Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-31 / 22. szám

hogyan ünnepük kedves olvasóink a gyermek­napot? Mit vettek gyermekeiknek? Magnetofon, sátor ... úgy tapasztalom, nem ritka érettségi- vagy születésnapi ajándék a motorkerékpár, az autó sem... Dehát ha a gyereknek ennyire megvan mindene — miért a szerkesztőség, miért lapunk Katalinja, vagy a Bizalom vonala a szülőt helyettesítő? Miért nem akad ezekben a családokban valaki, akihez a tizenéves gyerek bizalommal fordulhatna, akivel beszélhetne? Amíg gyermeküknek sátorra, kül­földi utazásra, autóra gyűjtik a pénzt, nem hagyják el valahol útközben magát a gyerme­ket, mint a ballada-beli Budai Ilona? Nem baj, ha néhány hónappal később lesz együtt a pénz arra a kocsira, motorkerékpárra, filmezőgépre, de baj, ha nem tudják, miért szomorú, miért csalódott, minek örül, mit .un halálosan”, mit szeretne — a magnón, moto­„Kedves szerkesztőség, azért kérek önöktől tanácsot, mert ezt a családias légkört, amelyet az önök lapja áraszt, nem tudom máshol meg­találni ...Tisztelt Katalin néni, gondolja azt, hogy a lánya vagyok, úgy válaszoljon ne­kem” ... „Amit most Önöktől kérdezek, nem merem megkérdezni a szüleimtől sem .. Na­ponta kapjuk tizenéves olvasóinktól az ilyen és az ehhez hasonló sorokkal kezdődő leveleket. Ezeket olvasva most, a nemzetközi gyermeknap alkalmából hadd hívjam fel legalább két dolog­ra lapunk olvasóinak figyelmét: Az egyik — hogy valóban alapvetően fontos­nak tartjuk a család szerepének hangsúlyozá­sát, a szocialista társadalomhoz méltó, esz­méink szellemében élő, gyermekeiket tudatosan, elkötelezetten nevelő családok népszerűsítését. Tanácsainkat úgy adjuk, hogy növeljük, kiala­kítsuk a felelősséget minden olvasónkban ott­hona, családja, gyermekei nevelése iránt. Lapunk küldetésében, szerkezeti felépítésében egyaránt követi ezt a célt. A legkisebb gyermek éppúgy talál benne olvasnivalót, mint a leg­idősebb. Ifjú szemmel rovatunkban vitáztunk már a szülők felelősségéről éppúgy, mint arról, hogy teher-e a gyermek ... Elgondolkoztunk azon is, példaképei vagyunk-e, lehetünk-e gyermekeinknek. Es amikor egyéni töprengé­seinkről, életünkről vallunk, szintén az ő útju­kat egyengetjük, segítjük. Éppen most, szinte a nemzetközi gyermeknap előestéjén ért véget a Szlovákiai Nőszövetség kongresszus utáni első plenáris ülése, amelyen az ifjúság neveléséről tárgyaltunk. Arról, mivel járulhatunk hozzá, mit kell tennünk, hogy szo­cialista öntudattal élő és dolgozó állampolgá­rokat neveljünk gyermekeinkből, ifjúságunkból. Nőszövetségünk nagy felelősséggel készítette elő, dolgozta ki a szocialista ifjúság nevelésé­nek tervét. Feladatok egész komplexumának megoldását feltételezi ez a júliusi párthatároza­tok alapján kidolgozott terv. Elsősorban azt, hogy a nők hármas küldetésüket, szerepkörüket maradéktalanul betölthessék; alkotó munkát végző dolgozók, öntudatos állampolgárok, gyermekeikről jól gondoskodó édesanyák lehes­senek egy személyben. A társadalom egyre intenzívebben gondoskodik az ehhez szükséges feltételek megteremtéséről. Közellátásunk, szol­gáltatásaink, szociális intézményeink fejlesztése szerves része ötéves gazdaságfejlesztési ter­vünknek. A fejlődés elkövetkező szakaszában, gazda­sági és kulturális életünk mai szintjén már nem az lesz a kérdés, mit vegyünk, milyen házban lakjunk, hogyan rendezzük be gyermekünk szo­báját; hanem hogyan élünk a szép házban, lakásban, hogyan foglalkozunk gyermekünkkel, megvan-e mindene — nem anyagiakban I —■ szeretetben, őszinte szóban, emberségben, pél­damutatásban. Vagyis: fel kell nőnie minden szülőnek a tudatos, elkötelezett gyermeknevelés társadalmilag adott feladatához. Es ebben a politikai-nevelő munkában a nőszövetségre na­gyon sok tennivaló vár. Ebben a munkában természetesen — a maga eszközeivel nagyon fontos szerepet tölt be lapunk is. Ezzel a szereppel van kapcsolatban a másik dolog, amiről gyermeknap lévén — szólnunk keli. Ez éppen anyagi jólétünkkel, életszínvona­lunkkal hozható összefüggésbe és azzal a siet­séggel, rohanással, amellyel olyan sokan fára­doznak az anyagi javaik megszerzésén. Vajon ron, autón kívül — .borzasztóan”. Pici korától aggódunk érte. Tudjuk, mitől fájt a hasa, mikor volt kanyarója, mikor jött a foga, mikor kezdett járni, beszélni. Ha akkor fogtuk a kezét, hogy el ne essen, segítsük most is, hogy meg tudjon állni a lábán, hogy tudjon menni az úton. Mert könnyebb az autóba ültetni, mint fogni tovább­ra is a kezét. Persze, jia nagyobb már inkább „lélekben“ — úgy, hogy magatartásunkkal, ba­ráti szavunkkal, szeretetünkkel legyünk mellet­te Ez a nehezebb, pedig erre van — erre lesz szükség. Lehetőségeinkhez mérten ebben aka­runk segíteni, és ennek a módját beszéli meg tagjaival a nőszövetség is. Hogy gyermekeink olyan boldogok lehessenek, amilyenek az édes­anyák szeretnék, amikor először ölelik a szívük­re őket. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents