Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-05-31 / 22. szám
ß WEÖRES SÁNDOR Bújócska Keskeny út, széles út, kettő közt egy csorba kút. Ha benézel, jól vigyázz, rése száz és odva száz, ha sokáig kandikálsz, virradóra megtalálsz. Kis dió, nagy dió, kettő közt egy mogyoró. Épült benn egy cifra ház, terme száz és tornya száz, ha sokáig benne jársz, esztendőre megtalálsz. MÓRICZ ZSIGMOND A veréb Kendermagot talált a veréb, s így csarált: „Egyedem, begyedem, megegyem? Ne egyem? Jó vön zsákba szedni, holnap elővenni I Egyedem, begyedem, betegyem? Kivegyem? Ej, első a hasam, éljünk ma urason! Egyedem, begyedem, ne, begyem; ne legyen!" JÓZSEF ATTILA Dalocska Énekeljünk — haja ha! Bömbölődjünk — böm-böm-böm! Susogjunk, hogy sususu — üss egyet a hátamba! KRÓNIKA Kedves Gyerekek) Kérésetekre előző számunkban képes krónikát inditottunk. Képekben elevenítettük fel azokat az élményeket és eseményeket, amelyekben részünk volt pionírszervezetünk fennállásának 25 éve alatt. Kommunista pártunk és egész társadalmunk nagy figyelmet szentel a legfiatalabb nemzedék nevelésének. Ennek a gondoskodásnak jelképes kifejezője a minden évben megrendezett emlékezetes találkozó, amelyen pártunk és kormányunk vezetői találkoztak a pionírokkal. Képünkön Ludvik Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnökünk a pionírok krónikájába ír A Szlovák Nemzeti Felkelés nyomában... Nemcsak ebben az évben, a 30. évforduló jegyében keresik fel pionírjaink az egykori partizánharcok színhelyeit, résztvevőit, — régi hagyomány ez mór. Az érdekkörökben mindenki megtalálja azt a munkaformát, amelyhez vonzalmat érez. Főleg a műszaki körök tagjai, a modellezők büszkélkedhetnek szép eredményekkel és több nemzetközi elismeréssel is. A jubileum évében ... A pionírszervezet fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiállításokat rendezünk, összejöveteleken elevenítjük fel hagyományainkat. Sportoló lesz? Lehet! A sportkörökben mindenki fejlesztheti tehetségét. A sportvetélkedőkön, a pionírok minden évben összemérik erejüket, emlékezetes találkozókat rendeznek. Igen. A tagkönyvet! Nincs nálam. Azt ajánlom, add ide a tagkönyvet, ha épp bőrrel akarsz hazamenni. — Mondom, hogy nincs nálam. — igazat mondtam. Az, aki Luigi bátyámat ismerte, azt mondta: — Most az egyszer hadd menjen. Luigi a lépcsőn várt, és mikor megjelentem, felzokogott, és átölelt: — Ó, Alberto, Alberto! Mama?- — Azt hiszem, alszik, nem szabad meghallania, reméljük, nem hallott semmit — megint erőt vett rajta az aggodalom: — Nem mehet ez így tovább. — Szóval ő is tudta, ő is remegett értem, ő, aki öt évvel ezelőtt fasiszta volt. Anyám csak néhány napos késéssel szerzett tudomást az egészről, talán a házmestertől vagy valamelyik lakótól, vagy nem tudom kitől. Szemöldöke alatt mély, kékes színű gödör horpadt, amelyben szép, barna szeme mintha száz mérföldnyi messzeségbe húzódott volna vissza. Nagyon megvertek? — kérdezte. — Nem, mama, szavamra, csak egészen kicsit, semmiség az egész, valami tévedés lehetett. — Nem volt tévedés. — No nézd csak, ő aztán csak tudja! — próbáltam tréfálkozni. — Ki hinné, milyen jól van tájékozva, mi történik az utcán! — Van talán egy különtudósítód? — és megcsókoltam a homlokát és a haját, összehúzódzkodott, egészen kicsire, nézett, nézett, és egy szót sem sikerült kipréselnie az ajkán. — Szegény Alberto — mondta végül. gyök. Miért szegény? Nagyon is jól va-Eh, micsoda felhajtás! És most? — Mi most? — De amit a szavak nem tudtak elmondani, elárulta az arca, olvasni lehetett belőle, mint egy könyvből: és most, mikor fogsz hazajönni? Nem fog most már mindig rád lesni valaki az utcasarkon? Most, ha vonatra ülsz, ha a városban jársz, ha beülsz egy kávéházba? Milyen lesz ezután az életed? Minden ürügy jó lesz nekik, hogy eszeveszett dühüket rád zúdítsák. Egyetlen perc sem lesz igazán a sajátod, egyetlen biztos perced nem lesz. Űzött vad leszel. Ó, Alberto! — Azt hiszed, még egyszer elkapnának? Ne tréfálj! — megpróbáltam tréfával elütni. És ha apád megtudja? Ugyan. — És ha egyszer éjszaka idejönnek? Nem ez lenne az első eset. Észrevettem valamit, ami eddig elkerülte a figyelmemet: hogy anyám milyen jól tud arról, ami ezekben az években a világban végbement. Nemcsak az erőszakról tudott, hanem az erőszak módozatait is ismerte; nemcsak a szörnyűségeket, hanem a szörnyűségek módozatait is. Kitől szerezte ezeket az ismereteit? Vagy talán újságot olvasott? És melyiket? És mikor? Nem sokkal ezután újabb felfedezést kellett tennem, egészen más dolgot is észrevettem: elolvasta a La parola socialistában megjelenő írásaimat, és minden esetben felismerte őket, akkor is, ha névtelenül jelentek meg. És ez mindvégig így volt, amíg csak élt. (folytatjuk)
