felvé­telét, ha férőhelyhiány van. „SÜRGŐSEN VAROM" Ha valaki gyors segítségünket kéri, írja meg saját érdekében a pontos címét, hogy kérdésére levélben válaszolhassunk. Min­den olvasónkat biztosítjuk a tel­jes titoktartásról. A professzor címe: Üstav ná­­rodného zdravia — koíné odde­­lenie, Bratislava, Miczkewieczo­­va 13. Figyelem! Tizenöt éves gimnazista, apát­­újfalusl kislány szeretne hason­ló korú fiatalokkal levelezni. Kedveli a zenét, szeret rajzolni. Címe: Péter Ilona, 99107 Opa­­tovská Nová Vés, okr. VeHsy Krtíi. Tizennégy éves, peredi kislány hasonló korú lányokkal, fiúkkal szeretne magyarul levelezni. Ké­peslapokat gyűjt. Címe: Somogyi Erzsébet, 925 82 TeSedlkovo 774, okr. Galanta. SZERETNÉK RÁTALÁLNI М-ГЧАКА Húszéves, 165 cm magas, barna hajú lány vagyok. Szakiskolát végeztem. Társa­ság hiányában ezúton szeretnék becsületes, komoly 22—28 éves fiatalemberrel meg­ismerkedni. iá szándékú férfi levelét „Nem kalandra vágyom" jeligére várom. Húszéves, 159 cm magas, barna hajú lány vagyok. Kedvelem a természetet és a tánczenét. Szabad időmben sokat olvasok. Foglalkozásom pénztáros. Szeretnék komoly, intelligens férfival megismerkedni 24—25 éves korig, aklvej megoszthatnám az élet örömeit, és aki hű élettársam lenne. Csakis komoly, jó szándékú férfi levelét „Lila akác" jeligére kérem. Fényképes leve­lek előnyben. Kérjük mindazokat az olvasóinkat, akik a „Szeretnék rátalálni" rovatban kívánnak ismerkedi, hogy önmagukról, szokásaikról, kedvteléseikről írjanak megbízható alapos­sággal és részletesebben. Köszönjük. Rejtvényünkben Goethe a világhírű német Író és költő egyik ismert mondását idézzük a függőleges 1, és a vízszintes 5. sorban (a nyíl irányában foly­tatva ). Vízszintes sorok: 1. Küzdőtér. 9. Emil Zola egyik női regényalakja. 10. Behozatali illeték. 11. Határrag. 13. Hangtalan pont. 14. Öltözék. 15. Igen olaszul. 16. A légnyomás egysége. 10. Idom. 20. Vadász állás. 21. Elad. 22. Lángol. 23. Áramközvetitő. 24. Nincs szüksége fésűre. 25. Balra közepe. 26. Részvény­­társaság. 29. Számnév. 30. Közlekedési vonal. 31. Hamis. 32. Szomszédos betűk az ábécében. 34. Ame­ricium vegyjele. 35. Az államosított vállalatok rövi­dített neve az NDK-ban. 37. Helyhatározőszó. 38. Tamási személyneve. 39. Paripa. 41. Shakespeare­­dráma hőse. 42. Légszesz. 43. Sportcsónak. 45. Rózsi, Károly. 46. Indulatszó fordítva. 47. Állathang. 48. Apa törökül. 50. Zamat. 52. Mai neve Spiiská Nová Vés. 53. Lírai költemény. 55. Állatszeliditő. Függőleges sorok: 2. Személyem. 3. Égitest. 4. Ju­hász Gyula nagy szerelme. 6. Esztendők. 7. Hőemel­kedés. 8. Kilencszázkilencvenkilenc római számmal. 12. A szájüregben van. 14. Az atom központi része. 15. Vizitündér. 17. Karel Capek hires színdarabja. 19. Folyadék. 20. Becézett női név. 27. Időhatározói névutó. 28. Erődítmény. 33. Híres tiroli fürdőhely. 34. Formai. 36. Charles Dickens író álneve. 37. Leve­gő görögül. 39. A mélybe. 40. Szlovák személyes névmás. 43. Német mész. 44. Leszármazott. 47. Já­rom. 49. Állami illeték. 51. Csuk. 52. Izomszalag. 54. Anna, Mária. Beküldendő a megjelenéstől számított 6 napon belül a függőleges 1. és a vízszintes 5. számú sorok megfejtése a rejtvényszelvénnyel együtt. A 22. számú rejtvény helyes megfejtése: Ifjúsági és gyermekszervezetek nemzetközi szövetsége. A 19. számú rejtvény helyes megfejtéséért könyv­it 16 21 24 26 32 35 38 [42 46 33 30 36 27 jutalomban részesültek: Ürge Pálné, Nővé Zámky (Érsekújvár), Kosztolányi Júlianna, Komárno (Ko­márom), Koscsák Ferenc, Král. Chlmec (Király­­helmec), Ottinger Vilma, Dobfejovice, Nagy László­­né, Velky KrtlS (Nagykürtös). 12 9 17 113 18 19 22 114 10 23 20 15 54 53 52 47 43 3n 40 48 55 44 49 26 31 41 25 37 45 ш Ш зш 23 29 34 50 51

Next

/
Thumbnails
Contents