Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-31 / 22. szám

hogyan ünnepük kedves olvasóink a gyermeknapot? Mit vettek gyermekeiknek?

Magnetofon, sátor ... úgy tapasztalom, nem ritka érettségi- vagy születésnapi ajándék a motorkerékpár, az autó sem... Dehát ha a gyereknek ennyire megvan mindene — miért a szerkesztőség, miért lapunk Katalinja, vagy a Bizalom vonala a szülőt helyettesítő? Miért nem akad ezekben a családokban valaki, akihez a tizenéves gyerek bizalommal fordulhatna, akivel beszélhetne? Amíg gyermeküknek sátorra, külföldi utazásra, autóra gyűjtik a pénzt, nem hagyják el valahol útközben magát a gyermeket, mint a ballada-beli Budai Ilona?

Nem baj, ha néhány hónappal később lesz együtt a pénz arra a kocsira, motorkerékpárra, filmezőgépre, de baj, ha nem tudják, miért szomorú, miért csalódott, minek örül, mit .un halálosan”, mit szeretne — a magnón, moto„Kedves szerkesztőség, azért kérek önöktől tanácsot, mert ezt a családias légkört, amelyet az önök lapja áraszt, nem tudom máshol megtalálni ...Tisztelt Katalin néni, gondolja azt, hogy a lánya vagyok, úgy válaszoljon nekem” ... „Amit most Önöktől kérdezek, nem merem megkérdezni a szüleimtől sem .. Naponta kapjuk tizenéves olvasóinktól az ilyen és az ehhez hasonló sorokkal kezdődő leveleket. Ezeket olvasva most, a nemzetközi gyermeknap alkalmából hadd hívjam fel legalább két dologra lapunk olvasóinak figyelmét:

Az egyik — hogy valóban alapvetően fontosnak tartjuk a család szerepének hangsúlyozását, a szocialista társadalomhoz méltó, eszméink szellemében élő, gyermekeiket tudatosan, elkötelezetten nevelő családok népszerűsítését. Tanácsainkat úgy adjuk, hogy növeljük, kialakítsuk a felelősséget minden olvasónkban otthona, családja, gyermekei nevelése iránt. Lapunk küldetésében, szerkezeti felépítésében egyaránt követi ezt a célt. A legkisebb gyermek éppúgy talál benne olvasnivalót, mint a legidősebb. Ifjú szemmel rovatunkban vitáztunk már a szülők felelősségéről éppúgy, mint arról, hogy teher-e a gyermek ... Elgondolkoztunk azon is, példaképei vagyunk-e, lehetünk-e gyermekeinknek. Es amikor egyéni töprengéseinkről, életünkről vallunk, szintén az ő útjukat egyengetjük, segítjük.

Éppen most, szinte a nemzetközi gyermeknap előestéjén ért véget a Szlovákiai Nőszövetség kongresszus utáni első plenáris ülése, amelyen az ifjúság neveléséről tárgyaltunk. Arról, mivel járulhatunk hozzá, mit kell tennünk, hogy szocialista öntudattal élő és dolgozó állampolgárokat neveljünk gyermekeinkből, ifjúságunkból.

Nőszövetségünk nagy felelősséggel készítette elő, dolgozta ki a szocialista ifjúság nevelésének tervét. Feladatok egész komplexumának megoldását feltételezi ez a júliusi párthatározatok alapján kidolgozott terv. Elsősorban azt, hogy a nők hármas küldetésüket, szerepkörüket maradéktalanul betölthessék; alkotó munkát végző dolgozók, öntudatos állampolgárok, gyermekeikről jól gondoskodó édesanyák lehessenek egy személyben. A társadalom egyre intenzívebben gondoskodik az ehhez szükséges feltételek megteremtéséről. Közellátásunk, szolgáltatásaink, szociális intézményeink fejlesztése szerves része ötéves gazdaságfejlesztési tervünknek.

A fejlődés elkövetkező szakaszában, gazdasági és kulturális életünk mai szintjén már nem

az lesz a kérdés, mit vegyünk, milyen házban lakjunk, hogyan rendezzük be gyermekünk szobáját; hanem hogyan élünk a szép házban, lakásban, hogyan foglalkozunk gyermekünkkel, megvan-e mindene — nem anyagiakban I —■ szeretetben, őszinte szóban, emberségben, példamutatásban. Vagyis: fel kell nőnie minden szülőnek a tudatos, elkötelezett gyermeknevelés társadalmilag adott feladatához. Es ebben a politikai-nevelő munkában a nőszövetségre nagyon sok tennivaló vár. Ebben a munkában természetesen — a maga eszközeivel nagyon fontos szerepet tölt be lapunk is.

Ezzel a szereppel van kapcsolatban a másik dolog, amiről gyermeknap lévén — szólnunk keli. Ez éppen anyagi jólétünkkel, életszínvonalunkkal hozható összefüggésbe és azzal a sietséggel, rohanással, amellyel olyan sokan fáradoznak az anyagi javaik megszerzésén. Vajon

ron, autón kívül — .borzasztóan”. Pici korától aggódunk érte. Tudjuk, mitől fájt a hasa, mikor volt kanyarója, mikor jött a foga, mikor kezdett járni, beszélni. Ha akkor fogtuk a kezét, hogy el ne essen, segítsük most is, hogy meg tudjon állni a lábán, hogy tudjon menni az úton. Mert könnyebb az autóba ültetni, mint fogni továbbra is a kezét. Persze, jia nagyobb már inkább „lélekben“ — úgy, hogy magatartásunkkal, baráti szavunkkal, szeretetünkkel legyünk mellette

Ez a nehezebb, pedig erre van — erre lesz szükség. Lehetőségeinkhez mérten ebben akarunk segíteni, és ennek a módját beszéli meg tagjaival a nőszövetség is. Hogy gyermekeink olyan boldogok lehessenek, amilyenek az édesanyák szeretnék, amikor először ölelik a szívükre őket.

H. MÉSZÁROS ERZSÉBET